A 37 település határában húzódó Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet Magyarország folyóvizekben egyik leggazdagabb területe. A Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr két ága, az Öreg-Túr, illetve az Ásott-Túr egyaránt érinti. A folyók mellett kisebb természetes és mesterséges vízfolyások is behálózzák, így a Batár, Gőgő, Szenke, Tapolnok, Palád, Csaronda és a Szipa, amelyek mára inkább belvízgyűjtő csatornák.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Habarics Béla, a terület természetvédelmi kezelője, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegységének vezetője szerint „a körzet vízrendszere mindmáig élő, formáló és formálódó”. Szerencsére a 2000. év télvégi, tavaszi, romániai eredetű cianid- és nehézfém-szennyeződést is kiheverte már a Szamos és a Tisza, jelentősen javult vizükben az élőlények fajösszetétele azóta.

Réti csík
(Forrás: Wikimedia Commons / George Chernilevsky)

A tájvédelmi körzet folyói ma is rendkívül változatos élőhelyet biztosítanak a vízhez kötődő életközösségeknek. Nagy számban fordulnak elő bennük védett halfajok, amelyek között nem ritka a fokozottan védett, a pisztrángfélékhez tartozó dunai galóca és a pénzes pér. A körszájúakhoz tartozó tiszai ingola vagy a bennszülött fajnak számító petényi-márna, továbbá a magyar és a német bucó, illetve a selymes durbincs ugyancsak értékes halfaj a körzetben. A mocsaras vizek lakója pedig a lápi póc és a réti csík, igaz, ezek a fajok már nagyon megfogyatkoztak.

Lápi póc
(Forrás: Wikimedia Commons / Zsoldos Márton / CC BY-SA 3.0)

Június végén felejthetetlen látványt jelent a tiszavirág rovarok rajzása. Ez a kérészfaj nagy tömegben már csak a Tiszában és mellékfolyóiban található – magyarázta Habarics Béla. Itt él továbbá a folyami szitakötők mind a négy faja, amire kevés példa akad az országban. Emellett a kisebb vízfolyásoknál látható a mocsári és a fémzöld szitakötő, míg az utóbbi testvérfaja, a sárgafoltú szitakötő a lápos területek vizeiben lakik.

A hullámtéri réteknek a tavaszi és őszi áradások idején fontos szerepük van a különféle bukó- és úszórécék, illetve a parti madarak vonulásában is. A Tisza úgynevezett magas partjai a partifecskék, a gyurgyalagok és a jégmadarak költőhelyei. A másutt egyre fogyatkozó vidra is megtalálható még a Tisza és a Szamos árterében, valamint a térség mesterséges tavainál, így a halastavaknál is.

Vidrák
(Forrás: Wikimedia Commons / 4028mdk09 / CC BY-SA 3.0)

Sarkvirág, pocsolyalátonya, tavaszi tőzike, kárpáti sáfrány

A csaknem asztalsimaságú Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet Területét egykor mocsár- és lápfoltokkal átszőtt erdő borította. Az erdősültség a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának adatai szerint még ma is jelentős, 24 százalék arányú.

A Tisza és a Szamos hullámterén fűz-nyár ligeterdők díszlenek. Cserjeszintjük sűrű, nehezen járhatók, a fákon néhol ligeti szőlők is kapaszkodnak. Az erdőkben májusban a kétlevelű sarkvirág bontja zöldessárga virágait, de található ott Tisza-parti margitvirág, sőt az iszapos partoknál a szintén ritkaságnak számító pocsolyalátonya is.

A folyóvizektől távolabb, az ősrégi magas ártereken tölgy-kőris-szil keményfaligetek emelkednek ki a síkságból. Cserjeszintjük rendkívül dús és változatos. A legszebb keményfaligetek a Vámosatya és Gelénes határában fekvő Bockereki-erdőben, valamint a tarpai Téb-erdőben láthatók. A fák alatt a tavaszi tőzike és az áprilisban már virágot hozó, páratlan szépségű kockásliliom nagy foltokban díszíti a tájat. Az utóbbi ugyan a láprétek, ártéri rétek és cserjések aljnövényzete, de jól érzi magát a ligeterők naposabb tisztásain, erdőszegényein is.

Kockásliliom (nem négyzetrácsos!)
(Forrás: Wikimedia Commons / Sten Porse / GNU-FDL 1.2)

A tájegység vezetője elmondta, hogy a gyertyán- és tölgyerdők ugyancsak jellemzőek a tájvédelmi körzet területén. A legidősebb a tarpai Nagy-erdőben található gyertyános-tölgyes, ahol mintegy tízhektáros eldugott részen megközelítően kétszáz esztendős „őserdő” maradt fenn.
A szintén híres Dédai-erdőben szálanként bükk is előfordul, amelynek az Alföldön itt van a „legalacsonyabb előfordulási helye”. A gyertyánosok, tölgyesek cserjeszintje gyér, ellenben kiemelkedően gazdag a lombfakadás előtti hagymás-gumós, lágy szárú növényzetük. A magosligeti Cserköz-erdőben él például a sárga virágú fiókás tyúktaréj, valamint a halványlila virágszőnyegként díszlő kárpáti sáfrány. Április elején az erdélyi csillagvirág és a mézillatú odvas keltike bontja ki szirmait.

Odvas keltike
(Forrás: Wikimedia Commons / Kristian Peters – Fabelfroh / GNU-FDL 1.2)

Nagy faj- és egyedszámú jelenléttel bírnak a csigák is, köztük a ritka bánáti- és a kárpáti kék meztelen csiga. A gyertyános-tölgyesek lakója az erdélyi futrinka, és viszonylag gyakori a keresztes vipera is, bár a mérges csúszó-mászó állományát többször megtizedelték az évszázadok során a tiszai áradások.

A tájvédelmi körzet mély, szinte állandóan vizes területein európai jelentőségű égeres láperdők is váltják egymást. A pangó vizekből apró szigeteket alkotva emelkednek ki a mézgás éger mohával lepett törzsei, amelyek töveinél tömegesen fordulnak elő a különféle páfrányok.

A legszebb láperdő a Bockereki-erdőben lévő Gönte nevű fás terület, amelyhez hasonló csak Észak-Európa nagy síkságain látható – emelte ki Habarics Béla. A Lónyai erdőben a Mélyéger nevű rész ugyancsak kiemelkedően értékes. A csarodai és a beregdaróci tőzegmohás lápok pedig európai viszonylatban is páratlanok. Ezek az apró, néhány hektáros lápszemek az utolsó jégkor végén holtággá válva szakadtak le a folyókról. A körülöttük megmaradt összefüggő erdők teremtették meg a magas páratartalmat és a hűvös mikroklímát, amely a láposodás feltétele.

A láperdők tőzegmohapárnái között nyár elején virágzik a tőzegáfonya, amely piros bogyókat érlel. Magyarországon már csupán itt fordul elő, csakúgy, mint a szintén védett, zsombékalkotó hüvelyes gyapjúsás, amely virágzásakor kis fehér szigetként jelzi létét. Jellegzetes növény még a tőzegeper és a májusi virágzáskor megjelenő vidrafű is.

Tőzegáfonya
(Forrás: Wikimedia Commons / Huhulenik / GNU-FDL 1.2)

Az éger-, fűz- és tőzegmohás lápok gerinctelen állatainak világa szintén igen értékes, különösen a bennszülött lápi póc és az elevenszülő gyík.

Virágzó sziki kocsord, réti őszirózsa és kornistárnics

Az utóbbi két-háromszáz esztendőben a Szatmár-beregi-síkságon egyre kiterjedtebbé váltak a füves térségek. Nagy részük ecsetpázsitos kaszáló, de előfordulnak csenkeszes legelők is. Az erdős sztyep jellegű foltokon virágzik a védett sziki kocsord és a réti őszirózsa, míg a mocsár- és lápréteken a kornistárnics.

A fás legelőkön páratlan szépségű öreg kocsányos tölgyek, magyar kőrisek és vadkörtefák adnak árnyat. A legszebbek a Túristvándi térségében látható Rókás-legelő hatalmas tölgyei. Az óriásira nőtt fák odvaiban költ a füles kuvik, a búbos banka és az élénk színű szalakóka, de ott neveli utódait több denevérfaj is. Szintén ott rak fészket a nagy őrgébics, és ez a madár sehol másutt nem költ az országban: a természetvédők legnagyobb örömére a most tizenöt-húsz párt számláló állomány növekvő az utóbbi években. A sólyomfélék közül gyakori a vörös vércse, amelynek szaporodását fészkelő ládák és tálcák kihelyezésével segítik a szatmár-beregi ornitológusok.

A túristvándi Rókás-legelő
(Forrás: Wikimedia Commons / Kossuthzs. / GNU-FDL 1.2)

A gyepeken nagyon gazdag a gerinctelen állatvilág: az ugyancsak európai jelentőségűnek számító hangyaboglárka lepke mellett jellemző előfordulású a nagy tűzlepke és a díszes tarkalepke. Az utóbbiaknak Beregdaróc és Fülesd térségében találhatók a jelentős számú populációi. A fokozottan védett nagy szikibagoly lepke szintén nagy számban fordul elő, mivel a sziki kocsord növényhez kötődik, szárában és gyökérzetében fejlődik ki a hernyója.

A füves területek kiemelkedő természeti értéke – ahogy Habarics Béla fogalmazott – a haris is. A rigó méretű, földön fészkelő madár április végén érkezik meg vándorútjáról, és alkonyattól hajnalig reszelő hangjával jelöli ki territóriumát. Fiókái fészekhagyók és csak július végére, augusztus elejére válnak repülő képessé. Európa más részein a haris a gépi kaszálás miatt pusztult ki, mivel sem a fiókák, sem az idős madarak nem képesek elmenekülni, Szatmár-Beregben viszont vigyáznak rájuk a kézi kaszások. Az itteni harisállomány így ma már a legnagyobbnak számít az országban, évente általában 150-250 párat számolnak össze a körzetben a természetvédelmi őrök. Nagy gondot fordítanak a szintén fokozottan védett és földön fészkelő réti fülesbagoly és a hamvas rétihéja védelmére is.

Hamvas rétihéja
(Forrás: Wikimedia Commons / Rodrigo de Almeida)

A tájegység vezetőjének tájékoztatása szerint a természetkímélő gazdálkodás az utóbbi húsz évben megerősödött a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet területén. A környezetvédelmi programhoz a terület 31 százalék arányú szántóföldjén dolgozó több mint 400 gazda csatlakozott eddig, és közel 9000 hektár mezőgazdasági birtokon vigyáznak munkájuk közben az értékes növényekre, állatokra, hogy továbbra is megőrizzék az ősi Alföld fennmaradt arculatát.

Különösen óvják a térségben található két apró, úgynevezett romvulkánt, a tarpai Nagy-hegyet és a Barabás községhez közeli Kaszonyi-hegyet. A prioxéndacitból felépülő Nagy-hegy – a legmagasabb pontja 156 méter – a tájvédelmi körzet része, a riolit alkotta Kaszonyi-hegy – amelynek 221 méteres legmagasabb pontja az országhatáron túlra esik – pedig önálló természetvédelmi területet alkot 1991-től.