Egy kalandfilm, ami mögött sokkal több van, mint amit a romantikus-kosztümös felszín sejtetni enged. A Viimne reliikvia (Az utolsó ereklye, a magyar változatot A lovag végakarata címen játszották) mára kultuszfilmmé vált. A fülbemászó és többértelmű dalok miatt sokan a daloló forradalom kezdetét látják a filmben. A mondatok szállóigévé lettek, a dalokat kívülről fújja mindenki. Könnyed nyári film vagy kemény szovjetellenes kritika?

Kit tartanak szem előtt?
(Forrás: Wikimedia Commons / Stemugram / GNU-FDL 1.2)

A rendező végakarata?

A film készítői különböző koncepciókkal kezdtek neki a munkának.  A forgatókönyvet Arvo Valton, a későbbi híres író és fordító, Eduard Bornhöhe Gabriel fejedelem és a Pirita kolostor utolsó napjai (Vürst Gabriel ja Pirita kloostri viimased päevad) történelmi regénye alapján készítette el negyedéves egyetemista korában. A történet a livóniai háború idején játszódik. A regényben egy észt parasztfelkelésről van szó, amelyet az észt-orosz származású Gabriel fejedelem vezet; a németek és a svédek ellen harcolnak. A cselekmény középpontjában Gabriel és egy német nemes lányának, Agnes von Mönnikhusennek a szerelme áll. Arvo Valton lényegében nem változtatott a sztorin. A filmforgatás előkészítése során azonban kiderült, hogy a rendezőnek teljesen más elképzelései vannak.

A rendező, Grigorij Kromanov eredeti terve ugyanis az volt, hogy egzisztencialista filmet készít, amelyben egy Hamlet-típusú főhős hosszasan elmélkedik különböző filozófiai kérdésekről. Ebből az elképzelésből az általános tiltakozás miatt nem sok maradt, ahogy abból a westernből sem lett végül semmi, amit Kalju Komisszarov, az egyik színész és a rendező segédje javasolt. Bár Valton kalandfilm-koncepciója győzött, a forgatókönyvet mégis többször átírták. Lennart Meri, a film producere azzal viccelődött, hogy Valton szövegéből csak egy vessző maradt meg, majd rövid szünet után hozzátette, hogy esetleg még egy pontosvessző is.

De miért is kellett ennyit húzni a szövegen? A szovjet-észt filmgyártásnak ugyanis folyamatosan meg kellett küzdenie a cenzúrával. Míg az animációs filmek esetén több lehetőség volt a rejtett mondanivaló közvetítésére, a játékfilmekben minden mondatot górcső alá vettek a hatóságok. Priit Pärn, az észt animáció emblematikus alakja sokat tanult a cenzúra kezeléséről Az utolsó ereklye forgatása alatt, bár ő akkor még nem filmesként, hanem fiatal kaszkadőrként vett részt a munkában.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A film koprodukcióban készült, a színészgárdába a Szovjetunió minden zugából jöttek, bár elsősorban a Baltikum képviseltette magát, az egzotikus lány szerepét például egy üzbég lány játszotta el. A filmet később a világ számos országában bemutatták, ezért egy tucatnyi nyelvre szinkronizálták, többek között üzbégre is. Érdekesség, hogy az orosz szinkron szövege sokkal laposabb lett, a cenzúrától félve még kevesebb kétértelmű sort mertek bennehagyni a fordítók, a legnagyobb mértékben a dalszövegeket írták át. A Szovjetunión kívül a szocialista tábor országaiban is bemutatták a filmet, egy nagyszabasú turné keretében.

A film legmarkánsabb mondanivalója a szabadságvágy. Különös aktualitást adott a témaválasztásnak az a tény, hogy a film forgatása alatt, 1968-ban a szovjet tankok begördültek Prágába. A sorok között olvasni tudók hamar felfedezték a titkos üzenetet, a lett színészek például ámulva kérdezték, honnan ismerik ilyen jól az észtek a lettek lelki világát. A baráti országokban tartott filmturnén a kelet-német hatóságok már nem ilyen finoman érdeklődtek, hogy mégis milyen szabadságra áhítoznak oly nagyon az észt elvtársak.

Az észtföldi Hannibál

A film cselekménye tehát a livóniai háború idején játszódik. Bár a történet nagyrészt fikció, egyik szereplője valóságos személy. A filmben némiképp háttérbe szoruló Ivo Schenkenberg valóban létezett, még ha a vásznon nem is ábrázolják hitelesen.

A filmbeli Ivo
(Forrás: Wikimedia Commons / Stemugram / GNU-FDL 1.2)

Ivo Schenkenberg a livóniai háború során az oroszok ellen vezette az észt parasztokat. Tallinnban nőtt fel kézműves családban, a háborúhoz 1576-ban csatlakozott, amikor az orosz csapatok már a svéd kézen lévő várost fenyegették. A Tallinnba menekülő parasztokból alakított sereget, és bátorsága miatt az észtföldi Hannibál nevet kapta. 1577 januárjában az oroszok megostromolták Tallinnt, nem sikerült elfoglalniuk, visszavonultak, de 1578-ra már újra a kezükön volt a mai Észtország nagy része. Schenkenberg és emberei az elfoglalt területeken partizánkodtak, 1578. június 4-én például a Tartu északi részén található orosz elővárost gyújtották fel. Schenkenberget 1579-ben foglyul ejtették és kivégezték.

Érthető, hogy ezt az oroszellenes vonalat nem lehetett belevinni a filmbe. Ivo Schenkenberg a filmben Gabriel féltestvére, népi hős helyett negatív figura, közönséges rabló, aki mindig keresztbe tesz Gabrielnek, a pozitív főhősnek, mert meg akarja szerezni tőle Agnest.

Érdekesség még, hogy Schenkenberg filmbeli szerepe mintha el lett volna átkozva. A nagy nehezen kiválasztott szereplő, a rendező Kromanov kedvence, a litván Juozas Budraitis ugyanis a forgatás második napján leesett a lóról, és eltörte a csípőcsontját. A szerepet így végül Peeter Jakobi játszotta el. A baleset előtt néhány jelenetet már felvettek a litván színésszel, ezeket nem akarták kidobni, így a filmbe is belekerült egy olyan epizód, amikor valójában nem Peeter Jakobi, hanem Juozas Budraitis hátát látjuk. Ez az a rész, amikor a hős egy titkos csapóajtón át leesik a várbörtönbe. A rendező talán azért nem forgatta újra ezt a jelenetet, mert nem akarta megkockáztatni, hogy az új színész is megsérüljön az eséstől.

A film nyelvezete

A film utóélete is nagyon jelentős. Mondatai ugyanúgy szállóigékké váltak, mint A tanúban elhangzottak a magyarok körében. A dalok pedig slágerek lettek, sokszor az észtül tanuló külföldiek is ezekkel találkoznak először. 2012-ben az észt film születésének századik évfordulóján két kategóriában („A század filmzenéje”, „A század szállóigéje”) is minden idők legjobb észt filmjének választották.

Az események (látszólagos) középpontja
(Forrás: Wikimedia Commons /Stemugram / GNU-FDL 1.2)

A film legfontosabb gondolata, a „század szállóigéje”: A mi ereklyénk a szabadság! (Meie reliikvia on vabadus!). Ezt a gondolatot tükrözik a dalok is, többek között a film főcímzenéje, a Põgene, vaba laps (Menekülj, szabad gyerek) című dal is. Paul-Eerik Rummo állítólag Teitaro Suziki zen buddhista gondolkodótól vette a vers első sorát.

Põgene, vaba laps	Menekülj, szabad gyerek
Üle kõige on maailmal vaja üht vaba last,	A világnak mindenekfelett szüksége van egy szabad gyerekre,
üht vaba last,	egy szabad gyerekre,
kes midagi pole kuulnud heast ega kurjast	aki semmit nem hallott jóról és rosszról,
ei heast, ei kurjast	se a jóról, se a rosszról,
ega viitsi mõeldagi püüdjate paelust,	aki nem is sejti az üldözők csapdáját,
kuid püüdjail on vaja just vaba last.	pedig az üldözők épp egy ilyen szabad gyerekre fenik a fogukat.
Põgene, vaba laps!	Menekülj, szabad gyerek!
See on ainus võimalus	Ez az egyetlen lehetőség
Põgene vaba laps!	Menekülj, szabad gyerek!
Vii peitu maailma vabadus,	Rejtsd el a világ szabadságát!
kuni veel sa vähegi suudad,	ha még egy kicsit is bírod,
kuni veel sa vähegi loodad,	ha még egy kicsit is remélsz,
vähegi hoolid –	egy kicsit is törődsz vele,
põgene, vaba laps!	menekülj, szabad gyerek!
Vägivald armastab vabadust,	Az erőszak szereti a szabadságot,
tahab ta võita ja vallutada.	le akarja győzni és meghódítani.
Vägivald igatseb vabadust	Az erőszak vágyik a szabadságra,
enda naljale kallutada.	hogy maga kedvére hajlíthassa.
Vägivald armastab vabadust,	Az erőszak szereti a szabadságot,
armastab vabadust.	szereti a szabadságot.
Põgene, vaba laps!	Menekülj, szabad gyerek!

A film dalai mind a mai napig nagyon népszerűek, újabb és újabb feldolgozások készülnek belőlük. A következő videón a Tujurikkujából ismert Märt Avandi énekel és bohóckodik. (Az eredeti változat is megtekinthető a Youtube-on.)

A dalok szövegének megírását teljesen rábízták a költő Paul-Eerik Rummora, csak azt határozta meg a forgatókönyíró Arvo Valton, hova kerüljenek a történetben, és körülbelül miről kell szólniuk. A kritikusok szerint ezek a versek a film történetétől függetlenül is értelmezhetők, és kerek egészet alkotnak. Míg a sztori – a szerelmesek, Gabriel és Agnes, szempontjából – jól végződik, addig a versek sokkal pesszimistább hangot ütnek meg.

És ki gondolta volna, hogy Az utolsó ereklyével kiválóan lehet nyelvet is tanulni. A youtube-on is eléhető három videó, amely a film vágott jeleneteivel igyekezik elsajátíttatni az észt létige ragozását és néhány alapvető kifejezést. Az első alapján megtanulhatunk illendően köszönni.

A másodikból pedig a létige (olema ’van’) ragozását tanulhatjuk meg. A mondatok sokszor nagyon hasznos információkat tartalmaznak, például azt is megtudhatjuk, hogyan mondják észtül, hogy a ’tettek embere vagyok’ vagy hogy ’ti mind iszákosok, tolvajok, piócák, léhűtők és tökfilkók vagytok’.

A következő videó segítségével pedig könnyen belehelyezkedhetünk egy észt totyogós helyzetébe, a szereplők jól összevágott mondataival ugyanis egy kétéves gyerek szókincsét bifláztatják be velünk.

A 2000-es évekre az észteknek sok szempontból sikerült leszámolniuk a szovjet múlttal. Az utolsó ereklye szempontjából ez a folyamat nem tudott lezajlani, mert a film eredeti példányát még mindig Moszkvában őrizték. Az észtek szerették volna visszaszerezni, hogy digitalizálhassák, de az oroszok csak egy másolatot adtak át. A finnek segítségével aztán 2002-re elkészült a modernizált változat. Az észtek utolsó ereklyéjét pedig továbbra is valahol Moszkvában rejtegetik...