A magyar nyelv jövevényszó-kincsének legnagyobb forrását a szláv nyelvek jelentik. Közülük is a leginkább a szlovák hatott rá. Papp Ferenc 1967-ben publikált összegzése szerint a magyar tőszavak majdnem egytizede szláv eredetű, így szláv jövevényszavaink mennyisége jóval meghaladja a törökből vagy a németből átvett szavaink számát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyelvünkre egységes szláv hatást gyakoroltak volna, mivel a honfoglaló magyarság csak az egyes szláv népekkel találkozott, az ősszlávokkal soha.

Család, cseléd: mindkettő szláv jövevényszó. A kép az 1947-es földosztáson készült, amikor rengeteg cseléd és mezőgazdasági munkás jutott földhöz; köztük ez a család is
(Forrás: MTI)

A pannonszlávok öröksége

A szláv–magyar nyelvi kapcsolatok legrégibb szakaszában, a 9. és a 11. század között azonban a magyarság nem érintkezhetett még a mai értelemben vett egyes szláv nyelveket beszélő népekkel. Csupán a felbomlóban lévő ősszláv nyelv dialektusainak beszélőivel kerülhetett kapcsolatba. Ebből következik, hogy legrégibb szláv jövevényszavainkról szinte lehetetlen annál többet, pontosabbat mondani, mint hogy szláv eredetűek.

A magyarok betelepedése után a pannóniainak nevezett szláv dialektus például kihalt, mert használói az elsők között olvadtak be a magyarságba. Szókincsük azonban megmaradt a magyarban, mert asszimilációjuk előtt jelentős mennyiségű szót adtak át a magyar nyelvnek. Így legrégibb szláv jövevényszavaink túlnyomó része elvben egyforma eséllyel származhatna szinte bármely korabeli szláv nyelvből – ezek közül azonban kiemelkedik az ócseh és az ószlovák nyelv.

Mi a jövevény és mi az idegen?

A magyar és a szlovák történeti nyelvészet egyaránt különbséget tesz jövevényszó és idegen szó között. A jövevényszavak olyan idegen eredetű lexikai egységek, amelyek beépültek az átvevő nyelvbe, és a beszélők már nem érzékelik idegen eredetüket (pl. szláv eredetű jövevényszó a pálca, a málna, a jérce vagy a család/cseléd szópár is). Ezzel szemben az idegen szavak nem érték el a beépültség olyan mértékét, hogy idegen eredetük történelmi távlatba merüljön (ilyen szláv eredetű idegen szó pl. a peresztrojka). A különbségtétel azonban nem mindig lehetséges, sőt általában nem is fontos. Ezért a nyelvészek igyekeztek a két kategóriát összefoglaló terminust megalkotni, mert az „idegen eredetű szavak”, „idegen nyelvből átvett szavak” körülírásokat könnyen össze lehet téveszteni az „idegen szavak” kifejezéssel. Ezért célszerűbb a „kölcsönszó” terminus használata, amely egybefogja a jövevényszó és az idegen szó fogalmát.

A nyelv fejlődésének egyik mozgatórugója a más nyelvekkel való érintkezés. A szókincs átvételi fogékonysága miatt által az új nyelvi elemek beépülnek, így a nyelvielem-készlet idegen elemekből szükség szerint bővül. A magyarból a szlovákba vagy a szlovákból a magyarba így bekerülő idegen elemek úgy alakultak át, hogy beilleszthetők legyenek az új nyelv hangtani rendszerébe és ragozási mintáiba. Ez a használhatóság előfeltétele; ez után következik a beolvadás.

Ezeréves együttélésünkből következően azonban kívánatos volna mélyebben foglalkozni a két nyelv lexikális kölcsönhatásaival, mert abban több kutató is egyetért, hogy ennek következtében valószínűleg megelevenedne a középkori magyar és szlovák nyelv hangrendszere. Ugyanis sem a szlovák, sem a magyar nem rendelkezik olyan kellő mennyiségű régi, írott nyelvemlékkel, amelyek alapján leírható lenne a nyelvek egykori hangzórendszere. Éppen ezért a magyar nyelv szlovák, illetve a szlovák nyelv magyar jövevényszavai felbecsülhetetlen értékűek.

A szlovák csak „leánynyelv”?

A nyelvi kölcsönhatást kutató másik, egyre népszerűbb amatőr elmélet azonban azt állítja, hogy a szláv eredetű szlovák a magyar egyik leánynyelve. Ez az állítás épp annyira abszurd, mint a szlovák hatás kizárólagosságát hirdető elmélet. Az átadott és átvett szavak ismerete azonban elősegítheti egymás megértését – ugyanis tagadhatatlan, hogy a modern szlovák több száz magyar jövevényszót használ. Ez azonban, amint a fentiekben is szó volt róla, fordítva is igaz.

A két nyelvre mindössze annyi igaz, hogy a földrajzi közelség és az egymás mellett élés hossza jelentős szókincsbeli egymásra hatást eredményezett. Ettől azonban a legkevésbé sem lettek rokonok.