A minap esett szó arról, van-e az angol felszólító mondatokban alany, s ha igen, micsoda. Nézzük, le tud-e húzni a nyest erről a rókáról még egy(két) bőrt. Az angol kijelentő mondatok – olvashattuk – többnyire alannyal kezdődnek, az ige ezt követi. Ezzel szemben a felszólító mondatokban az alany „kiejtetlen maradhat”. Itt az ige áll a mondat elején. Mai első példáink: Come here. Eat your carrot.

Eat your carrot
(Forrás: NY - http://nyphotographic.com/ Creative Commons 3 - CC BY-SA 3.0 /http://www.picserver.org/)

Most akkor van ezekben alany vagy nincs? A „kiejtetlen maradhat” fogalmazás azt sugallja, hogy van, csak valahogy rejtve. Szoktunk (szoktunk még?) magyarórán is mondani olyasmit, hogy „rejtett alany”; ilyenkor persze általában nem felszólító mondatokkal szemléltetünk. A Jön mondat alanya eszerint rejtett: valami ő-féleség. A Jöttök mondaté a ti. Ha úgy hozza a szükség, ki is ejthetjük: Ő jön. Ti jöttök. Mindez persze éppenséggel a felszólító mondatoknál sincs másként: Ő jöjjön! Ti gyertek!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Felszólító mondaton itt most csak a 2. személyt – azaz 2. személyű – felszólító mondatokat értjük. (Ez egyes- és többesszám egyaránt lehet; itt csak az előbbiekkel foglalkozunk, mert gyanítható, hogy a többesszámúak sem viselkednek másként. Ha az Olvasó tud ilyenről, kérjük, írja meg). Megkíméljük tehát az olvasót az afféle okoskodásoktól, mint hogy felszólító mondatok-e a következők (angol megfelelőiket – melyek többen vannak ennél – a leíró nyelvtan mindenesetre nem a felszólító mondatok között tartja számon):

(i) Jöjjön ő is! > She should come too

(ii) Jöjjek én is? > Should/Shall/Do I come too?

(iii) Azt akarta, hogy gyere > She wanted you to come

(iv) Azt akarta, hogy jöjjek > She wanted me to come

Ezek nem a 2. személyhez szólnak, tehát szigorúan véve nem szólítanak, nem is szólíthatnak fel – mint az (i) és a (ii); továbbá kérdő alakúak – mint a (ii); és nem főmondatúak – mint a (iii) és a (iv).

Minderről hallgatunk tehát (bár korábban volt ilyesmiről szó). Csak az olyan egyszerű mondatokat vizsgáljuk, mint a fenti Come here vagy az Eat your carrot, és megpróbáljuk magunkat meggyőzni, hogy igenis van bennük alany.

Legegyszerűbben – talán túl egyszerűen – azzal érvelhetünk, hogy itt valamiféle „odaértett” alanyról van szó: mindenki érzi, hogy ezeknek a címzettje a 2. személy, azaz a beszélgetőtárs, vagyis itt voltaképp egy you alany rejlik. Ahogy pedig a magyar rejtett alany, ugyanúgy meg is jelenhet:

You come here!  > Gyere ide!

Don’t you come here! > Ne gyere ide!

(Ezt az alanyt nem mindig könnyű megkülönböztetni a megszólításként funkcionáló – vocative – elemtől: Come here, George!).

Rendben. De valóban van-e akkor is mondattani alany, amikor nincs (jelen)? Vagy ezt csak úgy „levesszük” a szituációból?

Valami kézzelfoghatóbb nem akadna? Hívjuk segítségül a jól ismert ugye-utókérdést. Hogyan jön létre? A mondat, amelyre megerősítést várunk, állító és tagadó is lehet, a szerkezet hasonló lesz:

The weather was bad, wasn’t IT? > Rossz volt az idő, ugye/nem?

The weather wasn’t bad, was IT? > Nem volt rossz az idő, ugye?

The king will come, won’t HE? > Jön a király, ugye/nem?’

The king won’t come, will HE? > Nem jön a király, ugye?

Nem jön a király, ugye? (Képünkön IV. Károly magyar király)

Az ugye-utókérdést (leggyakrabban, akár a fenti esetben) tehát a segédige fordított polaritású (+ ill.–) alakjából (esetünkben: won’t/will), valamint az alany névmási alakjából (itt: HE) jön létre. Az eredeti alany mellesleg nem maradhat meg: névmásodnia kell. A lehetetlen mondatot áthúztuk: The king will come, won’t the king.

Ha (állító) mondatunkban nincs segédige, az utókérdésben a do segédige jelenik meg. (A tagadásban persze már eleve a do szerepel.)

The king came, didn’t HE? > Jött a király, ugye?

The weather soon improved, didn’t IT? > Hamar javult az idő, ugye/nem?

Mármost: mi történik a felszólító mondatok ugye-utókérdéseiben?

Come some other time, can YOU? > Gyere máskor, jó?

Shut up, will YOU? > Hallgass már el, légy szíves!

Go and see them, can’t YOU? > Menj, nézd meg őket, jó?

(Segédigéből – mint látjuk – több is szóba jöhet.) A lényeg az, hogy ilyenkor az utókérdésben a you szerepel: megnyugodhatunk tehát, hogy a mondatban eleve volt valamiféle „rejtett” alany, s most ez jelenik meg. Ez már azért több, mint afféle intuícióra alapozott érvelés: elvégre itt kemény mondattani tényekről van szó.

Nézzük most egy igazán ütős igazolását tételünknek, mely szerint a felszólító mondatnak nem csupán lehet, de nyelvtani értelemben mindig ott is van az alanya. Igaz, ehhez két kerülőt is kell tennünk.

Először: az angol -self ‘maga’ szavaknak mindig kell, hogy legyen egy úgynevezett antecedense – olyan névszói kifejezés, amely bizonyos feltételeknek megfelel. Nyilván nem jó a

Ann saw himself in the mirror > Ann látta magát_{hímnemű vkit} [t.i. önmagát] a tükörben’;

ugyanígy (és hasonló okból) lehetetlen a

They saw herself in the mirror > ‘Látták magát [t.i. önmagát] a tükörben’.

A -self-nek ugyanis az előzménnyel számban és nemben ugyanis egyeznie kell: They saw themselves…

De miért hibás a

The queen thinks that the king saw herself

mondat? Azért, mert nemcsak a the king, de a the queen sem lehet a herself antecedense (előzménye). Hogy a the king miért, az világos. A the queen pedig azért, mert (noha szám és nem dolgában megfelel), nem ugyanabban a tagmondatban van: The queen thinks [_{tárgyi mellékm}that the king…]. Leszögezhetjük: egy -self elemnek ugyanazon a tagmondaton belül kell, hogy megfelelő antecedense legyen.

Másodszor: nézzük például az eat igét. Az evés két entitást feltételez: aki/ami és akit/amit esznek; nélkülük nincs evés. Ezek az eat úgynevezett argumentumai. Az egyiket a tárgy, a másikat az alany fogja kifejezni: az eat mellett lehet tehát tárgy és alany. Nem van mellette tárgy, csak lehet: hisz az evés olyankor is evés, az eat olyankor is tárgyas, ha nincs éppen tárgya. (A go például ezzel szemben nem tárgyas, mert nem enged tárgyat, csak alanyt.) Hasznos magyarázattal igazít el az ilyesmiben az immár könnyen hozzáférhető magyar mondattan.

Ha tehát azt mondjuk:

The King ate the cake

The King ate the cake

akkor mindkét argumentum – az eat megengedte mindkét elem – jelen van. Ott, hogy

The King ate ___

csak az egyik argumentum (a cselekvő) van jelen.

Ott, hogy

___ Eat the cake!

csak a másik argumentum (az étel) szerepel. Mindkettő kihagyható:

___ Eat___!

Azt azonban nem állítjuk, hogy ilyenkor a fenti The King ate mondatban valóban van is tárgy. Miért bizonykodunk akkor, hogy alany viszont van benne? Ne csak bizonykodjunk, bizonyítsunk végre! Nézzük a

The King ate the cake by itself ‘A Király magában [pl. pezsgő nélkül] ette a tortát’

mondatot. Az itself itt rendben van, hisz antecedense (the cake) egy élettelen, egyesszámú kifejezés, egyazon tagmondatban.

És a

The King ate the cake by himself

mondat?

Ennek magyar fordítása ugyanaz: ‘A Király magában [pl. az ünneplők nélkül] ette a tortát’. (Vegyük észre, hogy a két mondat fordítása ugyanaz – A Király magában ette a tortát – kétértelmű. Szeretik is a nyelvészek az ilyen kétértelműségeket, mert mindig valami turpisságra mutatnak rá – ebbe az irányba azonban most nem megyünk el.) Nos, ez a mondat is rendben van: a himself antecedense (the King) élettelen, egyesszámú kifejezés, egyazon tagmondatban.

És melyik a jó az alábbi két felszólító mondat közül?

__ Eat __by itself!

__ Eat __ by yourself!

Nyilván az, amelyikben a -self elem megfelelő antecedenst talál. És az a rossz, amelyikben a -self-nek nincs antecedense: ez az Eat by itself! Az Eat by yourself! viszont helyes mondat, mivel ebben a -self-nek akad antecedense: az alany tudniillik. Van tehát benne alany – és nincs is annyira rejtve, hogy a -self ne találná meg.

QED.

U.I. Arról a furcsaságról, hogy az egyesszámú Ő jöjjön! és a többesszámú Ti gyertek! mondatnak más az igéje, holott ugyanarról a cselekedetről van szó, talán szó lesz egy másik alkalommal.

Irodalom

Mark Newson et al. Basic English Syntax with Exercises. HEFOP, Budapest, http://mek.oszk.hu/05400/05476/05476.pdf