Játsszunk bátorságpróbát! A feladat: tetszőleges kocsmában, a délelőtti delíriumot megelőző szűk időszakban (vagyis legföljebb 9 óráig) kérdezzük meg a pultot támasztó arcok valamelyikét, hogy jár-e múzeumba! Ha futás közben sikeresen eltávolítottuk a söröskrigli szilánkjait a hajunkból, akkor az össztársadalmi válaszon is marad időnk elgondolkodni. Nem kellenek ide reprezentatív közvélemény-kutatások: mindenki pontosan tudja, hogy a múzeumok nagy bajban vannak. No nem a menő helyek, ahol a Szentföld örökségét mutatják be, hanem azok az állandó kiállítások, ahol kellő források híján hosszú évek óta ugyanazok a napszítta tablók aszalódnak a vitrinek mögött. A csekélyszámú érdeklődő értelmiségitől és a sznoboktól eltekintve múzeumba nagyjából az általános- és középiskolások járnak, de ők sem a maguk buzgalmából, hanem, mert az iskolai kirándulások részeként az ilyen helyek látogatása kötelező a bográcsban főtt paprikás krumpli és a tábortüzes műveltségi vetélkedő előtt.

Az épület külső falán látható emléktábla
(Forrás: a szerző)

Főváros a Bakonyban

Zircet, vagy, ahogy a kis Veszprém megyei város nevezi magát, „a Bakony fővárosát” érdemes kerülő úton, Budapest felől Várpalotánál északnak kanyarodva, Szápár-Csétény-Dudar felől megközelíteni – már ezért is megéri a kirándulás. A hétezer lelkes, 900 éves város története a leírások szerint „leginkább a ciszterciek apátságához fűződik”, jelképe ma is a ciszterci Bazilika minor, amely a középkori apátságtól nyugatra, 1737 és 1752 között épült. Az erre megforduló turisták ezen kívül leginkább a Bakonyi Természettudományi Múzeumot, az Arborétumot, no és persze (a múzeumhoz hasonlóan) az apátság épületében látható Reguly Antal Műemlékkönyvtárat látogatják.

Reguly (1819–1858), a magyarországi finnugrisztika egyik első képviselője, a város szülötte volt, nevével lépten-nyomon találkozni az ország legmagasabban (400 méteren) fekvő városában (azaz Zircen). Nevét a könyvtáron kívül egy általános iskola és előkészítő, egy szakképző iskola, egy utca, valamint a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház viseli.

Zircen a monostorral szemközti Rákóczi tér túlsó végében bújik meg a tudós szülőháza, egy szebb napokat látott, 1766-ban emelt épület, ahol a múzeum a rendszerváltást követően rendezkedett be.

A múzeum bejárata
(Forrás: a szerző)

A kiállítás a Reguly család egykori lakásában kapott helyet. Az első teremben volt valamikor az ebédlő. Körben székek, a falak mentén üveges vitrinek, a tárlókban fényképek, Reguly kinagyított kézírása, térkép, magyarázó szövegek. Nem érdemes elővenni a fényképezőgépet. Hamarosan gyerekcsoport érkezik egy székesfehérvári iskolából, a tárlatvezető magyarázni kezd, unott arcok, ideges fészkelődés, ásítozó tanár nénik. Továbblépünk, a belső teremben üde színfolt a két, uráli népviseletbe öltöztetett bábu (az nem derül ki, mely népcsoport viselete). A harmadik teremben fotókiállítás egy uráli látogatásról: amatőr fényképek, néhány használati tárgy. Nem sok, de megérezni, miként is élnek távoli rokonaink (ha azok). A negyedik, utolsó szobában Bér Júlia grafikus és festőművész emlékszobája. A művésznő nem foglalkozott néprajzzal, saját kérésére azonban mégis idekerültek az alkotásai.

Titokzatos népviselet. Rejtély, kié, de szép
(Forrás: a szerző)

Bognár, toplász, etnográfus

Reguly Antal etnográfus volt ugyan, ennek ellenére kicsit erőltetett párhuzamnak tűnik, hogy az életútját és tudományos kutatásait bemutató múzeum fölötti padlástérben kapott helyet a Zirc és a Magas-Bakony helytörténeti, néprajzi tárgyi emlékeit demonstráló kiállítás. Gyerekeket a kultúra szent ügyének megfogni sem a tárlókban ásítozó térképekkel, sem a népi kendermunka eszközeivel nem lehet, a múzeum létrehozóinak viszont zseniális ötletük támadt: az épületegyüttes földszinti szárnyában tíz bakonyi népi mesterséget bemutató műhelyt alakítottak ki.

A bognár-, bőrműves-, fazekas-, gyertyakészítő-, kosárfonó-, kovács-, méhész-, mézeskalácsos-, szövő-, és toplász- (ez a taplógomba feldolgozása, például kalapkészítés) műhelyekben szakemberek tartanak foglalkozásokat az iskolásoknak, akik az elkészített tárgyakat haza is vihetik. Kicsit olyan ez, mint az all inclusive szállodák világa, igaz, tényleg csak kicsit.

A kézműves foglalkozásokon szerény összeget ugyan fizetni kell a műhelyek használatáért és az anyagköltségért, de a múzeumi belépő felnőtteknek 250 forint, a diákoknak, tanároknak, nyugdíjasoknak pedig csak 130. Vicc. Egy gombóc fagylalt ára. Ilyen árak mellett, figyelembe véve a szűkmarkúan osztogatott állami, önkormányzati támogatásokat, csoda, hogy egyáltalán fűteni tudnak.

Mint oly sok hasonló intézménynek, a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóháznak is a pályázatok jelentik az alkalmi mentőöveket. Az intézmény hetven év fölött járó igazgatója, Illés Ferenc nem panaszkodik – minden követ megmozgat, hogy életben tartsa és fejlessze a múzeumot. A sok teendő mellett arra is futja az idejéből, hogy honlapot szerkesszen, ahol talán a legjobb Reguly-életrajz olvasható, Ruttkay-Miklián Eszter összeállításában.

Keserédes Európa

A múzeum után szinte kötelező program az – apátság falába emelt épületben lévő – Monostor Cukrászda, ahol a gondtalan iskolások a belépőjegy árának többszörösét költik szénhidrátokra. Egy szó sem esik Regulyról, viszont a képviselőfánk hatalmas, ilyen nagyot állítólag máshol nem lehet kapni. A somlói jó, viszont borzalmas a műtejszínhab a tetején. (Utóbbiról mások is hasonló véleménnyel vannak.) A teraszon szuszogva csak egy keserédes konklúzióra futja: a hasonló múzeumokban megfordulva egyszerre érezni, hogy valamikor közel volt, most viszont nagyon messze van Európa.