Polina Zserebcova 1999 és 2002 között Groznijban élte át a második csecsen háborút. Az akkor 14-17 éves kislány élményeiről naplót vezetett, melynek A mű orosz nyelven le is tölthető. részletei meg is jelentek Дневник Жеребцовой Полины (Zserebcova Polina naplója) címen. A könyv megjelenése után az írónőnek emigrálnia kellett, és Finnországban egy menekülttáborba került. Nemrégiben néhány történetet publikált arról, hogy miképp kommunikálnak a helyiekkel az oroszországi menekültek – akik általában nemhogy finnül, de angolul vagy más idegen nyelven sem beszélnek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

– Beee? – Múúú!

Egy kaukázusi menekült betért egy húsboltba, hogy a saslikhoz húst vegyen. Igen ám, de a becsomagolt húsokról sehogy sem tudta kideríteni, hogy miféle állatból származhat. Végül odament az eladóhoz, felemelte mutatóujjait, és azt mondta:

– Múúú!

Az eladó csöppet sem nevetett, csupán oldalra hajtotta fejét, és magabiztosan válaszolt:

– Múúú!

A vásárló egy másik csomagra mutatott, ujjait begörbítette:

– Beee?

Az eladó felelt:

– Nó, ször.

Majd odament egy másik hűtőpulthoz, kiemelt belőle egy csomag húst, a vásárló elé tette, és azt mondta:

– Bee!

Szupermarket Finnországban
(Forrás: Wikimedia Commons / Manfred Werner - Tsui / CC BY-SA 3.0)

Tiltakozás

A finn menekültügyi dolgozók segítőkészek és kedvesek a menekültekhez, ezért általában kevés a konfliktus a hatóságok és a menekültek között. Egy alkalommal azonban a menekültek tiltakozó mozgalomba fogtak: nem voltak hajlandóak maguk takarítani a közös használatú konyhákat és wc-ket. Éppen ezért a tábor vezetői úgy döntöttek, hogy büntetésből nem fizetik ki a segélyeket. A menekültek azonban nem hátráltak meg, sőt, tizenkilencre lapot húztak: elhatározták, hogy kifosztják a szomszédos élelmiszerboltot.

A menekültek bevonultak a szupermarketbe, összeszedtek egy halom felvágottat, sajtot és csokoládét, majd a pénztárakat megkerülve kivitték őket. A bolt dolgozói persze kihívták a rendőröket. A menekültek csak erre vártak: elkezdték kifejteni a rendőröknek az őket ért igazságtalanságot. DE akciójuk nem érte el célját: a rendőrök nem tartóztatták le őket, nem is szabtak ki bírságot, és még csak le sem teremtették őket. Azt mondták:

– Önök bizonyára megéheztek. Egyenek csak – és ezzel elhajtottak.

A menekültek feladták. Bevonultak a konyhába – takarítani.

Magyarázat

A táborba érkezett egy magas, hosszú szakállú férfi a vékonyka feleségével. Állítólag egy autó csomagtartójában lógtak át a határon. Az asszony a második hónapban volt – ez természetesen még nem látszott rajta, de mindenképpen szerették volna, ha erről tudnak a hatóságok. El is mentek a tábor vezetőségéhez – igen ám, de finnül vagy angolul ők sem tudtak.

A férj tehát rámutatott az asszony hasára, és hosszan nyávogni kezdett, igyekezve utánozni a baba sírását. A hivatalnokok angolul és finnül próbálták kérdezgetni, mi történt, szükség van-e orvosra. A férfi folytatta a magyarázkodást, ezúttal futball-labdányi hasat formálva. A hivatalnokok arra gondoltak, hogy az asszony esetleg felfújódott és kérdezgették, hogy a hasa fáj-e, gyógyszerre van-e szüksége. Végül a menekült feltalálta magát, és az asszony hasára mutatott:

– Kinder-szurpriz!

Ebből végül a hivatalnokok is megértették, miről van szó.

Kinder-szurpriz
(Forrás: Wikimedia Commons / Gargaj / CC BY-SA 2.5)

Becsszó

Egy észak-finnországi menekülttáborban történt. Egy menekültnek visszautasították a kérelmét, ami azt jelentette, hogy kitoloncolják. Érte jöttek a rendőrök. A menekült kért öt percet arra, hogy imádkozzon és összecsomagolja a holmiját. Ahogy azonban becsukta maga mögött az ajtót, kimászott az erkélyen és elfutott a közeli erdőbe. A rendőrök egy idő után felfedezték a turpisságot, és megijedtek, hogy a menekültnek baja esik az erdőben, vagy belefullad valamelyik mocsárba. A menekültnek azonban eszébe jutott, hogy a telefon helye meghatározható, kikapcsolta a készüléket, és elrejtőzött a fék között. Három óra elteltével azonban megéhezett. Bekapcsolta a telefont, persze a rendőrség azonnal hívta. A menekült azonnal kijelentette:

– Nem megyek oda magukhoz.

A rendőrség:

– Értettük. Ne fulladjon a mocsárba. Jöjjön vissza, egy évre meghosszabbítjuk a menedékjogot.

A menekült nem engedett:

– Nem hiszem. Becsapnak. Át akarnak verni. Nem megyek. Nem vagyok hülye.

A rendőrök értetlenkedtek:

– Hogy csapnánk be? Hisz mi vagyunk a rendőrség!

Mire a menekült:

– Na nem, nálunk a rendőrség mindig hazudik.

A rendőrök:

– Megadjuk a menedékjogot. Becsszóra.

Még egy óráig vitatkozgattak, végül a menekült feladta magát. És megkapta a menedékjogot.