A Virginiai Tech Carilion Orvostudományi Egyetem és Kutatóintézet (VTC) – az Egyesült Államok legújabb, 2010-ben átadott orvosi egyeteme – élen jár ebben. Vezetői nem érik be a vizsgaeredményekkel, a tesztekkel és az egyórás felvételi vizsgával. Az intézmény több rövid interjúra kötelezte a felvételizőket, valahogy úgy, ahogy a társkereső ügynökségeknél szokás, hogy kiderítse: rendelkeznek-e az egészségügyi intézmények működtetéséhez szükséges szociális és kommunikációs képességekkel.

Ez az új megközelítés nem csupán a felvételizők életére gyakorolhat nagy hatást, hanem – szorgalmazói szerint – az egész egészségügyi rendszerre. A sokszoros miniinterjúk – M.M.I. – rendszerét máris legalább nyolc orvosi egyetem alkalmazza az Egyesült Államokban – köztük a Stanford, a Kaliforniai és a Cincinnati Egyetem –, sőt Kanadában is átvette tizenhárom intézmény.

Tavasszal a VTC volt a színhelye egy ilyen felvételi sorozatnak. Huszonhat jelölt sorakozott fel huszonhat szoba előtt, háttal az ajtónak. Amikor megszólalt a csengő, megfordultak, és elolvasták az ajtón kifüggesztett orvosetikai kérdést. Két perccel később a csengő ismét megszólalt, ekkor a felvételizők bementek a terembe, ahol mindegyikük egy interjúkészítővel találta szemben magát. Barátságos üdvözlések hallatszottak, és az ajtók bezárultak. A felvételizőknek nyolc percük volt a felvázolt helyzet megvitatására. Aztán továbbléptek a következő helyiséghez, ahol már várt rájuk a következő kérdés – és egy másik partner. Minden jelölt teljesítményét minden teremben külön pontozták, és egyes esetekben megjegyzést is fűztek hozzá.

A kommunikációs készség fontossága

A kérdések olyan témákra vonatkoztak, mint hogy helyesli-e a felvételiző a klinikailag nem tesztelt alternatív gyógyszerek felírását, támogatja-e a szülőket, akik körül akarják metéltetni fiúgyermeküket, illetve egyetért-e azzal, hogy az egészségbiztosító térítse az orvosi vizit költségének egy részét. Az egyetem vezetői azt akarták így kideríteni, hogy mennyire önállóan gondolkodnak a felvételizők, és mennyire lesznek képesek együttműködni másokkal. A legfontosabb nem is az alapkérdésekre adott válasz volt, hiszen olyan témákat vetettek fel, amelyekre nincs egyértelmű megoldás, hanem az, hogy miként reagáltak a jelöltek, ha valaki ellentmondott nekik – ez ugyanis gyakran előfordul, amikor az orvosok másokkal együtt dolgoznak.

A rendszer lényege, hogy azok a jelöltek, akik helytelen konklúzióra jutnak, nem figyelnek oda az ellenvetésekre vagy túl mereven ragaszkodnak a véleményükhöz, gyengébb pontszámot kapnak, mert az ilyen magatartás akadályozza a csapatmunkát. Azok, akik az interjúvoló hangnemére megfelelően reagálnak vagy további információkat kérnek, jobban járnak az új felvételi módszerrel, mivel ez a magatartás nemcsak a kollégákkal való kapcsolatban, hanem a betegek irányában is hasznos.
„Megpróbáljuk kiszűrni azokat a diákokat, akik papíron ugyan nagyszerűnek tűnnek, de nem rendelkeznek a szerintünk igen fontos kapcsolatteremtő vagy kommunikációs készséggel” – magyarázta a The New York Timesnak Stephen Workman, az egyetem felvételi kérdésekkel foglalkozó dékánja.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A miniinterjú-sorozattal felvételizők eredménye igen pontosan előre jelzi a három-öt évvel később végző orvosok tesztjeit, amelyek a döntéshozatali képességet, a beteggel való kapcsolatot és a kulturális kompetenciát vizsgálják. Ami azért fontos, mert az orvostudomány egyre inkább a csapatmunkára támaszkodik. Az egyéni orvosi praxis háttérbe szorul, helyét az új kormánypolitika által előnyben részesített nagy egészségügyi rendszerek veszik át, amelyek több szakágazatot kombinálva nyújtanak kezelést. Ezeknek a csapatoknak az erejét gyakran nagyobb mértékben befolyásolja a résztvevők kommunikációs készsége, mint egyes tagjainak technikai-szakmai hozzáértése.

A 134 amerikai orvosi egyetem hosszú időn át szinte kizárólagosan az iskolai osztályzatokra és a felvételi vizsgákra támaszkodva választotta ki a 42 ezer jelentkező közül azt a 19 ezret, akit felvesz.
A felvételizőkkel folytatott hosszabb interjúk azonban csak hozzávetőleges értékelést adhatnak a jelentkezők szociális képességeiről, mert egyetlen személy véleményét tükrözik, gyakran csak a a tudást vizsgálják, és olyan sablonos kérdésekre keresik a választ, hogy – például – kiből legyen orvos.

A VTC nem csupán a felvételinél, hanem az oktatás során is kiemelt hangsúlyt helyez a csapatmunkára. Közösségi programokat is szervez ápolók és más egészségügyi szakmák képviselőinek bevonásával, akiket még az egyetemi bálokra is meghívnak.

Az egyetem azt reméli, hogy ezzel a képzési formával a jövőben elkerülheti a kínos incidenseket az orvosok és a betegek viszonyában.

A New York-i Mount Sinai kórházban fordult elő például, hogy egy orvostanhallgató belépett az egyik kórterembe, ahol egy idős tiszteletes betegágyánál ott ült a családja és néhány hívő a parókiáról, és mindenki előtt közölte: „Megtaláltuk, mi a betegsége, pozitív lett a szifilisztesztje!"

Ez nem csupán kínos, hanem szörnyű esemény volt a család és a gyülekezet számára, a medikus egyszerűen nem mérte fel szavainak következményét.

A felvételizők egy részét eleinte váratlanul érte a miniinterjús felvételizés. Az egyetem vezetői a 2700 jelentkező közül 239-et választottak ki ezzel a módszerrel. Az interjúk készítésére 80 személyt képeztek ki: nemcsak orvosok, hanem a körzetben élő üzletemberek is voltak közöttük.

A 25 éves Andrew Snyder felvételiző az első csöngetésnél még nagyon ideges volt, de aztán a továbbiakban belejött, és a végén mosolyogva távozott: tetszett neki a változatosság, és az, hogy megvitathatta partnereivel az orvostudomány különböző problémáit.