A székely eredetkérdés kutatásában nagyon fontos eredményeket ért el a nyelvészet is. A 19. század végén – 20. század elején kezdték vizsgálni a székely nyelvjárásokat, kapcsolataikat az ország más területeinek nyelvjárásaival (Balassa József és Steuer János a Magyar Nyelvőrben, Erdélyi Lajos a Nyelvtudományi Közleményekben). Az eredményeket felhasználva, leginkább Erdélyi Lajos munkásságára hivatkozva, az 1990-es években Benkő Loránd foglalkozott ezzel a kérdéssel. Kutatásai szerint a székelység három nyelvjárást beszél. Az első Marosszék nyelvjárása, a második Udvarhelyszék és a volt Telegdiszék nyelvjárása, a harmadik pedig Sepsi-, Orbai-, Kézdi-, Kászonszék, Felcsík, Alcsík és Gyergyószék lakóinak nyelve. Ezen nyelvjárások közül a marosszéki az Őrség és Pozsony vidéke nyelvjárásaival mutat kapcsolatot, az egykori Telegdiszék, később Udvarhelyszék nyelve kapcsolatban van Baranya és a valamikori Valkó megye nyelvjárásaival, míg a legkeletibb székely csoportok nyelve az Őrség és az Őrvidék nyelvjárásaival rokon.

Gyergyóalfalvi székely férfiak - apa és fia

Benkő Loránd véleménye szerint a székelyek Erdélybe való betelepülésük idején magyarul beszéltek. Ebből így következtetett:

A törökségnek és a székelyeknek egymáshoz nyelvileg és etnikailag csupán annyi közük van, amennyi a magyarság egészének. Nem több és nem kevesebb. A székelyek nem török fajú nép. (Benkő Loránd: Adalékok a székelyek korai történetéhez. Új Erdélyi Múzeum III-2. Budapest, 1990. 118.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kristó Gyula azonban észrevette, amit nyilván te is, nyájas olvasó, hogy a székelyek „török fajúsága” nem feltétlenül függ össze a székelyek 13-14. századi nyelvével. Ezért a nyelvi adatok ellenére is fönntartotta véleményét, hogy a székelyek azonosak a történeti forrásokban szereplő eszkil-bolgárokkal, de a 11. századra már elvesztették eredeti nyelvüket és elmagyarosodtak (Kristó Gyula: A székelyek eredetéről. Szeged 1996. 116.).

A nyelvészeti megfigyelések teljes mértékben alátámasztják a földrajzi-történeti adatokat a székelyek elsődleges Kárpát-medencei lakhelyéről. A földrajzi neveket Thúry József gyűjtötte össze.

Thúry József statisztikai összegzése szerint 93 székelyföldi helynév 194 ízben fordul elő a Kárpát-medence területén, méghozzá a Dunántúlon, valamint Pozsony és Nyitra megyében (azaz a középkori ország nyugati területein) 126, a Tiszántúlon 68 alkalommal. Igen érdekes a megfelelések megyei bontása; ez úgy fest, hogy a nyugati megyék közül Zalában 21, Veszprémben 16, Baranyában 14, Vasban 12, a keletiek közül Biharban 16, Szatmárban 13, Szilágyban 11, Aradban 10 a székelyföldivel egyező földrajzi nevek száma. (Kristó Gyula: A székelyek eredetéről. Szeged 1996. 113–114. Thúry József tanulmánya az Erdélyi Múzeum 15. kötetében jelent meg, 1898-ban.)

A székelyek a 13-14. századi oklevelekben is feltűnnek mai lakóhelyükön kívül. Öt településsel kapcsolatban említik őket:

1. Boleráz (Pozsony megye)
2. Barandanbe (Sopron megye)
3. Nagyváty (Baranya megye)
4. Ebey (Bihar megye)
5. Sásvár (Ugocsa megye)

E települések Sásvár kivételével azon nyelvjárások területén helyezkedtek el, amelyek kapcsolatot mutatnak a mai székely nyelvjárásokkal (a térképet lásd Kristó Gyula idézett művében, 158.).

Amint fentebb láttuk, a székelyek származásának kérdésében ugyan nem értett egyet a nyelvészet és a történettudomány két jeles képviselője, Benkő Loránd és Kristó Gyula, de azt Kristó Gyula is valószínűnek tartotta, hogy a székelyek már a 11. században magyarul beszéltek. Úgy gondolta, hogy az eszkil-bolgárok és a kálizok a honfoglalókhoz csatlakozott egyéb néptöredékekkel együtt alkották a kabar (nála „kavar”) törzset:

Azt kell gondolnunk: a székelyek nem függetlenek a kavaroktól. Magam úgy vélem: a kavarok az egyetlen magyar csatlakozott segédnépi szervezet népességének összefoglaló neve volt. Ennek a szervezetnek a szilárd vonalai akkor alakultak ki, amikor a székely csatlakozást nem sokkal követően a kazárok közül kivált kavarok is a magyarokhoz szegődtek. (Kristó Gyula: i. m. 56.)

Arra, hogy a székelyek idegen népként csatlakoztak a magyarokhoz, nem csak a krónikák és a székely folklórhagyományok utalnak. Ugyanezt bizonyítja a székelyek katonai segéderőként való felhasználása az Árpád-kor háborúiban, valamint a székely társadalom katonai jellegű belső rendje.

A székelyek 1116-ban II. István király seregében a besenyőkkel együtt a fősereg segédcsapatait alkották. A 13. századból is számtalan adat van arra, hogy a székelyek külön csapattestet alkottak a magyar hadseregen belül. Elkísérték II. András magyar királyt a Szentföldre, és részt vettek a bolgárok és tatárok elleni háborúkban is. Egészen a 15. századig követhető nyomon a székelyek sajátos szerepe a magyar hadrendben: II. Ulászló 1499-es oklevele szerint a székelyek a királyi fősereg előtt haladnak a csatamező felé, azt elhagyva pedig az utóvédet alkotják.

A székelyek társadalmi szervezetéről, amely az egykori katonai feladat megoldására jött létre, a Néprajzi Lexikon azt írja, hogy „törökös nomád mintára törzsenként 6–6 nemre, a nemek 4–4 ágra oszlottak”. Az ágakon és nemeken belül három társadalmi réteget különböztettek meg: a primorokat, a lófőket és a köz- vagy gyalogszékelyeket. A primorok több lovas katonát is ki tudtak állítani, a lófők csak egyet − önmagukat. A legszegényebbek pedig gyalog harcoltak. A 19. század első felében az anyakönyvek még feltüntették ezeket a rangokat. A mellékelt képen látható, hogy az 1831. február 11-én született Katona János ükapám édesapja, Bartholomeus Katona M. O. P. volt, vagyis a miles ordinis pedestris = gyalog katonarend tagja.

Bartholomeus Katona M. O. P.

A székelyek származásával és nyelvével kapcsolatos alapvető tudnivalókat összeszedtük. Ezek után fussunk neki még egyszer a kérdésnek: Finnugorok-e székelyek? Vagyis magyarok-e? És ha igen, mióta?

Sok jel utal arra, hogy a székelység a honfoglaló magyarsághoz csatlakozott idegen etnikum volt. Ugyanakkor a székely népnévnek az eszkilből való származtatása tovább vizsgálandó. A turkológusok egyértelműen elvetették ezt a lehetőséget. A történészek ezért annak lehetőségét keresték és keresik, hogy az eszkil népnév nem török nyelvi közegében, hanem már a magyar nyelvben változott székellyé. Mellesleg, ha az eszkil~székely azonosítás elfogadható, akkor sincs minden megoldva, mert a krónikák és a székely szájhagyomány szerint a székelyek nem a bolgár-törökök, hanem a hunok leszármazottai.

A székelyek nyelvével kapcsolatban már idéztük Benkő Lorándot és Kristó Gyulát. Most lássuk megint a Néprajzi Lexikont:

A Székelyföldet megülő székelyek már mind magyarul beszéltek. Nem tagadható, hogy eredetileg lehettek közöttük nem magyarul beszélő törökös népelemek, azonban csatlakozásuk után a magyar elemmel szemben kisebbségbe szorultak. …már törzsi szervezetük létrejötte idején is magyarok lehettek, mert a nemek és ágak fennmaradt nevei között nincsen török eredetre valló. Sem az általuk adott székelyföldi földrajzi nevek, sem népi kultúrájuk (kivéve a 17. sz.-ig megőrzött türk típusú „székelynek” nevezett rovásírást), amely azonban már a magyar fonetikához igazítva maradt ránk, sem nyelvjárásuk nem mutatja, hogy népességük ne lett volna magyar. Elképzelhető, hogy törzsi szervezetük felsőbb parancsra alakult ki, nem maguk szervezték meg.

Tehát magyarok voltak is, meg nem is. Ezt Kristó Gyula így fogalmazta meg:

Török eredet nélkül egyáltalán nem lettek volna székelyek, magyar eredet nélkül viszont semmmiképpen sem lennének ma székelyek.

Írta ezt már többször idézett könyve végén, 1996-ban. Azóta egy jelentős esemény történt a téma kutatásában: Szegeden konferenciát szerveztek A Kárpát-medence és a steppe címmel. Az elhangzott előadásokat tartalmazó kötet 2001-ben jelent meg. Látható belőle, hogy a konferencián Sinkovics Balázs, Klima László és Kordé Zoltán is foglalkozott a székelykérdéssel. Mint arra már előző írásomban utaltam, Klima László véleménye szerint a székely népnév nem az eszkil-bolgárok nevéből származik, hanem a finnugor eredetű magyar szeg szóból. Etimológiájához egy elméletet is konstruált. Úgy véli, hogy a kalandozások lezárultával, tehát a 10. század közepén szervezték meg eleink a székely törzset, melynek feladata az ország határainak védelme volt. A székelyek sajátos jogállása szerinte abból származott, hogy ők speciális katonai funkciót láttak el, ráadásul ezt a feladatot egy akkoriban elavulóban lévő társadalmi struktúrában, törzzsé szervezve látták el. Különállásuk tehát ebből ered, nem a magyarokétól eltérő nyelvükből. Megjegyzem, előadásában Klima László sem zárta ki, hogy a székely törzs megszervezésének idején a székelyek között lehettek nem magyar anyanyelvűek is.

Namármost, ha ennyi okos ember nem tudott dönteni arról, hogy a székelyek magyarok, ergo finnugorok voltak-e vagy sem, akkor hogyan döntsem el a kérdést én, aki vagyok csak egy lúzer blogger? Döntsél te, kedves olvasó!