Az emberi nyelvek egyik része a szórendben kódolja a szavak mondattani szerepét. Ezek az analitikus nyelvek, és közéjük tartozik a kínai nyelv, és a modern angol is, mely eredetileg a többi indoeurópai nyelvhez hasonlóan hajlító, azaz flektáló volt. A többi emberi nyelv a szavak megváltoztatásával (például ragozásával) jelzi a szavak mondatban betöltött szerepét. A nyelvek e kétféle használatát vizsgálták a Rochesteri Egyetem kutatói, akik feltételezték, hogy nyelvek logikája különböző agyműködést igényelhet. Ezt igazolták az eredményeik is a Psychology Today új cikke szerint.

A jelnyelveket mindkét módon lehet kódolni. A jelnyelvek analitikus kódolásakor azt találták, hogy az erősebben veszi igénybe a homloklebenyt, ami az agy információk sorrendbe rendezéséért felelős része. A nem analitikus kódolás esetében viszont a halántéklebeny játszott nagyobb szerepet. Ez azt sejteti, hogy kisebb szerepe lehetett az agy szerkezeti változásainak az emberi nyelvek kialakulásában, mint azt korábban gondolták.

Amiben nagy az eltérés az emberek és az állatok agya között, az nem annyira az agy részeiben rejlik, mint inkább a részek összekapcsolódásában. Más kutatók úgy gondolják, hogy pontosan a különböző kultúrák közötti érintkezés lehetett az, ami felgyorsította az emberi agy részei közötti kapcsolatok szaporodását. A különböző nyelvű csoportok közötti kommunikáció ugyanis rákényszeríthette az emberi agyat az eltérő nyelvtani szerkezetek felismerésére, és így az agy különböző részeinek erősebb összekapcsolására.