Amint megláttam, az első gondolatom ez volt: mi lett a szakállával? (Valtaoja többek között látványos szakálláról ismert, ám a könyvbemutatót alig párcentis arcszőrzettel tartotta.)

Finnországban minden évben jótékonysági gyűjtést tartunk fejlődő országbeli gyerekeknek. Tavaly két és félmillió euró volt a kitűzött cél. A gyűjtéshez egy egész estés, élő televíziós műsor is kapcsolódik, melyben Finnország legelismertebb művészei, médiaszemélyiségei is megjelennek, és mindig van valami különlegesség is. Ezúttal azt ajánlottam fel tétnek arra az esetre, ha sikerül túllépni a két és félmilliót, hogy élő adásban borotváltatom le a híres szakállamat. A gyűjtés hárommillió euró fölött zárult, én pedig elvesztettem a szakállamat. Jó cél érdekében történt, ámbár még mindig egy kicsit meztelennek érzem az arcomat nélküle.

A könyvbemutató előadásban sokat beszélt a GNP és az emberiség boldogságának exponenciális növekedéséről. De mi a helyzet a technológiai szingularitással, ami a technológia – közelebbről a számítástechnika – exponenciális fejlődési ütemére épít? (A technológiai szingularitás az a pont, amikor a technológia fejlődése annyira felgyorsul, hogy minden korábbi előrejelzés érvényét veszti. Általában az emberivel megegyező vagy magasabb szintű mesterséges intelligencia megjelenését szokás fordulópontnak tartani, mely önmagát fejlesztve emberi eszközökkel gyakorlatilag kontrollálhatatlanná válik.)

Nos, én nem hiszek igazán a poszthumanizmusban és effélékben. (Transzhumanizmus: az emberi képességek kiterjesztése technológiai eszközökkel. Poszthumanizmus: a transzhumanizmus következő szintje, amikor a módosítások, fejlesztések mértéke miatt az alany már túllép az emberi státuszon.) Nem hiszem, hogy bekövetkezik a szingularitás. A tudásunk és a számítási kapacitásunk növekszik, de nem tartom valószínűnek, hogy ez egészen addig folytatódni fog, amíg el nem érjük a szingularitást. Le fog lassulni és bizonyos területeken már most is érezhető a lassulás. A szingularitás jó sci-fi alapanyag, de nem hiszem, hogy a valóságban is bekövetkezne. Olvastam Ray Kurzweil (Ray Kurzweil a Google főmérnöke és a technológiai szingularitás legismertebb szószólója, magyarul 2012-ben jelent meg az Ad Astra kiadónál A szingularitás küszöbén c. könyve) és a többiek munkáit, melyekben arról van szó, hogy húsz éven belül a gépek lehagynak minket. De Kurzweil már harminc éve is arról írt, hogy ez harminc éven belül megtörténik, és ahogy a világvége-jóslatok érdekes módon soha nem jönnek be, a szingularitás is mindig elhalasztódik.

Forrás: ursa.fi

Pedig ez kétségkívül megoldhatná a legtöbb problémánkat. (A könyvbemutató előadás jelentős része a globális és lokális problémák, kihívások leküzdéséről szólt.) Jól gondolom, hogy akkor az erős mesterséges intelligenciák létrejöttét sem tartja valószínűnek? (Gyenge mesterséges intelligenciának a specializált MI-ket szokás nevezni (mint pl. egy önvezető autó rendszere), az erős mesterséges intelligencia az emberi intelligenciához hasonlóan univerzális)

Rendkívül nehéz ilyesmit létrehozni. Még az olyan, látszólag egyszerű dolgokat is nagyon sokáig tart kifejleszteni, mint az önvezető autók, vagy egy olyan gép, ami felismeri ezt a könyvet az asztalon. Nem hiszem, hogy akár csak száz éven belül valóban intelligens gépeink lennének. Esetleg valamikor ezer év múlva... Az viszont esélyes, hogy hosszabb távon mi, vagyis a leszármazottaink gépek lesznek. Mármint a gép fogalmát nagyon tágan értelmezve: biológiai alapúak lesznek, de gépi komponensekkel, gépi képességekkel. Viszont nem fogják átvenni az uralmat a terminátorok és más, gyilkos szándékú robotok.

Ahogy korábban említette, a szingularitás népszerű téma a science fictionben. Ha jól tudom, kedveli a sci-fit, időnként még találkozókra is eljár...

Mostanában nem igazán járok, nincs rá időm. Illetve nem is vagyok annyira szociális személyiség, ha van egy kis időm, jobban szeretek leülni egyedül vagy a feleségemmel, elővenni egy jó könyvet és olvasni. De valóban részt vettem néhány sci-fi conon.

Forrás: opettaja.fi

Milyen science fiction és fantasy könyveket szeret?

A valóban tudományos alapokra épülőket és az űroperákat, mint például I. M. Banks, Alastair Reynolds és a többiek regényeit. Sokfélét olvasok, de például a disztópiákat nem igazán kedvelem, túlságosan nyomasztóak. Ami a fantasyt illeti, nagy rajongója vagyok Tolkiennek. Otthon legalább ezer kötetes sci-fi gyűjteményem van és elég sokat olvasok, figyelemmel kísérem az új szerzőket is. Magyarországra jövet például a Hugo-győztes Ann Leckie Radch Birodalom trilógiájának utolsó kötetét olvastam, ebben szintén van mesterséges intelligencia, intelligens hajók és ilyesmik.

Maradva az irodalomnál: hogyan lett író? Mi volt az oka annak, hogy írni kezdett?

Az első könyvem (Kotona maailmankaikkeudessa, azaz Otthon az univerzumban) ötvenéves koromban jelent meg, szóval nem mondhatnám, hogy égető szükségét éreztem, hogy író legyek, alapvetően tudós voltam. Ez a könyv az életről szól az univerzumban, az élet történetéről, máshol lehetséges életről és arról, hogy hogyan találhatjuk meg azt. Szándékosan az áltudományos elméletekkel szembehelyezkedve írtam meg, a finn média ugyanis tele volt ezekkel. E.T.-kkel, humanoid űrlényekkel és társaikkal, nem volt egyetlen jó könyv sem a témában finnül arról, hogy mit tudunk valójában az életről, az élet lehetőségeiről és arról, hogy miért vagyunk biztosak abban, hogy nem ólálkodnak földönkívüliek a bozótban és így tovább.

Forrás: yle.fi

Milyennek képzeli el az esetleges földönkívüli intelligens lényeket?

Nem vagyok professzionális asztrobiológus, de kétféle uralkodó álláspont van a földönkívüli intelligencia kérdésében. Az egyik szerint az evolúció mindig hasonló utat jár be, így az esetleges földönkívüli értelmes lények nagy valószínűséggel hasonlítanak ránk. Nem annyira, mint a rossz sci-fi filmekben, de annyira mindenképpen, hogy felismerjük őket. A másik csoport inkább a Stanisław Lem-féle Solaris irányába hajlik: esetleg észre sem vesszük, hogy intelligens életformáról van szó, és az sem ismeri fel, hogy mi intelligensek vagyunk. Elképzelhetőek más lehetőségek is, de nem is tudom... persze a sci-fi tele van ilyen lehetséges alternatívákkal. Egyvalamit viszont nagyon remélek, hogy nem olyan unalmasak, mint az ufós sztorikban, ahol úgy viselkednek, mint mi, hasonló hibákat követnek el. Az biztos, hogy az idegenek ennyire nem lehetnek hasonlóak hozzánk,  de még a hasonló fejlettségi fok is kérdéses, statisztikailag nagyon valószínűtlen lenne.

Szóval ez volt az első könyvem témája. Aztán ez szörnyen sikeres lett és úgy gondoltam, hogy megpróbálok írni még egyet. Aztán a következő könyveim is sikeresnek bizonyultak és ma én vagyok a legismertebb élő tudós Finnországban, valamint messze a legsikeresebb non-fiction szerző, sőt, még Budapestre is meghívnak, hogy bemutassam a magyar kiadást. Véletlenül lettem író, nem azért, mert így terveztem. Egyáltalán nem számítottam erre és még mindig le vagyok nyűgözve.

Ha már nemzetközi megjelenés, angolul kiadták valamelyik munkáját? A globális könyvpiacon mégiscsak úgy lehet igazán érvényesülni.

Még nem. A kiadóm nagyon kicsi, a Finn Amatőrcsillagászok Egyesületénél jelennek meg a könyveim. Ez egy nonprofit szervezet, nagyjából öt könyvet adnak ki évente. Az angol megjelenéshez szükség lenne egy ügynökre, egy jó fordításra, nemzetközi kiadói kapcsolatokra, ehhez nincsenek megfelelő eszközeik és engem sem érdekel annyira, hogy világhírű legyek. Zsuzsa (Votisky Zsuzsa, a Typotex igazgatója) meg is jegyezte tegnap, hogy azért mindenképpen meg kellene próbálni, nos, majd meglátjuk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A Mindentudó kézikönyvben az egyik fontos észrevétel különösen megragadta a figyelmemet. A történelemről nem úgy ír, mint ahogy azt a történelemkönyvekben megszokhattuk, a politika és háborúk helyett a tudományos és technológiai fordulópontokat hangsúlyozza. Mit gondol, lehetséges, hogy egyszer ilyen nézőpontból fogják tanulni a diákok az iskolában a történelmet?

Nagyon remélem. A valódi történelemben nem az a fontos, hogy mi történt „XVII. Ferenc Józseffel”, hanem hogy mi történik velünk, az elődeinkkel, az átlagemberekkel, a társadalommal. A finn történelemkönyvek már részben ezt a felfogást követik. Az én időmben még erről a politikusról, arról az uralkodóról, ilyen csatáról, olyan háborúról volt szó, ma már sokkal jobbak az iskolai történelemkönyvek. De még így is az a véleményem, hogy jobban kellene koncentrálniuk a valóban lényeges dolgokra.

Nem csak űrkutatásról és történelemről ír, a Mindentudó kézikönyvben rengeteg más témát is érint, a fizikától a biológián át a vallásig és filozófiáig. Milyennek képzeli el egy ilyen könyv ideális olvasóját?

Nem is tudom. Elsősorban magamnak írok. Olyan könyveket írok, amiket én is szívesen olvasnék, de egyúttal megpróbálom a lehető legszélesebb közönséget is megszólítani. A csillagászati ismeretterjesztő könyveket általában amatőr csillagászoknak írják, én viszont olyan könyveket próbálok írni, amit egy tizenöt éves éppúgy elolvashat, mint egy hetvenöt éves, nincs szükség hozzá természettudományos háttérre, az olvasó lehet bölcsész, lehet művész, festő, bárki. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy ilyen sikeres lettem, rengeteg különböző hátterű és érdeklődésű ember érzi úgy, hogy legalább egy részét bátran elolvashatja a könyveimnek. Arról írok, ami engem is érdekel és amit el szeretnék mondani másoknak, mindenféle érdekes dologról, amivel találkoztam, legyen az biológia, filozófia vagy művészetek. A feleségem egy sikeres finn kortárs művészeti galéria vezetője, úgyhogy a művészet világában is régóta otthon vagyok.

És éppen ettől igazán érdekes, amit ír, hogy nem csak egy területre koncentrál, hanem multidiszciplináris összefüggéseket is bemutat.

Valóban. Igyekszem nyitott szemmel és nyitott elmével élni, és ez az a szemléletmód, amit a könyveimen keresztül a közönséggel is szeretnék megismertetni.