Mondhatnánk cinikusan: legalább arra jó volt a szlovák nyelvtörvény, hogy a magyar közvélemény olyasmit is lásson, hogy politikai elitje képes többé-kevésbé egységesen is fellépni. De inkább nem mondjuk. Mert ez amúgy is elég kevés öröm lenne az ürömben – a júniusban elfogadott szlovákiai törvénymódosítás ellen tiltakozott már politikus és nyelvész, magyar és nem magyar, nevezték tarthatatlannak és diszkriminatívnak, sőt Európa normáival ellentétesnek is, egyelőre azonban a tiltakozások hadának nincs kézzelfogható eredménye.

Híd, ami összeköt. 2008. november 12. „Együtt békességben” – kétnyelvű felirat a komáromi Erzsébet híd szlovákiai oldalán 2008. november 12-én
(Forrás: MTI/Beliczay László)

Közvélemény, közakarat

A magyar közvélemény tehát legalább egységes, ha nem is hatékony. De mi a helyzet vajon a szlovákkal? Hogy néz ki mindez „belülről”? Erről is kérdeztük Juraj Buzalka társadalmi antropológust, a pozsonyi Comenius Egyetem (Univerzita Komenského v Bratislave) oktatóját.

„Jelenleg már lényegesen kevesebb vita folyik ebben a témában, mint két hete, a törvény hatályba lépésekor” – magyarázza a professzor. „Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy mostanra az emberek meguntak ezzel foglalkozni. Általánosságban elmondható, hogy a komolyan vehető médiumok jórészt – még ha visszafogottan is, de – mind támogatják a kormány állásfoglalását.” Buzalka szerint a nyelvtörvény kérdése igazából a szlovák és a magyar kormány, illetve a felvidéki magyar értelmiség között zajló vitává vált. A helyzet érdekessége, hogy a magyar és a szlovák fél egyaránt a saját oldalán véli tudni az Európai Uniót ebben a konfliktusban – legalábbis mindenképp ilyen hangulatkeltés folyik, állapítja meg Buzalka.

Az antropológus szerint az egyik legnagyobb probléma a kialakult közhangulattal kapcsolatban az, hogy a szlovák sajtó nem hívja fel a figyelmet a nacionalizmus veszélyére. Ami pedig talán ennél is ijesztőbb, hogy úgy tűnik, nem is szándékozik senki foglalkozni a nyelvtörvénynek ezzel a vetületével. „Én magam úgy fogalmaznék, hogy nem is annyira maga a törvény okoz gondot, sokkal inkább az, hogy ijesztően mozgásba hozza a nacionalista politikát. Sajnos a szlovákok nagy részének ugyanis egyszerűnek tűnik a történet: nincs vita, a magyarokat rá kell venni, hogy szlovákul beszéljenek, erre pedig kiválóan alkalmas eszköz a nyelvtörvény. A politikusok és a média pedig ahelyett, hogy beavatkozna, csupán sodródik ezzel a nacionalista árral” – fejti ki aggodalmait a pozsonyi egyetem szakértője.

Híd, ami elválaszt. A sajtó munkatársai a komáromi Erzsébet híd közepén 2009. augusztus 21-én, amikor Robert Fico szlovák miniszterelnök bejelentette, hogy Szlovákia nem engedi be területére Sólyom Lászlót
(Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

Megosztva

Ne áltassuk magunkat, a szakmailag (különféle módon) hozzáértőknek már sokkal nehezebb lenne jóllakott napközisek módjára efféle békés egyetértésben elítélniük vagy támogatniuk egy adott álláspontot. Eleve különbséget kell ugyanis tenni két erősen elkülönülő szakmai hozzáállás között. Egyrészt ugyanis számos akadémikus, nyelvész vagy éppen néprajzszakértő él úgymond a nyelvi kanonizációból és a nyelvhez kapcsolódó szabályozásokból. Nekik természetesen lényeges kérdés a nyelvet „tiszta” állapotában megőrizni, és ez általánosságban elmondható Közép-Európa országaiban is, nem csupán Szlovákiában – magyarázza Juraj Buzalka.

Van ugyanakkor egy ettől eltérőn gondolkodó, úgymond kozmopolita tudósréteg is: jórészt szociológusok, antropológusok, akik szerint a jelen helyzetben a kérdés elpolitizálása a legnagyobb veszély. A magát is ebbe a csoportba soroló Buzalka szerint aligha képzelhető el, hogy egységesen foglaljon állást ez a réteg. A szlovák nyelvtörvény ugyanis olyan absztrakt és összetett jelenségekkel foglalkozik, mint a nemzethez és kultúrához kötött nyelv problémája Közép-Európában. „Az etnikum sorsa – legalább részben – mindig a hatalom kezében van. A mi vidékünkön ennek az az óriási veszélye, hogy a politikusok és értelmiségiek nagy része egyszerűen képtelen a nemzet kategóriáján kívül létező kultúrában gondolkodni.”

Hogy mindez hova vezet? A válasz még késik – mondja Buzalka –, annyi mindenesetre viszont máris megállapítható, hogy az új nyelvtörvény legfeljebb arra jó, hogy adjon némi plusz munkát a szlovák Kulturális Minisztérium és az Akadémia dolgozóinak, no meg témát a szűk látókörű nacionalista politikának. A kormányzat elérheti vele, hogy az országot érintő égetőbb kérdésekről, mint mondjuk a munkanélküliség, elterelje a köz figyelmét. Csakhogy tegyük hozzá, a cirkusznak (ha már kenyér nincs), hosszútávon ettől veszélyesebb következményei lehetnek. Ahogy az antropológus fogalmaz, szélsőségessé válhat a nemzetiségi vonalak mentén zajló eltávolodás az ország állampolgárai között. Pedig ez nem lenne törvényszerű. „Az emberek jórészt nem nemzeti és nyelvi kérdéseken gondolkoznak fogmosás közben, bevásárláskor vagy a borbélyhoz menet: ezek a viták nincsenek akkora hatással az emberek hétköznapjaira. Csakhogy láttunk már Szlovákiában példát arra, hogy milyen könnyen válik a békés többnemzetiségű közösség nacionalista versengés színterévé – gondoljunk csak Mečiar nemrég lezajlott kormányzására és arra, hogyan mérgezi meg az ilyen politika az egyszerű emberek hétköznapi életét.”

Hova? Tovább?

Buzalka ugyanakkor nem utasítja el teljes egészében a nyelvhasználat szabályozását a közszférában. Úgy véli, a bíróságok, az üzleti jog vagy a hivatalos előírások terén szükség van valamilyen szintű szabályozásra, mivel az állam hatékony működéséhez elengedhetetlen az egyértelmű szabályrendszer. Csakhogy Szlovákiában és általában Közép-Európában ez, úgy tűnik, szinte elkerülhetetlenül nacionalizmus-áthatotta légkörben zajlik, véli a szakértő.

„Úgy gondolom, működőképes megoldás lenne például a kisebbségek képviselőit is bevonni egy ilyen törvény előkészületeibe, és az ellenzék támogatására is szükség lenne ilyen esetben. Véleményem szerint ez kivételes megoldás lehetett volna a szlovák állampolgári patriotizmus kezelésére. Voltak már efféle kezdeményezések, és akkor el is indult Szlovákiában a többnemzetiségű ország „önarcképének” kialakulása. Ebbe belefért a patriotizmus is, a nemzetiségi ellentétek nélkül.”

A nyelvtörvény, vallja Juraj Buzalka, nem maguknak a nyelveknek a szempontjából veszélyes – sokkal inkább az általa kiváltott politikai és közhangulat miatt. „Kiválóan példázza, mekkora veszéllyel jár az etnikum kérdését politikailag befolyásolni. A nyelvtörvény azonban valójában nem korlátozhatja a hétköznapokat – az emberek ugyanis még a legszigorúbb szabályozásokkor is megtalálják a módját a szabad nyelvhasználatnak.”