Gyakran bánkódunk azon, hogy nem vallottuk meg érzelmeinket valakinek, vagy durvák voltunk az egyik barátunkhoz. Túl sokat titkolóztunk családunk, közvetlen környezetünk előtt, a kelleténél ritkábban osztottuk meg velük gondolatainkat. „Ó bárcsak elmondtam volna nekik, bárcsak tudták volna” – sopánkodunk ilyenkor.

Az utolsó e-mail

„Ha egyszer meghalunk, oda a lehetőség, pedig nem kellene, hogy így legyen” – figyelmeztet az egyik remek internetes szolgáltatás, az utolsó elektronikus levelünk, saját magunk által megírt online gyászjelentőnk kézbesítését vállaló My Last E-mail. Meghatározott személyeknek szóló speciális – tetszőleges formátumú (szöveg, kép, hang, mozgókép) – üzeneteket tárolnak, amelyeket halálunk után kapnak meg a címzettek. „Még akkor is képesek lesznek látni és hallani minket, amikor már nem leszünk köztük” – hívja fel a szolgáltató a felhasználó figyelmét a soha vissza nem térő alkalomra.

És arra vajon gondoltunk-e, hogy jelszavainkat magunkkal visszük a sírba? Hogy munkatársaink nem juthatnak hozzá fontos fájlokhoz, hozzátartozók a bankszámlához, vagy egyszerűen soha senki nem fogja megtudni legféltettebb titkunkat? A jó hír: nem kell többé félni ilyesmitől, mert a My Last E-mailhez hasonló Death Switch helyettünk is gondol mindezekre. Az automata rendszer emlékeztetőket küld, kéri a jelszavat. Ha nem válaszolunk, jönnek az újabbak, bizonyos idő után pedig kikövetkezteti: meghaltunk, súlyos betegségben szenvedünk. A legrosszabb esetben hiába aggódott, bekövetkezett. Ilyenkor vesszük hasznát az előre megírt üzeneteknek, amelyeket gondosan továbbít a címzetteknek.

Síron innen, síron túl

A Legacy Locker szolgáltatás felhasználói fiókjainkhoz biztosít hozzáférést az általunk megjelölt személyeknek. Ha úgy akarjuk, mindegyikhez másnak, de egyetlen haszonélvezőre is eshet a választás. Mint egy digitális széf, ahol online létünk fontos elemeit biztonságosan tároljuk. Az előbbi két példával ellentétben, ez a szolgáltatás nemcsak halálunk után válik hasznunkra, hanem életünk során is segíthet: például olyan esetben, ha elfelejtettük valamelyik jelszót. Ha pedig eljött a végzetes óra, a Legacy Locker a létező legbiztonságosabb úton-módon továbbítja az információt az érintetteknek. Tehát ezúttal sem kell félnünk attól, hogy mi történik értékes jelszavainkkal, digitális javainkkal, miután elhaláloztunk.

Bárkivel előfordulhat, hogy hirtelen eltűnik egy online ismerőse, barátja. Csak ott – játékkörnyezetben, fórumokon stb. – ápoltunk vele kapcsolatot, semmit nem tudunk valódi énjéről. Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni: elege lehetett az egészből, fontosabb elfoglaltságai támadtak, bármi közbejöhetett. A SlightlyMorbid kiagyalói személyes élményekből indultak ki, és hoztak létre az utolsó e-mailhez hasonlóan működő szolgáltatást. A felhasználó fiókot, majd listát készít az értesítendő személyekről, akik alkalomadtán megkapják a megnyugtató vagy éppen fatális e-mailt. Az e-mail persze utolsó üzenet is lehet, mivel ezúttal is módunkban áll, hogy a szolgáltató halálunk után küldje el végső mondandónkat az arra érdemeseknek.

A Facebook és a szamurájerkölcs

Nem minden halál utáni szolgáltatás morbid; különösen akkor nem, ha a porhüvely nem földi, hanem csak online, és a „kilépés” médiahack-ként, a fogyasztói társadalom új hatalmasságai elleni tiltakozásként, fricskaként is értelmezhető.

Mi történik, ha nem a földi, hanem csak a digitális létet elégeljük meg – az összes profillal, identitással, valós vagy csak annak hitt kapcsolatokkal? Tényleg teljesen alá akarunk merülni a virtuális világokban, közösségi hálózatokban? És mi van, ha valami kompromittáló kerül vetélytársaink, ellenségeink kezébe?

A hajdani japán szamurájuk megelőzendő a becsület csorbáit, rituális öngyilkosságot, seppukoo-t követtek el hasonló esetekben (persze világháló nélkül) – figyelmeztet egy, a globális médiakorporációk elleni harcban virális marketingstratégiákat használó japán szolgáltató. A test megsemmisült, a becsület megmaradt. Ugyanez megtehető online, ráadásul segítenek is benne.

A szeppuku egyelőre csak a meghackelt Facebookra „specializálódott”, de ott garantálja felhasználói fiókunk deaktiválását. Vir(tu)ális öngyilkosságot követünk el, ám az egyéni cselekvés közösségi értékítéletté alakítható át – ha sikeresen bíztatjuk ugyanerre valamelyik barátunkat, nemcsak pontokat kapunk érte, hanem egyre többen fejezik ki a médiavalósággal, jelen esetben a Facebook-kal szembeni nemtetszésüket.