-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Az iskolában azt tanuljuk, hogy a képző az az elem, amelyet ha egy szótőhöz hozzáteszünk, egy másik szót kapunk. A valóságban a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen a tő és a képző határa nem világos, ahogy gyakran azt sem, mit is keres a képző az adott helyen.
A magyar nyelvtörténet egyik vicces vonása, hogy ha a legkorábbi ismert korszakokról olvasunk, azt látjuk, hogy a nyelvtörténészek szerint szinte mindegyik mássalhangzó (önmagában vagy egy magánhangzóval kiegészítve) létezett önálló főnév- vagy igeképzőként, sőt, akár mindkettőként. A jelentésükről nem sokat tudunk; én úgy vettem észre, hogy a nyelvtörténészek kedvenc feltételezése főnevek esetén a „kicsinyítő” funkció, igéknél meg a „gyakorítás”. A legtöbb olyan magyar szót, amiben ilyen régi képzők szerepelnek, ma már egyáltalán nem érezzük képzettnek, vagy egészen más képzést látunk beléjük. Például a Füred helynévben nem ismerjük fel a fürj tövet és a -d képzőt (ez a szó valószínűleg azt jelentette, hogy ’fürjes, olyan hely, ahol sok fürj van’). Van, aki a fürdik ige tövét látja bele – hiszen Balatonfüred is, Tiszafüred is fürdőhelyek. Talán a fürjek is szeretnek víz mellett lakni és fürdőzni.
D. László olvasónk kérdése azonban egy másik régi képzőhöz vezet minket:
A napokban valakitől hallottam: „X. Y. haja már úgy megnőtt, hogy az súrcolja fülcimpáját.” A mondatot megértettem, szerintem a közlés arról tudósíthatott, hogy a hosszúra nőtt haj már súrolhatja a fület. Miután a magyar nyelv értelmező szótárban nem találtam súrcol igét, kérem szíveskedjenek segítségemre lenni, hogy mit lehet tudni erről a szóról?
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Érdekes, én az elmúlt hónapokban kétszer is hallottam az öncöl igét abban az értelemben, hogy ’önt, öntöz’. Nekem mind a súrcol, mind az öncöl teljesen idegen, és ilyenkor tájnyelvi alakokra gyanakszom, de nem tudom behatárolni, hogy a magyar nyelvterület mely részén használják őket. Éppenséggel egyéni újítások is lehetnek, de kevéssé tartom valószínűnek, mert igen nagy ritkaság, hogy (az öregecskedő-féle nyelvbotlásoktól eltekintve) a beszélők ilyen új igetöveket alkossanak.
Így érünk el a bevezetőben említett régi, elhomályosult képzők kérdéséhez. Lehet ugyanis, hogy a súrcol, öncöl esetében ilyen képzőkről van szó, amelyek valamelyik területi nyelvváltozatban fennmaradtak. Létezik ugyanis egy régi -col/-cöl képző, de ma már csak nagyon kevés szóban ismerjük fel, ha egyáltalán felismerjük. Ilyen a boncol, amelyről érezhetjük, hogy a bont rokonságához tartozik, és talán a karcol, amelynek felismerhetjük a karmol, karistol stb. tövekkel való rokonságát.
Egyébként a -col/-cöl végződés történetileg nem is egy képző, hanem több képzőből áll. (Amikor egy ilyen összetett képzőben még felismerhetők az alkotóelemek, akkor képzőbokornak szoktuk nevezni. De a -col/-cöl végződést már nem nevezném így.) A végén található -l-nek ugyanaz az eredete, mint a nagyon gyakori -l igeképzőnek (pl. locsol, újságol, printel,). Ráadásul az elején található -c- egy korábbi -t- és az őt követő -sz- összeolvadásából származik. Ez a boncol alakból is látható (és talán az öncöl-ből is), hiszen ez a bont igéből származik (az öncöl pedig az önt-ből). A bont és az önt pedig azt a régi -t képzőt tartalmazza (vö. bomlik és ömlik), amely történetileg a -col/-cöl első eleme volt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Enrique Simonet (1866–1927))
Az a régi -sz- képző, amely hozzájárult a -col/-cöl kialakulásához, állítólag „gyakorító” értelmű volt (vagy legalábbis hosszabban tartó cselekvésre utalt). Ezt találjuk például a hajszol (vö. hajlik, hajt), a vonszol (vö. von) és az unszol igében is. (Az unszol tövéről csak annyit sejtünk, hogy az uszít és az uccu is abból ered.) A -col/-cöl képző pedig kimutatható a fentieken kívül a hurcol, gürcöl és harcol igékben is.
Azt mondtam, nehéz elképzelni, hogy a súrcol vagy az öncöl egyéni újítások lennének, mert az nagy ritkaság. Ugyanakkor kizárni sem tudom ezt a lehetőséget. Az az igazság, hogy akármilyen régi és elhomályosult egy képző, az ilyen zombiképzőket a nyelvhasználók mégis felismerhetik, különösen, ha jelentéstanilag viszonylag egységes funkciót tudnak neki tulajdonítani. Például a nagyon régi -g igeképzőt (ez található sokak között az inog, forog, puffog igékben) szerintem felismerik a beszélők, és talán új -g-s igéket is alkotnak (pl. zsizseg). Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy olyan tövekbe látnak bele képzőket, amelyeknek a végződése történetileg nem is képzőből ered. De a súrcol és az öncöl esetében fontos tényező, hogy ezek használata (ha jól értem őket) nem tér el jelentősen a súrol és az önt(öz) használatától, tehát nem valószínű, hogy az emberek „kínjukban” képezték volna őket, hogy egy sajátos értelmet fejezzenek ki velük.