Lion Feuchtwanger 130 évvel ezelőtt (1884. július 7-én) született Münchenben egy zsidó nagypolgári család gyermekeként. Eleinte színpadi műveket írt, később lelt rá a történelmi regények műfajára. Számos műve természetesen magyarul is olvasható.

Lion Feuchtwanger (1884–1958) egy NDK-s bélyegen
(Forrás: Wikimedia Commons / Nightflyer)

Feuchtwanger és regénye

A Jud Süss című regényét 1920-1921 folyamán írja, a könyv 1925-ben jelenik meg. A téma feldolgozásában német nyelvterületen Feuchtwanger nem úttörő: a württembergi zsidó pénzügyi tanácsos sikere és bukása korábban már másokat is megihletett. Feuchtwanger maga is írt regénye születését megelőzően egy, a témával kapcsolatos darabot. A regény hatalmas sikert aratott Németországban és azon kívül is. A könyv maga nem antiszemita; inkább azt mondhatjuk, hogy a könyv az antiszemitizmusról szól. Remek olvasmány az antiszemitizmus jelenségének értelmezéséhez.

A nácik előretörését kritikusan szemlélő Feuchtwanger 1933-ban értelemszerűen arra kényszerül, hogy elhagyja Németországot. Előbb Franciaországba költözik, majd miután a nácik 1940-ben lerohanják az országot, némi rejtőzködés után kalandos körülmények között az Egyesült Államokba menekül. Itt élt 1958-ban bekövetkezett haláláig.

Lion Feuchtwanger Jud Süss című regényének 1925-ös kiadása
(Forrás: Wikimedia Commons / H.-P.Haack / GNU-FDL 1 2)

Annak ellenére, hogy maga Feuchtwanger a nácik szemében persona non grata volt, és művei – így a Jud Süss is – más nagy német szerzők műveivel egyetemben a nácik könyvégetésének áldozataivá váltak, a Feuchtwanger által is feldolgozott téma a nácik érdeklődését is felkelti. De vajon miért?

Feuchtwanger regénye – mely csupán címében, de megközelítésében és felfogásában egyáltalán nem azonos a nácik által hasonló címmel készített film szemléletével – jelentős mértékben megfelel a történelmi tényeknek, kiváló anyagot nyújtva a probléma megértéséhez. A szerző valóban aprólékos korrajzot fest; ebbe a kontextusba helyezi hőseit.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Joseph Süß Oppenheimer

Süss a magyar történelemből is ismert I. Lipót király és német-római császár udvarában tevékenykedő Samuel Oppenheimer rokona volt. Joseph (Josef) Süss (Süß) Oppenheimer (1698–1738) a valóságban is létezett; zsidó pénzember volt, aki Karl Alexander württembergi herceg pénzügyi tanácsadójaként és annak védőszárnyai alatt hihetetlen karriert futott be. Pártfogója halála után azonban ellenfelei egy koncepciós perben halálra ítélték, és ezt követően ki is végeztették.

Joseph Süß Oppenheimer (1698–1738)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Hogyan is ábrázolja regényében Feuchtwanger Süsst? Először is egy abszolutista, de a saját parlamentjével harcolni kénytelen uralkodó farvizén evező, gátlástalan és törtető zsidóként:

Itt van [...] ez a Josef Süss, az új nemzedékek képviselője. Itt feszít, hivalkodik csatos cipőjével és csipke kézelőjével. Mintha kicsit ügyetlen volna közben ez az új generáció, nem sokat ért abból a finomabb élvezetből, hogy a hatalmat titokban tartsa, birtokolja, de ne árulja el, s csak csöndben, magában élvezze, ízlelgesse. Csecsebecsék, atlasznadrág, elegáns utazókocsi, hátul szolgával, és a vagyon kicsiny, külső jelei többet érnek nekik, mint egy ládában őrzött, jól elzárt adóslevél [...]. Micsoda nemzedék: se ízlés, se igazi finomság!

(15. oldal)

Nem mellesleg a fenti leírást a régebbi zsidó értékeket megtestesítő, a kötetben szintén fontos szerephez jutó Isaak Landauer fogalmazza meg Süssről. Landauer – a gazdag, hagyományos értékrendet megtestesítő zsidó pénzember – felfogásában a mégoly tehetős zsidónak is inkább a háttérben kell maradniuk a keresztény közegben, csendben élvezve azt, amijük van. Süss ugyanakkor a maga részéről így látja Landauert, a régi értékek képviselőjét:

Süss ebben a pillanatban gyűlölte Isaak Landauert. Mocskos-zilált pajeszát, szíros kaftánját, gurgulázó nevetését, mind, mind. Csak szégyent hoz az emberre ostoba, régimódi, zsidó szokásaival. Nem értette sehogyan sem ezt az öreget, szenilis hóbortjaival. Annyi a pénze, mint a pelyva, kimeríthetetlen hitellel rendelkezik, kapcsolatokkal valamennyi udvarnál, minden fejedelem bizalmasa, ő, Süss úgy ül csak itt vele szemben, ahogy a gyík a krokodil előtt: és egy ilyen mocskos zsidó kaftánban jár, gúnyolódsát vált ki, kiköpnek, ha meglátják, egy ilyen ember megelégszik azzal, hogy csak halmozza, halmozza a pénzt, ami holt bejegyzés marad végül is a könyveiben. Mire jó a pénz, ha nem változtatjuk tekintéllyé, ha nem pompázunk vele, ha nem lesz belőle házunk, lovunk, fényes ruhánk, sok nőnk? Hát nem érzett soha vágyat ez az öreg, hogy ő köpjön így le másokat, ahogy őt leköpik, hogy a rúgásokat továbbadja? Minek teremt magának valaki ekkora hatalmat, ha aztán soha nem mutatja meg senkinek?

(16–17. oldal)

Josef Süss, a feltörekvő karrierista pénzember, az új generáció alakja végül úgy jut el leghamarabb céljai eléréshez, hogy Eberhard Ludwig württembergi herceg 1733-as halála után az a Karl Alexander kerül Württemberg trónjára, akit Süss kvázi kiszemelt saját céljai elérése érdekében.

Karl Alexander (1684–1737), Szerbia kormányzója (1720–1733) és Württemberg hercege (1733–1737)
(Forrás: Wikimedia Commons / August Quertfurt (1696–1761))

A regényben e drámai pillanat így jelenik meg:

Josef Süss, ahogy meghallotta Eberhard Ludwig halálhírét, egy pillanatig kővé meredten állt, levegőt alig kapott, nagyon piros ajkai szétnyíltak, bal kezét maga elé kapta, mintegy védekezésül, a szíve kalimpált. Célhoz ért hát, célhoz.

(104. oldal)

A hatalom berkeibe bekerült Süss olykor a hercegi pompát is elhomályosítva pöffeszkedve élvezi helyzetét:

Fölfuvalkodva, jóleső érzéssel szívta Süss a hatalom levegőjét: a hatalomét, amelynek bűvkörében élt. [...] Magasan állt, nagyon magasan, egészen közel a csúcshoz; beleborzongott; lenézett a mélybe, ott nyüzsgött az emberi hangyaboly, törtetett mindenki felfelé. [...] Ó, micsoda édes-kéjes érzés volt ez, a hatalom érzése, hatalomé az emberek felett! Érezte gyönyörűséges borzongással, hogy válnak alázatossá előtte az arcok, hogy köpnek a háta mögött, dühösen, tehetetlenül. Jó a nép gyűlölete, sokat ér az, mondotta annak idején Isaak Landauer, mert a gyűlölet: a hatalom csalhatatlan jele, a gyűlölet: növeli a hitelt.

(123–124. oldal)

A herceg és „zsidaja” együttesen látnak neki céljaik megvalósításának.

A herceg és „zsidaja”

A nem kevésbé nagyravágyó Karl Alexander terveinek finanszírozásához elengedhetetlen a leleményes Süss abbéli fáradozása, hogy az országból minél több pénzt sajtoljon ki. Minden lehetőséget megragad, hogy hercege és önmaga számára előteremtse a szükséges anyagiakat. Ahogy az élet semmilyen más területe, a jog és az igazságszolgáltatás sem kivétel:

Süss módszere zseniálisan egyszerű volt. A jogot is a kereskedelmi haszon alapelvei szerint osztották. Akinek pénze volt, megvehette magának, amit csak akart, kapott rá pecsétes papírt, szentesítésül. Akinek üres volt a zsebe, nem használt annak a legszebb paragrafus sem, bármennyire igaza volt is.

(143. oldal)

A növekvő pénzügyi terhek azonban hamarosan elégedetlenséget szítanak Württemberg jó keresztény svábjaiban. Régi reflexek ébrednek újra: a bajok forrását a zsidó pénzügyi tanácsosban és fajtájában vélik megtalálni a népek.

A nép pedig már-már hajlott rá, hogy tettleg álljon bosszút a zsidókon. Tömeg gyülekezett a gettók bejárata előtt, s ha az ott lakók közül valaki csak mutatkozott is, már röpült a kőzápor, a mocsok, a gyalázkodás. A kereskedelem megakadt, a keresztény adós gúnyos arccal állt oda a zsidó hitelezője elé, a szakállát rángatta, leköpdöste.

(230. oldal)

Minden bajok okaiként a zsidó pénzügyi tanácsost és úgy általában a zsidókat megtenni – ez nem éppen újkeletű ötlet. A regényben erre is bőven találhatunk utalást:

Ősidők óta itt éltek. És újra meg újra megvádolták őket gyilkossággal, kútmérgezéssel, ostyagyalázással, s mindenekelőtt tűrhetetlen, néprontó uzsorájuk okán. Újra meg újra agyonvertek közülük sok-sok százat, jogaiktól megfosztották őket [...]. És mégis mindig újra visszahívták a zsidókat.

(262. oldal)

De hogy lehet az, hogy a zsidók Karl Alexander uralkodása alatt és azt megelőzően is számos alkalommal közutálatnak örvendenek; üldözik és kiutasítják őket, de mégis újra és újra visszahívják őket, mert szükség van rájuk? Feuchtwanger egyik szereplője a regény oldalain így töpreng a jelenségről:

De ha így gondolkodtak felőlük, miért mégis, hogy újra meg újra visszahívták őket a hercegségbe? [...] A legkönnyebb dolog volt elátkozott, Isten által szétszórt népnek nevezni őket. Miért nem viseltettek olyan közönyösen irántuk, mint más idegenekkel? mint például a francia bevándorlókkal? Miért voltak visszataszítóak és vonzók, utálatosak és kedvesek egyszerre?

(263. oldal)

A regény egyik hivatalnokként dolgozó szereplője ekképpen gondolkodik a zsidók jelenlétéről, a világ átrendeződéséről, a szükségszerűségről, mely a zsidók létét indokolja a társadalomban:

Mert mi is éltette a zsidókat? A gazdasági szükségszerűség. A világ átrétegződött. Korábban kétségkívül a születés, a származás emelt magasba valakit, most pedig: a pénz. Amikor a megvetett és gyűlölt nemzetiséget a pénz monopol urává tették, hát kötelet dobtak oda neki, melyen aztán szépen fölmászhatott, föl, a magasba. Most pedig már a pénz a társadalom és az állam éltető vérkeringése, a akik mechanizmusát irányítják: a zsidók, ők állnak ott a gépezet legfontosabb kerekeinél, emelőkarjainál. Ha kikapcsolnák őket, összeomlana társadalom és állam. A herceg, a régi rend, a származás és a születés adta jogok világának szimbóluma, és a zsidó, az új rend, a pénz világának szimbóluma, ott álltak, kéz a kézben, szorosan összefonódtak, ránehezedtek a népre, egyetértésben szívták erejét-velejét: véd- és dacszövetségben.

Rágcsáló férgek, rágcsáló férgek.

(264–265. oldal)

Joseph Süß Oppenheimer kivégzése
(Forrás: Wikimedia Commons)

A nagyravágyó herceg és a karrierista zsidó pénzember – a régi és az új világ két szimbolikus alakja ekképpen forr össze szerves egésszé. A herceg halálával azonban Süss bukása is szükségszerű: ellenségei börtönbe vetik, koncepciós pert akasztanak a nyakába. A felhozott vádpontok (hazaárulás stb.) azonban nem állják meg a helyüket, a per akadozik. Ebben a helyzetben egy rég elfeledett törvényhez nyúlnak vissza, melyet már évszázadok óta senki nem alkalmazott a Német-római Birodalomban; a cél azonban szentesíti az eszközt. Süss megsemmisítéséhez az lesz a vád alapja, hogy a zsidó férfi keresztény nőkkel hált.

A dolog igazi fonákja az, hogy Süss keresztény munkatársait, akik aktív szerepet vállaltak Württemberg Karl Alexander alatti anyagi tönkretételében, és szintén haszonélvezői voltak a korszaknak, futni hagyják.

A lényeg az, hogy a pert önkényesen, a római és a német jog szellemét, valamint az ország törvényeit megtiporva folytatják. Mert mi is történt? A felesküdött hivatalnokokat futni hagyták, ezzel szemben a magánembert, aki nem is württembergi alattvaló, hazaárulással vádolják. Ott volt pedig a hercegi menlevél is, miszerint Süss semmiféle tettéért nem vonható felelősségre. A württembergi urak semmibe veszik ezt a legmagasabb aláírást, pert indítanak felségárulás címen. Hol itt a jog? És hol a jogbiztonság egy ilyen államban? Lehet-e tárgyalni egy ilyen kormánnyal, lehet-e vele üzletet kötni? Süss csak egyetlen jogi paragrafus ellen vétkezett. Méghozzá – ej, micsoda bűn! –: keresztény nőkkel hált. Hát ezt jognak meri nevezni valaki? Igazságszolgáltatásnak? Lehet ilyen államnak hitelezni?

(433. oldal)

Joseph Süß Oppenheimer és közszemlére tett holtteste
(Forrás: Wikimedia Commons)

Semmi – sem erkölcsi, sem jogi, sem pénzügyi érv – nincs, mi megakadályozná Süss sorsának beteljesedését: holttestét Stuttgartban egy kalitkában felakasztva teszik közszemlére.

Végigolvasva a terjedelmes kötetet, csak az a benyomásunk lehet, hogy Feuchtwanger regénye nem antiszemita. Süss – noha kétségtelenül karrierista, egy velejéig romlott, élv- és pénzhajhász figura, ilyen tulajdonságai miatt egyenesen ellenszenves – a regény összességét tekintve nem a leginkább negatív szereplő. A regényben szükség van Süss személyes tragédiájára is ahhoz, hogy emberi oldaláról is megismerjük. Ám ettől függetlenül Feuchtwanger ábrázolásában a keresztény hivatalnokok (és maga a herceg) ugyanúgy bűnrészesek Württemberg „kirablásában”, mint maga a pénzügyi tanácsadó.

Míg azonban az abszolutista uralomra törő herceg a parlamenttel és az alkotmánnyal való végleges leszámolási kísérlete előtt váratlanul meghal, a keresztény hivatalnokok pedig látványosan megússzák a későbbi felelősségre vonást, Süss az egyetlen olyan szereplő, akire – zsidó mivolta miatt – a bitó vár. Szép, jiddis eredetű szólással élve: ő viszi el a balhét...

A történetnek később filmes feldolgozásai is születtek – eltérő megközelítésből.

A filmek

Deklaráltan Feuchtwanger regényének feldolgozásaként készül el 1934-ben a történet angol filmváltozata (Jew Süss címmel) Lothar Mendes rendezésében. A film – Feuchtwanger regénybeli szándékainak megfelelően – nem antiszemita. Feuchtwanger és Mendes értelmezésében ugyanakkor Süss egyáltalán nem bűntelen. Süss koncepciós perben való elítélése és azt követő kivégzése azonban keresztény környezetének sokkal inkább arra a még bűnösebb magatartásra mutat rá, mely az antiszemitizmust szalonképesnek tünteti fel.

Jew Süss – az 1934-es film posztere
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az német filmfeldolgozás deklaráltan nem Feuchtwanger regényén alapul. A film alkotói, a mögöttük álló politikai megrendelők természetesen nagyon is ismerték és ismerhették Feuchtwanger művét, mely a film keletkezésekor már világszerte ismertté vált. Ahogy arra már utaltunk, az 1933. május 10-i náci könyvégetés alkalmával Feuchtwanger művei is máglyán végezték.

A Jud Süß című, Veit Harlan által rendezett alkotás Goebbels propagandaminiszter felügyelete mellett készült 1940 folyamán, az év szeptemberében be is mutatták. (A filmnek 2008-ban hazánkban is volt egy nagy port kavart vetítése.)

A koncepció egyértelműen antiszemita: a romlatlan keresztény német világba – kaftánját levető, „álöltözetben” befurakodó – zsidó Süss Württemberg vesztét okozza. S bár meglehet, hogy a például a herceg sem éppen hiba nélkül való figura, a bűnt és a romlást azonban egyértelműen a zsidó Süss testesíti meg.

Jud Süß – az 1940-es film posztere
(Forrás: Wikimedia Commons)

Végül meg kell említeni, hogy 2010-ben Oskar Roehler Jud Süss – Film ohne Gewissen címmel rendezett egy játékfilmet az 1940-es náci propagandafilm keletkezésének körülményeiről, a kritika azonban nem volt túl lelkes a filmmel kapcsolatban.

Mindezektől függetlenül ajánljuk Feuchtwanger regényét mindazoknak, akik a szerző születésének 130. évfordulója alkalmából szeretnének megismerkedni egy rendkívül érdekes kor még annál is figyelemreméltóbb szereplőjével, a zsidó Süss-szel és az antiszemitizmus lélektanával.

Felhasznált források

Lion Feuchtwanger: Jud Süss. Árkádia, Budapest, 1990.

Tapsvihar a Jud Süss című antiszemita film vetítésén

Jud Süss – A teremtett zsidó. Egy novella, egy regény, egy film

A kikapós Marozsán Erika sem mentette meg a bukástól a zsidó Süsst