Jó memória, koncentráló készség, lényeglátó képesség, a gondolkodás rugalmassága: olyan adottságok ezek, amelyekre a szakmai ismereteken felül mind a tolmácsnak, mind a fordítónak szüksége van ahhoz, hogy jól végezhesse munkáját.

A szinkrontolmács munkahelye
(Forrás: nuntio.at)

Ezen túl azonban számos ponton eltérhet egymástól a „tolmács”-, illetve a „fordító-alkat”. „Volt olyan kollégám, aki egyszer félig-meddig tréfásan azt panaszolta nekem, hogy nem is érti, miért ment annak idején tolmácsnak, hiszen kapcsolatteremtési gondjai és kifejezési nehézségei vannak, emellett zárkózott, és nem is szeret emberek között mozogni” – meséli Fáber András, a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének elnöke, a szeptember 25-én rendezendő Fordítók és Tolmácsok Őszi Konferenciájának előadója.

„Ez a példa jól megmutatja a lényeget: az ilyen típusú ember számára testhez állóbb, ha inkább otthon ül és fordít. Egy szakfordító lehet introvertált, sőt akár depresszív alkat is, attól még remekmű kerülhet ki a kezei alól. A tolmácsolás ezzel szemben a pillanat művészete: a jó tolmácsnak gyors a reakcióideje, meg tudja osztani a figyelmét, találékony és szellemes.” És ami még ennél is fontosabb: mivel munkája során mindvégig társas térben mozog, jól szocializált, barátságos embernek kell lennie, akinek a számára nem jelent gondot a kapcsolatteremtés, az emberek összehozása. „Nemigen lehet jó tolmács valakiből, aki lázadó, forradalmár személyiség. Inkább egyfajta »okos megalkuvásra« van szükség, vagyis arra, hogy a tolmács belesimuljon a környezetébe, és »terepszínűvé« váljon. Szinte mintha ott sem lenne. A jó tolmács elfogadja, hogy »nem róla szól a nóta«, tehát nem akar mindenáron szerepelni, a középpontba kerülni. Azt szoktuk mondani, hogy sem a túl nagy ego, sem a túl kis ego nem tesz jót” – világít rá az előadó, aki jó ideje nemcsak gyakorolja, de címzetes egyetemi docensként oktatja is a szakmát.

Kultúrát kultúrára

Mindezek olyannyira alapvető készségeknek tűnnek, hogy felmerül a kérdés: lehet-e egyáltalán tanítani ezt a mesterséget? „Ha valaki százhúsz kilót nyom, és ügyetlen, azt nem ajánlanám balett-táncosnak. Ugyanígy nem valószínű, hogy szinkrontolmács lesz abból, aki az első alkalommal lecsapja a fülhallgatót, és sírva kirohan a kabinból. Tehát ha valakiből teljes mértékben hiányoznak a szükséges készségek, abban az esetben nehéz fejlődést elérni. Ha viszont megvan az alapvető hajlam, akkor azt gyakorlással nagymértékben lehet fejleszteni. Tapasztalataim szerint a diákok megérzik, mi áll közelebb a személyiségükhöz, és általában nem választanak olyat, ami ellenkezik az alkatukkal” – állapítja meg az oktató.

Mindezen túl a jó tolmácsnak van még egy fontos ismérve: nem nyelvet fordít nyelvre, hanem kultúrát kultúrára. „Elmondok egy valós példát a szakirodalomból: amikor az ENSZ egyik angol felszólalója azt akarta kifejezni, hogy még egy kis erőfeszítésre van szükség, és elérik a kívánt célt, szó szerint azt mondta, hogy »a labda a lyukba kerül«. A francia tolmács ezt úgy ültette át a saját nyelvére, hogy »még egy szakaszgyőzelem, és miénk a sárga trikó«. Vagyis az angol nyelvben a golftalálat körülbelül ugyanazt fejezi ki, mint a franciában a Tour de France-győzelem. Ez a példa igen szemléletesen mutatja meg, miért fontos az, hogy ne csak a nyelvet, hanem a másik kultúrát is megismerjük, és széleskörű általános műveltségre tegyünk szert” – szögezi le Fáber András.

A szeptember 25-i konferenciával kapcsolatban a szakember megjegyzi: a tolmácsolás és a szakfordítás nem örvend ma Magyarországon akkora társadalmi megbecsültségnek, mint amekkorát megérdemelne. A tapasztalatcserén és az ismeretszerzésen túl az effajta tudományos összejövetelek sokat segíthetnek abban, hogy a szakma presztízse növekedjék. „Ha ehhez a célhoz csak egy kicsivel is közelebb hoz minket egy ilyen konferencia, akkor már nem rendezték hiába.”

Másként szólva: a labda közelebb kerül a kapuhoz.