Legutóbbi leveleimben arról írtam, milyen belső ellentétek léteznek az amerikai LMBT...QIA+ közösségen belül. Látható, hogy gyakran nehéz eligazodni a különböző kisebbségek belügyeiben. De mi történik akkor, ha valakinek valamilyen okból hasonló információra van szüksége? Miközben Magyarországon örülünk, ha egy nyomtatott szövegre jut legalább korrektor, ha már lektor nem is, az amerikai könyvkiadásban új szakma születik. Mit csinál a sensitivity reader és miért?

Képaláírás: Amerikai diákok a hetvenes évekből. Mindent a fiatalokért
(Forrás: Wikimedia Commons / Amerikai Nemzeti Archívum)

Kisebbségi lektorok

A sensitivity reader (kb. 'érzékenységi olvasó') egy olyan kisebbségi ember, aki átolvas egy kéziratot, és jó szájbarágósan elmagyarázza a szerzőnek, pontosan hol írt az ő kisebbségéről baromságokat. Úgy kell elképzelni, mint tudományos könyvek szaklektorát, csak itt inkább kulturális kérdésekről van szó. Talán kulturális lektorként magyaríthatjuk, habár akkor kimarad, hogy vallási, történelmi, és más hasonló kérdésekre is a sensitivity reader fog válaszolni.

Ezermillió kérdés adódik szinte azonnal: miért? Hogyan? Miből?! Ezeket most megpróbálom első kézből megválaszolni, mert én is szoktam jövedelemkiegészítés-jelleggel kulturális lektorként dolgozni.

Miért kell ez?

Amerikában különösen az ifjúsági irodalomra jellemző, hogy a könyveket rendszerint a többségi társadalomhoz tartozó és általában középosztálybeli – felső középosztálybeli szerzők írják, de gyakran valamilyen fontos(nak vélt) társadalmi problémáról vagy kisebbségi kérdésről. Gyakori eset, hogy a szerző fehér heteró nő, és munkaköréhez kapcsolódóan fiatalokkal foglalkozik – tanár, könyvtáros és így tovább.

Nem túl meglepő, hogy gyakran előáll az a helyzet, hogy a szerző valami olyasmiről szeretne írni, amiről nincsenek személyes tapasztalatai. A kiadóktól, sőt akár szerzőktől is gyakran hallani, hogy kulturális lektorra azért van szükség, hogy „megvédjük a fiatalokat” attól, hogy téves vagy káros ismereteket szerezzenek, vagy pedig hogy a saját kisebbségüket sértő állításokat olvassanak. Ez szép elgondolás, de a kulturális lektor alkalmazásának van egy sokkal prózaibb oka is.

Nekünk magyar olvasóknak különösen érdekes lehet, hogy Roth azzal érvelt, az általa kitalált „shotet” nép tagjai nem is mind sötét bőrűek, és habár a nyelvük magyar – ! – ihletésű, nem tartalmaz magyar szavakat. A “shotet” szó maga ezek szerint véletlen egybeesés... Roth valószínűleg nem kért fel magyar kulturális lektort. Régebben nem sok vizet zavart, ha egy ifjúsági regény nagyon mellélőtt a célnak, de az internetkorszakban minden megváltozott. Ha egy szerző baromságokat ír, akkor a közösségi oldalakon dühödt olvasók ezrei tiltakoznak. A múlt héten épp Veronica Roth, a Divergent-sorozat népszerű írója kényszerült magyarázkodásra, legújabb könyve, a Carve the Mark rasszista felhangjai miatt. Ezt pedig egyre több kiadó és alkotó szeretné elkerülni.

Számítóközpont a hatvanas évekből. A technikai fejlődés mindent megváltoztatott
(Forrás: Wikimedia Commons / NASA)

Hogyan működik?

Kulturális lektort kereshet magának a kiadó, de akár a szerző is, még mielőtt elkezdene házalni a kéziratával. Habár ez az egészen új szolgáltatás elsősorban többségi szerzők miatt született, az én személyes tapasztalatom az, hogy a legtöbb olyan író, aki kulturális lektort szeretne fogadni, maga is valamilyen kisebbség tagja.

Most csak egy teljesen kitalált és kicsit sarkított példát mondok, mert természetesen mindenki kéziratát bizalmasan kezelem. Vegyünk például egy maláj származású amerikai alkotót, aki ír egy maláj ihletésű űroperát, de szeretne egy transznemű német szereplőt is felvonultatni benne. A maláj kulturális vonatkozásokról feltételezhetjük, hogy rendben vannak, ráadásul a szerző mellett általában még a barátai és a családtagjai is elolvassák a kéziratot. De szerzőnk nem igazán ismer transznemű németeket, pedig az interneten rengetegen vannak. Felkér hát valakit közülük, hogy olvassa át a kéziratát, és némi pénzt is kínál cserébe. A transznemű német olvasó végigrágja magát a kéziraton, és részletes kommentárt ír arról, melyik kulturális vonatkozások mennyire voltak hihetőek. A szerző rendszerint megköszöni és próbál javítani a problémás részeken, de azért valószínűleg minden kulturális lektornak volt már olyan tapasztalata, hogy a szerző visszavágott, hogy márpedig amit ő írt, az nem is olyan sértő.

Shirley Chisholm. Ön tudja, kicsoda, vagy kulturális lektorra szorul? Én nem tudtam, megoldás a cikk végén
(Forrás: Wikimedia Commons / Kongresszusi Könyvtár)

Elolvasod a nácis könyvemet?

Régebben az ilyesmi leginkább szívesség-alapon üzemelt. Én elolvasom a kéziratodat, te csinálsz nekem egy weblapot, ő meg főz nekünk töltött káposztát. De ahogy az olvasók egyre inkább kikövetelték maguknak a kulturálisan is pontos olvasnivalót, a kisebbségi szerzőkre – sőt olvasókra – egyre jobban nehezedett az az igény, hogy mondják meg ők a frankót, lehetőleg ingyen és bérmentve. „Hülyeséget írtam rólatok? Magyarázd meg, légy szíves.”

Idővel egyre többen érezték úgy, hogy amit ők nyújtanak, az ugyanolyan szakmai tevékenység, mint a lektorálás vagy a korrektúra – csak bizonyos tekintetben még nehezebb. Valljuk be, ha egy kéziratnak nyilvánvalóan kulturális lektorra van szüksége, akkor elég valószínű, hogy problémák vannak vele e téren. Tehát tulajdonképpen a szakma azt várja a különböző kisebbségek tagjaitól, hogy vágjanak jó képet ahhoz, hogy rasszista, melegellenes vagy más módon kirekesztő szövegeket olvassanak. Joggal merült fel az igény, hogy ezt a fajta szakértelmet is meg kell fizetni. Justina Ireland amerikai fekete ifjúsági szerző az elsők közt állt ki nyilvánosan a kulturális lektorokért, és létrehozott egy adatbázist is, amiben lektorok regisztráltathatják magukat. A gyakorlatban sokszor szájról szájra is terjed, kit érdemes egy kézirat lektorálására felkérni.

Érdekképviseletre pedig már csak azért is szükség van, mert az ifjúsági szerzők gyakran érzik úgy, hogy a tizenéves rajongótáborukat e téren is mozgósíthatják – egy kisebbségi, gyakran hátrányos helyzetű fiatal pedig nem feltétlenül tudja, mit ér a saját munkája és mennyit kérhet el érte. A felnőttirodalomban ez kevésbé jellemző, de ott is egyre inkább terjed a kulturális lektorok alkalmazása.

Most ezt így komolyan?

Magyar szemmel furcsa lehet, hogy ilyen szolgáltatásra szükség, sőt egyre növekvő igény van. A túlélésért küzdő magyar kiadók egyre jobban próbálják lenyomni a költségeket, és azért valljuk be, mind láttunk már olyan könyvet, amit nemhogy kulturális lektor, de leginkább senki sem olvasott át, mielőtt nyomdába került volna. (Habár a legdurvább példák, amik eszembe jutnak, mind a rendszerváltást követő viharos években jelentek meg, nem a közelmúltban.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Másfelől a magyar társadalom sokkal inkább homogén, mint az amerikai, és kisebbségi témákról leginkább csak kisebbségi szerzők írnak – a többség meg lendületből figyelmen kívül hagyja őket, de ez másik történet. Habár engem már keresett meg magyar kiadó is, hogy nézzek rá egy novellára, tartalmaz-e orbitális marhaságokat a zsidókról. (Pénzt – nem különösebben meglepő módon – nem kínáltak.) De kis ország, szűkösebb erőforrások... Magyarországon egyhamar nem fog intézményesülni a kulturális lektorálás, de azért nem árt, ha tudunk róla, hogy ilyen is van.

Legközelebb azt is elmesélem, miért írnak olyan gyakran többségi szerzők kisebbségi témákról Amerikában, melyik kisebbségeket érinti ez a probléma leginkább, és hogyan próbálnak egyre többen javítani a helyzeten!

Shirley Chisholm az első nő, aki az amerikai Demokrata Párt elnökjelölti posztjára pályázott, még a hetvenes években. Az amerikai médiában a választási kampány során sokszor tévesen hangzott el, hogy Hillary Clinton volt az első, számos fekete ember tiltakozása ellenére.