A hónapok óta zajló menekültügyi krízisben egyre többet lehet hallani az önkéntesekről és általában az önkéntességről is. Az akut, azonnali megoldást, segítést váró helyzetek, humanitárius katasztrófák gyakran „kikényszerítik” az önkéntes segítségnyújtást. Ez teljesen természetes. Vannak azonban emberek, akik rendszeresen önkénteskednek. Kik ők, pontosan mit csinálnak, és miért teszik azt, amit? – Néhány önkéntessel beszélgettünk munkájukról, és arról, mi motiválja őket.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mit jelent az önkéntesség?

Elsőként nem árt tisztázni, mit jelent az önkéntesség. Az önkéntes segítő saját akaratából és szabad döntése nyomán, ellenszolgáltatás (fizetség, hálaajándék stb.) nélkül végez el valamilyen, a közösség számára értékes munkát. Profánul és kevésbé hivatalosan fogalmazva „magától ingyen dolgozik” azért, hogy másoknak jobb legyen. Mielőtt az olvasó magában azonosítaná az önkéntest a futóbolonddal, figyelmeztetjük, hogy még ennél is többről van szó: az önkéntesnek sem rövid, sem hosszú távú anyagi, tárgyi haszna nem származik a tevékenységéből, és nem is vár el semmi ilyesmit.

Képzeljük inkább úgy, hogy az önkéntesnek van szabad kapacitása és ideje. Ennek egy részét nem pihenésre, szórakozásra stb. fordítja, hanem fölajánlja a közösségnek egy olyan munka elvégzése által, ami másoknak is jó. Ha a munkát és az időt pénzzel helyettesítjük, akkor adományról beszélünk. Az önkénteskedés valójában nem más, mint „munkaadomány”.

Az önkéntes gyakorlatilag bármilyen tevékenységet végezhet: programozhat, cikkeket írhat, fordíthat, szemetet szedhet, felújíthat romos közterületeket, törődhet gyerekekkel, idősekkel, betegekkel, fogyatékkal élőkkel, hajléktalanokkal, menekültekkel. És persze ezeken belül is számos lehetősége van arra nézvést, hogy milyen feladatokat vállal. Vannak munkák, amelyekhez speciális ismeretek, szakértelem szükséges; ebben az esetben az önkéntes általában megfelelő képzéseken, tréningeken esik át. De legtöbbször vállalhatóak olyan feladatok is, amelyekhez semmiféle előképzettség nem szükséges.

Önként és dalolva
(Forrás: Wikimedia Commons / Virginia State Parks staff / CC BY 2.0)

Miért lesz valaki önkéntes?

Azon túl, hogy önkénteskedni „szép dolog”, és biztosan kapunk érte szorgalomból néhány piros pontot az életünk nagy ellenőrző könyvébe, nem sok racionális érv szól mellette – sokak szerint. Hogy érthetőbbé váljék, miért is vállal be valaki ilyen feladatokat, megkérdeztünk néhány olyan embert, aki rendszeresen önkénteskedik, miért is teszik ezt. Mi motiválja őket? Mi lehet fontosabb annál, mint hogy egy munkáért pénzt, jutalmat, elismerést kapjunk.

A. kisgyermekes, fiatal anyuka; másfél éve végez önkéntes munkát beteg gyermekek mellett. Saját bevallása szerint régóta foglalkoztatta az önkéntesség gondolata, ezért kereste is a lehetőséget. Egy nap, amikor még gyeden volt a kislányával, látott egy önkéntesképzésre szóló felhívást: „Úgy éreztem, hogy ez az, amire vágytam. Segíteni másnak. Ráadásul gyerekeknek.” Így lett képzett önkéntes. „Hogy miért csinálom? Mert nem mindenkinek adatik meg, hogy egészséges csoda legyen az életében. Szerettem volna adni. Szerettem volna hasznossá tenni az időt.” Szavaiból az is kiderül, hogy az önkéntességért ugyan fizetség nem jár, de óhatatlanul vannak előnyei. „Egy saját magammal kapcsolatos kérdésre is választ kaptam; sokat segített önismereti téren. S nem utolsó sorban sok újat tanultam, sok új értékes emberrel ismerkedtem meg. Engem feltölt, amikor önkénteskedem. Kihívás és örömmámor egyben” – mondja A.

Forrás: Wikimedia Commons / Capt. John Severns

Zs. 35 éven át volt légiutas-kísérő; a Malév megszűntével korkedvezményes nyugdíjba ment, és, ahogy ő fogalmaz: „megkezdtem megérdemelt pihenésem”. Mivel az addigi élete nagyon mozgalmas és tartalmas volt, egy idő után fontosnak tartotta kitölteni szabadideje egy részét hasznos és értelmes tevékenységgel. Így jutott el az önkénteskedésig. Jelenleg heti egy napot önkénteskedik egy hospice-házban; segít a ház körüli teendők ellátásában, próbálja könnyíteni vagy épp tartalmassá tenni a bent lakók életét. „Örülök, és boldogan segítek, veszek részt a ház életében, minden területen, amíg azt érzem, igazán szükség van rám, és szabadidőm lehetővé teszi ezt. (…) Azt gondolom, egészséges nyugdíjasoknak ideális ez a fajta segítés minden szempontból; kár, hogy a korosztályomból nem sokkal találkozom.”

I. az ötvenes évei közepén járó egyetemi oktató; azt hangsúlyozza, hogy számára mindegy, milyen tevékenységet folytat. Tanítási időben ő is egy hospice-intézményben dolgozik, de a nyári szünet alatt is végzett önkéntes munkát: az egyik, menekülteket segítő csoportban segített több hónapon át a főzési és élelemosztási feladatokban. Hogy miért csinálja? „Úgy érzem, hogy jobb az életem, mint a legtöbb emberé. Ezért kötelességemnek érzem, hogy valamit ebből visszaadjak a köznek, hogy ezt valamivel ellensúlyozzam.”

M. több éve önkénteskedik; kérdésünkre, hogy miért csinálja, elgondolkodik: „Jó kérdés...” – mondja. „Nos, lássuk csak, miért is önkénteskedem... Szeretek tenni valamit másokért, szeretek segíteni – az önkéntességgel mindezt fizetség nélkül teszem, nem kapok mást, legfeljebb köszönetet és a felemelő érzést, hogy megtehettem. Számomra ez a közös jó érdekében végzett tevékenység a boldogság – egyik – kulcsa. Ezt gondoltam az önkéntességről mielőtt önkéntes lettem” – idézi fel azokat a gondolatokat, amelyek talán köztudottabbak az önkéntességgel kapcsolatban. Majd így folytatja: „Ma azonban már tudom, hogy az önkéntesség mindezen túl megerősít és felemel, örömet okoz, érzékenyebbé tesz az emberi sorsok iránt, segít a közösség részévé válni, és a személyi fejlődés élményét nyújtja számomra. A teljesség igénye nélkül mondom mindezt, hisz van még sok minden, ami miatt önkéntes maradok.”

Ők is önként dolgoznak
(Forrás: Wikimedia Commons / Virginia State Parks staff / CC BY 2.0)

S. a harmincas évei közepén jár; nincs családja. Ő így nyilatkozott: „Azért csinálom, mert megtehetem, és mert jónak, hasznosnak gondolom. Nem tartom nagy dolognak, nem gondolok arra, hogy ez, ahogy mondani szokták, áldozat vagy szolgálat vagy ilyesmi.” Ő sem hagyja említés nélkül a pozitívumokat: „Én nyitottabb, elfogadóbb lettem az emberekkel és a lehetetlen, kritikus, fájdalmas helyzetekkel kapcsolatosan is. Sok olyan dologgal, helyzettel, történettel találkoztam, amivel korábban soha.”

Forrás: Wikimedia Commons / Tungilik / CC CC0 1.0

Reméljük, összeállításunkkal azt sikerült bizonyítanunk, hogy az önkéntesek nem ufók vagy szánni való félkegyelműek. Munkájuk fontos és tartalmas lehet, olyasmi, amiből ők is profitálnak – persze nem anyagilag.