„Személyében a magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja távozott az élők sorából. (…) Imponálóan gazdag és szerteágazó tudományos munkássága hat és fél évtizedet ível át. Művek hosszú sorában fogta vallatóra a magyar nyelvet. Alapvető nyelvészeti munkák szerzője, kezdeményezője és irányítója" – hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia nekrológja.

Fő kutatási területei a magyar nyelvtörténet, névtan, dialektológia és a tudománytörténet voltak.

„Tudományos közéleti szerepvállalása is példamutató volt. Tanítványok hosszú sorát nevelte tudományos gondolkodásra és az anyanyelv szeretetére, a munka tiszteletére, sokakat indított el a tudományos pályán. Elhunytával a magyar tudományosságot, az Akadémiát és az ELTE-t súlyos veszteség érte" – emeli ki az MTA közleménye.

Az akadémikus temetéséről később intézkednek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Benkő Loránd 1946-tól tanított az ELTE-n – 1953-ban az egyetem docense, 1959-től pedig tanszékvezető egyetemi tanára volt, s 1994-es nyugdíjaztatásáig vezette a nyelvtudományi tanszéket. 1967-74 között az ELTE rektorhelyettese volt. 1995-től professor emeritus.

1995-2000 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnöke.

1952-től a nyelvtudomány kandidátusa, 1960-tól doktora. 1965-től az MTA levelező, 1976-tól pedig annak rendes tagja.

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében évekig vezette a magyar nyelvtörténeti és dialektológiai osztályt. Elnöke volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és tagja számos nyelvészeti bizottságnak. Felelős szerkesztője volt a Magyar Nyelv című folyóiratnak és szerkesztőbizottsági tagja a Pedagógiai Szemlének.

Főbb művei: A Nyárádmente földrajzi nevei (1947), Magyar nyelvjárási bibliográfia (Lőrincze Lajossal, 1950), Magyar nyelvjárástörténet (1957), A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában (1960), Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei (1980), Kazinczy Ferenc és kora a magyar nyelvtudomány történetében (1982), A történeti nyelvtudomány alapjai (1988), Név és történelem (1998), Nemzet és anyanyelve (2000), Az ómagyar nyelv tanúságtétele (2002), Beszélnek a múlt nevei (2003), Nyelv és tudomány – anyanyelv és nyelvtudomány I-III. (2003), A Szovárd-kérdés. Fejezetek egy ómagyar nemzetség történetéből (2010), Magyar nyelvtudósok a XX. században (2010).

1996-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki a magyar nyelvtudomány terén kifejtett közel fél évszázados munkásságért. 2000-ben Lőrincze Lajos-díjat, 2001-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2006-ban Prima-díjat kapott.