„Ezt a sok esetlenséget, amivel a régi magyar irodalom kezdődött, én lájkolom” – magyarázta a magyar szakon szemináriumot tartó tanár, mire a diákok mind elmosolyodtak. Volt, aki hangosan nevetett. Miért? Habár nem volt számukra ismeretlen a kifejezés, középkorú, a magyar nyelvet kissé konzervatívan használó tanáruk szájából mégis idegenül hangzott. A tanár ál- meglepődve tudakolta, mi ilyen vicces, mire azonnal meg is kezdődött a vita a Facebookról, és annak esetleges káros nyelvi hatásairól.

Kivel mi történt ma? A Facebook jó beszédtémát kínál.

„Ezt a képet én nagyon lájk”

A 2004-ben alapított Facebook népszerűsége napról napra növekszik: az oldal jelenleg több mint 400 millió aktív felhasználót számlál. A szolgáltatás eredetileg csak angol nyelven volt elérhető, de a siker egyik hozadékaként elkezdték lefordítani az oldalt, így ma már körülbelül 75 nyelven használható, köztük „kalóz angolul”, magyarul vagy akár kurdul is.

Mégis, azok az idők, amikor a Facebook és az egyéb nemzetközi közösségi oldalak még csak angol nyelven működtek, nem múltak el nyomtalanul. A fent említett magyartanár példája ugyan ritka, de a fiatalok, akik sok időt töltenek „facebookolással”, több szót is átmentettek a mindennapi beszédbe, és – bár van megfelelő magyar kifejezés is az adott szóra –, mégis az angol verziót használják.

Itt van mindjárt a lájkolni ige, ami az angol to like-ból ered, és meglehetősen fontos funkciója a Facebooknak. Az oldalon szinte mindent lehet kedvelni, ami másokkal történik; egy kattintással kifejezhetjük tetszésünket az ismerős fényképei, családi állapota vagy akár a nem odaégetett vacsora iránt is. Diszlájkolni, azaz nem kedvelni ezzel szemben nem lehet – de ez talán nem is baj, hiszen az ilyen közösségi oldalak célja a barátságok megkötése, nem pedig a szétbontása.

Tetszett, amit posztoltam?

Vagy akár úgy is mondhatnánk: lájkoltad a posztomat? De mi is az a poszt? Bejegyzés, amit az angol post szóból magyarosítottak. Egy átlagos Facebook felhasználó naponta két-három posztot is kirak a saját profiljára, így – mivel az üzenet megjelenik az ismerősei személyes kezdőlapján – mindenki értesülhet arról, amit ő a nap eseményei közül a legfontosabbnak tart.

Ha már az információ áramlásáról van szó, nem mehetünk el szó nélkül a Facebook azon funkciója mellett, amivel a felhasználók családi állapotukat, kapcsolataik milyenségét adhatják meg. A cikk elején említett szeminárium egyik magyar szakos résztvevője panaszolta, hogy nem olyan rég azt kellett olvasnia a friss híreket böngészve, hogy ő és az öccse „testvérek 3 perce”. Idegennek, személytelennek találta, pláne azt, amikor ugyanígy kellett értesülnie régi osztálytársának eljegyzéséről és külföldre költözéséről. „Annyi volt ott, hogy megváltozott a lakhelye. Aztán erre mindenki nyomta a lájkot.”

Próbaképpen mi is megnéztük, hogyan működik a Facebook „eljegyzés” funkciója. Családi állapotunkat beállítjuk eljegyzettre, majd megadhatjuk a vőlegény/menyasszony nevét, és ha ő is felhasználó, rögtön meg is jelenik bizonyítékként a neve és mellette egy fotó. Majd a rendszer tudósít minket arról, hogy kérvényt küldött a másik félnek, amit ha elfogad, hivatalos lesz az eljegyzésünk.

Appok, azaz kértünk egy idézetet

Kérj egy idézetet! Milyen lesz a hangulatod holnap? Mit kapsz idén karácsonyra? És még sorolhatnánk a hasznosabbnál hasznosabb appok, azaz applikációk (még magyarosabban: alkalmazások) címeit, amik szórakoztatni kívánnak minket. Legnagyobb előnyük ezeknek az alkalmazásoknak, hogy a kapott eredményt posztolhatjuk a profilunkra, így mindenki láthatja, hogy például a pénteki vizsgán bizony át fogunk majd menni, sőt ha rock sztárnak születtünk volna, nem másként hívnának minket, mint Axl Rose. Alkalmazásból megszámlálhatatlanul sok van, mindenki kedvére válogathat közülük, sőt akár sajátot is létrehozhat, mert a Facebookot a felhasználók alakítják. Ez egyébként lehetne akár az oldal mottója is.

Közösségi élmény a maximumon, vagyis a csoportok

Néhány szélsőséges, de létező csoport a Facebookon:

Beírok szavakat a Gooogle-ba, hogy lássam, hogyan kell helyesen írni őket.

A történelem érettségit atlaszból és forrásból írtam meg!

Zavarnak a dúrva hejesirási hibák.

Sajtburger uborka nélkül.

Imádom, amikor a tanár óra közben meséli el az életét.

Akik kiskorukban a fülükre akasztották a cseresznyét.

Annyi csoporthoz csatlakoztam, hogy a fél életemet le lehet szűrni belőle.

Alapvető szükségleteink közé tartozik, hogy közösséghez tartozzunk, legyen az akár a család, iskola, munkahely vagy baráti társaság. A Facebook csoportok is ezt a szükségletünket hivatottak kielégíteni. A választék zavarba ejtően széles. Azon kívül, hogy választhatunk a már meglévőek közül, akárcsak alkalmazást, csoportot is létrehozhatunk teljesen egyedül, és aztán figyelhetjük, hányan lépnek be a közösségünkbe. A csoportoknak saját üzenő faluk van, a tagok beszélgethetnek egymással, de van olyan csoport is, ahová csak a név miatt csatlakozunk. Ilyen például a „minden nap csatlakozom egy Facebook csoporthoz, hogy meglegyen az egyensúly” nevű csoport. Lássuk be, itt nem nagyon van miről beszélgetni, ha csak nem a csatlakozási kényszerről, ami a felhasználókat előbb-utóbb utoléri.

Jó dolog vajon ez a hihetetlen gyorsaság és egyszerűség, ahogyan az információkat a Facebookon keresztül kapjuk és adjuk? A szemináriumot tartó tanár mosolyogva ennyit mondott csak: „Ugyan én nem vagyok fent a Facebookon, de azért lájkolom az ötletet. Gondoljanak bele, olyan ez az egész, mint amikor a humanisták tevékenykedtek Magyarországon. Ott is ez ment. És az azért nem volt semmi.”