Segíthet az autonómia kialakításában, ha az anyaország nyomást gyakorol arra az államra, amelyben egy kisebbség él, de az is elengedhetetlen, hogy az érintett állam nyitott legyen – hangzott el a Nemzetpolitikai Kutatóintézet csütörtöki budapesti műhelybeszélgetésén. Metz Rudolf Tamás kutató az olaszországi Dél-Tirolról tartott előadásában kiemelte: ez a terület az első világháború után került Olaszországhoz, és Róma erőszakos asszimilációt indított, erre a németajkú kisebbség passzív ellenállással válaszolt. A részleges autonómia kiépülése akkor kezdődött, amikor 1955 után Ausztria védőhatalomként, anyaországként lépett fel – idézte fel. Véleménye szerint Bécs támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg az autonómia, de az is fontosnak bizonyult, hogy Olaszország vesztese volt a második világháborúnak, és részben emiatt felhagyott a centralizációval és a „nemzetiesítési” törekvéseivel. Ekkoriban a dél-tiroliak már nyílt ellenállást folytattak, gyakoriak voltak a tömegtüntetések – tette hozzá.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kifejtette, a hetvenes években kezdődött a közigazgatási hatalommegosztás kiépítése, és a régiók közül egyedül Dél-Tirol nyerte el a jogot, hogy erről kétoldalú egyeztetést folytasson Rómával. Lényeges szempont volt, hogy minden népcsoport képviselethez jusson, és mindenkinek elfogadható kompromisszumot alakítsanak ki- mondta. Hangsúlyozta, csaknem az összes, a mindennapi élethez kapcsolódó kérdés – például az oktatás, a kultúra, a lakhatás, a mezőgazdaság, a kereskedelem, az ipar és a nyelvhasználat ügye – Dél-Tirol hatáskörébe került. E feladatok ellátására megfelelő forrásokat biztosít az állam, ami jó alapot ad ahhoz is, hogy a régió gazdaságilag növekedhessen – mutatott rá.

Meglátása szerint ez az autonómiamodell azért sikeres, mert az anyaország, Ausztria politikai elitjének körében konszenzus volt arról, hogy Dél-Tirol Olaszországon belül maradjon, és az ügyről folyamatosan konzultáltak a dél-tiroliakkal. Az is lényeges szempont, hogy Olaszország nyitott volt a kompromisszumra, mert belátta, hogy a világháború után korlátozott lett a politikai mozgástere. Kiemelte, az autonómia megteremtése emellett nemzetközi támogatást is élvezett, és mivel Dél-Tirol gazdaságilag erős, az identitás megőrzésének jelenlegi módját, az autonómiát általános bizalom övezi, mindenkinek érdeke az életben tartása.

Tóth Annamária, a Széchenyi István Egyetem kutatója a kanadai Québecről beszélve azt hangsúlyozta: a francia nyelv és kultúra védelme összekapcsolódik a félelemmel, hogy a francia nyelvet és kultúrát elnyomhatja az angol. Québec a kanadai szövetségi állam egy tartománya, a területi autonómia kedvezményezettje a francia nyelvközösség, amely ott többséget alkot, és ennek az eltérő identitásnak a megőrzésére épül az autonómia – magyarázta. Megjegyezte, Kanada népességének 23 százaléka Québecben él.

Emlékeztetett arra, hogy Québecet a 16. században francia telepesek alapították, de csak a két világháború között erősödtek meg igazán a kapcsolatai Franciaországgal, majd később még inkább, Charles de Gaulle elnöksége (1959-1969) alatt. Bár eredetileg Párizs azt tekinti franciának, aki Franciaország területén él, a québeciekre is „kiterjesztették a francia nemzetet”, őket is franciáknak tartják – közölte.

Mint mondta, Franciaország nyomására Kanada nyitottabbá vált azokra a québeci igényekre, hogy bővítse a tartomány hatásköreit, és ennek a támogatásnak a hatására Québecben még inkább megerősödött a francia identitás, öntudat. 1977-től Québecben kizárólag francia nyelven jelenhettek meg feliratok, és az általános iskolától kötelező lett a francia nyelvű oktatás. Azóta ez a szigorú szabályozás enyhült: a feliratokat ma már a francia mellett más nyelven is ki lehet tenni, de továbbra is a francia változatnak kell dominálnia, például nagyobb betűket kell használni – mondta. Kitért arra is, hogy ma már három angol nyelvű egyetem is van Québecben, nem csak francia nyelven lehetséges az oktatás, és a bíróságokon lehetőség van az anyanyelv használatára.