Ahogy arról korábban már megemlékeztünk Hašek Švejk című regénye kapcsán, 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozata lesz Ferenc Ferdinánd és neje. Egy hónappal később, 1914. július 28-án a Monarchia hadat üzen Szerbiának. A két állam fegyveressé vált konfliktusa napokon belül kiszélesedik. A részt vevő államok lakossága azonban azt kénytelen látni, hogy Vilmos császár optimista szavai nem válnak valóra: mire a falevelek lehullanak, sem a győzelem nem születik meg, sem a katonák nem térnek haza. A veszteségek mindkét oldalon egyre nőnek, a háború elhúzódik, egyre több állam sodródik a konfliktusba. 1917 tavaszán az Egyesült Államok is hadba lép az antant oldalán.

Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek
(Forrás: Wikimedia Commons / Peter Weis / CC0 CC 1.0)

Pacifizmus és (világ)háborúk

A világégést követően húsz évvel, 1938-ban az amerikai író és forgatókönyvíró, Dalton Trumbo (1905–1976) megírja Johnny got his gun című művét, ami először 1939-ben, a második világháború kitörését követően alig két nappal jelenik meg. A kötetet magyarul a Cartaphilus Könyvkiadó Johnny háborúja címen jelentette meg 2008-ban.

Dalton Trumbo és felesége 1947-ben (a háttérben Bertolt Brecht)
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kötet kerettörténete az Egyesült Államok első világháborús szerepvállalásának éveiben és az azt követő időszakban játszódik – üzenete azonban mái érvényes. A mű erősen pacifista, a háború „alapanyagaként” szolgáló kisember hangját szólaltatja meg. Emiatt – noha azonnal elnyeri a Legeredetibb Könyv díját – az Egyesült Államok második világháborúba való lépését követően némileg „időszerűtlenné” válik. Olyannyira, hogy Trumbo maga is kénytelen belátni, regénye erős hangvétele miatt a művet a második világháború végéig már nem szabad kiadni... Később, a vietnami háború idején a kötet ismét nagyon is időszerűvé válik.

Mindeközben 1940-ben rádiójáték, 1971-ben (Trumbo forgatókönyve és rendezése alapján) film is készül belőle (az egyik szereplő az akkor még fiatal Donald Sutherland). Trumbo halálát követően színházi adaptációja is készül a műnek. 1988-ban pedig az 1971-es filmadaptáció képsorait felhasználva a Metallica is utal a műre One című számában.

Dalton Trumbo: Johnny háborúja
(Forrás: Cartaphilus)

A könyv címe (Johnny got his gun – szó szerint ’Johnny megragadta fegyverét’) mintegy átformálása a korban igen népszerű, propagandasztikus, „mozgósító sláger”, az Over There című amerikai katonanóta nyitó sorának: Johnny, get your gun – Johnny, ragadj fegyvert...

A kötet főhőse, egy bizonyos Joe Bonham, eleget is tett a felhívásnak, és megragadta fegyverét: az Egyesült Államok katonájaként hadba vonul, s a történet szerint valamikor 1918 szeptemberében, alig húsz évesen, valahol a nyugati fronton súlyosan megsebesül. A regény azzal kezdődik, hogy Johnny egy kórházi ágyon tér magához és próbálja rekonstruálni emlékeit és önmagát.

Johnny got his gun – moziplakát
(Forrás: movieposters.net)

Johnny háborús veszteségei

A sérülés okozta sokk és az azt követő kezelés bódulatában álom és ébrenlét között lebegve, a kórházi ágy magányában Johnny lassan elkezdi számba venni sérüléseit. Először is felméri, hogy valószínűleg egész testét bekötözték, tetőtől talpig. S miközben sérülését megelőző, otthon és a fronton szerzett emlékei összemosódnak a kórházi ápolása valóságával, Joe Bonham legelőbb is arra jön rá, hogy megsüketült.

Istenem, hát akkor megsüketült. [...] Eltalálták, csúnyán eltaláták, és most süket. Nem kicsit. Nem félig. Teljesen süket.

(13. oldal)

Ebbe még talán bele is nyugszik, hiszen sok dolgot nem akar majd többet hallani: a golyók süvítését, a hadi gépezet zaját, a haldoklók nyögését... De eközben tovább gondolkodik, visszaemlékezve saját bevonulására:

Míg feküdt, arra gondolt: te Joe, ez nem a neked való hely. Ez nem a te háborúd. Nem rád tartozik. Mit érdekel téged, hogy a világban biztosan épül-e a demokrácia? Neked az a dolgod, hogy Joe életben maradjon. Téged a jó öreg, egészséges Coloradóban neveltek, és nincs több közöd Németországhoz, Franciaországhoz vagy akár Washingtonhoz, mint a holdbéli emberhez. És mégis itt vagy, pedig nincs hozzá közöd. Itt vagy, Joe, és jobban megsebesültél, mint képzeled. Csúnyán megsebesültél.

(25. oldal)

A kórházi ágy furcsa világában az egész testében megsérült Joe Bonham hamarosan újabb veszteségeit kénytelen számba venni. Egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy bal válla körül orvosi beavatkozást vél érezni.

Érezte, hogy valamit csinálnak a karján, de közben mégsem érezte a karját. [...]

Jaj, édes Istenem, levágták a bal karját.

Most már tisztán érezte, éppen vállmagasságban vágták le.

Istenem, miért tették ezt vele? [...]

Miért vágtátok le a karom, miért tettétek, miért, miért?

(27. oldal)

A bal karja elvesztését átélő Johnny a kórházi ágyon az álom és emlékezet világába ájul és menekül. És gondolatban újra átéli utolsó, bevonulása előtt éjszakáját, melyet barátnőjével, Kareennal tölt, akit a búcsú éjszakáján két karjával ölel. A valóságba felébredve a kórházi ágyon azonban hamarosan kénytelen arra is rájönni, hogy Kareent már soha nem fogja még csak egy karjával sem ölelni.

Karok karok karok karok. Azonnal ki-be rángat az ájulás, ha nem kapaszkodok össze Kareennal. A karjaimban tartalak. Téged mindkét karomban. Mindkét karomban. Mindkettőben. Mind

Nincs karom, szerelmem.

Egy sincs.

Mindkettő oda, Kareen, mindkettő.

Nincs.

Kareen Kareen Kareen.

Levágták a karjaimat, mindkét karomat.

Ó Jézus Szűzanya Kareen levágták mind a kettőt.

Jaj Jézus Szűzanya Kareen Kareen Kareen nincs egy sincs.

(38. oldal)

Johnny get your gun – korabeli nótákat népszerűsítő hirdetés 1917-ből
(Forrás: lcweb2.loc.gov)

A trauma hatása alatt Johnny álom és valóság között, emlékei és kórházi ágyon szerzett tapasztalatai között siklik ide-oda. Tudja, hogy süket és mindkét karját elvesztette, de mivel él, lélegzik, azt latolgatja, hogyan élhet majd ilyen fogyatékosságokkal. Rövidesen azonban arra is rájön, ehhez a veszteségeihez mások is társulnak:

Valahol a csípőízület alatt levágták mind a két lábát.

Nincs lába.

Nincs több futás, séta, mászás, láb nélkül nincs. Nincs többé munka.

Nincs lábad, érted?

(55. oldal)

Ennél a pontnál Johnny pánikba esik. Hiszen süketen és karok nélkül még csak-csak elképzelte magát, de ilyen állapotának felismerésekor a fiatal Joe Bonham valóságos pánikba esik.

Nem volt se karja, se lába.

Hátravetette a fejét, és üvöltött volna a félelemtől. De csak üvöltött volna, mert nem volt szája, amivel üvöltsön. Annyira meglepte, hogy nem jön ki hang a torkán, mikor üvölt, hogy az állkapcsát kezdte mozgatni, mint az az ember, aki érdekességre bukkant, és éppen kipróbálni készül. [...] Mozdította az állkapcsát, és nem volt állkapcsa. Nyelvével érintette volna a fogsorát, a szájpadlását, mintha csak egy málnamagot keresne. De nem volt nyelve, és nem volt foga. Sem szájpadlása, sem szája. Megpróbált nyelni, de nem tudott, mert nem volt torka és izma, amivel nyelhetne.

(56. oldal)

Johnny meggyőződésévé válik, hogy ilyen sérülések mellett képtelenség életben maradnia (szigorúan orvosi szempontokat figyelembe véve is akár), ugyanakkor kíváncsi arra, hogy sérülései pontosan meddig terjednek.

Ahol valaha a szája és az orra volt, ott most egy kötésekkel fedett üregnek kell lennie. Próbálta kideríteni, mekkora az üreg. Felmérni a széleit. [...]

Az üreg a torkánál kezdődött, az állkapocs alatt, majd táguló körben folytatódott. Érezte, ahogy a bőre kúszik a kör peremén. A lyuk egyre tágult. Egészen a füléig, ha még volt egyáltalán, aztán újra keskenyedett. Valahol az orra és a szemöldöke találkozásánál zárult a kör.

Túl magasan ahhoz, hogy lehessen szeme.

Megvakult.

[...]

Nincs karja, nincs lába, nincs szeme, füle, orra, szája és nyelve.

(57. oldal)

Ráébredve állapotának lehetetlenségére, Joe Bonham eleinte abban reménykedik, egy rossz álom csupán az egész.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Egy élőhalott gondolatai

A regény megírására Donald Trumbo fejében akkor fogant meg a gondolat, amikor a harmincas évek elején olvasott egy cikket a walesi herceg kanadai látogatásáról, aki egy katonai kórházban felkeresett egy kanadai katonát, aki végtagjai mellett összes más érzékszervét is elvesztette – Johnnyhoz hasonlóan. Johnny jelen állapotában csak önmaga gondolataira hagyatkozhat. A némaság, a tehetetlenség börtönében egyedül az agya működik. Így gondolkodik:

Micsoda pokoli álom. Csak álom lehet. Persze, édes jó Istenem, csak álom. Föl kell ébrednie, vagy megbolondul. Senki nem élhet így. Az ilyen állapot maga a halál, ő nem halott, tehát nem lehet ilyen állapotban. Csak álmodik.

(57. oldal)

Ahogy azonban telik az idő, Johnny kénytelen elfogadni, hogy ez bizony nem álom. Ekkor azon kezd el tűnődni, hogy vajon hogyan élhette túl a sérülést – a modern orvostudomány diadalaként tekint önmagára; ugyanakkor nehéz elképzelnie élete hátralevő részét egy emberi torzóként, a kórházi ágyhoz szögelve, süketen, vakon, némán és karok, lábak nélkül.

Az első világháború az orvostudomány robbanásszerű fejlődésével is jár: a fronton szerzett sérülések jellege újabb kihívások elé állítja a doktorokat. Az egyik legismertebb úttörő Sir Harold Gillies, új-zélandi származású brit orvos, aki a plasztikai sebészet atyjának tekinthető.

Sir Harold Gillies (1882–1960)
(Forrás: nzedge.com)

Gillies főként az arc sérüléseinek javításán, az arcimplantátumok és arcplasztika területén szerzett érdemeket, bár a kor nagy keresletet támasztott egyéb protézisek iránt is.

Ilyen kilátások mellett Joe Bonham az alábbiakról elmélkedik:

Arra gondolt, hát itt vagy, Joe Bonham, életed hátralevő részében itt fekszel, mint egy darab marhahús, és miért? Valaki vállon veregetett, és közölte, na gyere, fiam, megyünk a háborúba. Mentél. Vajon miért? Bármilyen más esetben, ha mondjuk autót veszel, vagy megbízást teljesítesz, jogod van megkérdezni, miért jó ez nekem. [...] Mégsem ez történik, ha valaki azt közli veled, gyere, kockáztasd az életed, esetleg légy nyomorlék, vagy halj meg. Ahhoz sincs jogod, hogy igent vagy nemet mondj, vagy csak annyit, hogy még meggondolom. Az emberek pénzét még háborús időkben is rengeteg törvény védi, de az egyetlen törvénykönyv sem mondja ki, hogy az ember maga rendelkezik az életével.

(96. oldal)

Johnny azon gondolkozik, van-e a világon bármi is, ami indokolja azt, hogy az ember mások hívó szavára fegyvert ragadjon. Joe Bonham, akinek nincsenek végtagjai, aki süket, vak, néma és arca sincs, csak egy gondolkodó agy, így töpreng magányában:

Anna Coleman Ladd arcprotéziekkel foglalkozó stúdiójának reklámja
(Forrás: spotlights.fold3.com)

Gyakran hallani, hogy emberek mások életét akarják föláldozni. Jó harsányak, és folyton beszélnek. Ott szónokolnak a templomokban, az iskolákban, az újságokban, a törvényhozásban, a kongresszusban. Legyen az ő dolguk! Csodásan hangzik, amit mondanak. Inkább a halál, mint a becstelenség! Ezt a földet szent vér áztatta. Ezek az emberek hősi halált haltak. Nem haltak meg hiába. Dicső halottak.

Hmmmm.

Mit szólnak erre a halottak?

Visszajött valaki közülük, akár egy a milliókból, visszajött valaki is, hogy elmondja, Istenemre, boldog vagyok, hogy meghaltam, mert inkább a halál, mint a becstelenség? Mondta valaki: boldog vagyok, hogy meghaltam, mert a világban győzött a demokrácia? Mondta valaki, inkább a halált választom, mint hogy elveszítsem a szabadságot? Mondta valaha bárki is közülük, jó arra gondolni, hogy a hazám becsületéért fordultak ki a beleim? Mondta, hogy nézz rám, halott vagyok, de az emberi méltóságért adtam az életemet, s ez több, mint az élet? Mondta valaki, itt vagyok, itt rohadok két éve egy idegen sírban, de csodálatos érzés a szülőföldért meghalni? Mondta valaki, hurrá, a nőkért haltam meg, boldog vagyok, nézzétek, hogy énekelek, pedig a számat eltömik a férgek?

Csak a halottak árulhatnák el, vajon tényleg érdemes-e meghalni azért, amiről ezek az emberek beszélnek. A halottak viszont nem beszélnek. A dicső halálról, a szent vérről, a becsületről és effélékről szóló szavakat sírrablók és szélhámosok adják a halottak szájába, pedig nincs joguk a nevükben nyilatkozni. Ha valaki azt mondja, inkább a halál, mint a becstelenség, akkor vagy bolond, vagy hazudik, mert nem is tudja, mi a halál. Hogyan is lehetne képes megítélni? Csak az életet ismeri, a halálról nem tud semmit. Ha mégis olyan bolond, hogy váltig állítja, inkább a halál, mint a becstelenség, hát csak tessék, haljon meg ő! A sok kisembert meg, akinek más dolga van, hagyja békén!

(100–101. oldal)

Henry Lumley (1892–1918) pilóta, aki Gillies egyik páciense volt – a műtét okozta szövődményeket azonban nem élte túl. Gillies és a plasztikai sebészet mindenesetre sokat tanult az esetből
(Forrás: rosswolfe.files.wordpress.com)

Johnny, aki – helyzete felismerése után egyre tisztább gondolatokkal néz szembe jelenével – rövid élete elmúlt 20 évének emlékeiből próbál meg táplálkozni; s megkísérli mérni az időt. Hosszas kísérletezéssel, figyelve az őt ápoló nővérek érkezésének, az ágynemű cseréjének ütemezését, fürdetése ritmusát, megpróbál összerakni magában egy mentális naptárat. Saját becslése szerint már évek óta fekszik a kórházi ágy és saját agya foglyaként, amikor egyszer csak újdonság csöppen életébe: rájön, kitüntetésben részesül. Ismeretlenek állnak ágya köré, akik tesznek valami fémes dolgot a mellkasára, egy bajuszos száj pedig homlokon csókolja – majd elmennek.

Felháborodásában – a lépések okozta rezgésekre jobban odafigyelve – ugyanakkor rá is jön arra, hogy a fiatal korában elsajátított Morse-abc segítségével, fejével a párnán dobolva, akár meg is próbálhatna kapcsolatot létesíteni a külvilággal. Nekilát, hogy egyetlen jelsorozatot vég nélkül ismételjen: S.O.S.

S.O.S.

Újabb, végtelennek tűnő ideig Johnny ápolói nem értik, vagy félreértelmezik az ágyon fekvő beteg „kopogtatását”. Eközben Johnny – ismét álom és valóság közt – saját katonatársaival és Jézussal látja magát együtt. Kiderül, hogy minden katonatársa tudja magáról, hogy halott, vagy halott lesz a fronton, majd a jelenlevő Jézushoz fordulva méltatlankodva kérdik, Johnny miért is van közöttük, hiszen ő – formailag – nem halt meg, s az orvostudománynak köszönhetően nem is fog még egy darabig. Katonatársai szigorú faggatására Johnny Jézus színe előtt így álmodik:

Egy pillanatig nem tudta, mit mondjon, mint aki hivatlanul érkezett a bulira, aztán megköszörülte a torkát, lehet, hogy igazatok van, de pont olyan leszek, mintha meghalnék. A gránát elviszi kezem, lábam és az arcom, nem fogok látni, hallani, beszélni, lélegezni, élni fogok, bár halott leszek.

[...]

Egykori társai végül kénytelenek elismerni: „Jézus, neki még rosszabb, mint nekünk”.

(164. oldal)

A korai arcplasztika alanyai, az első világháború élő áldozatai
(Forrás: ichef.bbci.co.uk)

Egyszer azonban, karácsonykor, Joe Bonham új ápolónőt kap. Ő végre megérti, mit jelenthet Johnny „kopogtatása”. Segítséget hív, akivel Joe Bonham a Morse-abc segítségével végre kommunikálni tud – hosszú évek után. Johnny segélykérésére a következő válasz érkezik: MIT AKAR?

Mit is akarhat egy végtag nélküli, süket, vak és néma, arc nélkül vegetáló emberi torzó, akit Joe Bonhamnek hívtak és hívnak? Jobb ellátást? Táncolni? A karjait, a lábát, a látását, a hallását, mindazt, amije sérülését megelőzően volt? Életet? Johnny végül – némi mérlegelés után – azt kívánja, tegyék üvegkalickába, és vigyék el országos, világkörüli útra. Mindenhova. Hogy lássák. Hogy legyen élő, intő jel. Végül ezt kívánja:

Vigyetek el a parlamentekbe, országgyűlésekbe,kongresszusokra, államférfiak belső termeibe! Ott akarok lenni, amikor becsületről és igazságról tárgyalnak, vagy a demokráciát akarják biztosítani a világnak, megalkotják a tizennégy pontot vagy az emberek szabad akaratát taglalják. Ott akarok lenni, hogy emlékeztessem őket, nincs nyelvem, ami odatapadna a képemhez, ami szintén nincs. Az államférfiaknak van. Nyelvük és képük is. Tegyétek az üvegkalickákat a szónoki pulpitusra, és minden alkalommal, mikor a kalapács lecsap, hadd érezzem rezgéseit! Aztán beszéljenek kereskedelmi politikáról, embargóról, új gyarmatokról és régi ellenérzésekről. Emlegessék a sárga faj fenyegető jelenlétét, a fehér ember terhét, a birodalom érdekeit, hogy miért kell nekünk ezt a szart eltakarítani Németország helyett. [...]

Mielőtt azonban szavaznának, mielőtt kiadnák a parancsot a kisembereknek, hogy kezdjék leölni egymást, előbb engedjék, hogy a főszónok a kalickámra koppantson a kalapácsával, rám mutasson, és azt mondja, nos uraim, ez az egyetlen ügy szerepel a ház előtt, döntsék el, mellette szavaznak, vagy ellene. És ha ellene, akkor csak álljanak ki férfi módra, és szavazzanak! És ha mellette, akkor akasszák fel őket, húzzák karóba, négyeljék fel, és apróra vágott darabjaikkal vonuljanak végig az utcákon, és hajítsák a maradványokat a mezőre, ahol egyetlen tiszta állat sem ér hozzájuk, hogy rohadjanak meg ott, és soha ne zöldelljen fölöttük semmi, míg ott rohadnak!”

(193–194. oldal)

A nyugati front 1918 végén – Johnny valahol itt sérül meg
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kérését – természetesen – elutasítják. Johnny azonban agya és ágya fogságában nem adja fel a kopogtatást. Vég nélküli kérelembe kezd, s ebben új küldetéstudata vezeti:

Látta magát, mint új Krisztust, aki egy egészen új rend csíráit hordozza magában. Ő volt a csatamezők új messiása, aki azt mondta az embereknek, rátok is ez a sors vár. Hiszen látta a jövőt, megízlelte,most pedig éli.

(201. oldal)

És a csatamezők új messiása néma kiáltásával, kitartó kopogtatásával arra szólít fel mindenkit: szálljon szembe a mozgósítással, a háborúval, az élet bármiért is való értelmetlen feláldozásával. A regény fogadtatása és az ismert történelmi események tükrében azonban úgy tűnik, senki sem lehet messiás saját hazájában: még Joe Bonham sem.

Felhasznált forrás

Dalton Trumbo: Johnny háborúja. Cartaphilus Könyvkiadó, 2008.