-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
a legnagyobb szájú magyar – és finnugrista
Egy minden pillanatában meghökkentő, különös figura, az író és próféta Szabó Dezső pályafutásának kezdetét idézzük fel: miért gondolta, hogy ő nyelvész lesz, s hogyan gyógyult ki ebből a súlyos betegségéből? Ha ugyan.
Szabó Dezső divatba jött. A rendszerváltás után kiadták irodalmi és közírói vénájából zabolátlan folyamként egykor kiáramló műveit, melynek hullámain szóvirágok miriádjai sodródtak, s öntötték nyakon a gyanútlan olvasót. Ez az irodalmi és esszéírói tevékenység a rendszerváltás előtti években tabu volt. Néhányan persze kutatták-keresték, hogy mit lehetne belőle mégis a köz elé bocsátani ‒ vajon mi a maradandó, s mi az, amit örökre el kell hallgatni, mert nemcsak Szabó Dezső, hanem az egész korszak magyar gondolkodásának szégyene. A lexikonok, kézikönyvek értékelték irodalmi tevékenységét, politikai nézeteinek lávaként fortyogó kásáját azonban messziről kerülték. A szocialista rendszer dugába dőlése után megszűnt a cenzúra, Szabó Dezső műveit kiadták. Tanulmányok elemezték magyarságfelfogását, pedagógiai szemléletét (Aszalós Károly, Baksa Judit), és bemutatták mint a hét legnagyobb magyar fajvédő egyikét (Gyurgyák János).
Akik figyelmesen olvassák Szabó Dezső írásait, azt is felfedezhetik, hogy nézetei szép csendben a kurrens kurzus ideológiai alapjaivá váltak. Aszalós Károly írásából megtudhatjuk, Szabó Dezső hogyan értelmezte a nemzeti együttműködést, miért szeretett volna új magyar középosztályt, s magyarságérzete hogyan fonódott össze idegengyűlöletével. A magyar iskolaüggyel foglalkozva Szabó Dezső azt is leírta, hogy „a magyar tanárságot egyetlen hatalmas Nemzeti Szövetségbe kell tömöríteni”… Mindez színtiszta politika, ezért nem a nyest (s benne a Rénhírek), hanem a pest (politika és tudomány ‒ benne a Prémhírek, de ilyesmi egyelőre nincs…) oldalaira kívánkoznék.
A Rénhírekben csak Szabó Dezső finnugrista életével foglalkozunk. Segítségünkre lesz Szíj Enikő tanulmánya.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Egy kiemelkedő tehetségű nyelvész születése és halála
Szabó Dezső 1899-ben, 20 éves korában kezdett egyetemre járni. Természetesen nem tetszett neki. Ebben már praxisa volt, általában semmi sem tetszett neki. 9 éves korában összeveszett Ferenc Józseffel, később pedig az apjával, majd családja többi tagjával. Két családi perpatvar között pedig ismerőseit sértegette, hogy párbajozhasson velük.
Volt rá esély, hogy ne így alakuljon élete. Az első hónapok tétova egyetemkezdő ténfergései helyébe 1900 őszén céltudatos önművelő munka lépett, midőn gróf Tisza István ajánlásával fölvették az Eötvös Kollégiumba. Aki oda bekerült, mind kiváló szakember, tudós vagy művész lett. Ez vonzó perspektívának tűnt. Társai – Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Balázs Béla, Kuncz Aladár, Laczkó Géza, Horváth János, Gerevich Tibor – később szép pályát futottak. Szabó Dezső belevetette magát a tudományokba.
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0, feltöltő: Misibacsi)
Az egykori események felidézésében legfőbb forrásunk Szabó Dezső önéletírása (Életeim. Születéseim, halálaim, feltámadásaim). A szerző már említett rossz tulajdonsága ‒ tudniillik, hogy mindenkibe beleköt ‒ e kötetben kóros önbizalommal is társul, ezért gyanakszunk, hogy nem minden úgy történt, ahogy azt ő leírta. Állításait azonban nem tudjuk más forrásból ellenőrizni. Meséje szerint Szilasi Mórictól tanulta a finnugrisztikát, aki megmosolyogtatóan butuska és feledékeny volt:
Ó, azok a Szilasi-órák! Micsoda hekatombáit jelentették számomra a megfojtott kacagásoknak. A szegény és különben igen jóindulatú tanár úr, bár csak úgy ötven éves lehetett, majdnem teljesen elvesztette az emlékezését. Ha az új finn-ugor nyelvvel kezdett foglalkozni, a másikat már rögtön teljesen elfelejtette, azt pedig nem tanulta meg, úgyhogy finn-ugor nyelvészete állandóan a küszöbön gyötrődés kínjait jelentette. (Életeim I. 441.)
Egy alkalommal Szilasi házi feladatként kiadta Szinnyei József finn nyelvtanát, melyet Szabó Dezső könnyedén megtanult, s ezzel elkápráztatta tanárát. Innen kezdve az Eötvös-kollégium tanári kara a jövő finnugrista reménységeként tekintett rá.
A kollégium oktatóit jellemezve Szabó Dezső minden tanáráról tudott valami sértőt írni. Így további finnugristákról is:
Szinnyei József tanár úr, aki a finn-ugor nyelvészetet és a finn nyelvet adta elő, nagyon szeretett, és igen jó volt hozzám. Sokszor meghívott magához ebéd utáni feketére, és ilyenkor teleajándékozott nyelvészeti és finn könyvekkel. De majdnem minden évben azonos előadásából nem kevés unottság szürkült elő. (Életeim I. 443.)
A tanárok próbálták a szertelen diákot a nyelvészet felé terelni. Közbenjárásukra az Akadémiától száz koronát kapott, hogy nyelvjárásgyűjtése utazhasson. Visszatérve Szabó Dezső megírta élete első művét, egy nyelvészeti tanulmányt a csíkszentdomokosi nyelvjárásról. 1903-ban jelent meg, a Magyar Nyelvőrben. A tanulmány első részében először a nyelvjárás jellemző hangjait írja le, majd a köznyelvitől eltérő szótövekről, ragokról és képzőkről olvashatunk. A második rész főleg a tájszavak gyűjteményét tartalmazza, a végén pedig néhány szólást, találós kérdést sorol fel a szerző. Az egyéb élményekről – úgymint szemrevaló lányok, erdők s maga a parasztság, melyre Szabó Dezső itt csodálkozott rá először – az önéletírásból részletesen értesülhetünk.
A következő nyelvészeti megpróbáltatás a vogul szóképzés tanulmányozása volt. Az egyetem irányított közbeszerzést írt ki a témára ‒ tudták, hogy a diákok közül csak Szabó Dezső képes a téma feldolgozására. A mű elkészült, s a Nyelvtudományi Közlemények három részletben le is hozta (1904-ben, később önálló füzetként is megjelent). A vogul nyelvi adatok Munkácsi Bernát népköltési gyűjteményéből származnak. A bevezetőben Szabó Dezső a vogul szóképzés általános jellemzését nyújtja. Megfigyeli, hogy a deverbális (ahol a kiindulási alap egy ige) és a denominális (alap a névszó) képzők azonos eredetűek. Vagyis ősi finnugor tulajdonság, hogy mindenből mindent lehet képezni. E megfigyelésének cikkünk végén nagy jelentőséget fogunk tulajdonítani.
A továbbiakban a közlemény mindhárom része unalmas katalógus. Olyasmi, mint Szinnyei Magyar nyelvhasonlítása. A művet olvasva látható, hogy ez a műfaj Szabó Dezső szertelen, villódzó egyéniségéhez nem fog passzolni. A babérokat azonban még lekaszálja. Tanárai kijárnak számára egy párizsi ösztöndíjat.
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0, feltöltő: Crystalline lens)
Önéletírásában Szabó Dezső kérkedve meséli nyelvészeti záróvizsgáját, melyen a Kalevalából kellett fordítania. Vizsgáztatóit azzal lepte meg, hogy a finn szövegeket fejből tudta. Nyelvészi pályafutása is azzal kezdődött, hogy képes volt egy könyvet teljesen megtanulni, s most is memóriájával villogott és csillogott.
Tervezte még, hogy finnugor mondattant is ír, de abból már nem lett semmi. Jóval nagyobb távlatokban gondolkodott: népéről, nemzetéről voltak inkább víziói, mint a finnugor nyelvészet picinyke problémáiról. Amikor visszagondolt egyetemi éveire, nyelvészeti kutatásaira, már úgy ítélte meg, hogy teljesen fölösleges dolgokkal foglalkozott. A történeti nyelvészet eredményeit esetlegesnek gondolta, a nyelvrokonság helyett a magyar nemzet (nála „faj”) múltja és jövője foglalkoztatta. Az interneten sok helyről elérhető az alábbi idézet, antifinnugristák kedvelt csemegéje:
…úgy láttam, hogy az egész finn-ugor nyelvészet egy vak sikátorban mozog. És máig is megdönthetetlenre alakult ki bennem az a meggyőződés, hogy a magyarnak fajilag semmi köze sincs a finn-ugor népekhez. (Életeim I. 485.)
Gyengébbek kedvéért: a fenti részletben Szabó Dezső nem cáfolja finnugor nyelvrokonság tényét, csupán nem tekinti célra vezető eszköznek a magyar nép történetének megértéséhez, valamint lényegtelennek tartja ugyancsak a magyarság őstörténete, vagyis etnogenezise szempontjából.
Antifinnugrista meggyőződéséhez igen hamar eljutott, s két hónappal az egyetem befejezése után a tettek tűzhelyéhez lépett:
Egy szép augusztusi délután meglátogatott Kuncz Aladár és Laczkó Géza, kik mint Eötvös-kollégisták, első évesek voltak, mikor én negyedik. Elmentünk a Bécsikapu térre fűszeresemhez, és egy csomó behűtött üveg sört, szalonnát, szafaládét, szalámit, zöldhagymát és kenyeret vettünk. Amint haza értünk, a lakomát odaterítettük a jó hűvös kályha elé, székekkel és a huszonötezer finn-ugor cédulával. Az első pohár megivása előtt egy köteg cédulát bedugtunk a kályhába és ünnepélyesen meggyújtottuk. Aztán ettünk, ittunk, beszélgettünk és közben folyton finn-ugor nyelvészettel tápláltuk a tüzet. Majdnem három órába került az egész elégetése. Főnix elégett. Főnix kikelt megújulva hamvaiból. Csak még nem tudta, merre repüljön szárnyaival. (Életeim II. 621.)
Szabó Dezső szerint mindez Budán történt, a Verbőczy utca 11-ben. Csakhogy életrajza szerint oda 1904 novemberében költözött. Valószínűleg akkor, tél elején történhetett a nevezetes esemény, hiszen ha augusztusban raktak volna három órás tüzet a kályhában, akkor ők is megsültek volna a finnugor cédulákkal együtt. Akárhogy is történt, ez a könyvégetés minősített esete, amikor a még el nem készült művet semmisítik meg, különös elvetemültséggel.
Az egyetem elvégzése után Szabó Dezső évekig tanárként dolgozott. Tevékenysége mindenhol botrányba fulladt, általában nem önként távozott munkahelyéről. Először Budapesten tanított, majd Székesfehérvárott, Nagyváradon és Székelyudvarhelyen.
Újságírói tevékenységét Székesfehérvárott kezdte. Írásait álnéven jegyezte:
Talán finn-ugorságom utolsó vonaglása volt, hogy írói nevemül a finn Kyljättävä szót választottam, mely magvetőt jelent. Ez azonban így sohasem látott napvilágot, mert a lap szerkesztősége, talán a nyomdafesték megtakarításáért gyönyörűen megválasztott nevemet K.-ra rövidítette, és e K. jegy alatt jelentek meg összes cikkeim. (Életeim II. 654.)
Kyljättävä [küljetteve] szó forrásaink szerint a finnben nincs. Jelentése alapján Szabó a kylväjä [külveje] szóra gondolhatott, ami valóban ’(mag)vető’-t jelent. Tulajdonképpen szerencséje, hogy álnevét rövidítették. (A szerk.)
Gondolatait nemcsak leírta, hanem elő is adta. Népszerű szónokká, megmondó emberré vált (Szabó Miklós: A vátesz ‒ Világosság, 1996.). Ő lett a legnagyobb szájú magyar. Publicisztikai stílusával megelőzte korát. Az úgynevezett gonzo újságírás korai képviselőjének nevezhető. Idézzük:
A gonzó lényege az erős szubjektivitás, a tények és a fikció vegyítése a szerző által közvetített üzenet hatásának felerősítése érdekében, aminek a pontosság igényét is alárendeli, és így a stílus felülkerekedik a tárgyilagosságon.
A definíciót Szabó Dezsőre szabták, tökéletesen illik rá.
Egy időre közel került a Nyugathoz is (persze majd a nyugatosokkal is összevész). A Nyugat máig elpirul, ha Szabó Dezső vértolulásos filippikáira gondol. A finnugrisztikát például a magyartanítás egyik rákfenéjének nevezte:
A másik általános lelki trágya: a finnugor nyelvészet.
Mennyi titkos öröm! Mily szép bepillantások az élet titkaiba!
Meg lehet itt tudni pl., hogy a magyar kengyelt semmi sem akadályozza, hogy azonos legyen a vogul kens'-al-lal, a magyar nap szónak módjában van a vogul naj-pi, a nép szónak: a vogul ne-pi-vel azonos lenni. A magyar zár szó világért sem a szláv zavar egyik alakja. A lojális magyar nem szerez ily könnyű fáradsággal szót. Nem, a zár szó az osztják toxrem-nek felel meg.
Mi az eredménye ennek a hangtörvénynek (törvény?) és szómegfelelés özön bevágásának: memoria-clown, kultúrpapagáj.
És szeretném látni azt a sterilis embert, aki itt nem szül, azt a peches Kolumbuszt, aki itt nem talál Amerikára!
Előveszi az ember valamelyik rongy rokonságunk ostoba, kulturálatlan, értelmetlen termékét, pl. egy kötet vogult. Kell hozzá egy pár száz ív cédulákra vágott papiros. Ezekre kiírjuk pl. az m végű szavakat. Azután a cédulákat jelentésük szerint csoportosítjuk. Ebből aztán egy életen át variálhatunk, kombinálhatunk, permutálhatunk.
Nagy szeget ütött a fejembe pl. a következő dolog - és ez félig sem tréfa. A magyar í hangnak vagy i és e féle hangok vagy diftongusok alhangú magánhangzóval felelnek meg. Ezeknek a hangoknak egy távolabb múltban megint többféle hang felel meg és így tovább. És ez így van minden hanggal: vokálissal és konszonánssal egyaránt. Mármost egy összeállítást csináltam s ebből kisült: ezelőtt ötezer évvel már annyi hang volt a nyelvben, hogy ha egy finnugor ‒ a leendő nyelvészekről való gondoskodásból ‒ azt mondta egy lánynak: légy a feleségem ‒ legalábbis 24 órába telt, míg e két szóhoz szükséges hangokat kirángatózta magából! Ez már pedig még egy ős-fiatal finnugornak is túlságos strapa. (Nyugat 1911/17. A magyar tanárság pszichéje)
Nem minden szavát értjük, főleg, hogy miért nem szül gyermeket Kolumbusz. Talán, ha nem sterilizálják, akkor szült volna? Akármire is gondolt a szerző, az biztos, hogy nagyon mérges volt.
Az írói elismerést Szabó Dezsőnek Az elsodort falu című regénye hozta meg. Regénynek ugyan nem jó, borzasztóan primitív és didaktikus, de expresszív, túlfűtött stílusa értékes újdonság volt.
Ekkor vált Szabó Dezső védjegyévé az áradó szóképzés: új igék alkotása névszókból vagy igekötők segítségével (pl. homlokráncolódtak, felközelgett, átkényszergi). Na, ehhez kellett egykor a vogul szóképzést tanulmányozni.
Irodalom
Aszalós Károly: Szabó Dezső magyarság-felfogása az 1920-as évek elején. In: Őstörténet és nemzettudat, 1919‒1931. Bp. 1991. 14‒22.
Budai Balogh Sándor–Hartyányi István: Szabó Dezső bibliográfia. Bp. 1995.
Gróh Gáspár: Az elsodort író. In memoriam Szabó Dezső. Bp. 2002.
Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Bp. 2012.
Szabó Dezső: A csíkszentdomokosi nyelvjárás. Magyar Nyelvőr 1903: 270‒277, 324‒331.
Szabó Dezső: A vogul szóképzés. Nyelvtudományi Közlemények 1904: 55‒60., 217‒234., 417‒457.
Szabó Dezső: Életeim. Születéseim, halálaim, feltámadásaim. Bp. 1996.
Szabó Dezső vezércikkei a Virradatban. Összeállította: Szőcs Zoltán. Bp. 1999.
Szabó Dezső: Egyenes úton. Tanulmányok és jegyzetek. Bp. 2003.
Szíj Enikő: Szabó Dezső finnugrista antipátiái és finn szimpátiái. Finnugor tudománytörténeti csodabogarak I. In: Ünnepi írások Bereczki Gábor tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 19. Bp. 2008. 598‒609.