A múlt héten kénytelenek voltunk megállapítani, hogy Az összetartozás dalává átkeresztelt Barackfa című kompozíció szövege aligha teszi alkalmassá arra a művet, hogy az valóban kifejezze nemzeti összetartozásunkat. Nem sokkal cikkünk megjelenése után újabb fordulat állt be az ügyben: Bolyki György azt állította, hogy Bársony Bálint tőle lopta a dal ötletét, pontosabban azt, hogy legyen egy dal, amelyet az egész ország, sőt a határon túl élő magyarság is énekel – a dalnak pedig saját weboldala lesz.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nos, az ötletvitába és további fordulataiba nem szólnánk bele, az viszont felkeltette érdeklődésünket, hogy van egy másik dalszöveg, mely szintén nemzeti összetartozásunkat hivatott kifejezni. Lássuk, ott volt-e az illetékesek szeme előtt az igazi választás, vagy utólag megértőbben viszonyulhatunk érthetetlen döntésükhöz?

Csak a távolság választ el minket semmi más,
Csak a holnapról álmodtunk és ez nem vitás,
Millió szándék, sok cél, s végül csak egy a dal,
A szívedben őrizd és ezt vidd el magaddal.

Ha mi ébredünk, ti is ébredjetek,
Ha mi örülünk, ti is örüljetek,
Ha ti táncoltok, mi is táncolunk,
és amit együtt dalolunk
…az a mi dalunk

Ha mi ültetünk, ti is ültessetek,
Ha mi építünk, ti is építsetek,
Ha ti álmodtok, mi is álmodunk,
és amit együtt dalolunk
…az a mi dalunk

Csak a távolság választ el minket semmi más...

Ha mi harcolunk, ti is harcoljatok,
Ha mi tanulunk, ti is tanuljatok,
Ha ti felszálltok, mi is szárnyalunk,
és amit együtt dalolunk
…az a mi dalunk

Ha mi elköszönünk, ti is nyújtsatok kezet,
És ha nem feledünk, az az emlékezet,
S mikor elmentek, és mi maradunk,
Na, amit akkor dalolunk
...az a mi dalunk

Csak a távolság választ el minket semmi más...

Azt könnyű belátni, hogy ez a dal kétségtelenül valamiféle összetartozásról szól. Ez kétféleképpen jelenik meg: a refrén hangsúlyozza, hogy alapjában véve egyek vagyunk, mindössze a távolság az, ami ezt az idillt megzavarhatja, ám a „csak” jelzi, hogy ez jelentéktelen tényező. A versszakok pedig a cselekvések azonosságával, illetve az azonos cselekvésekre való felszólítással jelzik az egylényegűséget. Ezek a párhuzamok a dal vége felé oldódnak: először azáltal, hogy nem azonos igék, csupán rokon értelműek (felszáll – szárnyal, elköszön – kezet nyújt) jelennek meg párhuzamként, majd a dal végére a párhuzamot ellentét váltja fel (elmegy – marad), de a kontextus továbbra is a kapcsolatot hangsúlyozza.

Figyelemre méltó az is, hogy maga a dal, az éneklés mennyire hangsúlyosan jelenik meg a szövegben. A refrénben mondattanilag ugyan kevéssé kidolgozottan, de az jelenik meg, hogy „millió szándék, sok cél” olvad össze egyetlen dallá – metaforikusan itt a dal a sok különböző egybeolvadó harmóniáját fejezi ki, de egyben utal az éppen hangzó dalra is.  A többi versszak végén visszatérő sorok pedig egyértelműen az énekelt dalra utalnak.

Az azonban ennél a dalnál sem világos, hogy miért éppen a nemzeti összetartozást fejezné ki. Semmilyen támpontot nem kapunk arra nézvést, hogy ki az a „mi” és ki az a „ti”. Ez a dal éppúgy alkalmas a nemzeti összetartozás kifejezésére, mint például az Európai Unióhoz való csatlakozás ünneplésére, vagy lehetne valamelyik VIT dala is. Azaz igazán egyikhez sem jó.

Világifjúsági Találkozó, 1973, Berlin
(Forrás: Wikimedia Commons / Bin im Garten / CC BY-SA 3.0)

A szöveg tartalmilag is több kérdést felvet. Egyrészt nem világos, hogy  ha „millió szándék, sok cél” képes egyetlen egységet képezni, akkor mi szükség van arra, hogy mindenki ugyanazt csinálja – a legtöbb sor ugyanis éppen egységes cselekvésre szólít fel. De az sem érthető, hogy miért pont ezek a cselekvések vannak megnevezve, és miért pont ezek kerülnek egymás mellé, és miért ilyen sorrendben. (Például miért éppen a harc után kell tanulni? Ha már muszáj, nem lenne célszerűbb fordítva?) Ha pedig előre elfogadjuk, hogy itt a nemzeti összetartozásról van szó, akkor csodálkozva fogadhatjuk a harcra való felszólítást. Csak nem háborúra való uszítással van dolgunk? Mégis, ki ellen fogjunk fegyvert? Érthető, ha hivatalos körökben óvakodnak ezt a dalt kinevezni a nemzeti összetartozás dalává.

A dal szövegével kapcsolatban feltűnő, hogy míg az egységesség igényével lép fel, nem fogalmaz meg semmilyen közös érzést vagy célt. Mindvégig homályban marad, hogy mi is az, ami a nevezett közösséget összetartja, vagy mi az, ami miatt az összefogás szükséges. Természetesen egy efféle mozgalmi jellegű daltól nem várnánk mélyebb társadalomfilozófiai megközelítést, de ahhoz, hogy a dallal azonosulhassunk, világosnak kellene lennie, hogy mi is az a közös gondolat, amihez csatlakozunk – még ha ez olyan általános gondolat is, mint a szabadság, a boldogság keresése, vagy akár az a tudat, hogy azonos nyelven beszélünk. Az ilyen gondolat megléte még csak nem is minőségi kritérium – egy ilyentől még nem lesz jó a szöveg –, hanem egy tömegek megmozgatására szánt dal minimuma. (Ez persze igaz a Barackfa esetében is, csak az annyi sebből vérzik, hogy ez a hiányossága kevésbé feltűnő.)

Most még inkább zavarban vagyunk. Egyfelől értjük, hogy az illetékesek nem kívánták ezt a dalt megtenni a nemzeti összefogás jelképévé: tartalmilag meglehetősen sikerületlen, kissé zavaros, üres. Ugyanakkor nem értjük, ezzel szemben miért választottak egy még zavarosabbat. Ez a dal legalább tényleg valamiféle összetartozást fejez ki. Ha mindenképpen a két dal közül kell választani – bár miért is kéne? –, mi biztosan inkább választottuk volna A mi dalunkat, mint a Barackfát. Ilyen körülmények között azonban inkább azon gondolkodunk, mi szükség van ilyen dalokra. Vajon tényleg képesek ezek erősíteni a nemzeti összetartozás érzését?