Umberto Eco ezúttal egy képes enciklopédiával lepte meg olvasóit. A legendás földek és helyek meséiben elmerülve a 6. fejezetnél érkezünk Atlantisz, Mu és Lemuria szigeteihez. Atlantiszról már hallottunk valamennyit: tudjuk, hogy Platón említi először, s meséje szerint „idővel azonban rendkívüli földrengésekés özönvizek támadtak, s eljött egy súlyos nap és éjjel, amikor … Atlantisz szigete is a tengerbe merülve eltűnt.” (Timaiosz)

Lemuria viszonylag ismeretlen fogalom. Kevesen említik, de azon kevesek szerint ez a sziget is az emberiség egyik bölcsője volt. Lemuriát 19. századi tudós emberek találták ki, hogy aztán jóízű vitákat folytassanak helyéről és kiterjedéséről.

A művelt világ (értsd: a finnugristák) a legtöbbet Mu szigetéről olvastak vagy hallottak. Rédei Károlyt idézzük:

Csicsáky Jenő „A magyar nemzetcsalád útja Távol Nyugatról a Távol Keletig” (Sydney 1961) című könyvében nemzetünket egy elsüllyedt földrész lakóitól eredezteti. Csicsáky munkájában egy bizonyos James Churchward angol ezredes „Mu” című könyvében tett felfedezéseiből indul ki. Idézzük a katasztrofális eseményt: „… a Csendes-óceánban egykor létezett három halomból álló óriás földrész,… amely Kr. e. 11 542. év május havának 13. napján az ottani éjjelen vulkanikus lángörvénytől elárasztva az Óceán mélyére süllyedt…” Az elsüllyedt földrészt Munak, Anyának, Földanyának stb. hívták. Lakói, a magyák (= magyarok) tanították meg a népeket nyelvre, írásra és emberi életre. A magyák egy része Muból Amerikába költözött; nyelvük feltűnően egyezik a magyarral. A magyák többi ága a földkerekség többi részén szóródott szét. (Rédei Károly 2003)

Mu történetében tehát vastagon érdekeltek vagyunk. Valamennyire Umberto Eco is utánajárt a dolgoknak, de a magyar vonalig már nem jutott el. Ez érthető, hiszen ő jóval nagyobb távlatból fürkészte a legendás földek és helyek titkait. A sötétség tengere fölött körözve és le-lecsapva neki csak a nagyobb halak akadtak a karmai közé. Mi azonban a vízfelszín közelében a távlatokat ugyan nem érzékeljük, de egyes részeket jobban megfigyelhetünk, s kedvünkre mazsolázhatunk az apróhalak között.

Eco meséje szerint Charles Étienne Brasseur, 19. századi kutató a mexikói indiánokat térítő Diego da Landa püspök (1524–1579) elképzelései szerint próbált megfejteni egy maja szöveget. Arra következtetett, hogy a szöveg egy természeti katasztrófában elpusztult világrészről szól. Egyes maja jeleket Muként olvasott, így lett a titokzatos föld neve Mu. Brasseur megfejtését Augustus le Plongeon fejlesztette tovább, míglen a kellően misztikus elmélet (a „majanizmus”) elérkezett James Churchwardhoz, aki azt továbbfejlesztette.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

James Churchward megérti a világot

James Churchward életéről sokkal többet lehet és érdemes tudni annál, hogy ő „egy bizonyos angol ezredes” volt (lásd Rédei Károlynál). 1851-ben született Anglia délnyugati csücskében, Devon megyében, és 1936-ban az USA-ban hunyt el. Fiatal évei alatt Indiában teljesített katonai szolgálatot. Ezredesi rendfokozatára vonatkozó adatok nincsenek, így elképzelhető, hogy azt ő adományozta magának. Leszerelése után Ceylon (ma Srí Lanka) szigetén teatermesztéssel foglalkozott. Az 1890-es években érkezett az USA-ba, ahol a nehéziparban helyezkedett el. Az első világháború előtt fontos találmányait jegyezték be: a hadihajók páncélzatához kísérletezett ki különleges acélfajtákat. (Mindig a mérnökökből vagy orvosokból lesznek a legvakmerőbb őstörténészek. Esetleg még katonákból, lásd Badiny-Jós Ferenc.) 1914-ben visszavonult vidéki birtokára, Lakeville-be (Connecticut).

Churchward a miszticizmus iránti hajlamát Indiában töltött katonai szolgálata alatt gyűjtötte magába. Leírása szerint egy hindu főpap vezette be a régi templomi faragások jelrendszerének dekódolásába, majd titkos táblákat is mutatott neki, amelyek egy legendás országról, Muról szóltak. E szövegek  Churchward szerint maja nyelven íródtak. A derék katonatiszt már ezzel a fertőzéssel érkezett Amerikába, ahol az 1890-es évektől élénk konzultációkat folytatott a fentebb említett Augustus le Plongeonnal. A diskurzus tárgya Mu volt.

Churchward 1926-ban, 75 éves korában publikálta első művét Muról. Címe: The Lost Continent of Mu. Motherland of Man.

A témába vágó további művei:

Copies of Stone Tablets Found by William Niven at Santiago Ahuizoctla Near Mexico City (1927)

Books of the Golden Age (1927)

The Children of Mu (1931)

The Lost Continent of Mu (1931)

The Sacred Symbols of Mu (1933)

Cosmic Forces of Mu (1934)

Second Book of Cosmic Forces of Mu (1935)

E művek azt mutatják, hogy Churchward teljes rendszerré fejlesztette a kontinens méretű elsüllyedt szigetről szóló tanítását. Nemcsak az emberiség őstörténetét írta meg Muból kiindulva (mármint hogy Muból indult világgá minden ember, s így népesedett be a többi kontinens ‒ The Children of Mu), hanem természettudományos magyarázatát is adta Mu pusztulásának (Cosmic Forces of Mu).

Mu ‒ a magyar kapcsolat

Churchward elmélete nagy feltűnést keltett, igazi bulvárcsemege volt. Nemcsak a híre jutott el Magyarországra, hanem az alapművek közül is felbukkant kettő. Az Egyetemi Könyvtárban a mai napig olvashatók Churchward The Children of Mu és Cosmic Forces of Mu című könyveinek első kiadásai. Forgatták is itthon szorgalmasan: a Mu gyermekei tele van firkálva jegyzetekkel. Az ismeretlen olvasót különösen az ujgurokra vonatkozó rész érdekelte.

Alkalmasint éppen yakubai és hekubai Csicsáky Jenő hosszújáratú tengerészkapitány lehetett az a firkálgató olvasó, mivel fentebb idézett művében azt írja, hogy Cserép Józsefnek A magyarok őshazája nem Ázsia hanem Amerika című írását a „Kir. m. Tudomány Egyetem” könyvtárában olvasta.

Akárhol is olvasta Csicsáky Churchward művét, annyira megtetszett neki, hogy lefordította, beleírta a magyarokat, majd egy antifinnugor farokkal megtoldva publikálta a hazai nagyérdemű számára Mu az emberiség szülőföldje címmel (Budapest, 1938). (Lám, nemcsak a mérnökök, orvosok és katonatisztek lehetnek őstörténészek, hanem a hosszúléptű tengeri medvék is.)

Csicsáky Jenő magyar őstörténete

Csicsáky Jenő 1885-ben született Kalocsán, és 1960-ban hunyt el Sydneyben, Ausztráliában. Rokona lehetett az 1860-ban született és Kalocsán tanult Csicsáky Imre írónak, a Petőfi-társaság tagjának, erre utal azonos nemesi előnevük (yakubai és hekubai). Azt azonban nem gondoljuk, hogy a gyermeke lett volna, mivel Csicsáky Imre katolikus pap volt.

A fiumei magyar tengerészeti akadémia elvégzése után Csicsáky Jenő a helyi tengerészeti hatóság révbiztosa lett, vagyis a hajók kikötését és elindulását felügyelte. 1920-tól 1944-ig pedig az olasz vámhatóság alkalmazásában állt mint vámszaki felügyelő.

Ezek az adatok a Sydneyben (posztumusz) megjelent könyve utószavában olvashatók. Az nem világos, hogy olasz állami alkalmazottként Csicsáky hol élt, és közben hogyan tudott Budapesten könyvtárba járni, valamint mikor irányított tengeri hajókat. Pedig irányított, erről szintén ír pár mondatot könyvében, megjegyezvén azt is, hogy a legjobb tengerészek természetesen a magyarok voltak. Ausztráliába távozásának oka azonban sejthető: magvas őstörténeti gondolatai közben meleg szavakkal emlékezik meg Szálasi Ferencről. (Umberto Eco szerint a nácik is vonzódtak az elsüllyedt földrészek meséjéhez: bizonytalan adatok szerint Heinrich Himmler 1938-ban expedíciót szervezett Tibetbe, hogy ott megtalálják az atlantiszi tragédia túlélőinek leszármazottait.)

Csicsáky Jenő első őstörténeti műve szolgaian követi James Churchward gondolatmenetét a világ benépesüléséről: Mu kultúrája kb. 50 ezer éves, a sziget 13 ezer éve süllyedt a tengerbe, de maradványai, mint pl. Hawaii szigete, a mai napig a felszínen is láthatók. A pusztulást csak kevesen élték túl. A szerencsésen megmenekült emberek több nyugati és keleti útvonalon népesítették be a Földet.

Churchward nagy erővel próbálja bizonyítani, hogy az emberiség ősi kultúrái közös eredetűek. Ennek során leginkább a napkultuszra hivatkozik. Megpróbálja rekonstruálni Mu őslakóinak vallását is a közép- és dél-amerikai, valamint egyiptomi kulturális emlékek alapján. Különösen sokat foglalkozik a Mexikóból származó régészeti leletekkel, a maja kőtáblák szimbólumainak értelmezésével. Az eredeti művet ismertetve Csicsáky Jenő közbeszövi saját olvasmányait is, amelyekkel kiegészíti Churchward gondolatait.

A Mu egykori létezéséről alkotott fantáziadús elképzelés számol Atlantisz létezésével is. Ez a sziget 11 500 évvel ezelőtt süllyedt a tengerbe.

A magyar őstörténet szempontjából érdekes lehet, hogyan vélekedik Churchward az eurázsiai sztyeppövezet betelepüléséről:

A legfontosabb nyugati vonal kétségtelenül az északi fővonal volt, mely az árja népek ősapáinak, az uiguroknak irányítása alatt állott. Az uigur birodalom volt kétségtelenül Mu legnagyobb, leghatalmasabb s valószínűleg az első gyarmati birodalma.

A nagy Uighur-birodalom, mint már említettem, volt Mu-nak, a Nap birodalmának a legnagyobb és legjelentékenyebb gyarmati birodalma. Keleti határa a Csendes-óceán volt. Nyugati határa valahol ott lehetett, ahol a mai Moszkva van, de előretolt nyúlványai Közép-Európán át elértek az Atlanti-óceánig. Északi határa emlékek hiányában kétséges, de Ázsiában valószínűleg a Jeges-tengerig terjedt. Déli határai Kokinkína, Burma, India és Perzsia egy része voltak. Az uighurok történelme az árja fajok történelme, mert az összes valódi árjafajták uighur ősapák leszármazottai. A birodalomnak a nagy mágneses kataklizma és a hegyek kiemelkedése folytán való elpusztulása után az életben maradottak vagy azok ivadékai ismét telepeket alkottak Európában. Ez a Pleistocen-korban történt. A szlávok, teutonok, kelták, írek, bretonok és baszkok valamennyien uighur törzsek ivadékai. A bretonok, írek és baszkok ősei még a Harmad-korban kerültek Európába, így azoknak az uighuroknak a leszármazottai, akik Európában élték túl a mágneses kataklizmát és a hegyek felemelkedését. (idézi Csicsáky Jenő 1938)

Háát… Amerikából nézve Eurázsiában minden olyan egyszerűnek tűnik. Nem is tudom, hogy az ujgurok és az árják (= indoeurópaiak) kapcsolatára eddig miért nem gondoltunk…

Az eredeti és merészen unortodox műhöz Csicsáky csatolt egy függeléket, amelyben kifejti a magyarok származását. Fölfedezi magában a nyelvészt, és Aczél József nyomába szegődve szittya-görög eredetünket hirdeti, imigyen:

Mindenkinek ‒ akit nem fertőzött meg Schlötzer elmélete ‒ világosan, könnyen érthetően kimutatja az író [Aczél József], hogy úgy nyelvtanunk, mint háromezerre menő tőszavunk egyezik az ó-göröggel. (Csicsáky 1938)

Igen ám, csakhogy Churchward szerint a görögök is maják, éspedig kara-maják, ráadásul ők voltak Mu uralkodó népe. És még tovább Csicsáky:

Jelen műben [Churchward könyvében] olvashattuk azt is, hogy a karák nem tartoztak sem a szőke, sem pedig a fekete-fehérek fajtájába. Más szóval reájuk is illett az, ami ma a magyarra, hogy se nem szőke, se nem barna, az az igaz kara-fajta. A kara jelzőt csodálatosképpen megtaláljuk a hét magyar törzs neve között is. (Csicsáky 1938)

Hoppá, meg is van: a magyarok ősei, a kara-maják uralkodtak Mu szigetén! Minden más csak idegen ármány:

Krónikáink is a szittyák leszármazottainak tartanak bennünket. … Tudósaink nem is vonták ezt soha azelőtt kétségbe, de a tőlünk idegen, árjavérű tudósok az ugor rokonság kitalálása után támadták e hagyományok hitelességét, mert szeretnék a szittyákat az indogermánokkal rokonságba hozni. (Csicsáky 1938)

A görög‒magyar nyelvrokonságot bizonyítja a szerző szerint ez a táblázat is:

Csicsákynak ezt a művét Rédei Károly feltehetőleg nem ismerte. Csak a szerző későbbi őstörténeti munkájára (A magyar nemzetcsalád útja…) hivatkozik. A két mű lényegében ugyanarról szól. A második azonban már több eltérést mutat Churchward eredeti művéhez képest. Csicsáky a maja nevet megmagyarítja, és immár magyáknak nevezi Mu őslakóinak legvitézebb és uralkodó törzsét. Hosszasan bizonygatja, hogy a világ népei mind magyar származásúak, de különösen azok, amelyek jelentős történelmi szerepet játszottak. Ekkor azonban rájön, hogy túllőtt a célon, hiszen így mindenféle alsóbbrendű néppel is rokonságba kerültünk. Ez a rokonság azonban nem az a rokonság:

Ezek a vérségi, de természetesen nem származási kapcsolatok az idők folyamán minden oldalon teljesen elhalványultak és feledésbe mentek. Ugyanis azon az útvonalon, amelyet bemutattam, elődeink kisebb nagyobb csoportjai részben a reájuk telepedő, részben pedig a velük szomszédságba kerülő fajtákban beolvadtak, amely beolvadások által ezekkel a fajtákkal ekként több-kevesebb fokban vérrokonság keletkezett.

Csak természetes, hogy az ilyen vérrokonság nem jelentheti azt, mintha ezekkel a vérrokonainkkal közös lenne a fajtabeli származásunk… (Csicsáky 1938)

Második könyvéhez eljutva Csicsáky szélesebb körű tájékozottságot szerzett a finnugor nyelvrokonságot cáfoló irodalomban, bőven idéz is belőle. Beleásta magát a nyelvészetbe is, illetve leginkább csak azt hitte. A szótárakat forgatva fölfedezte, hogy a különböző nyelvekben vannak egymásra hasonlító szavak… Ezek pedig mind a nyelvrokonságról szólnak…

A jelenség és utóélete

James Churchward munkái arra mutatnak rá, hogy mi, magyarok nem vagyunk egyedül. A 20. században világméretű jelenséggé vált az áltudományos nézetek terjedése, s ezzel együtt a tudományellenesség. James Churchward műveit ma is rendszeresen kiadják, az interneten megrendelhetők. Nálunk pedig Csicsáky Jenő műveit nyomták újra… Az ismeretterjesztőnek csúfolt tévécsatornák a Churchward-féle fantazmagóriák terjesztőivé váltak. Szellemeket s UFO-kat keresünk, és kizárólag a hihetetlen dolgokban hiszünk. Az is világméretű jelenség, hogy élénk fantáziájú emberek nemzeti múltjukról írogatnak mindenfélét. Például George Waimel… Nevezett szerző The Origin of the Maa Rahvas or Estonians című könyvéről Csicsáky a következőket írta:

Waimel ugyanis az eszt szavaknak a szumir szókincsel történt összehasonlítása révén arra a meggyőződésre jött, hogy az esztek a szumirok egyenes leszármazottai, minélfogva nekik sincs semmi közük a mongol eredetű szamojedekhez, sem pedig semmiféle ural-altai eredethez. (Csicsáky 1961)

Az elsüllyedt földrészek legendái számtalan alkotót ihlettek meg. Festmények, zeneművek, képregények foglalkoznak a témával. Umberto Eco többeket említ, például az olasz rajzoló, Hugo Pratt képregénysorozatának Mu, az elveszett város című epizódját.

Churchward elméletének van még egy magyar vonatkozása. A Paál Zoltán által írt Arvisura bevezető fejezete a Palócok Ataisz regéje címet viseli. A szövegből nyilvánvaló, hogy a szerző ismerte a Mu szigetéről szóló írások valamelyikét. Elképzelhető, hogy eljutott hozzá Csicsáky Jenő Sydneyben megjelent könyve, mivel a történetben szerepeltet egy Magya nevű fejedelmet. Paál Zoltán Mut átnevezte Ataisznak, de megőrizte azt az elképzelést, hogy Hawaii az egykori hatalmas sziget mai maradványa. Az Arvisura szerint a világ Ataiszból települt be, ez is a Mu szigetével kapcsolatos elmélet leképezése.

Umberto Eco művét A regénybeli helyek és valóságuk című összefoglalással zárja. Azt fejtegeti, hogyan válik valósággá a mese, illetve a nem létező valóság hogyan válik örök életűvé egy regényben vagy képzőművészeti alkotásban. Eco szerint „ezek a hősök és földek eltűnhettek, vagy talán soha nem is léteztek, ám képük létét nem vonhatjuk kétségbe”.

Sajnos az áltudományos legendák kiagyalóinak és terjesztőinek a létező és megfogható kép (vagy szöveg) imádása nem elég, ők a sosem volt valóságban hisznek…

Irodalom

Churchward, James 1931: The Children of Mu

Churchward, James 1934: Cosmic Forces of Mu

Csicsáky Jenő 1938: Mu az emberiség szülőföldje. Budapest

Csicsáky Jenő 1961: A magyar nemzetcsalád útja Távol Nyugatról a Távol Keletig. Sydney

Eco, Umberto 2013: A legendás földek és helyek története. Ford. Sajó Tamás. Budapest

Paál Zoltán 1998: Arvisura ‒ igazszólás I-II. Budapest

Rédei Károly 2003: Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Magyar Őstörténeti Könyvtár 18. Budapest

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése