1958. október 23-án Borisz Paszternak orosz író Zsivágo doktor című regényéért megkapta a Nobel-díjat. A kötet hazájában nem jelenhetett meg, az előző évben juttatta nyugatra. A rangos irodalmi díj után választania kellett: vagy lemond róla, vagy száműzetésbe kényszerítik. Az előbbit választotta.

De milyen visszhangja volt hazájában művének, mely 1988-ig nem is jelenhetett meg? Az alábbi cikk a Lityeraturnaja gazeta (Irodalmi újság) 1958. november elsejei számában jelent meg.

Forrás: Facebook / Рустем Адагамов

Béka a mocsárban

Micsoda váratlan fordulat! Az újságok valami Paszternakról írnak. Állítólag van egy ilyen író. Eddig nem tudtam róla, egy könyvét sem olvastam. Pedig szeretem az irodalmunkat – a klasszikust és a szovjetet is. Szeretem Alekszandr Fagyejevet, Nyikolaj Osztrovszkijt. Műveik erőssé és hálássá tesznek minket. Gyerekkoromtól kezdve olvasom és szeretem Mihail Solohovot.

Sok jó írónk van. Ők a mi barátaink és tanítóink.

De ki ez a Paszternak? A műveiből vett idézetekből látszik, hogy neki nem szívügye az októberi forradalom. Akkor tehát nem is író, hanem fehérgárdista. Mi, szovjet emberek, határozottan tudjuk, hogy az októberi forradalom után ébredt fel álmából az emberi nem.

Apámat, a Rosztovi terület 18-as számú szovhozának kiváló állattenyésztőjét nem hívták be a nagy honvédő háborúba. De amikor a hitleristák előre nyomultak, önkéntesként a frontra ment. Nekünk, gyerekeknek azt mondta: meg kell védeni az októberi vívmányokat, nélkülük semmik és senkik nem vagyunk.

Én még csak kisfiú voltam, de megértettem. Apám súlyos sérüléssel tért haza. De nem hiába áldozta vérét, hanem a saját családjáért. Mi, három fivér, gépkezelőként dolgoztunk a szovhozban. Aztán felkerekedtünk, a sztálingrádi vízerőművet építettük. Hatodik éve dolgozom főgépészként a 681-es számú kotródarun. Egy hatalmas építményt emelünk a Volgán. Én a meder befedésén dolgozom. Az éjjel vihar volt, sok kárt okozott. Nehéz volt az éjszaka. Mára mindent kijavítottunk.

De milyen vihar dúl Paszternak pocsolyájában? Mint a békának a mocsárban. Előfordul, hogy az ilyen mocsárkát a kotrókanalammal kimerem és kihajítom. 

Mondjuk a békácska elégedetlen és brekeg. De nekem, építőnek, nincs időm ezt hallgatni. Elfoglal a munkám.

Nem, nem olvastam Paszternakot. De tudom: az irodalom jobb békák nélkül.

Filipp Vaszilcov

kotrógép-főgépész

A béka és a mocsár motívuma több orosz mondásban is felbukkan:  В своём болоте и лягушка поёт ’A saját mocsarában a béka is énekel’ (aza a saját köreiben nagy a szája), Ша, лягушка, я — болото! ’Mi van, béka, én vagyok a mocsár!’ (durva felszólítás arra, hogy valaki fogja be a száját).

A sztálingrádi vízerőmű építjkezése, 1961 november 1.
(Forrás: Wikimedia Commons / RIA Novosti, Юрий Абрамочкин / CC BY-SA 3.0)

Nem nehéz észrevenni, hogy bár a szöveg nem igazán bővelkedik irodalomkritikai érvekben, retorikai teljesítményként nem lebecsülendő. A szöveg elején a szerző tisztázza, hogy mit tart fontos szempontnak egy irodalmi mű értékelésében: annak politikai irányvonalát. Ennek indoklásaként saját életrajzának ismertetésébe kezd, s úgy tűnik, egészen elkalandozik tárgyától. Ám egy váratlan fordulattal és egy szólás-mondásra való utalással hirtelen visszatér a témához, és megsemmisíti – pontosabban megsemmisítéssel fenyegeti – a bírált írót.

Éppen ezért természetesen valószínűsíthető, hogy a cikket valójában nem egy munkás írta. A neten felmerült az is, hogy valójában hamisítványról, illetve paródiáról van szó. De ebben az esetben is hiteles a szöveg szemléletmódja – legfeljebb a forma viszi valószerűtlen tökélyre.