Trianon óta

Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint a mostani eredmények arra az alapvető problémára vezethetők vissza, ami a román állam és a nemzetiségek viszonyában megmutatkozik. Lassan évszázados az az erőltetett, központilag irányított és a helyi viszonyokat mellőző oktatáspolitika, amellyel a román állam meg akarja oldani a nyelvtanítást. Amikor Lászlófy úr felhívta a Székelyföldre látogató miniszter figyelmét az ottani romántanítás problémáira, Cristian Adomnitei még a személyes beszélgetéseken is elzárkózott egy, a kisebbségi magyarok körében használt romántankönyv és metodika ötletétől. A vezető pedagógusnak így csak megerősödött a gyanúja: „a román politikusok nem akarják, hogy gyermekeink megtanuljanak románul”.

Marosvásárhely, a Bolyai gimnázium épülete 1993-ban
(Forrás: Baracs Dénes/MTI)

Az oktatáspolitika

A bukaresti oktatáspolitika valóban ellentmondásos. Balázs Lajos, a csíkszeredai (Miercurea Ciuc) Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román tanszékének vezetője kiemeli a logikai törést.

A jelenlegi tanügy-minisztériumi koncepció alapeleme szerint minden kisebbség anyanyelve a román. A magyar gyerekek többsége számára azonban az iskola az egyetlen intézmény, ahol megtanulhatnak románul. A román nyelvoktatás erre nem fordít figyelmet, elhiteti, hogy a székelyföldi gyereknek román az anyanyelve, pedig olyan oktatási vertikumot kellene felépítenie, ami megfelel a számukra: tankönyvvel, metodikával, oktatáspolitikával.

A nyelvoktatásban pedig porhintés zajlik: a nemzetiségek számára alsó tagozaton létezik ugyan egy sajátos tankönyv és program, de ez a felső tagozaton már azonos a románnal. Érdeklődésünkre a tanszékvezető megmutatta a tankönyvet, amelynek borítója kétnyelvű: Limba şi literatura română – Román nyelv és irodalom, a belseje azonban megegyezik a román oktatásban használatos tankönyvével. Az olvasmányok szövege nagy terjedelmű és sűrűn szedett, sok-sok feladattal felduzzasztva. A leckék végén levő kiemelt szavak vagy ritka regionális kifejezések, vagy olyan archaizmusok, amelyek ma már nincsenek használatban (jellemző, hogy a romániai magyar pedagógusok éves továbbképzésén, a Bolyai Nyári Akadémián megkérdezett romántanárok közül harmincból mindössze öten ismerték pontosan e tankönyvi szavak jelentését). A tankönyv végül tartalmaz egy román–magyar szószedetet is, amely több hibás fordítást ajánl fel a nebulónak.

Ez az alternatívnak nevezett tankönyv a romániai nyelvoktatás nagy porhintése, amint azt a vizsgarendszer is mutatja: a magyar anyanyelvű tanulók azonos vizsgát tesznek román anyanyelvű társaikkal.

Román mint idegen nyelv

A román tanszék által kidolgozott oktatáspolitikai koncepció főbb alapelvei

1. A román nyelv oktatása csaknem uniformizált, szabványosított gyakorlatának megszüntetése a magyar anyanyelvű oktatási intézményekben.
2. A román nyelv oktatása feleljen meg a magyarság kommunikációs igényének. Konkrétan: az erdélyi magyarság a mai irodalmi román nyelv jó ismeretében, a mai román köznyelv nagyon jó ismeretében érdekelt.
3. A román oktatáspolitikának és oktatásstratégiának biztosítania kell azt az alkotmányos és emberi jogot, hogy a magyar anyanyelvű tanuló a román nyelv egységes és normatív, tehát nyelvjárások és történeti rétegek fölötti változatát tanulhassa. Csakis ez biztosíthatja a magyar tanulóifjúság esélyegyenlőségét a román társadalom hasznára is, a gazdasági, társadalmi, kulturális, közéleti, tudományos, politikai, érdekvédelmi stb. élet minden területén.
4. Egymásra épülő, egymásból organikusan következő, tematikailag folyton gazdagodó, az élet csaknem valamennyi kihívására nyelvileg reagáló tanterv, tankönyv, ennek megfelelő vizsgáztatási rendszer és követelmények kidolgozása.
5. Az oktatás gyakorlatában az írásbeli és szóbeli kommunikációs készség kialakításának gyakorlati jellegére kell gondot fordítani, mennyiségi és minőségi vonatkozásban egyaránt.
6. A túlzottan sok irodalmi szöveg helyett a tankönyvek szövegeit a mai román nyelv szókincséhez és stílusához igazított, tematikailag változatos didaktikai szövegekkel kellene helyettesíteni.
7. Az oktatónak folyton követnie kell a magyar és román nyelv sajátos nyelvi, szóképzési specifikumát, következetesen ki kell igazítania az anyanyelv hatására elkövetett hibákat, ki kell alakítania – az eltúlzott grammatikai elemzések mellőzésével – a magabiztos és meggyőző kommunikációs készséget.

A szakértők szerint olyan tankönyvre lenne szükség, amely figyelembe venné a románra jellemző nyelvi sajátosságokat: szószerkezeteket, szókapcsolatokat, a hangsúly fontosságát (a románban a hangsúly változása jelentésváltozással járhat), az igeragozást, a nemek használatát.

A tanszék által kidolgozott nyelvoktatási koncepció (lásd keretes írásunkat) az oktatás tárgyát képező nyelvet így nevezi: nem anyanyelvi román. Hogy e kissé furcsa terminus megszületett, annak két komoly oka van. Egyrészt jól kifejezi a nyelvet tanuló és a nyelv természete közötti viszonyt. Másrészt nem hordoz olyan érzelmi töltetet, mint a „román mint idegen nyelv”. Ilyet hangoztatni az egységes, oszthatatlan és nemzetállam Romániában (vö. Románia Alkotmánya 1. §.) ugyanis egyet jelent a hazaárulással. Talán emlékszünk még arra, hogy amikor 2007 nyarán Băsescu elnök székelyföldi látogatása nyomán azt merészelte javasolni, hogy ott a románt idegen nyelvként kellene oktatni, a politikai pártok, illetve a sajtó egy része a román népet és az alkotmányt ért sértésről beszélt.

Állásinterjún tudni illik

„Ha a székely gyerekek nem a modern, élő román nyelvet tanulják meg, hátrányos helyzetbe kerülnek, másod-harmadrendű állampolgárok lesznek” – mondja Balázs tanár úr.

Említ egy konkrét példát is. Nemrég egy kolozsvári informatikai cég három nyelven, angolul, románul és magyarul beszélő munkatársat keresett, és nehéz dolga volt, mert a székelyföldi származású, angolul tudó, szakmájukat jól ismerő mérnök jelentkezők nem tudtak románul. Ha valaki az állásinterjún nem tud románul megszólalni, természetesen nem alkalmazzák, hiszen ez nem lehet egy cég érdeke, mivel a legtöbb üzleti partnerrel románul kell beszélni. Ilyen módon a fiatalok egy része Magyarországon kényszerül munkát keresni, pedig ez éppen ellentétes az erdélyi magyar közösség politikai céljaival.

Csíkszeredában is tanítják

A csíkszeredai egyetemen már négy évfolyam végzett angol–román szakon; a többségük angolt tanít. Balázs tanár úr elismeri, hogy az ide jelentkező székely fiatalok nagy részét az angol motiválja, azok a fiatalok pedig, akik valóban a románt szeretnék tanítani, megrettennek és menekülnek a természetellenes módszertantól és a használhatatlan tankönyvektől. Meg mástól is.

„Semmilyen kontaktusa nincs...”

Egy csíkszeredai romántanár személyes véleménye a jelenlegi helyzetről

Az anyanyelv idegen nyelvként történő oktatása

Igen régi keletű jelenség, amelyet elsősorban a kommunikációs és kulturális kényszer hívott életre.

A magyar mint idegen nyelv oktatására tett első rendszeres kísérletek pl. a 18. századból valók: a legelső, külföldieknek írt magyartankönyv 1729-ben jelent meg Bél Mátyás tollából, Der Ungarische Sprachmeister címmel. Azóta szerencsére bőven gyarapodott a magyar mint idegen nyelvvel foglalkozó tankönyvek és tananyagok száma.

A világ vezető, idegenként tanított nyelve azonban természetesen az angol: megszámlálhatatlan tankönyv, kurzuskönyv, metodika és egyéb oktatóanyag köthető hozzá. Az angol mint idegen nyelv oktatása mind a kidolgozottságban, mind a műszaki fejlődés kihasználásában példamutató: a kínálat ugyanis egyaránt tartalmaz CD-ket, audiovizuális, online és egyéb hordozókat, és a nyelvtudás minden szintjéhez képes átfogó, tartalmas, érdekes és korszerű anyagokat rendelni.

Hazánkban emellett a német, a francia, illetve kisebb mértékben az olasz, újabban pedig a spanyol és az orosz nyelv idegen nyelvként történő oktatása jelentős. Ehhez az újabbnál újabb tankönyvek és segédanyagok mellett az anyaországot képviselő nyelvi-kulturális intézetek (British Council, Goethe Intézet, Francia Intézet, Cervantes Intézet) is nagyban hozzájárulnak. Örvendetes jelenség, hogy a kisebb vagy egzotikusabb nyelvek (pl. dán, bolgár, kínai stb.) tanulására is nyílik mód – ha másképp nem, az adott ország magyarországi kulturális intézetein keresztül.

„Milyen pedagógus lehet az a romántanár, aki tiszta magyar iskolában végzett magyar falvakban vagy városokban, és tanári felügyelet melletti puskázással vizsgázott le románból (a román elnöktől és a román tanároktól védik a többi tanárok a szegény székely gyereket)? Aki könyvekből tanul a csíkszeredai Sapientia egyetemen anélkül, hogy élő nyelvet valakivel gyakorolná? Aztán anyagilag érdekelt helyi tanárai vizsgáztatják le?”

„Amikor végeznek, mindegyikük angolt szeretne tanítani, mert az szakpárban tanulható. A jobbak azonnal elhagyják a pályát, a többi angol katedráért versenyvizsgázik. Aki marad, fél a diákoktól, akik nem tudnak románul, ezért frusztráltak és nacionalisták, fél a szülőktől, akik szeretnék, hogy a gyerekeik tudjanak románul, de mindent az iskolától várnak, és szidják a románokat, mert most ez a nemzeti sport és veszéllyel nem jár, fél a tanfelügyelőtől, aki román, fél a kollégáktól, aki »lerosszmagyarozza« őket, ha szigorúan megkövetelik a nyelvtanulást.”

„Nem hiszem el egyetlen újságcikk állítását sem, csak azt tudom, hogy lehet ma is jól tanítani, és biztosan sokan vannak, akik jól csinálják, mert a székely gyermek nem butább a többi erdélyi magyar gyereknél. Csak sajnos kiszolgáltatottabb, mert semmilyen kontaktusa nincs a többségi nemzettel.”