Esko Valtaoja a Turkui Egyetemen csillagászprofesszora, emellett amatőr biológus, felesége modern művészeti galériájának asszisztense, szeret társadalomtudományokkal és filozófiával foglalkozni, zenél és sci-fi rajongó. A világ megdöbbentő, sokszínű és jórészt megmagyarázatlan. Esko Valtaoját nem töri le ez a semmiség, inkább beveti a tudományt. Nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy potom háromszáz oldalba összesűrítsen minden lényeges tudnivalót a világról, az emberről, az anyagról és a szellemről. Vajon lehetséges-e ez? Az eredmény egy mindentudó kézikönyv.

Esko Valtaoja

„Mihez kezdünk mindezzel a tudással? Jobb világot építünk. Többé nincs helyünk a világban, melyből érkeztünk; a tudás kapuja feltárult, és nincs visszaút a múltba. De a tudást elemeznünk kell, meg kell próbálnunk rátalálni a lényegére, melyre aztán saját szándékaink, képességeink és szükségleteink szerint saját személyes Mindentudó kézikönyvünket alapozhatjuk, útmutatóul a világhoz. Ez a kötet az én kísérletem arra, hogy háromszáz oldalba sűrítsek minden lényeges tudnivalót a világról, az emberről, az anyagról és a szellemről.”

Az ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszéke, Csillagászati Tanszéke, 
a Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ, valamint a budapesti Finn Tudományos és Kulturális Alapítvány, a Finnagora bemutatja november 17-én 17 órától az ELTE Északi Tömb (1111 Pázmány Péter sétány 1/A) 7.14-es termében a szerző, Esko Valtaoja, a finn csillagász professzor közreműködésével a Mindentudó kézikönyv című művet.
A bemutató moderátora Kutrovátz Gábor. Az előadás angol nyelven zajlik.

„Az agyam rabja vagyok… megtanultam kételkedni a saját állításaimban, és beláttam, hogy legalább ugyanolyan fontos megkísérelni cáfolatukat, mint bebizonyításukat.”

Csatlakozzon az eseményhez annak Facebook-oldalán!

A Typotex Kiadó oldalán most 40% kedvezménnyel vásárolhatja meg Esko Valtaoja: Mindentudó kézikönyv című művét, ha a fizetésnél az MINDENTUDO kuponkódot használja. A könyvet, a Typotex Kiadó további köteteivel együtt, a helyszínen is kedvezményesen vásárolhatja meg. 

Részlet a könyvből:

„Eljön hozzánk előadni? Túl sokat nem tudunk fizetni, de azt garantálom, hogy a hallgatósága kétszáz gyönyörű nőből fog állni. Tavaly Mitro atya járt nálunk, és neki legalábbis nem volt oka panaszra.” 

Így aztán ott kötök ki, hogy kozmetikusoknak tartok előadást a kozmológiáról. Hisz nincs ebben semmi, a kozmológia és a kozmetológia unokatestvérek; mindkettő a görög kosmos, rend szóból ered. Az egyik tudományterület a világegyetemet rakja rendbe, a másik a képünket pofozza helyre. 

És az még mind nem elég, hogy a világ vette a fáradságot a létrejövetelhez; legalább ugyanennyire csodaszámba menő, hogy ilyen gyönyörű, ilyen szép rendezettségű egész lett belőle. Minden teremtésmítosz felismerte a problémát: miként született a kezdeti káoszból a körülöttünk látható rend, ha a hétköznapi tapasztalás éppen ez ellen szól? Rág a moly, mar a rozsda, a kávéscsészék a földre potyognak és eltörnek, idővel a leghatalmasabb uralkodóból is már csak Shelley Ozymandiasának két nagy csonka lába marad a kietlen homokpusztaságban. Ki vagy mi teremtett Milton Elveszett paradicsomában a káoszból rendet?

                        …mérhetetlen,
határ-, iránytalan vak óceán,
hol hossz, magasság, szélesség, idő, hely
kihunyt, s Természet őse: Éj, Khaosz
örök fejetlenségben, szüntelen harc
zajában, zűrben országol. – –
…Ül mint
bíró, a Zűr, s döntvén csak szítja még
a vak Viszályt, melyen király ; fölötte
ül még a Véletlen, a Minden-úr.
Természet méhe ez (vagy sírja tán?), e
szörny űr, hol nincs tenger, part, tűz, se lég,
de mind vemhes csiráiban kavartan
gomolyg, és így tusázna, mígnem a
mindenható Teremtő – több világot
szerzendő – nem rendelkezik sötét
anyagjukkal. 

Éjszaka, Káosz, Véletlen; vajon a Mindenható nélkül elérhetjük-e, hogy kifejlődjön belőlük a mi világegyetemünk hatalmas tűzkorongjával, opáltornyával, lekaszált szénájával és szépséges, táncot ropó fiataljaival? Nézzük csak meg! 

Bonyolultság, entrópia, komplexitás, információ, rendezettség, struktúra, egyensúlyi helyzet, organizáció… Bárki tudja, mi a különbség egy kitakarított lakás és egy rendetlen között, de amint arról kezdünk beszélni, egészen pontosan mi történt a világegyetemben, és azt miféle fizikai fogalmakkal kellene ábrázolni, a precíz meghatározás meglepően nehéznek bizonyul. A világ egyik vezető komplexitáskutatója, az MIT kvantumtechnológiai professzora, Seth Lloyd egy cikkében a komplexitás 42 különböző definícióját gyűjtötte össze, ám ennek ellenére azt a címet adta írásának, hogy „A komplexitás mérése: nem teljes lista”.

Csak azért is A rendezettség növekedése címet adtam ennek a fejezetnek, noha tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a rendezettség igazából soha nem növekedett a világegyetemben; éppen ellenkezőleg. A világegyetem a saját törvényeinek engedelmeskedik, és még azért sem hajlandó őket megszegni, hogy bennünket megteremtsen. Az entrópia, a rendezetlenség, minden egyes pillanatban növekszik, még ha mi a saját kis köreinkben ezt nem vesszük is észre. A gyerek tornyot épít a padlón szanaszét heverő legóelemekből, és a rendezettség növekszik, de ennek ára, amit szerencsére nem számláznak ki nekünk, az entrópia végtelen növekedése a környezetben. A nap pazarolja energiáját, elkerülhetetlenül halad saját hőhalála felé, mely része az egész világegyetem hőhalálának, pontosan úgy, ahogy azt a termodinamika második főtétele előírja.

De mielőtt az utolsó csillagok is kihunynak és a világegyetem több billió és trillió év elteltével ismét mérhetetlen, határtalan, iránytalan vak óceán lesz, a kozmosz nem tűnik úgy, mint ami egyre inkább tönkremenne. Itt egyfolytában furcsábbnál furcsább dolgok történnek: a sötétségben vakítóan fényes gázgolyók jelennek meg, valamivel később az űr porszemcséi egymáshoz tapadnak, és iromba kőtömbbé nőnek, melynek felszínén a lobogó tekintetű majmok leugranak a fáról, és nekiállnak holdrakétákat építeni. Itt egyre több és több a komplex hely, melyek, a finn Wikipedia definícióját követve, 1. sok, egymásra ható részből állnak, és 2. ezen részek hatásai nehezen magyarázhatóak. Nemcsak az entrópia, hanem az egyenlőtlenség is növekszik a kozmoszban: egyes helyeken egyre jobban mennek a dolgok, másutt egyre roszszabbul. És ahogy a társadalomban is, elég kevesen vannak, akiknek nagyon jól megy, de ők azok, akiket észrevesznek.

Építsünk egy legó világegyetemet! Kezdetben szinte tökéletes rendezettség uralkodik benne: piros elemekből álló végtelen kocka. Minden egyes pontja egyforma, és emiatt az entrópia is minimális. Aztán jön az ősrobbanás, BUMM!, és az elemek szanaszét röpülnek. Ennyit a rendezettségről; a világegyetem entrópiája nőttön nő, és úgy tűnik, minden a puszta végtelen káoszban végzi. De nocsak: akárha egy láthatatlan kéz hatására, itt-ott egyes elemek elkezdenek összekapcsolódni, és tornyokat, autókat, egész legóvárosokat alkotni. Mi a csuda folyik?

A valós univerzumunk éppen így viselkedik. A fizika szemszögéből nézve a mítoszmondók és Milton tévedtek: kezdetben nem a káosz volt, hanem a rendezettség. A kozmosz a maximális rendezettség és minimális entrópia rendkívül valószínűtlen állapotából indult ki – a miért olyan kérdés, amelyre nincsen válaszunk, de amely kétségkívül azzal áll összefüggésben, hogy nem tudjuk, valójában mi történt a nulladik pillanatban. Továbbá, minden valószínűség szerint, azzal a bizonyos örök nyűggel is: teljes tudatlanságunkkal azt illetően, mi az idő mélyebb volta.

Az alapelemek azonban – az összes lehetséges részecske – egyszerűen ott csapkodtak össze-viszsza, bármiféle komplexitás nélkül. Semmi struktúra, semmi helyi rendezettség, sehol egy részecskeegyesülés, melyből, azt lehetne remélni, kifejlődik valami, amit érdemes közelebbről is megismerni. A káosz megnevezés jól illik rá, akármilyen kicsi is volt az entrópiája, és ebből a káoszból kellett valahogy kifejlődnie a világnak.

„Mely örök kéz szabta rád / Rettentő szimmetriád?” – csodálkozik William Blake a tigrisen; és el kell ismernem, hogy az én fejem is forog a gondolattól, hogy az ebben a pillanatban az ablakon át előttem feltáruló látvány kialakulhatott egy örök kéz közreműködése nélkül. Az autókat és az épületeket az ember hozta létre – na de a korcsolyázó gyerekek, a hólepte fák, a kék égbolt, ez az egész földgolyó? Létezik valamiféle természeti törvény, energiamegmaradással vagy az entrópia növekedésével párhuzamba állítható szabály, amely előírja, hogy itt-ott mégis növekszik a bonyolultság?

Őszintén megmondva nem tudjuk. Pontosabban szólva nagyon is jól tudjuk, mi történt, az általunk ismert természeti törvények alapján és azokat nem megsértve, de nem tudjuk, muszáj volt-e, hogy így történjen. Úgy tűnik azonban, minden egy hajszálon múlt, sorra egymás után.