Az 1239-ben Kötöny vezetésével érkezett kunokat IV. Béla az ország különböző tájain, királyi birtokokon telepítette le. A kunok és a magyarok egymással szembeni jogait és kötelességeit a bátmonostori egyezményben rögzítették. A kisebb-nagyobb birtokokon összezárt kunok – kb. 40 000 ember – természetesen folytatni kívánták nomád, legeltető életmódjukat, hiszen ehhez értettek. A birtokhatárokat nem tisztelték, a termőföldeken átgázoltak. Ebből néhány apró-cseprő, majd egy végzetesen nagy perpatvar támadt: dühös magyarok megölték Kötönyt, a kunok vezérét. Ez utóbbi már a főurak által szított akció volt: az országnagyok nem akarták, hogy a király a kun haderőre támaszkodva fölébük kerekedjen. A kunok rossz hírét csak fokozta, hogy a közeledő mongol hordák elővédjét, felderítő csapatait is kunok alkották. Általános volt a kunokkal szembeni gyanakvás. Lehet, hogy akiket a király behívott, azok mind egy szálig mongol kémek?

Kötöny meggyilkolása után a kunok dúlva-fúlva és mindent feldúlva kivonultak az országból. Nemzeti összefogással sikerült elüldözni az ország megvédésére képes haderőt. A várható mongol támadás előtt ez végzetes hiba volt.

A kunok második bejövetele

A tatárjárás után 1246-ban IV. Béla visszaédesgette a kunokat. Az ország leginkább pusztított alföldi részén kaptak területeket. Ezeket a vidékeket ma úgy hívják, hogy Kiskunság meg Nagykunság. A letelepítés és a keresztény hitre térítés nem ment egyszerre. A tatárjárás utáni félévszázadban a kunok a magyar kalandozásokhoz hasonló rablóhadjáratokat szerveztek. A királyok azonban sok mindent megbocsátottak nekik, sőt akcióikat támogatták is, mert szükségük volt a főuraktól független, önálló kun haderőre. A kunok tehát a magyar politikai sakkjátszmák fontos figurái lettek.

A kun kalandozások az 1270-es években befejeződtek. A kun uraknak, nemzetségfőknek nem volt más lehetőségük jövedelmük gyarapítására, mint elfogadni az országban érvényes játékszabályokat. A földművelő gazdálkodásra való áttérést a kunok úgy képzelték, hogy majd rabszolgáik dolgoznak helyettük. Ez ellen viszont az egyház tiltakozott élénken: a pogány kunok nem tarthatnak keresztény rabszolgákat!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kun László és a kunok

A kunok beolvasztását a magyar társadalomba, jogaik írásba foglalását az 1272-től trónra lépő IV. (Kun) László királynak kellett elvégeznie. A király édesanyja az 1246-ban visszahívott kunok fejedelmének lánya, Erzsébet volt. IV. László uralkodásának kezdetén az ország már a teljes káosz felé tartott. A főurak és a király csatározásaiban a kunoknak csak epizódszerepek jutottak.

1279-ben IV. László törvényt hozott a kunok jogairól és kötelességeiről. A törvény letelepedésre kötelezte a kunokat, ugyanakkor komoly jogokat is biztosított számukra. Ezzel azonban a király nem oldott meg mindent, sőt. A belviszályokat ugyanis alaposan felülírta az időközben Magyarországra érkezett pápai legátus, Fülöp, fermói püspök. A kunprobléma megoldására érkezett, amiből az lett, hogy kiátkozta a királyt és országát. Kun László végül kénytelen volt fegyveresen is fellépni anyja népe ellen. A Hód-tavi csatában 1282-ben legyőzte a kunokat. Valószínűleg e tettéért nagyon szégyellhette magát, mert ezek után az ország dolgai iránti érdeklődés kihunyt belőle. Ennek ellenére nem szűnt meg a kunokat szeretni ‒ különösen kun ágyasai: Édua, Köpcsecs és Mandula álltak és feküdtek hozzá közel. Ennek ellenére a királyt mégis a kunok veszejtették el. Árbóc, Törtel és Kemence, kun előkelők ‒ Borsa Kopasz szelíd biztatására ‒ megölték IV. Lászlót, ily módon bizonyítván, hogy ők személy szerint már asszimilálódtak, és elérték a magyar urak erkölcsi színvonalát. A kunok jövetele és a körülöttük bugyogó indulatok jelentősen hozzájárultak a magyar királyság lezüllesztéséhez.

Még egy évtizednyi zűrzavar után, III. András halálával 1301-ben az Árpád-ház kihalt. A trónharcok után nehezen stabilizálódó országban nem csak új dinasztia lépett birtokba, hanem részben az elit is kicserélődött. Az új helyzetben a kunokra már kevesebb figyelem jutott. Végre nyugodtabb évek következtek. Megindult lassú beolvadásuk a magyar társadalomba. A kunok katonáskodó nomád pásztorokból földművelő parasztokká váltak. Keresztény módra kezdtek élni, s megtanultak magyarul. Létre jöttek önálló közigazgatási egységeik, a kun székek is. E folyamatról régészeti és történeti adatokból is lehet tájékozódni.

Az alföldi kunok régészeti emlékei

A magyarországi kun leleteket összefoglaló Pálóczi Horváth András a betelepülő kunok első két nemzedékéhez kapcsolta a magányosan eltemetett előkelő kunok sírjait („A” csoport: pl. Balotapuszta, Csólyos, Kígyóspuszta). Több mint 10 ilyen sír ismert. Ezekben a sírokban keleties jellegű tárgyakkal, gazdagon felékszerezve, pogány rítus szerint, esetenként lovával együtt helyezték el az elhunyt férfiakat és nőket. Ebből a korszakból nem ismerünk kun köznépi temetőket. Valószínűleg a közembereket már ekkor is szálláshelyük mellett temették el. Később a szállásokból létrejövő falvakban a templomok e temetők közelében épülhettek, és a templom körüli keresztény kun temetők melléklet nélküli legkorábbi sírjai még az első és második generáció tagjainak maradványait őrzik.

A kunok beilleszkedési folyamatát ki lehet mutatni az állandó szállások melletti többrétegű temetők elemzésével. (Mint fentebb említettük, ezek közül egyes temetőket már az „A” csoportba sorolt vezérsírok földbe kerülésének idején is használtak.) A „B” csoportban a sírba tett tárgyak között keleti eredetűeket már szinte alig találtak. Az ékszerek és a viselet fém tartozékai (csatok, gombok stb.) helyi készítmények. Ugyanakkor a kun hagyományok még kimutathatók a rekonstruált, keleties jellegű ruházatból és egyes temetkezési szokásokból („B” csoport: pl. Öttömös, Perkáta).

Az Anjou-királyok idején a kunok oly mértékben elmagyarosodtak, hogy később, a 15-16. században temetkezési szokásaik, viseletük már nem árulkodik származásukról. Ugyanakkor a kunok települései még rendelkeztek csak rájuk jellemző sajátosságokkal. A falvak szerkezete, elrendezése, a gazdálkodási módszerek még visszavezethetők a kun hagyományokra („C” csoport).

Egy kun, aki nem kun (vagy mégis?)

Az M5-ös autópálya építése során bukkantak a régészek Csengele mellett, a Bogár-tanyai templomrom közelében egy kun vezér sírjára, valamint a templom körül egy kisebb temetőre, amely sejthetően a település kun népességének köztemetője volt. A csontmaradványokon genetikai vizsgálatokat is végeztek. Bebizonyosodott a népesség kevert származása. A kunok származására utalhat a kun26 jelű minta, amelyik az észak-kínai populációkban nagyon gyakori D haplocsoportba tartozott (Bogácsi-Szabó Erika 2006:55). A közösség külön eltemetett vezetője külső antropológiai jegyei alapján europo-mongolidnak tűnt. Ám ez csak a látszat. Azért volt benne távol-keleti vér is: „A genetikai vizsgálatokból kiderül, hogy a vezér anyai vonala európai, pontosabban balkáni eredetű volt, míg mongolid vonásait apjától örökölhette.” (Bogácsi-Szabó Erika 2006:71.)

Történeti adatok a kunok beilleszkedéséről

A 14-15. században a kunok beépültek a magyar feudalizmus rendjébe, ugyanakkor saját szerzett jogaikról nem mondtak le. A hét kun nemzetség vagy törzs élén egy vezető állott, az egész népet pedig két főember, kán irányította. Az okleveles adatok szerint a tehetősebb kunok igyekeztek földhöz jutni. A nemzetségfők fölvették az ispáni, később a kapitányi címet, az alájuk tartozó szabad embereket pedig megpróbálták jobbágyi szolgálatokra kötelezni. A 15. századra ez a törekvés itt-ott sikerre vezetett. Az egyszerű emberek azonban gyakran elszökdöstek. Ezt főleg a még mindig pásztorkodó családok tehették meg. Ugyanebben az időben a kun nemzetségek területi szervezetekké, kun székekké alakultak. A kunok jelentős része megőrizte függetlenségét és csak a királynak fizetett adót. Ezt katonai szolgálatuk megváltásaként szedték be tőlük.

A török hódoltság alatt

A 150 éves török uralom legjobban az ország középső részét sújtotta. Török fennhatóság alá kerültek a kunok által lakott területek is. A népességfogyás, a pusztulás lassú tendenciáját egy-egy hadjárat különösen felgyorsította. Sokan elmenekültek, időről-időre közülük néhányan megpróbálkoztak a visszatelepüléssel, majd újra menekülniük kellett. A hódítók falvakat gyújtottak fel, embereket hurcoltak el vagy öltek meg. A Kis- és Nagykunságban már a török időkben megindult a lakosság cseréje. Sok földtelen ember próbált az Alföldön új életet kezdeni. A Nagykunságban 1577-ben 178 őslakos családra 131 betelepülő család jutott. Utóbbiak között olyanok is voltak, akik a törökök által még jobban kiszipolyozott területekről menekültek ide. Erre az Oláh, Bosnyák, Rác családnevek utalnak (Bellon Tibor 1979:29.) Azonban a végjáték volt a legtragikusabb. 1683-ban a Bécs ellen vonuló törökök krími tatár segédcsapatai (a kunok rokonai!) rabolták végig a vidéket, később pedig az ellenkező irányból jöttek a törököket hazafelé kergető katonák rabló-fosztogató csapatai.

Az újratelepítés és a régi kiváltságok elvesztése

A törökök elűzése után a Habsburg kamarai bizottság a lakatlan területekre a Habsburg-házhoz hű jövevényeket kívánt telepíteni. Ezt a célt a Nagy- és Kiskunság (valamint a Jászság) esetében úgy kívánták elérni, hogy a területet idegen földbirtokosnak adják el. Találtak is ilyen vevőt: a Német Lovagrendet. A lovagok ötszázezer forintért szerezték meg a területet. Az adásvételi szerződés kimondta a korábbi kun kiváltságok megszűnését. Az új földesúr beiktatása 1702-ben történt meg, ünnepélyes keretek között. A lovagrend azonban nem tudta megoldani a terület birtokba vételét. Egyrészt közbejött a Rákóczi-szabadságharc, másrészt a kun és jász vidékek megteltek a máshonnan menekülő jobbágyokkal, akik éppenséggel a nagyobb szabadság miatt költöztek ide. Nagy volt tehát a földesúrral szembeni ellenállás. A Lovagrend meg sem próbálkozott azzal, hogy magánföldesúri birtokon, robotszolgáltatásra alapozva művelje meg földjei egy részét. Inkább különböző bérleti viszonyok alapján szedett be jövedelmet. Egy idő után azonban a Német Lovagrend belátta, hogy a helyiek ellenállása miatt sosem tud teljesen birtokon belülre kerülni. Területét eladta a pesti Invalidus rendháznak.

A Redemptio

A kun jogok reményében ideérkező népesség összefogva a kevés számú kun őslakossággal az 1700-as évek első felében folyamatosan küzdött az ősi kiváltságok visszaszerzéséért. Ez egységbe fogta a sokfelől érkezett népességet. Az egyre erősödő népi ellenállás konok kunokká tett mindenkit. A függetlenségért folytatott harc közben kibontakozott a kun etnikai tudat reneszánsza.

A küzdelem sikerre vezetett. 1745 tavaszán Mária Terézia aláírta a Redemtióról szóló diplomát, ezzel ismét érvénybe léptek a kunok ősi jogai (szabad tisztviselő- és lelkészválasztás, pallosjog, mentesség a vámok és a földesúri szolgáltatások alól). A földesúri jogok alóli megváltást támogatta Pálffy János nádor is, aki a régi rend szerint tisztségénél fogva a kunok legfőbb elöljárója volt.

Mindenkinek fizetni kellett. Aki többet fizetett, több földhöz jutott. A visszaszerzett jogok a földhöz kötődtek, ezért a két Kunság és a Jászság népe arra törekedett, hogy idegen ne juthasson be közéjük. Ez tovább erősítette a közösség összetartását. Az embereket büszkeség töltötte el, hogy ők kunságuk révén különleges jogokat élveznek.

Került mindez 575 900 forintba, valamint még 1000 lovas katona felszerelésébe, továbbá a nádor és a többi tisztségviselő fizetésének megadásába. A kunok és a jászok utódai még évekig, évtizedekig törlesztették a Redemtióra fölvett kölcsöneiket. Okos, jó beruházás volt. Megalapozta a terület gazdasági fellendülését. A földesúri függőségtől magukat megváltó kunok a jászokkal együtt önálló közigazgatási egységet is kaptak, a Jászkun Kerületet.

Az általános jobbágyfelszabadítás után a Jászkun Kerület létezése okafogyottá vált. 1876-ban egy közigazgatási reform keretében a Nagy- és Kiskunság, valamint a Jászság területét különböző vármegyék között osztották szét.

Mai újkunok

A kun nemzeti tudat ma ismét virágba borult. Természetes és helyeselhető dolog, ha egy csoport ápolja származásának tudatát, őrzi hagyományait. Ez akkor is tiszteletre méltó, ha tudjuk, hogy a mai kunok között kevesen vannak, akik Kötönyig vissza tudnák vezetni a családfájukat. A hagyományőrzés szép példája a kun Miatyánk. A napjainkig fönnmaradt, habár erősen eltorzult szöveg a 16. század közepén keletkezhetett:

Bezen attamaz kenze kikte

szen lészen szen adon

dösön szen küklön

nitziengen gerde ali kikte

bezen akomezne oknemezne

bergezge pitbütör küngön

ill bezen menemezne

neszen bezde jermez

berge utrogergene

illme bezne algyamanna

kutkor bezne algyamanna

szen börsön boka csalli

batson igye tengria.

Ámen. (Forrás: Kunok, Wikipédia)

A kun Miatyánk szövegét Szappanos Lukácstól Baski Imre jegyezte le Kunszentmiklóson 1968-ban. Szappanos Lukács a helyi hagyományoknak nem csak őrzője, de egy részüknek kitalálója is volt. Mély meggyőződéssel állította például, hogy a verbunkos a kunok ősi tánca volt (Peterdi Vera 1996).

A kun összetartozás jegyében ez év szeptemberében rendezték meg a kunok 2. világtalálkozóját. Hogy hol vannak még kunok Magyarországon kívül? A kipcsakoknak, akik vagy maguk is kunok, vagy a kunok legközelebbi rokonai, saját államuk is van, úgy hívják, Kazahsztán. Területe 2 717 300 km². Lakosságának létszáma 15 143 000 fő. Az ország jelentős kőolaj- és földgázkészletekkel rendelkezik. Még űrrepülőtere is van (Bajkonur). Érdemes lenne a nyelvüket megtanulni… Nagyot lendítene Magyarország gazdasági helyzetén, ha Kazahsztán beolvadna Jász-Nagykun-Szolnok megyébe.

Irodalom

Bánkiné Molnár Erzsébet 1995: A Jászkun Kerület igazgatása 1745-1876. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok

Bellon Tibor 1979: Nagykunság. Bp.

Bogácsi-Szabó Erika 2006: Populációgenetikai és diagnosztikai célú mitokondriális DNS és autoszómális marker vizsgálatok Magyarországon feltárt régészeti csontleletekből és modern mintákból. (PhD-értekezés) Szeged

Györffy György 1953: A magyarországi kun társadalom a XIII‒XIV. században (a kunok feudalizálódása). In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk. Székely György. Bp. 248‒275.

Pálóczi Horváth András 1989: Besenyők, kunok, jászok. Bp.

Pálóczi-Horváth András 1994: Hagyományok, kapcsolatok és hatások a kunok régészeti kultúrájában. Karcag

Peterdi Vera 1996: Kun származástudat a 20. században. In: Magyarok Kelet és Nyugat között. A nemzettudat változó jelképei. Szerk. Hofer Tamás. Budapest. 209–219.

Sorozat a kunokról, jászokról a töriblogon: http://toriblog.blog.hu/tags/kunok

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése