Toma András orosz hadifogságba esésének és hazahozatalának rövid összefoglalója Erdős László honvéd ezredes A hadifogoly és Vujity Tvrtko Tizenkét pokoli történet című könyvének felhasználásával készült.

2000. augusztus 8-án, 55 éves hadifogság után hozták haza Toma Andrást, az „utolsó magyar hadifoglyot”. 1944-ben sorozták be az első magyar hadseregbe (a második magyar hadsereg semmisült meg a Don-kanyarnál), Auschwitz és Krakkó környékén esett orosz fogságba 1945 januárjában. A bokszitogorszki táborba került, innen szállították később Bisztrjagiba, majd 1947-ben a kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe. Ezután nevét törölték a hadifogolytábor nyilvántartásából, így történhetett, hogy senki nem akadt a nyomára, s 53 éven át a helyi pszichiátriai intézet lakója volt. 2000-ben fedezte föl egy szlovák nemzetiségű, de a kárpátaljai Tiszaújfaluról (a Petőfi utcából) elszármazott orvos, Dr. Peter Ruzicka (feltehetően inkább Ruzička – a szerk.). Gyermekkorában tanult magyarul, így fölismerni vélte a rejtélyes idegen által mondott szavakat. A kotyelnyicsi elmegyógyintézet főorvosa, Jurij Petuhov fölkereste egy barátját, a helyi büntetés-végrehajtási intézet vezetőjét, Moravcsik Károlyt, aki a kárpátaljai Királyházáról került különböző állomások után a kis Vjatka menti kikötővárosba. Moravcsik számára már a rejtélyes lakó hibásan regisztrált neve alapján (Андраш Тамаш – András Tamás) nyilvánvalóvá vált, hogy az illető magyar nemzetiségű, s erről tájékoztatta a moszkvai magyar nagykövetséget is. Miután Toma Andrást hazahozták, s hosszas kutatómunka után föllelték a feltételezett rokonokat, 2000 októberében DNS-vizsgálattal igazolták Toma András kilétét, s Anna nevű féltestvére ápolta őt 2004-ben bekövetkezett haláláig.

Toma András (1925–2004)
(Forrás: 7torony.hu)

A távoli Oroszországban felejtett magyar hadifogoly esete és a (sikeres) DNS-vizsgálat lehetősége arra ösztökélte Morvai Ferenc kazánvállalkozót, az ún. „Megamorv–Petőfi Bizottság Egyesület” vezetőjét, hogy újra benyújtsa a Fiumei úti temetőben nyugvó Petőfi család sírjának feltárási kérelmét, annak érdekében, hogy az exhumálandó csontokból vett mintákat összehasonlíttathassa a Barguzinból hazaszállított, addigra már épp amerikai DNS-vizsgálatok által nőneműként meghatározott maradványok mintáival. Demszky Gábor, az akkori főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés hajlandóságot mutatott az együttműködésre, ám a feltárást szakmai és jogi feltételekhez szabta, amelyeket Morvai és a barguzini antropológiai vizsgálatokat vezető Kiszely István nem teljesített. Így például megtagadták a barguzini lelet hazahozatalát, ezzel együtt a csontváznak a további vizsgálatok előtt feltétlenül szükséges hitelesítését is lehetetlenné tették. Morvaiék tehát Grespik Lászlóhoz, a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal akkori vezetőjéhez fordultak, aki 2001. március 14-én hatáskörét túllépve törvénysértő határozatban engedélyezte a Petőfi család sírjának felbontását. Ahogy Kovács László Csalóka lidércfény nyomában. A szibériai Petőfi-kutatás csődje című könyvében olvasható: a Fővárosi Bíróság április 27-i döntésében e határozatot „a per jogerős befejezéséig felfüggesztette, majd május 3-án a BM [a Belügyminisztérium – Sz. G.] helyettes államtitkára, Kara Pál, megsemmisítette Grespik határozatát”.

Petőfi debreceni és dunapentelei sírja

A barguzini legenda fölelevenítése azonban újabb legendák alkotását és terjesztését ihlették. 2001. május 24-én közölte a Hajdú-bihari Napló Lakner Lajos, a Debreceni Irodalmi Múzeum vezetőjének gyűjtését. A múzeumvezetőnek egy idős asszony árulta el „féltve őrzött titkát”, amely szerint Debrecen egykori katonai gyakorlóterén temették el a fehéregyházi ütközetben eltűnt költőt.

Van ott egy domb, és van azon két fa; az egyik alatt Petőfi nyugszik, a másik alá a lovát temették […] A nénike maga is egy vénséges vén anyókától hallotta ezt a történetet, s most úgy érezte, elő kell állnia az „igazsággal”.

Köztudomású, hogy Petőfi szülei temetési költségének fedezésére eladta lovát, ezért kényszerült Székelykeresztúrról Fehéregyházára Gyalókay Lajos százados szekerén utazni. És ezért volt eleve reménytelen Petőfi menekülése a sereg összeomlása után. Arra sem kapunk magyarázatot, miképpen kerülhetett volna Petőfi Fehéregyházáról Debrecenbe.

Jánosi Gyula újpesti lakos a helyi jegyző előtt mondta tollba a családi emlékezetben megőrzött legendát. A jegyzőkönyv másolatát Nixné Bartal Eszter, az újpesti Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályának vezetője küldte el egy kísérőlevéllel Bálint Csanádnak, az MTA Régészeti Intézete igazgatójának, 2001. június 19-én. Mivel Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala a Csont Zoltánné jegyző által felvett jegyzőkönyvet az iratkezelési szabályzat szerint azóta kiselejtezte, továbbá sem Bálint Csanád, sem Kovács László nem lelte föl a másolatot, Jánosi Gyula elbeszélését Kovács László Csalóka lidércfény nyomában. A szibériai Petőfi-kutatás csődje című könyvéből idézzük.

Magyarországon Dunapentele nevű Duna-menti falu zsidó temetőjében egy zsidó név alatt szereplő kriptában – sírboltban – nyert valamikor titokban elhelyezést Petőfi. Az elhelyezés kb. az 1870-es években történt, ahová idős férfiak hozták, akik utána nyomtalanul eltűntek. A sír ápolását a temető őre, gondozója a továbbiakban, a Petrovics család dunavecsei ága részéről egy családtag látta el. E személynek a bátyja, nevezett Petrovics János – szintén Dunavecséről – folytatta a temetőőri, gondozói tevékenységet Irma nevű feleségével. Én, Jánosi Gyula, 10–12 éves koromban náluk járva, Irma néni kérésére segítettem egy virággal teli kosarat és lapátot vinni egy sírhoz – kriptához, ahol egy zsidó család feküdt. Útközben kérdeztem Irma nénit, hová megyünk? A válasz: soha az életben ne mondd el senkinek, de a Sándor sírjához viszünk virágot. Kérdeztem, ki az a Sándor? Rokon? Válasz: ha nagy leszel megtudod. Ő egy híres ember volt. Sok szép verset írt. Ígérd meg, hogy soha senkinek ezt nem mondod el… Azt a helyet, ahol a régi zsidó temetők voltak – amennyiben bármelyik hivatalos szervet érdekli – meg tudom mutatni. Közelebb van mint Barguzin! Hogy kutatni érdemes vagy sem, erről nem tudok nyilatkozni.

A Fiumei úti sír

Ahogy 2001-ben Toma András ügye, úgy 2015-ben a III. Richárd angol király maradványainak nem sokkal korábban történő megtalálása, a leletből nyert és családfakutatás révén föllelt leszármazottól vett DNS-minta összehasonlítása, így a maradványok tudományos azonosítása, ezt követően pedig ünnepélyes eltemetése ihlette meg Morvai Ferencet. Noha immár hat különböző DNS-vizsgálat igazolta a barguzini csontok női mivoltát (amint erről Kovács László legfrissebb, Bezárt a bazár című összefoglalója is tájékoztatja a nagyérdeműt), Morvai nagy csinnadratta közepette temette el „Petőfit” 2015. július 17-én úgy, hogy a temetési szertartást mégsem láthatta senki. A vállalkozó 2015. március 13-án még azt nyilatkozta, hogy birtokában van a barguzini csontváz koponyája; június 4-én arról beszélt, hogy a koponyát Kiszely István rejtette el, így annak hollétéről ő semmit sem tud; Hankó Ildikó, Kiszely özvegye szerint a barguzini lelet méltó helyen várakozik egy igazi temetésre, Morvainál lényegében semmi sincs.

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) hiánypótlásra szólította fel Morvai Petőfi-bizottságát. Ennek Morvai nem tett eleget, ezért a BTI visszautasította a temetés felvételét. Ennek ellenére állítólag július 17-én, délelőtt 11 órakor a földbe helyezték a légmentesen lezárt ládát tartalmazó betonszarkofágot, amelyben a kazánkovács állítása szerint a barguzini csontokat elhelyezte. A légmentesen zárt láda a lehető legrosszabb tárolási eszköz, szinte bizonyos, hogyha a csontok netán valóban ennek mélyén szunnyadnak, olyan állagromlást szenvednek el, hogy soha többé nem lesznek vizsgálhatók, így aztán a burjátok sem azonosíthatnák a női leletet, ha egyszer lehetőségük nyílna rá.

A Fiumei úti sír
(Forrás: Szűcs Gábor)

Nem történt jogszabálysértés

A BTI a temetést követően újabb közleményt adott ki:

[...] a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. bejelentéssel élt a Rendőrség és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felé, hogy jelzett hatóságok tényszerűen vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a temető 58. parcellájában található úgynevezett »Petőfi sírhely« tartalmazhat-e jogszerűtlenül betemetett emberi maradványokat, csontokat, tekintettel arra, a tárgy sírhelybe a BTI betemetési engedélyt nem adott, erre irányuló megrendelést nem teljesített. Írásban megkerestük a sírhely felett rendelkező személyt is, hogy nyilatkozzon arról: ismeretei szerint helyeztek-e el a sírhelyben emberi maradványokat, csontokat a rendelkezési idő megkezdése óta, és ha igen kinek az engedélyével, és közreműködésében.

Morvai Ferenc nem a saját nevére, de nem is Petőfiére váltotta meg a sírhelyet, adatvédelmi jogszabályok miatt azonban nem tudhattuk meg a rendelkező személy nevét. Megkeresésünkre az ÁNTSZ-től azt a választ kaptuk, hogy a kérdés nem tartozik a szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatalának illetékességi körébe, ugyanakkor már nem léteznek sem régiós, sem kerületi intézetei. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata arról tájékoztatott bennünket, hogy a vizsgálat adatai az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény hatálya alá tartoznak, ezért kérdésünkre nem áll módjukban válaszolni. A Budapesti Temetkezési Intézet azonban elárulta, hogy sem a rendőrség, sem az ÁNTSZ nem állapított meg jogszabálysértést, „vagy más hatósági intézkedésre okot adó körülményt”, így aztán a BTI ismeretei szerint további eljárást sem kezdeményeztek. A temetkezési intézet az eljáró hatóságok döntését tudomásul vette, jelen körülmények között egy esetleges exhumálás végrehajtása sem lehetséges.

Ének a semmiről

A jelenleg is hatályos, a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 24. § (1) szerint

[...] halottat csak külön jogszabályban előírt orvosi vizsgálat és az erről szóló halottvizsgálati bizonyítvány alapján szabad eltemetni, vagy elhamvasztani. A halottvizsgálati bizonyítványt a temetés előtt kell az üzemeltető részére átadni.

Morvai sem halottvizsgálati bizonyítványt, sem halotti anyakönyvi kivonatot nem tudott felmutatni. A temetés napján ingyenesen osztogatott dokumentumgyűjteményben olvasható igazolásmásolat, amely szerint 1939-ben leégett a barguzini irattár, nem helyettesíti a halotti anyakönyvi kivonatot. Ezért is szólította fel a BTI Morvait hiánypótlásra. A könyvecskében található még számos állítólagos burját Petőfi-rokonnak a temetéshez való hozzájárulása, ám tőlük nem vettek vérmintát, így egyelőre nemhogy Petőfivel való rokonságukat, de a barguzini lelettel való kapcsolatukat sem lehet bizonyítani. Hiteles családfát sem mellékeltek, a magyar Petőfi-leszármazottaktól vett minták mitokondriális DNS-vizsgálata pedig pozitív rokonsági kapcsolatok igazolására alkalmatlan.

A betonszarkofág
(Forrás: Morvai dokumentumgyűjteményének 35. oldaláról)

A 24. § (3) értelmében

[...] az elhunyt eltemetésére, elhamvasztására, az urna földbe temetésére – a sírboltba temetés és az urna kivételével – olyan, a kegyeleti igényeknek megfelelő koporsó, illetőleg kellék használható, amely lebomlik, és nem veszélyezteti a környezetet.

A betonszarkofág alkalmasint nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. A 36. § (2) szerint

[...] holttest külföldről Magyarországra való szállításához be kell szerezni a magyar külképviselet hatósági engedélyét, valamint az indító ország közegészségügyi hatóságának szállítási engedélyét, továbbá a befogadó temető, illetve temetkezési hely nyilatkozatát.

Mint ismeretes, a befogadó temető nem adott engedélyt a temetésre.

Ha tehát azt feltételezzük, hogy az eljáró hatóságok alaposan, lelkiismeretesen, a jogszabályoknak megfelelően jártak el, s nem állapítottak meg szabálysértést, csak arra következtethetünk, hogy a rendelkező személy hitelt érdemlően be tudta bizonyítani, hogy Morvaiék nem temettek el emberi maradványokat. Ekkor azonban fölmerül a kérdés: hol vannak a barguzini maradványok? Morvainál valóban nem volt (szinte) semmi, vagy pedig máshol őrzi egy burját asszony csontjait? Ténylegesen Kiszely rejtette el a csontokat? Kiszely özvegye csakugyan nem ismeri a lelet rejtekhelyét?

Még egy Petőfi-sír?
(Forrás: Morvai dokumentumgyűjteményének 38. oldaláról)

Még egy sír?

Morvai a már említett dokumentumgyűjteményében közöl egy fényképet a „Petőfi-sírról”, csakhogy a képen látható sír és annak felirata nem azonos a Fiumei úti temetőben fölállított objektummal és annak feliratával. Morvai gyöngyösi, pontosabban mátrafüredi lakos, háza egyúttal a Megamorv–Petőfi Bizottság Egyesület bejegyzett székhelye is. Kazánfejlesztő és -gyártó cége (egykor MEGAMORV, később MEGAÖKO, ma Morvai Kazán Magyarország Kft.) azonban nagyrédei alapítású, s bár azóta ennek székhelye budapesti, levelezési címe a mai napig Nagyrédén van. Érdeklődésünkre mind a mátrafüredi, mind a nagyrédei temető gondnoksága azt mondta: nincs tudomásuk arról, hogy az egyik vagy másik temetőben Petőfi-sír volna. A képen látható sír tehát vélhetően vagy máshol található, vagy nem létezik, s a kép pusztán hamisítvány. Az sem világos, hogy a szarkofágot milyen gödörbe eresztik le éppen a könyvecskében látható képen. Egy biztos: nem a Fiumei úti temetőben, és nem július 17-én. A temetésként hirdetett hivatalos megemlékezés napjára a kis kötet már kinyomtatva pihent a Papp László Budapest Sportaréna ülésein.

Megkerestük a betonszarkofágot készítő Babus László gyöngyösi kőfaragó mestert is, hogy tájékoztasson bennünket arról, mit is rejt voltaképpen a kőkoporsó. Állítása szerint a szarkofág ún. bonthatatlan vasbetonból készült, ebbe helyezte el a Morvaitól kapott ládát, azt azonban csak lezárva látta, annak tartalmáról (vagy tartalmatlanságáról) nincs tudomása.

Kétséges tehát, hogy valaha is előkerülnek az 1989. július 17-én kiásott burját asszony maradványai, s hogy egyszer békében nyugodhat Burjátföldön. Kovács László említett cikkéből az derül ki, hogy a Burját Köztársaságból legutóbb Vlagyimir Boriszovics Prokopjev kulturális miniszter érdeklődött a csontok iránt 2007-ben, ám felszólítását Morvaiék figyelmen kívül hagyták. Az ál-Petőfi csontjai tehát – hogy a néhai Sassy Csaba dalszövegét idézzük:

Úgy eltünik, mint a pára
Köd előtte, köd utána.