A mentális egészséggel kapcsolatosan elég homályos kép él a társadalomban. Tény, hogy minden negyedik ember szenved valamilyen mentális problémától. Ugyanakkor világszerte az országok több mint 40 százalékának semmiféle policyja nincs a mentális egészséggel kapcsolatosan. Úgy tűnik, hogy általában fogalmunk sincs, hogyan beszéljünk erről a témáról tisztelettel és felelősséggel. Az értelmes párbeszédet leginkább a stigmatizáció és a diszkrimináció akadályozza. A probléma nagyobb része tehát kommunikációs. De hogyan kellene beszélnünk a mentális egészségről? Hogyan tudnánk a helyes hozzáállást megtanítani? – Ezt a kérdést tette föl Thu-Huong Ha, a TED Ideas oldalon hét szakértőnek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

1. Véget kell vetni a stigmatizációnak!

Ezt persze sokkal könnyebb mondani, mint csinálni... Andrew Solomon szerint az emberek szégyellik a mentális problémájukat, azt hiszik, az valahogyan az ő gyengeségük, ami azt mutatja, hogy kudarcot vallottak. Ha a gyermekünk szenved mentális betegségben, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az a mi kudarcunk szülőként. Ilyen módon saját magunkat is megbélyegezzük, és ez nagyban megnehezíti azt, hogy a mentális problémáinkról beszéljünk.

Sarah Caddick neurológus szerint ennek az az oka, hogy a mentális problémák megértése koránt sem olyan egyszerű, mint a testi bajoké. Ha valaki megmutatja a törött csuklóját, azt könnyen el tudjuk képzelni, milyen lehet; ha azonban valakinek az agyával, az elméjével van probléma, azt sokkal nehezebb megérteni, átérezni. „Amint a mentális gondjainkról kezdünk el beszélni, az emberek szorongani kezdenek. Ennek pedig az az oka, hogy ez nagyon is arról szól, akik vagyunk: a gondolatainkról, a félelmeinkről, a reményeinkről, a hitünkről stb.” – fűzi hozzá Vikram Patel mentálhigiénés szakember. Nem könnyű egy diagnózissal, egy szakkifejezéssel azonosítanunk magunkat – ez is megnehezíti azt, hogy a mentális egészségünkről beszéljünk. Ha az ezekhez kapcsolódó stigmákat sikerülne eltörölni, az nagyban megkönnyítené a kommunikációt.

Forrás: Wikimedia Commons / Nora Shalaby / CC BY 2.0

2. Ne hozzuk összefüggésbe a mentális betegségeket a bűnözéssel!

Igen nagy problémát okoz, hogy a mentális betegségekkel és magukkal a betegekkel kapcsolatban nagyon elhamarkodottan ítélünk, és téves következtetéseket vonunk le velük kapcsolatban. Ez történik például akkor, amikor egy-egy ámokfutóról kiderül, hogy bipoláris depresszióban szenvedett, vagy hogy skizofrén volt. Ezeket az eseteket valóban fölkapja a média, így legközelebb, amikor ilyen tragédia történik, már automatikusan kérdezzük: „Skizofrén volt?” „Bipoláris volt?” – Mintha ezek a kategóriák magyarázatul szolgálnának a bűncselekmények elkövetésére. Sőt, a téves következtetést a másik irányban is elkövetjük: azt hisszük, hogy attól, hogy valaki depressziós vagy más mentális problémával küzd, hajlamosabb a bűncselekmények elkövetésére.

Forrás: Upworthy

3. De igenis ismerjük el a mentális betegségek és az öngyilkosság közötti kapcsolatot!

Felmérések szerint az öngyilkosságot elkövetők 90 százaléka szenvedett depresszióban vagy más mentális problémában, illetve használt valamilyen kábítószert vagy alkoholt szintén valamilyen mentális problémával összefüggésben. Ezt az összefüggést azonban nem kezeljük a helyén. „A mentális betegségeknek a bűnözéssel való kapcsolatát túl erősnek, a mentális betegségeknek az öngyilkossággal való kapcsolatát azonban túl gyengének látjuk” – mondja Solomon. Például sokszor hallani olyan, hogy „szegény XY öngyilkos lett, mert elveszítette az állását és elhagyta a felesége”. Ezek a körülmények valóban kiváltó okai annak a depressziónak, amelynek következtében az illető végül eldobta magától az életet.

Forrás: Wikimedia Commons / Vincent van Gogh

4. Kerüljük az olyan kifejezéseket, mint az őrült vagy a pszichopata!

Nem meglepő, hogy a szerző által megkérdezett összes szakértő egyik első mondanivalója az volt, hogy el kell kerülni az olyan stigmatizáló kifejezések, mint az őrült, a bolond, a skizó, a nem normális vagy az elmebeteg stb. Ezek a kifejezések a hétköznapi beszédünk részei, föl sem kapjuk rá a fejünket, hiszen korai gyermekkorunktól fogva halljuk őket. Thomas Insel még egy lépéssel tovább megy: szerinte a mentális probléma sem megfelelő kifejezés: „Mikor mondjuk a rákra azt, hogy sejtciklus-probléma?  Ha valakinek súlyos mentális betegsége van, azt mondjuk, viselkedészavaros, de mikor mondjuk egy rákosnak, hogy fájdalomzavara van?” Ruby Wax humorista azonban másképp látja, szerinte nem a szavakon múlik, hanem a tónuson, a stílusok, ahogyan használjuk őket.

Forrás: Wikimedia Commons / John Everett Millais (1829–1896)

5. Ha meg tudod osztani a saját történeted, tedd meg!

A fentiekben már szóltunk arról, mennyire nehéz dolog az embernek a saját mentális problémájáról beszélni. Vannak azonban olyanok, akik ezt meg tudják tenni nagyobb közönség előtt is: ezek mindig olyan megnyilatkozások, amelyek segíthetnek másoknak is megküzdeni a saját problémájukkal. Solomon szerint mindenképpen érdemes a nagyközönség előtt is beszélni ezekről: „A legmeghatóbb levél, amit valaha kaptam, egyetlen mondatból állt: »Meg akartam ölni magamat, de elolvastam a könyvét, és meggondoltam magam«. Ezután arra gondoltam, hogy ha soha senki nem veszi kézbe a könyvemet ezen túl, akkor is megérte megírni, mert tettem valami jót vele.” A saját tapasztalatok őszinte megosztásának tehát igen nagy hatása lehet!

Forrás: Wikimedia Commons / Craig Finn / CC BY 2.5

6. Ne azonosítsuk az egyént a mentális problémával!

Mint ahogy fentebb már volt róla szó, a mentális probléma jobban, szorosabban hozzá tartozik az egyénhez, a személyiséghez, mint egy testi betegség. Ennek ellenére ne azonosítsuk a személyt a problémával, ugyanúgy, ahogyan egy rákbeteget sem azonosítunk a daganatával. A szakértők szerint rendkívül fontos a megkülönböztetés: orvosi értelemben úgy kell beszélni a mentális betegségekről, mint az összes többi testi bajról. De ahogyan egy testi probléma nem határozza meg a beteg személyét, ugyanúgy a mentális betegség sem. Ezzel nagyon óvatosan kell bánni, ugyanis egy-egy diagnózis már magában hordozza az olyan következtetéseket, hogy akkor az illető „veszélyes” vagy „alkalmatlan” valamire, pedig ez nincs így! Ezzel együtt rendkívül fontos, hogy a személyt verbálisan is különböztessük meg a problémájától: ne mondjuk, hogy skizofrén, hanem mondjuk inkább azt, hogy skizofréniával élő.

Forrás: Wikimedia Commons / Vitold Muratov / CC BY-SA 3.0

7. A humor mindig segít!

Sokan úgy tartják, hogy a humor az elme legjobb orvossága. Ezt igazolja Ruby Wax humorista is: „Ha az üzenetet humoros történetbe ágyazzuk, akkor nyert ügyünk van. Ez egy amolyan előjáték a részemről, megpuhítom, magam mellé állítom a közönséget, ez után pedig akár a legsötétebb dolgokról is beszélhetek nekik. Ha viszont elkezdenék nyafogni arról, hogy milyen nőnek vagy feketének lenni, hát... az eléggé bűzlik. Ha viszont felszabadítjuk az embereket, hogy kinevethessék akár saját magukat is, akkor nyert ügyünk van.

Forrás

How should we talk about mental health?