A tavalyi érettségin már elindultak az „irodalmi lépegetők” vissza az időben, idén magasabb fokozatra kapcsoltak. A magyartanárok egy része nemcsak meglepve, hanem kétségbeesve olvasta az interneten már tíz óra körül megjelenő érettségi feladatokat.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Szövegértés a nemzeti értékek veszendőbe menéséről

Az érettségizők először egy 60 perces szövegértés tesztet írtak nyolc órától. Ebben a tesztben egy szöveghez kapcsolódóan kaptak – szokás szerint – kérdéseket. Az értelmezendő szöveg rendszerint valamilyen publicisztikai műfajba sorolható, és idén sem volt ez másként.

Sajnos azonban nem nagyon próbálták politikai állásfoglalástól mentessé tenni az idei érettségit. A szöveg Lukácsy Sándor Nemzeti olvasókönyvének előszava 1988-ból, de néhány gondolata akár Hoffmann Rózsa egyik beszédéből is származhatna. „Állandósul és növekszik a panasz: egyre kevésbé ismerjük történelmünket, a hazai irodalmat és művészetet, értékek, melyek az összetartozás érzését s a jogos nemzeti büszkeséget ébren tarthatnák, kallódnak és veszendőbe mennek” – mondja Lukácsy az megértésre szánt szövegben.

Az érettségin az egyórás szövegértés teszt után a tanulók a 180 perces szövegalkotásnak láttak neki. Ebben a három órában három feladat közül választhattak: egy mű elemzése vagy két (esetleg több) mű összehasonlítása vagy egy érvelő szöveg alkotása volt a feladat.

Érveljünk a heroizmusról…

Tavaly csúnya hibát követtek el az érvelő feladat kiötlői, ugyanis az ember sokszínűségéről kellett érvelni, ami ugye, nem kérdéses, azaz nem lehetett ellene érveket sorakoztatni.

Idén a heroikus világlátásról kellett írjanak egy Camus-szövegből kiindulva. A részlet, mely a heroikus életfelfogással és magatartással szemben foglal állást, alkalmat adott az ellene és a mellette való érvelésre is. A tanulóknak véleményük alátámasztására irodalmi példát is kellett hozniuk – legalább hármat. Az első felmérések szerint ezek között Antigoné, Szilveszter (Petőfi Sándor Az apostol c. művéből), Akhilleusz szerepeltek a példák között.

Vagy elemezzük a Tetemre hívást…

Először nézzük az elemzéseket! A korábbi években azt várták az érettségizőktől, hogy középiskolai éveik alatt elsajátított képességekről adjanak számot, vagyis: igazodjanak el egy mű világán belül, tudják felismerni a belső összefüggéseket, és ezek segítségével készítsenek műelemzést. Ezért rendszerint olyan szerzők műveit kínálták elemzésre, akik nincsenek benne feltétlenül a „törzsanyagban”, műveik pedig nem szerepelnek a szöveggyűjteményben. Ez azért is növelte az érettségizők esélyegyenlőségét, mert nem volt hátrányban az sem, akinek magyartanára esetleg nem tanította az adott szöveget. Általában egy kortárs novellát kínáltak elemzésre és két egymástól időben távol eső verset összehasonításra.

Forrás: MTI

Tavaly változott ez az irány annyiban, hogy nagy klasszikusok kerültek be az elemzendő szövegek közé (Petőfi, Csokonai, Móricz), de tőlük kevésbé ismert műveket kellett összehasonlítani, illetve elemezni. Kortársak ma sem voltak, de még egyet léptünk vissza tavalyhoz képest, ugyanis már nyolc éve kerülik az érettségi feladatok összeállítói a szöveggyűjtemény szövegeit. Idén azonban Arany János Tetemre hívás című balladáját lehetett elemezni és Karinthy Jó tanuló felel és A rossz tanuló felel című karcolatát kellett összehasonlítani.

Mindhárom mű része a „törzsanyagnak” (a Tetemre hívás sok helyen az általános iskolainak is), ami csak azért baj, mert ezek a választások azt sugallják, hogy nem az önállóan gondolkodni és szöveget alkotni tudó, hanem a leadott anyagot jól bebiflázó, és azt az adott pillanatban biztonsággal reprodukáló tanulókat értékeljük.

Az érettségi mindig meghatározza egy tanár munkáját. Annak a tanárnak, aki tehát eddig arra készítette fel tanulóit, hogy ne ijedjenek meg ismeretlen szövegektől, bízzanak magukban és ne készen kapott ismereteket akarjanak kamatoztatni, most úgy tűnik, változtatnia kell majd a munkamódszerein.

Vagy hasonlítsuk össze a jó és a rossz tanulót!

Különös volt az idei összehasonlító elemzés is. Eddig ugyanis – egyetlen kivételtől eltekintve – mindig két verset kellett összehasonlítani és mindig külön szerzőktől. Az összehasonlító elemzés célja, hogy két művet összehasonlítva az elemző tárja fel a hasonlóságokból kiindulva a különbségeket. Ha egyik mű irányából tekintünk a másikra, akkor olyan dolgok kerülhetnek a felszínre, amik önmagukban talán elsikkadnának. Egy ilyen elemzésen keresztül meg lehet nézni, hogyan változik egy téma az időben, a térben vagy egy-egy élethelyzeten, személyiségen átszűrve. Ezért is adtak általában két korban, habitusban eltérő szerzőt.

Forrás: MTI

Idén azonban Karinthy egy kötetben szereplő két írását a Jó tanuló felelt kellett összehasonlítani A rossz tanuló felellel. Ilyesféle hasonlóságok és különbségek felismerésére persze egy jó képességű óvodás is képes, ha felolvassuk neki a szövegeket. („Az egyik tanuló buta, a másik okos, de mindkettő felel.”), de talán nem ez lenne a cél. A feladat javaslata szerint az érettségizőknek ki kellett térni az elbeszélői nézőpontokra, és ez tényleg jó ötlet a két karcolat tekintetében, ám az osztálytársak és a tanár viszonya a címszereplőkhöz megint nem tűnik feltétlenül gyümölcsözőnek. „a rossz tanulót kinevetik, a jó tanulót nem” írta az egyik idei érettségiző a feladat eme alpontjára reagálva. És igaza volt.

Szerzőnk magyartanár. Ha Ön is magyartanár, és Önnek is van véleménye, kérjük, írja meg nekünk!