Korábbi cikkünkben beszámoltunk egy ebben az évben lezárult kutatásról, amely leendő és már pályán lévő magyartanárokat, tanítókat vizsgált. A Kárpát-medence négy országára és 502 pedagógusára kiterjedő kutatás elsődlegesen a magyar szakos pedagógusok nyelvi attitűdjére, előítéletességére és nyelvileg diszkriminatív értékelésére fókuszált. Ezen mérésből ezúttal a hazai magyartanárokra vonatkozó adatokat vesszük górcső alá.

A minta összetétele

A kutatásba a legtöbben Magyarországról kapcsolódtak be: összesen 216 leendő és gyakorló magyartanár vagy tanító vett részt a kutatásban itthonról. Ők a kérdőív online változatát töltötték ki (igaz, néhány esetben ezt oktatói irányítás alatt, egy-egy kurzus keretein belül tették). Az adatfelvétel 2017 októbere és 2018 márciusa között zajlott.

A háttérkérdőívben összesen nyolc háttérváltozó szerepelt. Az általános szociológiai változókon (pl. nem, korcsoport, lakhely) kívül néhány egyéb változó (mint például a pályán töltött aktív évek száma vagy az iskola típusa) lekérdezése is megtörtént. A minta egyedül a nemek szerinti megoszlás szerint nevezhető többnyire homogénnek. A többség, azaz 90% nem meglepő módon – a korábbi statisztikai adatoknak megfelelően – nő volt.

Ami a korosztályt illeti, a minta nagyobbik része, 61,1 százaléka 30–65 év közötti volt. Az ennél fiatalabb korcsoport 37 százalékban képviseltette magát, míg a 65 év felettiek aránya csupán 1,85% volt. Ezzel összhangban a minta nagyobbik része (54,6%) a tapasztalt pedagógus kategóriájába tartozott, tehát a pályán töltött évek száma náluk meghaladta az öt évet. A kezdő pedagógusok, akik öt évnél kevesebb tanítási tapasztalattal rendelkeztek, a minta 16,2 százalékát tették ki, míg a pedagógusjelöltek annak 29,2 százalékát.

Lingvicizmus - idehaza

A megkérdezettek javarészt városiak, elsősorban Pest megyéből (31%) származtak a lakóhelyüket illetően, ezen belül többen Baranya (11,6%), Csongrád (9,3%) vagy Hajdú-Bihar megyéből (6,9%). A legtöbben a fővárosban (17,1%), valamint kis- (17,1%), közép- (16,7%) és nagyvárosban (14,8%) tanítottak a vizsgálat ideje alatt. Ebből 44,4 százalék általános iskolában, alsó és/vagy felső tagozaton, 19,6% középiskolában tanított. A nem tanítók aránya (akik elsősorban pedagógusjelöltek) 26,9% volt.

A feleletekre adott osztályzatok

Az osztályzatokkal történő értékelés azért volt kiemelt fontosságú a kutatásban, mert az osztályzatok adják azt az adatsort, ami objektívan, nem csupán következtetés szintjén képes igazolni azt, hogy a nyelvi alapú diszkrimináció ténylegesen jelen van (avagy nincs) az oktatásban, illetve hogy az valóban kihat a tanulói eredményességre. A korábbi kutatások eddig csak következtetési alapot nyújtottak ehhez, mivel a nyelvi előítéletek megléte önmagában még nem jelent nyelvi alapú diszkriminációt, legfeljebb csak feltételezési alapot a nyelvi diszkriminációhoz.

A pedagógusok – miután kitöltötték az alapadatok felvételére szolgáló részt –, azt az utasítást kapták, hogy különböző feleleteket értékeljenek tartalmi szempontból. Mielőtt ezt megtették volna, elolvashatták az adott tananyagrészlet (pl. az ige vagy a főnév fogalma) vázát, azaz egy néhány szavas vázlatot. Ezután meghallgatták a különféle nyelvváltozatban (standard és nyelvjárási) és/vagy nyelvhasználati módban (kidolgozott, gazdag szókincsű, illetve korlátozott, szegényesebb szókincsű) elmondott feleleteket, amik különböző mértékben tartalmazták (60%-ban és 100%-ban) az előbbi vázlat lényegi elemeit.

Az egyes feleletekre adott jegyek a következőképp alakultak (jelölések a továbbiakban: S=standard/Ny=nyelvjárás; Ko=korlátozott nyelvhasználat/Ki=kidolgozott nyelvhasználat; 100=tartalmilag hibátlan; 60=tartalmilag hiányos, lényegi információk 60%-át tartalmazó):

Az osztályzatok alakulása a magyarországi mintában (n=216)

Az egyes feleletek osztályzataiban fennálló különbségek szembetűnőek. A fenti ábráról leolvasható, hogy folyamatos csökkenés mutatkozik a legmagasabb érték, azaz a legjobb érdemjegy (ötös) arányában, egészen az utolsó feleletig, ahol ez az érték ismét magas. Ez alapján feltételezhető, hogy a feleletek érdemjeggyel történő minősítésében jelentős különbség van, amit a statisztikai eredmények igazoltak. Vagyis: a különböző nyelvváltozatú, nyelvhasználatú és tudástartalmú feleletekre adott jegyek alapján a mintában szerepelő pedagógusok egy jelentős része diszkriminál(t) nyelvileg.

Ez a teljes magyarországi mintában a következőképp jelenik meg. Az első (nyelvjárási, kidolgozott nyelvhasználat és tartalmilag teljes) felelet esetében az adatközlők 15,3%-a (33 személy) gondolta úgy, hogy a tanuló felelete nem éri el az ötös szintet. A másodiknál (standard, korlátozott és teljes) ugyanez az arány már 28,2% volt, azaz 61 ember adott egy jeggyel rosszabbat, mint ami indokolt lett volna. A harmadik (nyelvjárási, korlátozott és teljes) felelet az előbbi kettőnél is kedvezőtlenebb megítélés alá esett, ugyanis 34,7% (75 adatközlő) értékelte ötösnél rosszabbra a felelőt – annak ellenére, hogy a feleletben minden elvárt tudáselem megjelent. Ez a mintában szereplő pedagógusok és pedagógusjelöltek valamivel több mint egyharmada. Tehát a nyelvi diszkrimináció a nyelvjárás és korlátozott nyelvhasználat esetében volt a legerőteljesebb.

A tartalmi szempontból hiányos feleletek osztályzataiban szintén lényeges különbség volt. A feleletből hiányzó lényegi információk ellenére 95 adatközlő (44%) ötösre értékelte a negyedik (nyelvjárási, kidolgozott nyelvhasználatú, de hiányos) feleletet, 92 (42,6%) négyesre, 26 (12%) hármasra, 2 (0,9%) pedig kettesre. (Ez ugyan magyarázható a feleltetés – mint mérési-értékelési módszer – megbízhatatlanságával, ám teljes egészében nem fogható arra, hiszen akkor jóval nagyobb szórásnak és jóval kevesebb konzisztenciának kellene mutatkoznia az egyes feleletek érdemjegyeinek az eloszlásában). Mindenesetre elgondolkodtató a tény, hogy egy kidolgozott nyelvhasználatban (és nyelvjárásban) beszélő gyerek (is) képes elfedni a tartalmi hiányosságait pusztán nyelvi eszközökkel, ahogy az is, hogy a pedagógusok 44%-a ezt nem érzékeli: a lényegi információkon alapuló értékelést felülírja a használt nyelv.

A másik hiányos felelet (standard, kidolgozott, de hiányos) osztályzatai közel azonosak voltak a harmadik feleletre (nyelvjárási, korlátozott és tartalmilag teljes) adott osztályzatokkal. Ez számokban: 143 fő (66,2%) jelesre, 62 (28,7%) jóra, 9 (4,2%) közepesre, míg 2 személy (0,9%) elégségesre értékelte. Ez az arány valamivel kedvezőbb, mint a harmadik feleletnél, mivel ott kevesebb jeles (141 – 65,3%) és jó (57 – 26,4%), illetve feleannyi közepes (18 – 8,3%) született.

Összességében tehát az a tanuló, aki mindent megtanul, azonban nyelvjárásban és korlátozott nyelvhasználattal beszél, a magyart tanító tanárainak vagy tanítóinak egy jelentős részénél (minden harmadiknál) kedvezőtlenebb érdemjegyet kap, mint amit érdemelne. Ellenben az a tanuló, aki standard nyelvváltozatban és kidolgozott nyelvhasználatban beszél, ugyanezen pedagógusoknak a nagyobbik részénél (háromból kettőnél) pusztán nyelvi eszközökkel képes kedvező értékelést elérni. 

A nyelvi hátrány nagyon nagy teher
(Forrás: Wikimedia Commons // Sandra Cohen-Rose and Colin Rose)

A statisztikai számítások eredményei alapján megállapítható, hogy a legtöbb demográfiai jellegű változó mentén nem volt kimondottan jelentős különbség a feleletek osztályzattal történő értékelésében. Azonban egyes változók mentén jelentkeztek bizonyos jellegzetességek.

Bár statisztikailag nem jelentős mértékben, de a mintában szereplő nők átlagosan kedvezőbben ítélték meg az összes feleletet, mint a férfiak. További hasonló különbség, hogy a pedagógusjelöltek átlagban kedvezőtlenebbül ítélték meg a tartalmilag hibátlan feleleteket (első három), mint a kezdő vagy a tapasztalt pedagógusok. Viszont a 4. feleletet (NyKi60) a pedagógusjelöltek átlagosan jobbnak ítélték, mint a már pályán lévők, az ötödiknél (SKi60) pedig nem volt komolyabb eltérés az egyes csoportok között. Ez arra utal, hogy a magyartanárszakot végző pedagógusjelöltek valamivel diszkriminatívabbak nyelvileg, főleg negatív értelemben, mint a már pályán lévő magyart tanító pedagógusok.

Személyiségvonások, tanulással kapcsolatos attitűd és a nyelvi előítéletesség

A kutatásban minden felelethez tartozott egy kérdőívi egység, amelyben a pedagógusoknak és pedagógusjelölteknek különféle állításokat kellett értékelniük. Ezeket alapvetően két csoportra oszthatjuk: a tanuló konkrét feleletére vonatkozó, illetve magára a tanulóra vonatkozó állításokra.

Az előbbi esetben egy ötfokú skálán történt az értékelés, míg az utóbbinál egy négyfokún, ami kiegészült egy „nem tudom eldönteni” lehetőséggel. Ez azért csak a tanulóval kapcsolatos állításokra volt érvényes, mert míg a konkrét feleletet könnyen és objektíven lehetett értékelni a megadott szempontrendszer alapján, a tanuló személyiségével kapcsolatban a felelet maga nem nyújt semmiféle következtetési alapot: nem lehet eldönteni egy kevesebb mint egyperces felelet alapján, hogy a felelő gyermek mennyire szereti vagy érti a nyelvtant, ahogy azt sem, hogy mennyire jó magaviseletű. Ennek ellenére az állítások többségénél a pedagógusok nagyobbik része mégis úgy vélte, hogy képes arra, hogy ilyen dolgokkal kapcsolatban is megállapításokat tegyen – csupán egy alig egyperces hanganyag alapján.

A konkrét feleletre vonatkozó állításoknál az adatközlők közel fele egyáltalán nem észleli a tartalmi hiányosságokat, ha a tanuló standard nyelvváltozatban és kidolgozott nyelvhasználattal mondja el a tananyagot. Ha viszont a standard nyelvváltozat nem párosul kidolgozott nyelvhasználattal, akkor ez már csupán 30,1%-ra igaz. Amennyiben pedig a tanuló nyelvjárásban és korlátozott nyelvhasználattal beszélt, akkor 41,7% volt azon magyartanárok és -jelöltek aránya, akik úgy gondolták, hogy tartalmi hiányosságokat tartalmazott a felelet – hiába tudott mindent az adott tananyagból a tanuló.

A pedagógusok és pedagógusjelöltek a nyelvjárásban beszélő gyerekek esetében a legkevésbé biztosak abban, hogy tanulók értették is, amiről beszéltek. A standard nyelvváltozatban beszélő gyerekeknél viszont az ellenkezője igaz – függetlenül attól, hogy mennyit tartalmazott a releváns információk közül a felelet. Továbbá, ha a standard nyelvváltozathoz még kidolgozott nyelvhasználat is társul, akkor feltételezik a tanulóról leginkább, hogy értette az anyagot.

"Olyan diák felelt, aki érti a magyar nyelv tantárgyat" állításhoz tartozó válaszok százalékos eloszlása

A tanulóra vonatkozó állítások tekintetében sem jobb a helyzet: a kutatás eredményei alapján a nyelvi előítéletesség összességében igen erőteljes és jelentős. Három állítás esetében a „nem tudom eldönteni” opció aránya 40%-60% közé esett, míg a másik három állításnál nagyjából 20% és 35% közé. Ez azt jelenti, hogy az esetek többségében a pedagógusok és pedagógusjelöltek hajlamosak arra, hogy nyelvi alapon hozzanak meg ítéleteket olyan személyes tulajdonságokra nézve, amelyeket nyelvi tényezők alapján nem lehetne eldönteni.

Nem volt olyan tulajdonság, személyiségjegy, aminél az adatközlők ne a standard nyelvváltozatban és kidolgozott nyelvhasználattal felelő diákot ítélték volna meg a legkedvezőbben. A magaviselettől kezdve egészen a szorgalomig minden esetben a standard nyelvváltozat és a kidolgozott nyelvhasználat magas presztízse érvényesült. Ennek ellenpontja pedig, hogy a nyelvjárásban és korlátozott nyelvhasználatban felelő tanuló szinte mindenben a legkedvezőtlenebb megítélés alá esett. Vagyis összességében a Máté (13:12) evangéliuma nyomán a neveléstudományban Máté-effektus néven ismert jelenség érvényesül: „mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van”.

Irodalom

Jánk István 2018: Nyelvi diszkrimináció és nyelvi előítéletesség a pedagógiai értékelésben: Négy ország gyakorló és leendő magyartanárainak körében végzett kutatás eredményei (disszertáció).

Jánk István 2017: Nyelvi hátrány és diszkrimináció az iskolában. A nyelvi szocializáció jelentősége a tanuló értékelésében. Szociológiai Szemle, 27(3): 27–47.