A holtak városa a Nílus nyugati partján, az ókori Thébával átellenben fekszik. A temető jellege korszakonként változott, tükrözve Théba Egyiptomon belüli helyzetét. A magyar régészek a Sejk Abd el-Gurna nevű dombon végeznek feltárásokat, a terület központja a 65. számú sír (TT65), amely az Újbirodalom korából származó utolsó, freskókkal díszített temetkezés. A sziklasír eredetileg Hatsepszut királynő (Kr.e. 1479-1458) magas rangú udvaronca, Nebamun számára épült. A befejezetlen sír gazdátlanul maradt, míg háromszáz évvel később, IX. Ramszesz (Kr. e. 1126-1107) uralkodásának idején a Karnaki templom levéltárának elöljárója, Imiszeba nem választotta végső nyughelyéül.

„Az Újbirodalom korszaka Kr. e. 1532-től kezdődik, amikor Egyiptom a hosszas hükszosz megszállás után felszabadulva egységes állammá kezd szerveződni, s a társadalmi konszolidáció után az ország a hódító politikát kezd folytatni. Ebben az időszakban érte el Egyiptom hatalma csúcspontját: III. Thotmesz korában világbirodalommá vált, amely északon az Eufráteszig, délen pedig Nílus negyedik kataraktáig terjedt. Egy nagyon formatív időszakról van szó, amikor megteremtik kulturálisan, amit Újbirodalomnak nevezünk: megépül például a híres a Dejr el-Bahari templom, épülnek a Karnaki templomegyüttes egyes részei. Az egyiptomi civilizáció kulturálisan is kiemelkedő korszakáról van szó” – hangsúlyozta Bács Tamás az MTI-nek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

„Az elmúlt ásatási szezonban az Imiszeba sírja mellett lévő aknasír feltárása volt a cél. A temetkezés érdekessége, hogy a jelek szerint »túlélte« az ókort olyan értelemben, hogy a XIX. század végéig – a XX. század fordulójáig érintetlen maradt. Ekkor vitték el a legtöbb muzeális értékű tárgyat, de így is nagyon érdekes leletek maradtak hátra, például textilek, szőttesek. Fennmaradt egyebek közt egy teljesen ép, rojtokkal díszített ágytakaró, amelyet Kr.e. 1490-1480 körül készíthettek” – magyarázta Bács Tamás.

Az egyiptológus a leleteket sorolva, kiemelte az Újbirodalom korai szakában az elit temetkezésekre jellemző lenvászon halotti leplet, amelyen a Halottak Könyvéből származó szöveg olvasható. A sír tulajdonosa egy Reniszeneb nevű írnok volt, akit valószínűleg nagyon szép koporsóban helyeztek végső nyugovóra.

„A sírrablók sajnos lekaparták a koporsót borító aranyozott gessót, csupán nagyon pici, néhány milliméternyi aranyozást találtunk a törmelékben” – jegyezte meg Bács Tamás.

Az aknasírtól nem messze, a TT65-ös udvara szélén két sírt is találtak a magyar régészek. Az egyik létezéséről korábban nem tudtak a tudósok, a másikat viszont 1905-ben fedezték fel, majd a temetkezés feledésbe merült, s így nem szerepelt a nyilvántartásokban sem.

„A nagyobbik, amelynek homlokzata több mint 10 méter, valószínűleg tornácos sír volt, a koráról viszont egyelőre semmit sem tudunk semmit, ugyanis a plafonig megtölti a törmelék. A korábban már felfedezett temetkezésben fennmaradt egy-két olyan szép faltöredék, illetve a végén sziklából kifaragott három szobor, ezekből ítélve egy nagyon szép sírról lehetett szó” – emelte ki az egyiptológus.

Hozzátette: úgy tűnik, hogy maga a sír izgalmas.

„Az Újbirodalom korai szakaszára tehető, pontosan arra az időszakra, amikor kialakul a festett sziklasírok hagyománya. Tehát remélhető, hogyha a következő években sikerül feltárnunk, nagyon érdekes adalékokkal szolgálhat a festett sziklasírok hagyományának kialakulásáról. A lelőhely, amelyen dolgozunk, azért érdekes, mert a sírok egy része az Újbirodalom korai szakaszából származik, a TT65-ös pedig majdnem a legutolsó, az Újbirodalom legvégéről származó sír. Ezután Egyiptomban megváltoztak a temetkezési szokások, ahogy a sírok jellege is. Egy egész korszakot ívelünk át” – hangoztatta Bács Tamás.