„Régebben erkölcsi kérdés volt, hogy bombariadókról nem írunk, mert ha beszámolunk egyről, akkor holnap lesz másik öt. Amúgy észrevettétek, hogy ezek mennyire kimentek a divatból?” – hangzott el a közelmúltban az egyik népszerű tudományos-ismeretterjesztő hírportál szerkesztőségi értekezletén a főszerkesztő szájából. „Fenét. Csak nem vesszük észre, már nem lépik át az ingerküszöbünket” – szólt a válasz valahonnan a hátsó sorokból, én tudom, ki mondta. Alig néhány hete Győrben például a város mindhárom bírósági épületét egyszerre zárták le bombariadó miatt. Sőt, 24 órán belül kétszer is, és persze a tűzszerészek egyik alkalommal sem találtak robbanószert.

A hajnali tábortűzgyújtás nem számít koránégetésnek
(Forrás: Wikimedia commons)

Emlékszik még valaki Bácsfi Diánára vagy Terry Jones-ra? Előbbi hat évvel ezelőtt bukkant fel a sajtóban egy magát ortodox szálasistának valló csoport élén, ma viszont talán már a pszichiátere sem emlékszik arra, milyen gyógyszert írt fel neki anno. Látványosan lengette a karját, hülyeségeket beszélt: a híradókban volt a helye. Nem a pszichiáternek. (Bácsfi tavaly egy misztikus kalandregény szerzőjeként újból feltűnt, álnéven.)

Jones és Jones

Terry Jones egyszerűbb eset: walesi színész, rendező, író, amatőr történész, a Monty Python csoport tagja. Illetve van egy névrokona, akiről azt hittük, szeptember 11. óta elfelejtette a média, de nem. Az október 23-i megemlékezések előestéjén a távirati iroda közszolgálatilag közölte, hogy az Egyesült Államok elleni 2001-es terrortámadások évfordulóján koránégetéssel fenyegetőző floridai tiszteletes – a másik Terry Jones – autót kapott ajándékba, amiért lemondott a tervéről. A kocsit Brad Benson egykori hivatásos amerikaifocista – New Jersey legnagyobb autókereskedésének tulajdonosa – ajánlotta fel az ötven (!) hívet számláló floridai kisegyház lelkipásztorának, ha beleegyezik abba, hogy soha nem gyújtja meg az iszlám hit szent könyvét. A tiszteletes végül letett szándékáról, a több mint 14 ezer dolláros – egyébként dél-koreai, tehát korántsem presztízs-értékű – verdát viszont átvette a New Jersey-i South Brunswickban. Igaz, nem tartotta meg, hanem egy megbecstelenített nőket támogató menhelynek adományozta. Terry Jones egyébként saját bevallása szerint száznál is több halálos fenyegetést kapott tervének bejelentése óta. Kétszer annyit, mint amennyi a híveinek a száma.

Ördög bújt a pásztorba

Mint arról oly sokat olvashattunk, a történet ott kezdődött, hogy a Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyai helyén, a Ground Zerónál mecsetet és muszlim közösségi központot akarnak építeni. Kicsivel később kiderült, hogy az imahely és elléképületei nem is ott, hanem az egykori WTC-től két utcányira épülnének meg. De ez már hidegen hagyta a felháborodott ellenzőket, élükön Jones tiszteletest is. A néhány tucatnyi hívőt képviselő harcsabajszú lelkipásztor – egyik értelmezője szerint – olyan ismertséget szerzett, amelyhez semmilyen jó cselekedet nem segítette volna hozzá.

A nyest.hu is a piacról él,...

...ezért csatlakozik a koránégetéssel kapcsolatos hisztériához. Ha ezt a cikket ötvennél többen végigolvasták, akkor már nyertünk.

Andy Warhol óta tudjuk, hogy 15 perc hírnév mindenkinek jár, így az amerikai lelkipásztornak is. A baj csak az, hogy neki ennél sokkal több jutott. Mindezért a hírverseny, a sajtó a felelős, amit az is mutat, hogy egy nappal szeptember 11. – a koránok elégetésének időpontja – előtt a média önvizsgálatba kezdett. Elsőként az amerikai Fox News hírcsatorna közölte, hogy nem tudósít az eseményről. Hamarosan csatlakozott az Associated Press is, ők azt ígérték, hogy nem adnak képeket a könyvégetésről. Mint arra az MTI emlékeztetett, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter 1-2 nappal korábban már kijelentette, reméli, a média hazaszeretetből nem közvetíti a Korán példányainak megsemmisítését. Túl sokat foglalkoztak az üggyel, amit aztán többen is elismertek, köztük Howard Kurtz, a Washington Post rovatvezetője, miközben újabb bőrt húzott le a lelkész rókájáról.

Siess, késő század! jövel, óh boldog kor!
(Forrás: Wikimedia commons)

Tapasztalatok szerint, ha a média ráugrik bizonyos eseményekre, és az ebből fabrikált hír bizonyos számú helyen megjelenik, akkor minden magára is valamit adó médiumnak be kell róla számolnia, mindegy mekkora baromság, vagy hogy mennyire aggályos leközölni. Ha egy családos szerkesztő a fiatalokat egy későbbi merénylettől féltve nem teszi be a rovatába a virginiai műszaki egyetemen történt ámokfutásról szóló hírt, akkor másnap megrovást kap, ha éppen ki nem rúgják, mondván: mindenhol megjelent a hír, csak nálunk nem.

Idióták itthon is vannak

Azt, hogy milyen eszement dolgok jelenhetnek meg a média előbb említett felfokozott tudatállapotából fakadóan, jól példázza a közelmúltból egy hazai történet, amit a Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciós lánc sajtófőnöke mesélt el a Nyestnek. Az expedíció tagjai minden fórumon elmondják, leírják, hogy a Föld 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára szeretnének felkapaszkodni, mégpedig oxigénpalack és magashegyi teherhordók, más néven serpák igénybevétele nélkül. Az idei, a Cso Ojura vezető túrájuk idején lavina sodorta el egy másik expedíció hat serpáját, egyikőjük súlyos sérüléseket szerzett. Meg lehet nézni a neten, a mai napig fent vannak a cikkek, ezzel a címmel: Lavina sodorta el a magyar Himalája-expedíció serpáit.

A hülyeség csúcsai (nem is, ez a Cso Oju)
(Forrás: Wikimedia commons)

A történetnek nincsen vége, a sajtófőnök elmesélte, hogy a téves hír megjelenése után felhívták az egyik kereskedelmi televíziótól, azzal, hogy szeretnének interjút készíteni a csapat valamelyik tagjával, elhunyt serpáik ügyében. A sajtós újból elmondta, hogy az expedíció teherhordók nélkül indult útnak és azt is, hogy senki nem halt meg. A kertévés szerkesztő időt kért, majd tíz perc múlva visszatelefonált. Megköszönte a lehetőséget, de lemondta az interjút, mert – mint fogalmazott – őket elsősorban a tragédiák érdeklik.

Forradalom a kocsmában

A fenti példák olyan esetekről szólnak, amikor valami történik ugyan, de nem több, mint amikor a belsőbárándi tápbolt előtt az egyik részeg pofon vágja a másikat. Csak hát ugye azt nem látja senki. Ahogyan Mike Thomas, a floridai Orlando Sentinel szerkesztője is felvetette, ha egy pasas az erdő közepén eléget néhány Koránt, úgy, hogy nincsen ott a média, hogy filmet készítsen róla, akkor az aligha érdekelne bárkit is.

A Nyest a maga szerény eszközeivel megpróbálja lepipálni a Terry Jones gerjesztette hisztériát, egy, az amerikainál sokkal érdekesebb történet közlésével, ami ráadásul az 56-os évforduló okán még aktuális is. Kutatásaink szerint a forradalom a következőképpen zajlott a már említett Belsőbárándon: 1956. október huszonvalahányadikán a település kemény magja a hideggel dacolva a fűtetlen kocsmában italozott, hagyományőrző jelleggel. Békésen teltek az órák, amikor egy helybéli férfi, bizonyos M. György hirtelen felindulásból hazament és megkereste a padláson a nagyapja Flobert-puskáját, majd visszatántorgott a többiekhez, azt javasolva, hogy ruccanjanak át a szomszédos, alig több mint tíz kilométerre fekvő Abára és akasszák föl a párttitkárt. A bölcs férfiak mérlegeltek: a pálinka még nem fogyott el, későre járt, hideg volt, sötét, a francnak sem volt kedve útra kelni. Osztottak-szoroztak, majd pofonvágták M. Györgyöt, elvették tőle a puskát, ittak egyet az ijedtségre, aztán hazamentek és lefeküdtek aludni, mert reggel enni kell adni a jószágnak.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes megnézniük a 15 perc hívnév (15 minutes, 2001, rendezte John Herzfeld) című filmet, amelyben a főszereplő Robert De Niro mellett Dobó Katának is jutott egy mondat, azaz néhány másodperc hírnév a kétórás játékidőből.