nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A pakisztáni bloggerlány magyarul

Október 8-án jelenik meg magyarul és világszerte Malala Juszufzai és Christina Lamb újságíró könyve, az Én vagyok Malala, amely a tálibok által fejbelőtt, ám a sérüléséből felépült diáklány történetéről szól.

MTI | 2013. augusztus 3.
|  

Malala Juszufzai 2009-ben kezdett el álnéven blogot írni a BBC urdu nyelvű szolgálatának. A tálibok akkoriban terjesztették ki hatalmukat a kislány szűkebb hazájára, kegyetlen törvénykezést vezettek be, a lányoknak pedig több helyen megtiltották, hogy iskolába járjanak idézte fel a kötet kiadója, a Libri Kiadó és a Bookline az MTI-nek.

A tinédzser kilétére hamar fény derült, Malala pedig egyre nagyobb ismertségre tett szert. A The New York Times dokumentumfilmet készített róla, amire válaszul a tálibok bezáratták a lány iskoláját, majd 2012. október 9-én Pakisztánban fejbe lőtték. A támadásban két diáktársa is megsebesült. Malalát Angliába szállították gyógykezelésre, családjával azóta is Birminghamben él, március óta újra iskolába jár.

Csodával határos gyógyulása a távoli Pakisztán egy eldugott részéből az ENSZ New York-i székházáig repítette. Így vált tizenhat évesen világszerte az erőszakmentes tiltakozás példaképévé, és ő lett a valaha élt legfiatalabb hős, akit Nobel-békedíjra jelöltek” – áll a közleményben, amely szerint a Bookline Könyvek sorozatban megjelenő kötetnem csupán egy magával ragadó történet a családról, amelynek életét felforgatta a terrorizmus, hanem megható példázat a szülők rendíthetetlen szeretetéről egy olyan kultúrában, ahol csak a fiúkat veszik emberszámba.

A könyv társszerzője, Christina Lamb külügyi tudósító Oxfordban és a Harvardon végezte tanulmányait. Öt könyv szerzője, öt alkalommal nyerte el az év brit külügyi tudósítója díjat, valamint neki ítélték a Prix Bayeux-t, a haditudósítóknak járó legrangosabb európai díjat. 2007-ben részt vett Karacsiban Benazir Bhutto kampánykörútján, ahol több tucat ember lett öngyilkos bombamerénylők áldozata. Jelenleg a Sunday Timesnak dolgozik, férjével és fiával London és Portugália között ingázik.

A közlemény felidézi, hogy Malala bátorságát és állhatatosságát 2011-ben Pakisztánban a Nemzeti Ifjúsági Békedíjjal tüntették ki, majd ugyanebben az évben a Nemzetközi Gyermek Békedíjra jelölték. Idén ő lett minden idők legfiatalabb Nobel-békedíj várományosa. Hogy ki kapja az elismerést, október 11-én jelentik be.

A lány egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján, másodjára azén a lapszámén, amelyben a világ legbefolyásosabb személyiségeit számba vevő 2013-as listát közölték. Az ENSZ november 10-ét Nemzetközi Malala-nappá nyilvánította.

Malala továbbra is a lányok tanuláshoz való jogáért folytatott küzdelem élharcosa. A Malala Alapítvány világszerte az oktatásügyért küzdők támogatását tűzte ki céljául, az első segélynek köszönhetően Pakisztánban 40 lány részesülhet oktatásban. A nonprofit szervezetet Angelina Jolie színésznő is támogatja, áprilisban 200 ezer dollárt ajánlott fel az alapítvány működésére.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X