Ádám nevű olvasónk hívta fel a figyelmünket a fenti, a Facebookon terjedő képre. Mint megjegyzi:

Nem származáselmélet, hanem nyelvrokonság. Látom sokan keverik a kettőt.

Ádámnak nyilván igaza van: a származáselmélet kifejezést a tudomány nem használja, nincs ilyen szakszó. Összességében mégsem hibáztatható a szó használata, hiszen számos esetben tehetünk érvényes állításokat úgy is, hogy nem szakkifejezést használunk. A szakszerűen tőkés récének nevezett madarat például nyugodtan hívhatjuk vadkacsának: az, hogy nem vagyunk szakszerűek, még nem jelenti, hogy nincs igazunk.

A származáselmélet szó két szó összetétele, mindkettővel kapcsolatban óvatosnak kell lenni. Egyfelől a tudományban az elmélet valamilyen elvekre épülő magyarázó rendszer – az tehát, hogy milyen nyelveket milyen nyelvekkel rokonítunk, sosem lehet tudományos értelemben vett elmélet, legfeljebb valamilyen elmélet alkalmazásának eredménye. A „finnugor elmélet” például az összehasonlító-történeti nyelvtudomány elméletére épül, mely szerint a nyelvek alapnyelvekből bomlanak újabb nyelvekké, és hogy a rokonság a felbomlás során végbemenő szabályos hangváltozásoknak köszönhetően létrejövő szabályos hangmegfelelések alapján állapítható meg. (A hun, sumer, ujgur stb. „elméletekkel” éppen az a baj, hoyg semmilyen elméleti hátterük nincs.)

A származás esetében csupán arra kell figyelnünk, hogy tisztában legyünk vele: nyelvek, és nem népek származásáról van szó. (Talán erre gondol Ádám is.) Éppen ezért, akárcsak Vona Gábor, Jókai sem lehetett finnugor, legfeljebb abban az értelemben, hogy egy finnugor nyelv volt az anyanyelve.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Jókai Mór 1825-ben született. Sajnovics a magyar és a lapp nylev rokonságát bizonyító munkája, a Demonstratio 1770-ben, Gyarmathi Sámuel a további nyelvekkel való rokonságot bizonyító műve, az Affinitas 1799-ben jelent meg. A finnugor terminus viszont csak később terjedt el, Budenz 1873 és 1881 között megjelent finnugor összehasonlító szótára, a Magyar-ugor szótár is az ugor szót használja a mai finnugor megfelelőjeként.

Kérdés persze, hogy mondott-e ilyesmit Jókai. Elvben nem zárnánk ki, hiszen mint korábban írtunk róla, nem szimpatizált a magyar nyelv finnugor rokonságának gondolatával. A neten először 2011 őszén bukkant fel egy mandineres kommentben, mint „régi versike”:

Úgy megörültem a sok finnek és ugornak,
azt se tudtam örömömben, fingjak vagy ugorjak.

Néhány hónappal később egy „nyelvi nyomozás” során ütközünk bele:

Német:

-Hálló májn frojnd! Hálló! Dúbiszt Pupu, géh? Sőne pápágej! Hálló! (Azt észrevettétek, hogy a németek folyton telefonálnak és reggel is estét köszönnek?) Jópofa nép :)

-Mojmoj Tutu! Moj moj! Dú biszt májn frojnd, géh? Mojmoj!-

Közvéleménykutatást csináltam a kollégák körében, mi az a mojmoj. Íme a válaszok:

-Hülye vagy? Ez nem német. Ez finn. Azt jelenti szia szia! (Na, akkó rokon. Nem is tudom, fingjak, vagy ugorjak örömömben.)

-Mojmoj? Lehet, hogy lusta kimondani, hogy morgen. És raccsol. És ezért azt mondja moj. De hogy ne hangozzék hülyén, duplázza. (Igazad van, így nem hangzik hülyén)

Végül megkérdeztem a vendéget (aki bajor volt). Azt mondta ez semmi. Szójáték. Gyerekkorában hallotta. Nesze neked Vejnemöjnen.

Az viszont tény, hogy a moi (ami magyar fülnek leginkább [moj]) valóban informális köszönés a finnben, és gyakran duplázzák is – igaz, elköszönéskor. (A blogger által talált válasz sem lehet alaptalan.)

Harmadszorra idén májusban, egy indexfórumos kommentben bukkan elő:

Észtország is nyelvrokon a "fingjak vagy ugorjak" elmélet szerint, szóval nem meglepő...

Az, hogy egy ország lenne nyelvrokon, végtelenül vicces megállapítás lenne, ha nem kellene arra gondolnunk, mekkora zavar lehet annak a fejében, aki ilyet leír.

Ezzel a netes találatok sora véget ér. Látható, hogy a „szóvicc” csak háromszor bukkan fel, és egyszer sem kapcsolódik Jókaihoz. Feltehetően semmi alapja nincs annak, hogy Jókai ilyet mondott volna. Egy dologgal azonban egyet kell értenünk:

CsakAzIgazatAddTovább