Székely Iván elmondta: a kutatók többsége egyetért abban, lehetett úgy kérdezni a közvélemény-kutatások során a pártállami időkben is úgy, hogy őszintén feleljenek a megkérdezettek. Kitért arra, hogy tabuk azonban voltak a korabeli rendszerben: nem lehetett megkérdezni egyebek mellett azt, hogy mennyire volt szimpatikus Kádár János pártfőtitkár az embereknek, de ugyanígy az antiszemitizmusról vagy a keleti blokk országait katonailag összefogó Varsói Szerződés működésének megítélése iránt sem lehetett érdeklődni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Hozzátette: a korabeli felmérések eredményei többnyire nem kaptak teljes társadalmi nyilvánosságot, azok elsősorban a szakértői vagy állampárti fórumokra jutottak csak el. Rámutatott, a szocialista országok közül máshol nem jöhetett létre hasonló kutatóintézet.

Vásárhelyi Mária szociológus, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont korabeli munkatársa, akinek gyűjtőmunkája eredményeként tehették közzé az OSA-ban a kutatóközpont iratait, kiemelte: több mint 500 kutatásuk során vizsgálták egyebek mellett a társadalmi kommunikációt, a médiát, a tömegkommunikációs eszközök elterjedtségét, illetve közvélemény-kutatásokat is tartottak, utóbbiakat 1000-1200 ember bevonásával, ezek pedig a rendszerváltás felé haladva egyre gyakoribbak lettek.

Szólt arról, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, valamint az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának agitációs és propaganda osztálya rendelte meg a kutatásokat, s ők finanszírozták az intézmény működését is. Mint mondta, a párt a kutatók felett közvetlen politikai kontrollt nem gyakorolt, a hatalom megrendeléseit az intézményvezetők közvetítették.

Az iratanyagot felbecsülhetetlen történeti értéknek nevezte azért is, mert szerinte a mai társadalmi reflexiókat jobban meg lehet érteni a hetvenes-nyolcvanas évek kutatási eredményeiből kiindulva.

A szociológus közölte, felméréseik szerint 1985-től romlott gyorsuló ütemben az ország gazdasági helyzetének társadalmi megítélése, ebben közrejátszott az is, hogy akkor az információ már szabadabban áramolhatott az országba és a magyar állampolgárok is szabadabban mondhattak véleményt. Felidézte, kutatásaik szerint 1988-ra a politikai változást követelők aránya már majdnem elérte a 70 százalékot.

Vásárhelyi Mária kitért arra: 1989-ben a társadalom 70 százaléka találta károsnak Rákosi Mátyás volt pártfőtitkár tevékenységét, Horthy Miklós kormányzó esetében ez az arány alig több mint 40, Kádár János esetében pedig mindössze 15 százalék.

Az MTI kérdésére elmondta: számos televíziós és rádiós műsort véleményeztettek az emberekkel, de voltak felméréseik az akkoriban éppen induló sorozatokról is. Megkérdezték a korabeli közvéleményt a Stúdió című kulturális műsorról is, amely akkoriban forradalmi volt tartalmilag és formailag egyaránt – jegyezte meg.

Megemlítette, hogy ugyanígy készítettek felméréseket nemzetközi politikai fórumokról, a Képújságról és A Hét című televíziós hírműsorról is. A határ menti külföldi tévéadások nézettségét külön is vizsgálták, illetve a Szabad Európa Rádió nyolcvanas évekbeli hallgatottságára is rákérdeztek, ebből kiderült, hogy a lakosság egynegyede hallgatta akkor az alternatív rádióadókat.

Krekó Péter, a Political Capital elemző cég kutatási igazgatója a Tömegkommunikációs Kutatóközpont adatait is felhasználva rámutatott: a roma emberekkel kapcsolatos előítéletek már 1989-ben is nagyjából ugyanolyan mértékben léteztek, mint manapság. A cigányság többlettámogatását 1989-ben 6 százalék, napjainkban pedig mintegy 15 százalék támogatja, ez az adat azonban nem kirívóan alacsony a nyugati államokhoz képest, ahol hasonlóak az arányok – állapította meg.

Mint mondta, 1989-ben a cigányság integrált oktatását a társadalom 70 százaléka támogatta, 2000-ben ez több mint 80 százalékra emelkedett, ami alig csökkent a legutóbbi időszakban. A romák felelősségét saját sorsuk alakulásában a társadalom 70 százaléka mondta döntőnek 1989-ben, míg 2011-ben 80 százalékra emelkedett ez az arány – fűzte hozzá.