Sokan azt hiszik, hogy azért, mert beszélnek egy vagy néhány nyelvet, már szakértőként léphetnek fel. Nem csoda, ha ez irritálja a nyelvekkel foglalkozó szakembereket, akik hosszú évekig tartó kemény tanulás és munka után mernek – gyakran igen óvatosan – megnyilatkozni egy-egy olyan kérdésben, mely laikus szemmel igen egyszerűnek tűnik.

A nyelvész tudja, hogy a nyelvhasználó a nyelvtudománynak tárgya, nem pedig művelője. Erre az alapigazságra színes, erőteljes képekben igyekeznek felhívni a figyelmet. Gyakori az ilyen motívum például a dilettáns nyelvhasonlítókat támadó finnugrisztikai szakirodalomban. Az egyik legfrisebb műben például a következőket olvashattuk: „a madár szépen tud énekelni, de ettől még nem ornitológus”.

Hasonló jellegű allegóriákat nem csak a magyar szakirodalomban találunk, ahogy azt a Language Log nemrégiben megjelent bejegyzése is mutatja. Állítólag a legkorábbi hasonló mondat Roman Jakobsonnak, a 20. század egyik legjelentősebb nyelvészének tulajdonítható. A történet szerint arról folyt a vita, hogy kit hívjanak meg a Harvardra oktatónak, amikor valaki Vlagyimir Nabokovot, a nagy írót ajánlotta. (Egyébként mind Jakobson, mind Nabokov oroszországi emigráns volt.) Ekkor mondta Jakobson: „Nagyon tisztelem az elefántot, de felajánlanám neki a zoológia-tanszéket?”. (Egy olvasó más forrásokra hivatkozik, ezek szerint: „Az elefánt is nagy állat. Mégsem fogjuk meghívni, hogy vezesse a zoológia-tanszéket.”)

Hasonló allegóriák nem csupán nyelvészkörökben használatosak. Marty Peretz amerikai könyvkiadó hasonló megjegyzést tett Garrison Keillor amerikai író–humoristáról és rádiós személyiségről, amikor az Bernard-Henri Lévy francia filozófus könyvéről írt lesújtó bírálatot a New York Times Book Reviewban: „Keillor kitűnő választás volt. Miért ne írhatna kritikát egy ornitológus művéről egy madár?”

Van példa az allegória fordított irányú haszálatára is. Garry Wills újságíró–politikatörténészt  1976-ban megpróbálták rávenni, hogy csatlakozzon Jimmy Carter kampánycsapatához, mire azt válaszolta: „Ahhoz, hogy entomológus legyek, nem kell bogárrá válnom.”

Mindezekből látható, hogy ezt a fajta párhuzamot nem csupán nyelvészek használják. A párhuzam nem arra utal, hogy aki nem szakember, az nem is ember, hanem arra, hogy csak a szakember képes – ha nem is felülről, de – kívülről vizsgálni bizonyos kérdéseket. Amiről a párhuzamot vonók elfeledkeznek, az az, hogy míg az ornitológus sosem madár és az entomológus sosem rovar, addig a nyelvész bizony a civil életben nyelvhasználó és a politológus is szavazópolgár – legfeljebb tudatosabb a többieknél.