A Leicester Egyetem egyik kutatója azt a hatást vizsgálta, amit a 2001. szeptember 11-i terrortámadások sorozata gyakorolt az irodalmi kultúrára, az emberek realitásérzékére, és hogy hogyan vezetett mindez 8 évvel a támadások után oda, hogy Amerika ma tulajdonképpen egyfajta félelemkultúrában él.

A Catherine Morley vezette kutatás felfedte, hogy a támadások nemcsak az emberek világlátását változtatták meg, hanem a nyelvhasználatot is erősen manipulálták: az eseményekről szóló retorika egy bizonyos félelemkultuszt jelenített meg és terjesztett el.

A kutató megvizsgálta, hogy a sokat emlegetett 'terrorizmus-ellenes háborúra' és a félelem kultúrájára milyen válaszok születtek, és hogyan reagált az irodalom a kormányzati szigorításokra, az egyéni szabadságjogok csorbítására és a globális bizalmatlanságban működő médiára.

Megállapította, hogy mivel ez volt az első támadás az Egyesült Államok ellen a 2. világháború óta, az első reakciók érzékenyek és a tárgyilagosságot nélkülözők voltak. Az amerikai írók személyes fájdalmakat próbáltak bemutatni. Úgy érezték, a szavak nem képesek visszaadni a támadások mindenki által megtapasztalt vizuális hatását.

„Szeptember 11. új realitást hozott, ami olyan közeli és ismerős, hogy már tulajdonképpen nem is valóságos.  Ha a valóság rémálommá válik, a realitásérzék darabokra törik. Ebben a helyzetben az irodalmiság és képiség egymáshoz közel kerül, és ez jelzi igazán a szeptember 11-i események traumáját” – mondja Morley.

Több író szürreálisan ábrázolta az eseményeket. Morley szerint ezekben az írásokban az a megdöbbentő, hogy teljes mértékben a vizualitásra és a támadásra mint jelenségre voltak kihegyezve. Sok író számolt be a tehetetlenség érzéséről, nem tudtak mit kezdeni az egésszel, és csak azt írták le, ahogy ők is a tévé előtt ültek és nézték az elképzelhetetlent.

A támadások ilyesfajta közelsége már-már túlságosan valóságossá tette az eseményeket. Az írók tehát azzal a problémával szembesültek, hogy 9/11 valóságközeli élménye ellenállt a hagyományos narratív módszerek logikájának. Problémássá vált, hogyan írjanak egy olyan eseményről, amit az egész világ megismert a folyton ismétlődő televíziós képsorok miatt.

Morley kormányzati iratokat is átfésült, és arra a meglepő megállapításra jutott, hogy e területen is átható félelemretorika indult a támadások után. A hadseregnek intézett katonai, harcos retorika és a kormány által gerjesztett paranoia aztán összefonódott a 9/11 utáni fikciókkal is.

A művészek továbbra is az események borzalmas és történelmi voltát ecsetelik. Írásaik összemosódnak a költött fikciókkal, és ez továbbra is próbára teszi a történtek pontos felfogását, újabb és újabb vitákat nyit, 8 évvel a történtek után is.