„L… nincs itt, nemhogy prevenció” – nyilatkozta nekünk egy ormánsági pedagógus, amikor azt firtattuk, hogy volt-e náluk bármilyen iskolai prevenciós program, az iskolai erőszak megelőzése érdekében. A helyzet hasonló országszerte: sehol, a legérintettebb térségekben sem szerveztek konkrét prevenciós programokat az intézményekben – mindösszesen egyetlen továbbképzésről lehet tudni, amire a tantestületekből egy-egy fő pályázhatott és részt is vehetett rajta.

Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, milyen konkrét prevenciós intézkedések történtek az elmúlt években, és azok hogyan vallhattak ekkora kudarcot, hogy a kormányzat belügyi megoldással próbál rendet vágni az oktatási intézményekben? A szakirodalom számos megoldást kínál, sok mért, adatolt, kipróbált módszer is van – ahogy ez el is várható egy olyan központi témában, ami szerte a világban is pontosan olyan feszítő gond tud lenni, mint Magyarországon. Ahogy azt korábban már többen is megírták, a rendészeti jellegű megoldást alkalmazó országokban is kizárólag kiegészítő eleme a prevenciónak az iskolaőr – aki egyébként a legritkább esetben tartozik a belügy állományába.

Prevenció nélkül viszont a dolog nagyon rosszul is elsülhet. Sok helyen tapasztalat, hogy az iskolaőr, vagy más, testi kényszer alkalmazásával is felhatalmazott rendfenntartó személyek jelenléte az iskolákban egyenesen ronthatja a helyzetet, elidegenítheti az amúgy is már nehezen kezelhető gyerekeket, és végeredményben akár komolyabb problémákat is okozhat, végképp kizárva a pedagógiai-prevenciós megoldások hatékony alkalmazását.

Döbbenetes mulasztás: nem volt pénz prevencióra

Ebből az okból kifolyólag tehát egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy milyen lépéseket tett a kormányzat az iskolai erőszakkal kapcsolatos problémakör kezelésére. Erre kaptunk igen meghökkentő választ az elmúlt napokban.

Az elmúlt évben a kormányzat összesen 23 millió forintot költött az iskolai erőszakkal kapcsolatos prevencióra. Ezt az adatot Maruzsa Zoltán államtitkár közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete delegációjával június 9-én, kedden, amikor – egyebek mellett – ebben a témában is egyeztetést tartottak. Maruzsa Zoltán ezt a meghökkentő összeget azzal árnyalta, hogy idén ezt a keretet 30 millióra emeli a kormányzat.

Ez az összeg annyira nevetségesen alacsony, hogy kimondhatjuk: az elmúlt években gyakorlatilag nem létezett prevenció a magyar iskolákban. Hogy megvilágítsuk, mennyit jelent 23 millió forint az iskolákban, érdemes kiindulni abból, hogy ma nagyjából 1.3 millió diák tanul hazánk intézményeiben. Ez azt jelenti, hogy tanulónként kevesebb, mint évi 18 forint jutott prevencióra az iskolákban, ami mostantól 23 forintra „növekszik”.

Mire elég a prevencióra szánt keret? Egy szelet túrórudi? Egy negyed doboz fogpiszkáló? Esetleg egy tized arcmaszk?

Lehetne azon élcelődni, hogy ez az összeg esetleg egy negyed doboz fogpiszkálóra, egyötöd túrórudira, vagy – ami még képletesebb – egy tized egészségügyi maszkra elegendő. Érdemes azért ezt egy kicsit továbbgondolni: a piacon elérhető, diákoknak, diákcsoportoknak szóló felvilágosító tanfolyamok, prevenciós előadások, pszichodráma-foglalkozások jellemzően alkalmanként 25 ezer forintnál kezdődnek. Ez azt jelenti, hogy egy harminc fős osztályra a megemelt összegből évi 690 forint jut, azaz kicsivel több, mint 36 évente vehetne igénybe egy ilyen típusú megelőző foglalkozást. Amikor ilyenből évente – lehetőleg – többet is kellene szervezni!

Majd a civilek…

Mondhatnánk, hogy számos civil szervezet szervez hasonló prevenciós alkalmakat, érzékenyítést, illetve felvilágosító előadásokat a diákok számára. Ez így is van: sok civil szervezet tartotta fontosnak, hogy járja az iskolákat a legkülönbözőbb felvilágosító foglalkozásokkal.

Míg a civil szervezetek jó része valóban jó munkát végez, az persze egyáltalán nem megoldás az oktatásirányítás részéről, hogy majd megoldja a társadalom azt a feladatot, amivel elmulasztottak foglalkozni. Ez egyszerűen állami, oktatásirányítási feladatkör – és nem csak a tanárok elleni erőszak, de az erőszak más, az intézményekben előforduló formáinak kezelése is az. Ha úgy tetszik, alapfeladat: az oktatás irányításának alapvető feladata.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a civilek persze nem oldhatnak meg semmit: kizárták őket ugyanis a hazai közoktatás intézményeiből. Tehát az a kevés prevenció, ami civil szervezetek bevonásával megvalósulhatott volna, szintén megszűnt, mivel a nagy sorosozás közepette váratlan húzással úgy sikerült módosítania a kormánynak a köznevelési törvényt, hogy nincs ma az az intézményvezető, aki be merne engedni a falai közé egy civil szervezetet. A gumiszabály szerint ugyanis ha ilyen szervezet „nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenységet” folytat, és ennek kapcsán sérülhetnek a gyermek, tanuló jogai, az intézmény vezetője egy évre visszamenőleg az állásával felelhet – akár egy prevenciós előadásért is. Igen, erre az államtitkár is büszke, és szívesen elmondja, semmi keresnivalójuk a civileknek az intézmények falai között.

Tehát senki, de senki nem foglalkozott prevencióval az elmúlt évben.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni: ez egy hihetetlenül súlyos mulasztás.

„Nem volt rá igény…”

Az egyeztetésen – ezt hallva – a megdöbbent szakszervezeti képviselők feltették a kérdést: hogy lehet, hogy ilyen alacsony költségvetéssel működik a prevenció? Miért nincs rá több pénz? A válasz az volt, hogy sajnos „nem volt rá igény” az intézmények részéről.

Beszéljünk egy kicsit akkor az „igényről”. A prevenciós tevékenység egyik alapvető feladata a probléma tudatosítása és a megoldási lehetőségek felmutatása. Az iskolai erőszakkal kapcsolatban az érintettek kiszolgáltatottnak érzik magukat, hatalmas lelki nyomás alatt kell végezniük munkájukat, élni mindennapjaikat. A fizikai abúzust a legtöbb esetben megelőzik olyan intő jelek, amelyeket fel lehet és fel kellene ismerni. A problémák korai felismerése és kezelése az egyik legfontosabb feladat tehát – egy eszkalálódott helyzetet, ahol már fizikai bántalmazásra is sor kerül, sokkal nehezebb kezelni, mint elébe menni a dolgoknak.  

Ha pedig lennének ilyen programok – mint ahogyan nincsenek –, akkor az azokkal kapcsolatos felvilágosítás, a programok promóciója, az információs anyagok megszerkesztése és terjesztése, a honlapok, tájékoztató videók, kiadványok, ad absurdum, hirdetések létrehozása is a kormányzat feladata lenne. Mondanunk sem kell, hogy 23 millió forint arra sem lenne elegendő, hogy egyáltalán eljusson a programok híre az intézményekbe. Az az érv tehát, hogy „nem volt igény” prevencióra csak és kizárólag arra bizonyíték, hogy az oktatási kormányzat nem volt képes elvégezni a munkáját.

Ami pedig a legérdekesebb kérdés: ha nem volt rá igény, ha a győri késelés, a tatabányai tanárbántalmazás megrázó képei nem alakítottak ilyet ki az oktatási kormányzatban, akkor mi indokolta a gumibot alkalmazását? Miért és kinek jutott eszébe több tízmilliárd forintért bevetni az iskolaőrt, ha nem volt igény prevencióra?

Mit lehet most tenni?

Úgy tűnik, a kormányzat végül felismerte, hogy valamit lépnie kell az iskolai erőszak kérdésében. Ez önmagában nem rossz hír: valakinek végre feltűnt, hogy a prevenciós programok híján eldurvuló helyzet valamilyen megoldást kíván. Sajnálatos, hogy az oktatással foglalkozó szakemberek a megoldásból láthatóan kimaradtak – nincs olyan komolyan vehető szakértő, aki ép ésszel azt javasolná, hogy ez legyen az elintézés egyedüli módja.  

A kormányzat legalább 500 intézményben tervezi az iskolaőrség felállítását – erre a pénz a Belügyminisztérium költségvetésében áll rendelkezésre. A megoldási lehetőségek tehát egyértelműnek tűnnek:

1. A keret egy jelentősebb részéből indítson a kormányzat konkrét prevenciós programokat.

2. Engedje vissza az iskolai erőszakkal foglalkozó civil szervezeteket az intézményekbe, tegye lehetővé zavartalan munkájukat – hiszen ők már kész, kidolgozott programokkal, koncepciókkal azonnal bevethetők lennének.

3. Ne csak tantestületenként egy-két pedagógus képzésére koncentráljon, hanem a teljes tantestületnek adjon lehetőséget, helyben, hogy szükség esetén hozzáférjen az erőszak kezelésével kapcsolatos szaktanácsadáshoz.

4. Szervezzen konkrét prevenciós programokat a diákoknak is, különös tekintettel azokra az intézményekre, ahonnan érkezik jelzés arra, hogy szükség van ilyesmire.

5. Létesítsen egy jelzőrendszert, amelyben az intézmények könnyen és gyorsan jelezni tudják, ha intézményükben ilyen probléma merül fel és segítségre van szükségük.

Az iskolai erőszak megoldása közös ügyünk, jó lenne, ha a kormányzat is tényleg komolyan venné.