Korábban már megírtuk, hogy több elsőnek tekinthető udmurt film is van. A Vetélytársak még 1928-ban készült, de csak annyiban udmurt, hogy udmurt szereplőkkel készült és udmurt környezetben játszódik – ugyanakkor sablonos szocialista-realista szovjet propagandafilm, ráadásul orosz nyelvű és csak nagyon felületesen, külsőségeiben kapcsolódik az udmurt kultúrához. Az 1994-es Alangaszar árnyéka már kifejezetten udmurt történelmi témát érint, még ha nem is tudományos hitelességgel – a szereplői viszont oroszok, és a film is orosz nyelvű. A 2011-es Szamóca viszont minden szempontból udmurt: udmurt környezetben játszódik, udmurtok a szereplők, és udmurt nyelvű (csak a stáb néhány tagja lengyel). Sőt, beszámoltunk az első udmurt gyurmafilmről is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az 2014-es Puzkar (Fészek) az első udmurt film, amely már aligha nevezhető bármilyen értelemben is elsőnek. Viszont valószínűleg ez az első film, mely a Youtube-on magyar felirattal is megtekinthető, így a magyar közönséghez is olyan fogyasztható formában jut el. Ráadásul elmondhatjuk, hogy a fordítás jó, bár valószínűsíthető, hogy oroszból készült, mert néhány ponton eltér az udmurt szövegtől. Elképzelhető azonban, hogy lengyelből fordították: a film záródalának refrénjében az szerepel, hogy lírai én megszúrta beszédpartnerét (és ez szerepel az orosz feliraton is), a magyar fordítás szerint viszont „arcon vágta” – akkor már miért nem inkább pofon? – ez szerepel a dal lengyel fordításban is. Ennek egyetlen zavaró következménye, hogy bizonyos udmurt reáliák nevei nincsenek lefordítva. Amikor az egyik szereplő arról beszél, hogy a falusi házukban muncsó is van, az átlagos magyar néző aligha érti, hogy mire gondol: a fürdőház, a fürdő vagy szauna jobb megoldás lett volna. A sanygiról is csak a szövegkörnyezetnek köszönhetően derül ki, hogy valamilyen étel neve: szerencsére az ilyen zavaró megoldások nagyon ritkák.

A filmet ugyanaz az alkotógárda készítette, mint a Szamócát, de Piotr Pałgan lengyel rendező ezúttal csak producerként működött közre, a filmet két udmurt, Szergej Nagovicin és Konsztantyin Lozskin. Azonos viszont a forgatókönyvíró, Darali Leli, akit a Rénhírek olvasói már rapperként is ismernek. Stílusában, tematikájában is ahhoz hasonló. Bár szerelmi szál ez alkalommal is van, nem ez áll a középpontban. A film három fiatalember sorsát mutatja be. Ők közösen bérelnek egy lakást Izsevszkben: ez az ő fészkük, erre utal a cím is.

Az említett hős, akiről a nevét kapta, Mihail Alekszejevics Konovalov udmurt író regényének címszereplője: az 1773-75-ös Pugacsov-féle felkeléshez csatlakozik. Konovalov sok más udmurt íróhoz hasonlóan a sztálini tisztogatások áldozata lett.

A filmben elbeszélőként jelenik meg Gajan, aki Pétervárról tér vissza, félbehagyva újságírói tanulmányait. Ő idealista, úgy képzeli, hogy tehet valamit közösségéért, az udmurtokért. Kezdeti bukdácsolásai után valódi kudarcot vall: első, komolyabbnak szánt cikkét nem is közlik.

Bizonyos értelemben az ellentétének tekinthető Szása, az individualista, aki kizárólag saját magával törődik. Bár kitűnő tanuló volt, tanulmányait nem folytatja, egy diszkóban színpadi táncosként dolgozik, és arról álmodozik, hogy Olaszországban fog befutni karriert. A környezetében élő embereket semmibe veszi, sorra szedi fel és dobja el a lányokat, édesanyját is csak kihasználja. Célját azonban ő sem éri el: bukását az okozza, hogy bizonyos fokú erkölcstelenségbe már ő sem megy bele, felismeri, hogy mások kihasználásának is van határa.

Gajan és Szása párhuzamát erősíti, hogy Gajan Szása korábbi barátnőjével jön össze. Első és utolsó (szó szerinti) összeütközésük is azt mutatja, hogy hasonló a jellemfejlődésen mennek keresztül.

Sztyópa viszont egyszerre ellentéte Gajannak és Szásának: neki ugyanis nincsenek nagy tervei, a lehető leghagyományosabb udmurt életpályára vágyik, mezőgazdasággal szeretne foglalkozni egy falusi kolhozban.Úgy tűnik, Sztyópa az egyetlen, aki valahogy révbe ér: neki még a szerelemben is szerencséje van – és tényleg csak szerencséről van szó, hiszen lényegében az ölébe hullik az egész. Bár a film képi világára is jellemző, hogy a városból inkább egyfajta mikroapokalipszisre utaló jelenségeket ragadja ki, míg a falusi környezet a valóságosnál rendezettebb képet nyújt, semmiképpen sem állíthatjuk, hogy a film Sztyópa életútját idealizálná, és azt sugallná a nézőnek, hogy válassza az egyszerűség, hétköznapiság útját. Inkább csak szkeptikusan áll ahhoz, hogy ebből az egyszerű udmurt életből ki lehet tőrni anélkül, hogy a személyiség megszenvedné.

Érdekesek a filmben megjelenő nyelvhasználati szokások. A valóságban elképzelhetetlen, hogy Izsevszkben idegenek azonnal udmurtul szólnak egymáshoz. Városban még az sem feltétlenül jellemző, hogy egymást ismerő udmurtok következetesen udmurtul beszéljenek egymással. Gyakran udmurt családokban is oroszul beszélnek a szülők a gyerekekhez: ez a szokás még a gyerek kiskorában alakul ki, és a hátterében az áll, hogy a szülők félnek, hogy gyerekük hátrányba kerül, ha az óvodába, iskolába kerülve nem fog elég jól tudni oroszul. Erre csak apró utalás van a filmben: az anya, miközben udmurt szerepét tanulja, oroszul szól ki a fiának. Különösen meglepő az udmurt következetes használata Szása esetében: az wannabe-trendiségéhez ez egyáltalán nem illik. Valószínű, hogy ez inkább nevelő célzatú elem a filmben, és azt szeretné sugallni a nézőnek, hogy a menőség és az udmurtság jól összeférnek.

A filmet különös irónia hatja át. Fricskázza például a kimódolt, ripacskodó udmurt színházat (az anya figuráján keresztül). Ennek pikantériája, hogy a két rendező is az Udmurt Állami Színház színésze, ahol bizonyára hasonló darabokban játszanak. Odaszól az udmurt sajtónak, mely nem látja el rendesen kritikusi feladatát. (Más kérdés, hogy a kritizálandó jelenségeket a film is alig súrolja, és mélyreható társadalomkritikát nem gyakorol: maga sem jobb a Deákné filmvásznánál.) Csak szarkasztikusan értelmezhetőek Dása nővérének tanításai a nő feladatáról. Ironikus az is, hogy Gajan éppen azelőtt énekel arról, hogy szerelmének köszönheti a boldogságot, és senkinek nem adná, mielőtt elhagyja. És ironikus a film záródala is: ez egyébként az észt Maarja Kangro szövege, melyet Mus Nagyi (Nagyezsda Pcselovodova) úgy fordított udmurtra, hogy az észtekre vonatkozó sztereotípiákat az udmurtokra alkalmazta. A szöveg eredetijét nem sikerült megtalálnunk, de Kangro néhány más írása megtalálható a Pluralica első számában.

A filmtől különösebb katarzisélményt nem várhatunk, de a mai udmurt életnek valódi képeskönyve: megismerhetjük belőle az udmurt élet színtereit, az udmurt tájat, a hétköznapi tárgyi kultúra jellegzetességeit, és azokat a dilemmákat is, melyekkel a mai udmurtok küzdenek.

Egyéb

A film honlapja

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)