nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az elhízás és a szavak ereje

Azok a lányok, akiket 10 éves korukban kövérnek bélyegeznek meg, 19 éves korukra nagyobb valószínűséggel válnak túlsúlyosakká.

nyest.hu | 2014. május 12.
|  

Egy amerikai kutatás azt mutatja, hogy azok a 10 éves lányok, akik a hozzájuk közel állóktól azt hallják, hogy kövérek, sokkal valószínűbb, hogy elhízottá válnak 19 éves korukra, mint azok, akiket nem bélyegeznek meg kövérként. És ez teljesen független attól, hogy 10 éves korukban mennyi a súlyuk – számolt be a Los Angeles Times a kutatás eredményeiről. 

„Az, hogy valakit rendszeresen kellemetlen helyzetbe hoznak a testsúlyával kapcsolatosan, visszaüt a későbbiek során” – mondja Janet Tomiyama az UCLA pszichológus professzora, a kutatás egyik vezetője. „A testsúly kritizálása demoralizálóan hat, és azt is tudjuk, hogy az ember a rossz érzései elől sokszor az evés örömébe menekül” – mondja a kutató, aki testsúllyal, a testképpel és a fogyókúrákkal kapcsolatos stresszt vizsgálja.

Sokan gondolják, hogy az elhízott emberek, gyerekek hibáztatása, megalázása, kellemetlen helyzetbe hozása azzal az eredménnyel jár, hogy sikerül megszabadulniuk súlyfölöslegüktől. Ez azonban óriási tévedés – derül ki a kutatásból. Még a gyermekkori elhízás ellen küzdő kampányok is gyakran beleesnek ebbe a hibába.

Annak kiderítésére, hogy milyen hatása van pusztán annak, hogy valakit „kövér”-nek bélyegeznek, Tomiyama és munkatársai egy korábbi vizsgálat adatait használták föl. Ebben a vizsgálatban 2300 lány egészségét követték 10 éves koruktól 19 éves korukig. A vizsgálat kezdetén megkérdezték a kislányokat, hogy bélyegezte-e őket valaha valaki kövérnek a felsorolt személyek közül – a felsorolásban szerepeltek a szülők, a testvérek, a barátok, az ismerősök és a tanárok. Ha ezek bármelyike megbélyegezte az illetőt kövérként, akkor a súlyproblémás kategóriába került a vizsgálatban.

A kutatók azt állapították meg, hogy a családtagok által kövérnek bélyegzett lányok 1,62-szor valószínűbb, hogy túlsúlyosak voltak 19 éves korukban.  Azok a lányok pedig, akiket nem a hozzátartozójuk bélyegzett kövérnek, 1,4-szeres valószínűséggel lettek elhízottak.

Kövérnek bélyegezve
Kövérnek bélyegezve
(Forrás: nyest.hu)

Nem célravezető tehát, ha a szülő – akár pusztán jó szándékból – fölhívja a gyereke figyelmét a túlsúlyára. Joggal kérdezhetik ezek után a szülők, hogy akkor ezek szerint tétlenül és szó nélkül kéne nézni, hogy a gyermekük egészségtelenné váljék? – Tomiyama hangsúlyozza, hogy nem erről van szó: csupán a kövér, hájas stb. kifejezéseket kell kerülni. Azt természetesen lehet javasolni, hogy étkezzen egészségesebben, hogy mozogjon többet stb. Tomiyama még azt is kiemeli, hogy a testsúly az egészséges életnek csak az egyik összetevője, de nem az egyetlen.

Forrás

Girls called 'too fat' are more likely to become obese, study finds

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 HeKa 2014. május 13. 11:29

Nem teljesen értek egyet. Nyilván vannak olyanok, akik elhízottak lesznek 19 éves korukra, de saját tapasztalat alapján mondom, hogy előfordulhat a másik véglet is, vagyis azok a lányok, akiknek táplálkozási zavaraik és örök megfelelési kényszerük lesz a bántó szavak hatására.

1 qsoe 2014. május 12. 15:57

A belinkelt cikk nem szól arról, hogy az alkatokat is nézték. Ha tényleg csak ennyi volt a kutatás, akkor az eredmény akár az is lehet, hogy aki 10 évesen kövér, az 19 évesen is az jó eséllyel.

Ennek akkor lett volna értelme, ha minden alany kövér, akkor látszott volna hogy tényleg számít-e hogy ki is mondják.

Információ
X