A magyarrá lett kunokkal már foglalkoztunk a Rénhíreken, de akkor inkább a történelmükkel. Mándoky Kongur István viszont elsősorban a nyelvükkel foglalkozott – már azzal, ami megmaradt belőle. A kezünkben lévő könyv, a Török–Magyar Könyvtár első kötete lehetővé teszi egész életművének áttekintését.

A török–magyar könyvek sorozatát Fodor Pál és Vásáry István szerkeszti, kiadója az eddig is színvonalas könyveket és más kiadványokat publikáló Molnár Kiadó. A Csodaszarvas köteteiről korábban már írtunk. A szerkesztők beharangozó írásukban elhúzzák az orrunk előtt a törökmézesmadzagot: a sorozatban várható kötetek között említik az Oguznáme különböző változatait, a Báburnámét, Abulgázi Bahádur műveit, valamint Dzsuvainí és Rasídaddín krónikáinak török vonatkozású részeit.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mándoky és Kongur – magyar és kun

A Kunok és magyarok (Molnár Kiadó, Budapest, 2013.) című kötetben Vásáry István, az egykori egyetemi évfolyamtárs mutatja be Mándoky Kongur István életpályáját: 1944-ben született, édesapja Mándoky Sándor nagygazda, édesanyja Kárászi Erzsébet tanítónő volt. Szülei ősi nagykun családok leszármazottai voltak, némi paraszti vagyonnal. Emiatt a Rákosi-rendszer idején sokat zaklatták őket.

Mándoky Kongur István gyermekkorától érdeklődött a kunok történelme és hagyományai iránt. Mindezt megfelelő makacssággal is végezte. Gimnáziumba nem mehetett osztályidegen származása miatt, ezért a helyi mezőgazdasági technikumban tanult, ahol kiváló lovásszá képezte magát. Közben megtalálta a lehetőséget arra is, hogy visszaszerezze elveszett kun nyelvét: a kunmadarasi szovjet laktanya kazak és tatár katonáitól vett nyelvleckéket.

1963-ban sikerült bejutnia az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. A török–orosz szakon folytatott tanulmányait 1968-ban fejezte be. 1971-től az akadémia Altajisztikai Kutatócsoportjánál dolgozott. Még abban az évben sikeresen megvédte egyetemi doktori értekezését, tíz évvel később pedig kandidátusi fokozatot is szerzett. 1992-ben a dagesztáni Mahacskalában járt éppen egy konferencián, amikor szívroham érte.

A magyar nyelvű tudományos munkásságát bemutató kötetből megtudhatjuk, hogy családjának ősi neve Kangur volt. Ennek eredeti kipcsak alakja a Kongur. Mándoky István 1977-től kezdve használta tudományos publikációiban a Mándoky Kongur nevet. A nagykunokat II. Rákóczi Ferenc ideiglenesen Szabolcs megyébe telepítette át. A Mándokról hazatérő Kangur-ős a Mándoki ragadványnevet kapta. Később ez vált családnévvé (217.).

Mándoky Kongur István
(Forrás: Kunok és magyarok, a kötet hátsó borítója)

Tudományos gyűjtőutakon

Mándoky Kongur István három témakör kutatásában mélyedt el. Legfontosabb témája a magyarországi kunok kutatása volt. Ehhez kapcsolódott a kun rokonság, tehát a kipcsak-törökök kutatása. Ezeken kívül érdeklődött a magyar őstörténet baskír–magyar vonatkozásai iránt is. Élete folyamán hatalmas anyagot hordott össze. Magyar nyelvterületen a kunok, a székelyek és a csángók között gyűjtött. Sokat járt Romániába, a dobrudzsai tatárok közé is, egyetemi doktori disszertációját e nép  nyelvéről írta. Sok más török nyelvet is tanulmányozott: például kazak, karakalpak és kumük nyelvi anyagot is gyűjtött.

Egy visszaemlékezés szerint több mint negyven európai és tizennyolc ázsiai gyűjtőúton járt. Mándoky Kongur István azt tervezte, hogy ötven éves koráig csak az anyaggyűjtéssel foglalkozik, s utána kezd bele az értékelő-elemző munkába. Mindössze negyvennyolc évet élt – így sajnos a nagy összegző művek megírása elmaradt.

A dobrudzsai tatárok zászlaja
(Forrás: Wikimedia Commons, CC-BY-SA-3.0, feltöltő: Spiridon Ion Cepleanu)

Kunok és magyarok – a körítés

Amit eddig Mándoky Kongur István életéről és munkásságáról írtunk, az Vásáry István bevezető írásán alapul (A turkológus Mándoky Kongur István, 9–16.). Továbbhaladva az olvasásban Molnár Ádám bevezetőjéhez (17–23.) érkezünk, amely a kötet összeállításáról, szerkesztéséről tartalmaz információkat. Ugyanott Molnár Ádám arról is ír, hogy a kazakisztáni madijar népcsoport neve nem azonos eredetű a magyar népnévvel, s cáfolja, hogy ezt az azonosítást Mándoky Kongur István elfogadta volna (20–21.).

Ezután még egy bibliográfia (25–28.) következik a szerző magyar nyelven publikált műveiről, míg végre a szövegekhez jutunk. A kötet végén hosszú függelék található. Ez tartalmazza a rövidítések jegyzékét, a hivatkozott szakirodalmat, a név-, tárgy- és szómutatókat, a publikált művek bibliográfiai jegyzékét, valamint a képtáblákat (295–348., I–VII. tábla).

A Kunok és magyarok című válogatás három témakörbe csoportosította Mándoky Kongur István írásait.

Codex Cumanicus - a legfontosabb kun nyelvemlék

Nyelvészeti tanulmányok

A kötet leghosszabb fejezete a nyelvészeti témájú írásokat tartalmazza (31–196.). A Nyelvtudományi Közleményekben és a Magyar Nyelvben megjelent művek főleg a kun eredetű magyar tájszavakat elemzik. Néhány szó önálló tanulmányt kapott, mint például a bütü (57–62.), a cötkény (69–78.), a kaptány (109–112.) és a mónárköd (187–189.). Más szavak pedig egy hosszabb tanulmányban együtt szerepelnek, mint például a barág, a kajtár vagy a kamcsi (Néhány kun eredetű nagykunsági tájszó, 31–56.). E szavak csak a kunsági emberek számára jelentenek valamit. A kozma (63–67.) és a gyón (191–196.) azonban ma is használt köznyelvi szavunk. Nem is a kunból erednek, mindkettő honfoglalás előtti átvétel egy másik török nyelvből.

A mónárködről olvasva érdemes felfigyelnünk arra a jelenségre, hogy a kihalás útjára lépett kun nyelv szavai hogyan torzultak a magyar, vagyis idegen nyelvi közegben. A magyarrá vált egykori kunok így magyarázták a szó jelentését:

ojan fehír az a ma͜onárköd, vagyis hát messzirűl ojannak láccik a, mint amikor jár a malom, oszt porlik a liszt

Pedig a mónárköd (’szárazköd; a nyári tűző napsütéstől a talaj menti, illetőleg a talajhoz közel levő levegőnek fehére, ködszerű párában való lebegése, rezgése’) szónak semmi köze a molnárokhoz, meg a malomban őrlődő liszthez, ellenben a kun *munar (’szárazköd; nyári köd; fátyolos, párás nyári borulat; délibáb’) szóra megy vissza.

A kun nyelv kihalása után a népetimológiás torzítások mellett megfigyelhető a megőrződött szövegekben a hangalakok romlása és a hanghelyettesítés is. Ezeknek több példája látható a Kun miatyánkban is (113–138.). Ezt a szöveget Mándoky Kongur István a kandidátusi értekezésében elemezte, 1981-ben. A Kun miatyánk rekonstrukciója volt talán a legjelentősebb tudományos eredménye. Először a nyelvemlék történetéről: feljegyzéséről, változatairól írt. Megállapítása szerint a szöveget már a 16. században ismerték, de csak a 18. századtól vált széles körben ismertté, amikor Kollár Ádám bécsi udvari tanácsos lejegyezte. Kollártól származott az a hír is, hogy Varró István, aki a Kun miatyánkot elmondta, még beszélte volna a kun nyelvet. Ezt az állítást azonban Mándoky Kongur István nem fogadta el, mivel a szöveg annyira torzult, hogy azt csak egy olyan ember mondhatta el, aki már nem értette.

A Kun miatyánk szövegében az eltorzult szavak mellett hungarizmusok is találhatók, fordítója talán magyarul jobban tudott, mint a kunok nyelvén. Az eredeti szavak rekonstrukcióját azonban lehetővé tette a szöveg, vagyis a Miatyánk magyar nyelvű változata.

Nagykunság
(Forrás: Sulinet, Karcag fotóalbum)

A Kun miatyánknál még nehezebben rekonstruálhatók a kunsági mondókák, kiszámoló versek, mivel azokat fordításokból sem ismerjük. Néha azonban kiderül, hogy a magyarországi szöveg török párhuzamokkal rendelkezik, s így a több száz éves mondóka vagy kiszámoló vers kun változata is részben helyreállítható.

Az egyik megtévesztően hadova hangzású mondóka Kunmadarason gyűjtött változata az alábbi táblázat baloldalán, kilenc sorának kun nyelvű rekonstrukciója középütt, magyar fordítása pedig a jobboldalon olvasható:

A nyelvemlékek közé sorolandók a család- és földrajzi nevek is. Mándoky Kongur István kandidátusi értekezésének erre vonatkozó részletét is olvashatjuk a kötetben. A családnevek között ott találjuk az Alacsot is. A név a török nyelvekben ismert ala ’tarka’ melléknév -č kicsinyítő képzős alakja. Tegyük hozzá, hogy az obi-ugor hantiknál pedig ismert volt az Alacsevek fejedelmi családja, szóval a kunok is finnugorok voltak (vagy fordítva) – rénszőröstűl, halbőröstül. Vagy nem…

A történelmi nevek közül a Bethlen és a Konkoly-Thege is kun eredetű.

Karcag neve a Karszak 'pusztai róka' személynévből származik
(Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képeslaptár)

Kunokról, magyarokról, rokonokról

Mándoky Kongur István történelmi témájú cikkei akár valamely résztéma kifejtésével foglalkoznak, akár pedig összefoglaló jellegűek, rendszerint tartalmaznak a kunok történelmére vonatkozó általános információkat. Vagyis mindegyikben benne rejlik egy későbbi szintézis lehetősége. A Hantos-széki kunok című tanulmány (199–208.) a kun történelem vázlatos áttekintése után a Kárpát-medencei kunok egyik kisebb csoportjának történetével foglalkozik. A kunok Olás törzsének törökségi kapcsolatait tárgyaló írás (219–226.) pedig a bemutatja a betelepült kunok törzsi-nemzetségi rendszerét. A kun törzsek számára vonatkozó adatok ellentmondásosak. Akárhány törzs volt, az írott forrásokban csak négynek maradt fönn a neve: Borcsul, Olás, Csortán, Koor/Kool. Egyes okleveles adatokból feltételezhető egy Iloncsuk nevű törzs létezése is, valamint fennmaradtak olyan helyneveink, melyek bizonyosan kun törzsek vagy nemzetségek nevét őrzik, például: Zádor, Tokszaba, Kongrulu, Bajandor, Tázlár, Bodoglár stb.

Ebben a fejezetben olvashatjuk Mándoky Kongur István írásait a baskíriai magyar törzsnevekről. A Gyarmat és Jenő törzsnevek baskíriai megfelelőit Pauler Gyula bányászta elő a 19. század végén. Aztán Németh Gyula megtalálta a Nyéket és a Keszit is. Meg Gyula vezért. Ezt a hármat Mándoky Kongur István igen hamar cáfolta. Később kerített sort a Jenőre. Ezek tehát manapság téves etimológiák. Maradt a Gyarmat. Az sem sokáig. A turkológusok szerint egyetlen magyar törzsnév sem fordul elő a baskíroknál.

Manapság jól megy a kazak rokonoknak - új főváros (Asztana), új parlament. Csak az a busz nagyon ócska...
(Forrás: Architecture of capital Astana - CD)

Török népköltészet

A kötet harmadik, legrövidebb fejezete Mándoky Kongur István folklórgyűjtéseit mutatja be. A közölt kazak, tatár, kumük, özbek, karakalpak és karacsáj szövegek többsége a Jászkunság című folyóiratban jelent meg. Ezen publikációiban Mándoky Kongur István a Bektur András álnevet használta. A szövegek között vannak népdalok, közmondások, találós kérdések. Közös jellemzőjük, hogy szépek. A gyűjtő kiváló műfordító is volt.

Egy karakalpak népdal:

Amu-darja széles vize,

Barna kislány fürdik benne;
Én is abban megfürödtem,
Rám is ragadt a szerelme.

Hömpölyög az Amu-darja,

Vissza senki sem tarthatja;
Kedvesemnek sok szép szavát
Nem felejthetem el soha.

Amu-darja vize tiszta

Aki itta, vágyik vissza;
Én is ittam valamikor,
Szívemet a bú fájdítja.

Szívesen olvasnánk tovább Mándoki Kongur István műveit, de ennyi volt.

„Ha megéri, nagy király vált volna belőle” (Fortinbras).