Illyés Gyula 1934-ben járt Moszkvában, és eltökélt szándéka volt, hogy felkeresi a helyi mordvinokat. Abban az időben ez nem is volt olyan egyszerű, csak szóbeszédből lehetett tudni, hogy merrefelé van a mordvinok által lakott negyed. Illyés julianusi lelkesedéssel indult a nyelvrokonok keresésére. Kalandjairól a Rokonoknál című írása számol be, amelynek címe sejteti, hogy vállalkozása sikeres volt.

Újraértelmezett szimbólumok
(Forrás: Boribon)

Mordvatown Moszkvában?

Az írás a harmincas évek eleji állapotokat ábrázolja, érdekes kordokumentum, hiszen a sztálini terror előtti időszakot mutatja be, vagyis azt a kort, amikor még lehetséges volt a kisebbségi nyelvek művelése, sőt, amikor a központi hatalom támogatta a kisebbségek nyelvének oktatását. Ezekről a pozitívumokról Illyés írásában is olvashatunk. Az író elé egy könyvtárnyi újonnan megjelent irodalmat halmoznak a mordvinok. Sajnos manapság sem jellemző, hogy egy évben ennyi könyv jelenne meg a kisebbségi nyelveken, és nem ez volt a gyakorlat a harmincas évek végétől sem. A másik érdekesség, hogy a találkozás Moszkvában jött létre, és hogy mindezek a munkák a fővárosban is elérhetők voltak. A mai technikai fejlettség ellenére is az a tendencia, hogy a kisebbségi nyelven megjelenő kiadványokat kis példányszámban adják ki, még az adott köztársaságokban is nehéz beszerezni őket, ha nem ismeri a könyvre áhítozó a megfelelő embert, Moszkvában pedig pláne hiába keresnénk őket.

Vessél sokat! (Szocialista plakát erzául)
(Forrás: Boribon)

Érdekes adalék a sztorihoz az is, hogy Moszkvában van egy külváros, ahol a mordvinok koncentrálódnak. Ma ez nem annyira jellemző, akinek sikerül Moszkvába eljutnia, valamelyik ismerősénél száll meg, így nincs esély az egy nemzetiségű közösségek kialakulására. A csoportok ma inkább már a Facebookon vagy ennek orosz megfelelőjén a vkonytaktyén szerveződnek. Illyés szerint 1934-ben azonban még külön kis városrészt mondhattak a magukénak a mordvinok, amelyben klub is üzemelt. Nem tudjuk azonban, hogy csak a nagyobb hatás kedvéért, vagy a híres rokonkeresőkkel (például Kőrösi Csoma Sándorral) vonandó párhuzam kedvéért írja-e a szerző, hogy milyen nehézségek árán jutottak ahhoz az információhoz, hol lehetne a mordvinokkal találkozni. Illyés viszontagságaikra, az adminisztrációs épületek megmászására, és a külvárosi klubok bejárására úgy tekint, mintha orosz kollégájával különleges expedíción vettek volna részt. Már soha nem tudjuk meg, hogy itt valójában csak írói fogásról van szó, vagy a harmincas évek Moszkvájában a kultúrházak klubjai és az egyes külvárosi negyedek lakossága tényleg nemzetiségi alapon szerveződött-e.

Itt rejtőznek vajon a mordvinok?
(Forrás: Boribon)

Illyés leírásában faházas, közművesítés nélküli utcákról van szó, ahol éppen akkor vezették be a villanyt a házakba. A Marina Roscsa tér környékéről van szó, ahova a harmincas években csak nagyon körülményesen lehetett eljutni, több átszállással, villamossal, gyalogolva, amely fokozhatta az egzotikus kalandélményt. Ma már metró jár a Marina Roscsára, megállója néhány éve készült el.

A Marina Roscsa metrómegálló díszítése
(Forrás: Boribon)

Persze kérdéses, hogy valóban volt-e ilyen külön városrész, és nemcsak egy klubról beszélhetünk inkább, amely a moszkvai mordvinok találkozóhelye volt. Az idealisztikusan leírt városrész Illyés képzeletének szüleménye is lehet, különösen az elhanyagolt házak közül egyedül a rendezett, csipkefüggönyös mordvin házak rajza kelt gyanút.

Illyés naiv lelkesedéssel ír, és a nyelvrokonságot nem választja el a genetikai rokonságtól, a klubban összegyűlt mordvinokban iskolatársait véli felfedezni, illetve baranyai parasztokat és ozorai kocsisokat. Illyés nem tesz különbséget a mordvinok között sem, nem tudjuk, melyik beszélgetőtársa moksa, melyik erza. A rokon szavakat is hallás után, sajátos átírással írja le. Annyit sejthetünk, hogy talán inkább moksákkal találkozhatott, vagy vegyes volt a csoport, ugyanis egyes szavaknak a hangalakja inkább a moksa, másoké inkább az erza hangalakra hasonlít. Az is a moksára, illetve esetleg egyes erza nyelvjárásokra utaló jel, hogy egyes szavak az erza irodalmi nyelvben található cs hang helyett s hanggal kezdődnek, például a magyar sovány szó az erza-mordvinban csovinye, a moksában suvanye, Illyés szövegében pedig soványe.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Vannak olyan szavak is a szövegben, amelynek a jelentését valószínűleg félreértette Illyés. Ilyen például az általa gyárkájnak írt szó, amelynek a jelentését ’ő megy’-ként adja meg, azonban a szó leginkább a jakams ’járni’ szó felszólító módú alakjaként azonosítható.

Illyés történetét szépirodalmi munkaként kell olvasni, amelyben az írónak gyerekkori álmait sikerült valóra váltania, és hogy az élmény teljes legyen, és a sztori kerek, az elbeszélést helyenként kissé leegyszerűsít és torzít.

Kortárs észt párhuzamok

Ugyanez a naiv és kissé elfogult szemlélet olvasható ki Rein Sikk Minu ugrimugri című könyvéből, amely a magyar része kapcsán már korábban ismertetett Minu ... (Az én ... ) című sorozatban jelent meg. A könyvet 2009-ben adták ki, mégis most újra nagy vitákat váltott ki, ugyanis az észtek a helsinki könyvvásárra is kivitték a kötetet. A címben található ugrimugri szó a ’finnugor’ jelentésű soome-ugri szó szinonimája, Lauri Vahtre használja egyik cikkében, mint a ’finnugor humbug’ megfelelőjét. Sokáig tehát csak negatív, lekicsinylő értelemben alkalmazták a kifejezést, aztán az észt finnugorbarátok egy lelkes csoportja pozitív jelentést kezdett tulajdonítani neki. Rein Sikk szerint a finnugor népekre jellemző valamilyen közös világszemlélet és gondolkodásmód, és számára az ugrimugri szó éppen ezt a közös lelkiállapotot és életvitelt szimbolizálja.

Rein Sikk nemcsak ezzel a könyvével, hanem mindenkori tevékenységével a „finnugor egységet” hirdeti, a Facebookon megalapította a How many Finno-Ugric people are there on Facebook? elnevezésű csoportot, illetve amióta elkészült a finnugor zászló, az író-olvasó találkozókon a zászlót ábrázoló pólóban szokott megjelenni.

Finnugor egység?
(Forrás: varpho.net)

Rein Sikk könyve amúgy nagyon izgalmas olvasmány, számtalan anekdotát és vicces helyzetet fűz össze, hol szorosabb, hol lazábban. Ha beleolvasunk a könyv bevezetőjébe, megérthetjük, miért kavart olyan sok vitát. Rein Sikk elképzelése szerint létezik a nyelvrokonságon túl egyfajta finnugor lelkület, érzésvilág, és történetei elsősorban észtországi tapasztalatokból, és ott történt eseményekből indulnak ki, de mindig hoz párhuzamot más finnugor népek körében tapasztaltakról is.

És hogy miket tart finnugor vonásoknak: a zenélést, a gyűjtögetést, hogy elteszünk minden tárgyat, illetve igyekszünk mindenből többet beszerezni, mondván, hátha jó lesz még valamire. Észtként természetesen nem hagyhatja ki a szaunát. A másik dolog, amelyet kiemel, a természetközeliség, és ezzel szembeállítja a civilizációt, például a fürdőruhában szaunázókat, vagy az uszoda zuhanyzójában fürdőruhán keresztül tisztálkodó franciákat.

Ha Rein Sikk könyvét és Illyés Gyula írását egyszerűen szórakoztató olvasmányként vesszük kézbe, nem fogunk csalódni, azonban tudományos munkaként semmiképpen sem szabad őket értékelni, valamint érdemes kritikával kezelni az ezekben megfogalmazottakat. És ha így teszünk, valószínűleg nagyon jól fogunk szórakozni.