Egy brit tudósok által vezetett, tudományosnak eleve nehezen nevezhető kutatásról számol be az MTI:

A fiúknak erőteljesebb, hosszabban szóló, mély magánhangzójú neveket szeretnek adni leginkább szüleik, míg a lányoknak a fül számára „kecsesebb” hangzású, rövidebben ejtett, magas magánhangzóktól csilingelőket. A megállapításra brit kutatók jutottak az utóbbi évtizedben adott keresztnevek népszerűségi listája alapján.

Az MTI a The Daily Telegraph című brit lap cikkére hivatkozik, de forrásához linket nem ad meg. Ennek ellenére a cikk némi kutakodással fellelhető. Természetesen az eredeti cikkben szó sem esik „mély” és „magas” magánhangzókról (ezek angolul back, illetve front vowels lennének), hanem egészen mást olvashatunk:

[...] common male names tend to contain vowels which are emphasised when spoken and sound larger, such as the "a" in Jack.

In contrast popular female names contain smaller-sounding vowels, such as the "o" in Olivia, and sound more feminine as a result [...]

Azaz:

[...] a leggyakoribb férfinevek általában olyan magánhangzókat tartalmaznak, melyek ejtéskor hangsúlyosak és nagyobbnak hangzanak, mint az „a” a Jackben.

Ezzel szemben a női nevek kisebbnek hangzó magánhangzókat tartalmaznak, mint az „o” az Oliviában, és ennek eredményeképpen nőiesebbnek hangzanak [...]

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Természetesen a szöveg nehezen értelmezhető, hiszen nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy egyes magánhangzók „kisebbnek” vagy „nagyobbnak” hangzanak. A példa alapjában csak arra gondolhatunk, hogy a nyíltabb, nagyobb állkapocsszöggel ejtett magánhangzókat tartják a szerzők nagyobbnak, míg a zártabban ejtetteket kisebbnek. A cikk bevezetője azonban ezt sem támasztja alá:

Names such as Thomas and Oliver are popular for boys because they contain broader vowels while girls are given daintier-sounding names like Emily and Olivia, scientists claim.

Az olyan nevek, mint a Thomas és az Oliver, azért népszerűek a fiúk körében, mert szélesebb magánhangzókat tartalmaznak, míg a lányoknak inkább kecsesebb neveket szokás adni, mint az Emily vagy az Olivia – állítják tudósok.

Itt különösen az Oliver és az Olivia szembeállítása furcsa, hiszen ezek lényegében ugyanazokat a hangokat tartalmazzák. Fonetikailag a „széles” vagy „kecses” magánhangzókkal sem tudunk mit kezdeni. El kell tehát ismernünk, hogy az MTI hírírójának nem volt könnyű dolga, hiszen az eredeti cikk meglehetősen zagyva. Ez azonban nem mentség arra, hogy ő is hasonlóan zagyva szöveget állítson elő – különösen, hogy maga költsön „tudományos felfedezéseket”, mint ami a „mély” és „magas” magánhangzók szerepére vonatkozik.

Ahhoz, hogy megértsük, miről is van szó, az eredeti cikket kell visszakeresnünk:

In humans, both adults [...] and children as young as 4 months old [...] associate novel, nonsense words containing high front vowels (e.g. “mil”) with small sized objects, and words containing low back vowels (e.g. “mal”) with large-sized objects.

Az embereknél a felnőttek és a négy hónapos gyerekek az új, értelmetlen szavakat kis dolgokkal azonosítják, ha elöl képzett, zárt magánhangzó van bennük (pl. mil), míg nagy dolgokkal, ha hátul képzett, nyílt magánhangzók vannak bennük (pl. mal).

Az eredeti tanulmány szerzői tehát két képzési tulajdonságot is figyelembe vesznek: azt, hogy a magánhangzót elöl vagy hátul képezzük-e (ez megfelel az iskolai magyar terminológia magas, illetve mély kategóriájának), illetve hogy a magánhangzó nyílt vagy zárt. Ráadásul ezt a magánhangzót alkotó frekvenciákkal hozzák összefüggésbe: a magasabb frekvenciák utalnak a kis, a mélyebbek a nagy dolgokra. Ezután a szerzők egy táblázatban is megadják, mely magánhangzók kicsik, melyek nagyok az angolban. Paradox módon ezek nem felelnek meg a bemutatott kategóriáknak, hiszen például a lehető legghátrább, de legzártabban is képzett [u] „nagy”, akárcsak a lehető legnyíltabb, ám elöl képzett, a magyar nyelvjárási [ä]-hez hasonló hang. Ami még ellentmondásosabb: míg az [i] és az [e] egyaránt „kicsi”, addig a kettő kombinációjából álló kettőshangzó „nagy” – ezzel szemben a „nagy” [a] és a „kis” [i] kombinációja „kicsi”.  A cikkből az is kiderül, hogy csak a szavak hangsúlyos magánhangzóit vizsgálták. Így jutottak arra az eredményre, hogy a fiúnevekben valamivel több a „nagy”, mint a „kicsi” hangsúlyos magánhangzó, míg a lánynevekben az arány fordított.

Az eredeti kutatásban megkérdőjelezhető egyes magánhangzók besorolása, az, hogy miért csak a hangsúlyos magánhangzókat vették figyelembe, és az is, hogy a mássalhangzókat miért nem. (Érvelhetnénk amellett, hogy a [k] vagy egy [t] „keményebb, férfiasabb”, mint egy [m] vagy egy [l].) Egy amúgy is megkérdőjelezhető kutatásból a The Daily Telegraph közölt egy zavaros cikket, melyet az MTI átköltött – meg lehet nézni, hogy az első pillantásra is értelmetlen hírt (gondoljunk az Oliverrel szembeállított Oliviára) ki mindenki vette át a magyar sajtóból.