A magyar helyesírás szigorú szabályaihoz hamar hozzászoktatott diákjaink valószínűleg a ceruza végét rágva, homlokukat ráncolva tépelődnek efféle kérdéseken az iskolai angoltesztek felett. Pedig talán kevésbé aggódnának, ha tudnák, hogy az angolt anyanyelvként beszélők nagy százalékának fogalma sincs a fenti kérdések helyes megoldásáról.

Forrás: Jonathan Ruchti, http://www.sxc.hu/profile/JR3

Rendszer(telen)

„Az angol helyesírás gyakorlatilag egy összevisszaság” – mondja Dr. Richard Ashdowne, az Oxfordi Egyetem nyelvésze. – „Ez tulajdonképpen történelmi, nyelvészeti és társadalmi »balesetek« sorával magyarázható, és bár a szavak sokkal inkább tükrözik etimológiai gyökereiket, mint a kiejtésüket, a rendszerben igen kevés szisztematikusság fedezhető fel.” Így azután aligha csodálkozhatunk rajta, ha a brit nyelvhasználók komoly gondokkal küzdenek, ha helyesírási kérdésekre kerül sor.

Vivian Cook, a Newcastle-i Egyetem alkalmazott nyelvészettel foglalkozó professzora a téma egyik brit szakértőjének számít – azt tárgyalja, miért is nem tudnak „helyesen” írni a britek, és egyáltalán egyértelmű-e, hogy mi számít helyesnek a ködös Albionban. „Sokan úgy vélik, hogy az angol helyesírás egyszerűen borzasztó. A tizenöt éves gyerekek 60%-a nem tud 10 sort helyesírási hiba nélkül leírni, de a felnőttek jó része is egész életében küszködik például az accommodate vagy a broccoli szavakkal” – magyarázza Cook híressé vált Accomodating Brocolli in the Cemetary: or, why can't anybody spell? című könyvében.

Érdekes módon az angolt idegen nyelvként elsajátítók sokszor kevesebb helyesírási hibát ejtenek a helyesírási teszteken, de ha magyar nyelvterületen szétnézünk, valljuk be: az átlag járókelő nálunk sem tudná magabiztosan megmondani, hogy a muszáj vajon j-re vagy ly-ra végződik-e, vagy hogyan írjuk azt, hogy alsó-kikötősori.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

„A helyesírást nem kezeljük kiemelkedően fontos témakörként”

A kérdésre, hogy egyáltalán hogyan szabályozzák az angol helyesírást, a válasz egyszerű: sehogy. Mielőtt felhördülnénk ezen a rémes tényen, érdemes megjegyezni, hogy az angol (és tágabb értelemben véve a brit) nyelvhasználó is természetesen tartja magát bizonyos lefektetett szabályokhoz. „A legtöbb szónak mindenesetre van egy elfogadott írásmódja, és az emberek nagy része hivatkozási alapként elismeri a nevesebb, tekintélyesebb szótárakat” – mondja Richard Ashdowne. Emellett pedig a különböző kiadóknak is megvannak a maguk irányelvei, amelyek alapján lektorálják a náluk megjelenő szövegeket – pontosabban azokat a szavakat, amelyeknek alkalmasint több írásmódjuk is használatos.

A helyesírást, vagyis „angol értelemben” véve a szavak hagyománynak megfelelő betűzését (az angol nyelv a helyesírásra és a betűzésre egyaránt a spell szóalakot használja) persze tanítják az iskolában, így a brit kisdiákok ugyanúgy megtanulnak bizonyos irányelveket vagy írásmódokat, mint magyar társaik. A különbség annyi, hogy míg a magyar gyerekek számára ott vannak, szinte bibliaként, a magyar helyesírás szabályainak kőbe vésett (mégsem törvényi erejű!) előírásai, vagy inkább hagyományai, addig az Egyesült Királyságban tanuló gyerekseregnek semmi efféle könyv, szöveg vagy lexikon nem áll a rendelkezésére.

Nos, mindenki eldöntheti, hogy ez a számukra vajon előny vagy hátrány-e. „A helyesírás persze része a tananyagnak” – magyarázza Richard Ashdowne. – „De semmiféleképp sem kezeljük kiemelkedően fontos témakörként.”

Brit-ish, nem is

A szabályzást egyébként tovább bonyolítaná-nehezítené, hogy a brit és az amerikai angol (ami egyes nyelvészek szerint akár két külön nyelvként is kezelhető) nyelvi sztenderdjei között helyenként csak apró, néhol viszont komoly különbség van. Hiszen azzal még csak dűlőre lehetne jutni, hogy a szigetországban az -our, míg az Újvilágban az -or végződéshez ragaszkodnak (pl. colour/color, honour/honor). Elvégre ez mégiscsak következetes és logikus szabály. Csakhogy ennél nagyobb eltérések is vannak – hívja fel a figyelmet John Davey, az Oxford University Press (az oxfordi egyetem kiadójának) szerkesztője és nyelvészeti szakértője. „Ezek a végződések más kategóriába esnek, mert már a tizenhetedik században elfogadott helyesírási alternatívák.”

Ennél talán kardinálisabb kérdés a tizenkilencedik században elindított folyamat: amerikai nyelvészek úgy döntöttek ugyanis, hogy a saját angoljukat megkülönböztetik a britekétől. Így önkéntes (önkényes?) munkájuk eredményeképpen a 'keresztül' jelentésű szó írásmódja Amerikában a thru, míg az Egyesült Királyságban továbbra is a through formát használják.

Reform? Na nem!

„Nem is indulnak olyan kezdeményezések, amelyek az angol helyesírás reformját célozzák meg” – szögezi le egyértelműen Richard Ashdowne. –„Egy ilyen próbálkozás egyébként is hamvába holt ötlet lenne. A mai angol helyesírás olyan távol áll a szavak fonetikai és fonológiai formáitól, gyökereitől, hogy a reform kivitelezése esélytelen lenne. Másrészt pedig nem is létezik olyan hivatalos szerv, aminek ez lenne a feladata, vagy egyáltalán joga lenne bármiféle módosítást szorgalmazni, népszerűsíteni, vagy »kiróni« a nyelvre.”

John Davey véleménye ennél radikálisabb – szerinte ugyanis létjogosultsága sem lenne egy efféle szabályozó-előíró szervnek vagy bizottságnak. „Az angol nyelv helyesírásának sem az Egyesült Királyságban, sőt – amennyire én tudom – a világ más részén sincs egységes szabályozása. Az ilyen hivatalos előírásokat, netán minisztérium által jóváhagyott utasításokat teljesíthetetlennek, sőt illetéktelen beavatkozásnak vennénk” – mondja az Oxford University Press nyelvészeti szakértője – annak ellenére, hogy véleménye bizonyára kiverné a biztosítékot egy-két kelet-európai miniszternél.

A demokrácia magas foka ez? Vagy felelőtlen nyelvkezelés? Egy biztos: érdekes lenne kerekasztalhoz ültetni akadémiánk Nyelvi Bizottságának tagjait néhány brit szakértővel, hadd vitázzanak kis ideig a kérdésről.

Noha gyümölcsöző feltétlenül nem is – sokak szerint legalábbis szórakoztató lenne a beszélgetés.

Hasznos weboldalak:

http://www.spellingsociety.org/news/media/cook.php

http://homepage.ntlworld.com/vivian.c/index.htm