Kisebb népek esetében a nyelv ez egyik legfontosabb nemzetmegtartó erő. Így van ez a magyar nyelv esetében is. Ezért volt az elmúlt évszázadokban központi kérdés a magyar nyelv tanulmányozása, ápolása, rendszerének időről időre korszerű grammatikákban való leírása, építőelemeinek, a szavaknak szakszerű szótárakban való leltározása. Sajnálatos, hogy gazdagabb népek, szerencsésebb történetű országok többféle szótárban tudták szavaikat felsorolni, mint a magyar.

Calepinus (Lyon, 16. század eleje) tíznyelvű szótárának címlapja. Forrás: a szerző

A több mint 450 éves múltra visszatekintő magyar nyomtatott szótárirodalom hatalmas és kiemelkedő teljesítményekkel büszkélkedhet, azonban mind a mai napig jó néhány hiányosságot is mutat.

A magyar nyomtatott szótárirodalom a 16. században három kiemelkedő alkotással indul.

Az első magyar nyomtatott szótárt Pesti Gábor jelentette meg 1538-ban Bécsben. Ez egy hat nyelvet (latin, olasz, francia, cseh [bohemicae], magyar és német) feldolgozó fogalomköri szótár.

Pesti Gábor (Bécs, 1538) hatnyelvű fogalomköri szótárának címlapja. Forrás: a szerző

A polihisztor Verantius Faustus a latin szavak kezdőbetűje szerint ábécébe rendezett ötnyelvű (latin, olasz, német, horvát, magyar), mintegy 4500 címszót tartalmazó szótárát Velencében nyomtatta ki 1595-ben. A szótár érdekessége, hogy függelékében 400 szópárt közöl, amelyek alakja a horvát és a magyar nyelvben hasonló, így ez az első magyar etimológiaiszótár-kezdeményezés.

Verancsics Faustus (Velence, 1595) ötnyelvű szótárának címlapja. Forrás: a szerző

Baranyi Decsi János 1598-ben Bártfán bocsátotta közre Rotterdami Erasmus nyomán kisalakú, 5000 közmondást (latinul, görögül és magyarul) tartalmazó szótárát.

A szerző

Kiss Gábor számítógépes lexikográfus, nyelvész, a TINTA Könyvkiadó főszerkesztő-tulajdonosa. Az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt munkatársa, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja. Nevéhez számos kutatási program, tudományos munka fűződik, egyebek mellett a Magyar Nemzeti Szövegtár építésében vett részt. A tudományos munka és a kiadóvezetés mellett szenvedélyes szótárgyűjtő: számos kiállítást rendezett a magyar szótárak történetéről, valamint a magyar bibliafordításokról.

A mai értelemben vett kétnyelvű szótár úttörő szerkesztését először a biblia- és zsoltárfordító Szenci Molnár Albert végezte el és bocsátotta közre 1604-ben. A szerző művét II. Rudolf császárnak ajánlotta, kinek személyesen mutatta be Prágában. Rudolf harminc arannyal hálálta meg a dedikációt. Természetszerűleg szótára latin–magyar és magyar–latin részből áll. A szótár magyar–latin részének összeállítása volt a nehezebb feladat, hiszen az ideig nem leltározták, s nem sorolták fel ábécérendben a magyar szavakat. A szótárszerkesztő gondját mutatja, hogy a 450 oldalas szótár erősen aszimmetrikus, a latin–magyar rész terjedelme kétszerese a magyar–latin résznek. A szótár két felújítással (Pápai Páriz Ferenc, 1708. és Bod Péter, 1767.) több mint kétszázötven évig volt használatos Magyarországon a latin nyelv oktatása során.

A nyelvkönyv és a szótár sajátos ötvözete Comenius Sárospatakon elkészített és 1653-ban megjelentetett képes szótárának, az Orbis Pictusnak. A vizuális lehetőségek felhasználásának kiváló korai előfutára ez a könyv. A képecskéken számokkal voltak jelölve az egyes elemek, míg a szótári részben a számok mellett több nyelven (latin, magyar és német) is megtalálható volt az elemek, a tárgyak neve. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a következő 150 évben számos változata és kiadása készült el. A közelmúltban született reprint kiadásai is kedveltek.

A mai Magyar Tudományos Akadémia elődje nem sokkal megalakulása után, 1830-tól legfontosabb feladatának tartotta a magyar nyelv ápolását, korszerű nyelvtanok és szótárak elkészítését. Így készülhetett el 1832-ben a vékony első magyar helyesírási szótár. Ekkor a latin nyelv mellett a magyar kultúrában már igen jelentős szerepet játszott a német nyelv. Ezen előzmények után ugyancsak az MTA bocsátotta közre 1835-ben német–magyar és 1838-ban magyar–német zsebszótárát. Más nyelvek nagyobb gyűjteményes kétnyelvű szótárai kisebb előzmények után a 19. század második felére készültek el (olasz 1884, francia 1865, angol 1860).

A 19. század második fele a máig is kézikönyvként forgatott három kiemelkedő egynyelvű szótárral gazdagította a magyar szótárirodalmat.

A magyar nyelv első, tudományos igényű leltározását Czuczor Gergely és Fogarassi János végezte el hatkötetes, 122 000 címszót tartalmazó értelmező szótárában, amely 1862 és 1874 között jelent meg. A szótár ma ismét az érdeklődés középpontjába került, mivel az úgynevezett gyökelméletet felhasználva, ma is inspiráló módon világították meg az egyes magyar szavak eredetét.

A magyar nyelv szavainak történeti szótárát Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond bocsátotta közre – 1890 és 1893 között – három kötetben. A szótár sokak számára csalódás volt, dilettantizmussal, pontatlanságokkal vádolták a szerzőpárost. Ballagi Aladár egy vastag könyvet írt a Nyelvtörténeti szótár hibáiról.

A szavak történetének vizsgálata és a köznyelv szavainak szinkrón értelmezése mellett a nép nyelvének tanulmányozása, vizsgálata is előtérbe került a 19. század második felében. Egy 1830-ban megjelent kis tájszótár után Szinyei József vállalkozott a tájszavak újbóli szótározására, és adta közre gyűjtését két kötetben Magyar Tájszótár címmel 1893-ban és 1901-ben. Ezt a szótárt 2002-ben Budapesten reprintben is kiadták, és nagy népszerűségnek örvend. A reprint kiadás azért is volt célszerű, mert a Tudományos Akadémia által 1950-ben elkezdett Új magyar tájszótár kiadása igen lassan halad, még ma is csak a P betűnél tart a 4. megjelent kötet.

Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a tájszótár és a történeti szótár sajátos, együttes megvalósulása. Már most is a legnagyobb magyar szótár. Szerkesztését Szabó T. Attila Kolozsvárott kezdte. Első kötete 1975-ben jelent meg. Napjainkban a T betűt tartalmazó XII. kötet hagyta el a nyomdát.

A 20. század első felében a magyar szótárirodalom elmaradt a nemzetközi színvonaltól, ami a vesztes I. világháborút követő tragédiának és az igen nehéz gazdasági helyzetnek köszönhető. Alig születik kor nemzetközi tudományos színvonalán álló, nagyobb szótár.

Fájdalmas, hogy Gombocz Zoltán és Melich János szakszerű magyar etimológiai szótárának munkálatai igen elhúzódtak, hiszen 1914-től 1944-ig tartottak, és csak füzetekben tudtak megjelenni. A 17. füzettel, a G betű közepén a munkálat örökre abbamaradt.

A magyar szavak etimológiájának szótárba foglalása a központosított, pártállami időkre esik. Benkő Loránd vezetésével az igen nagy szakértelemmel bíró lelkes szerkesztőcsapat három nagy kötetben és egy mutatókötettel 1967 és 1876 között jelentette meg a Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótárát. A szótár napjainkra teljesen elfogyott, antikváriumokban ha néha felbukkan, csillagászati árakon adják el. Ezt felismerve dobta piacra a TINTA Könyvkiadó 2005-ben Zaicz Gábor főszerkesztésben az Etimológiai szótárt, amely újszerű módon a magyar szavak mellett a toldalékok etimológiáját is megadja.

A cikk a LUPE Magazinban megjelent írás újraközlése