Írtam már ebben a rovatban a magyar nyelvtan egyik érdekes jelenségéről, a beférkőzésről. A beférkőzés az „igekötős” igék szórendjének egy érdekes esete. (Azért raktam idézőjelbe az igekötős szót, mert nemcsak azok a szócskák tartoznak ebbe a körbe, amiket az iskolában igekötőnek neveznek.) Az „igekötős” igék leggyakoribb szórendje az, hogy az „igekötő” hangsúlyos, és közvetlenül megelőzi a hozzá hangsúlytalanul tapadó igetövet, amihez tartozik: BEmentünk, RÉSZT vettek, RÁM nézett. (Hogy az akadémiai helyesírás szerint mikor írják egybe ilyenkor az „igekötőt” és az igét, az teljesen más kérdés, és itt nincs jelentősége.) Egyes esetekben más szerkezetnek (az úgynevezett fókusznak, amiről például itt írtam már ebben a rovatban) kell közvetlenül az igető előtt állnia, ilyenkor az „igekötő” az ige után kerül: ÉN mentem be, JÓSKA vett részt, TEGNAP nézett rám. A beférkőzés az az érdekes eset, amikor az „igekötő” megelőzi ugyan az igét, de kettejük közé „beférkőzik” egy szó, és az ige helyett az csügg hangsúlytalanul az „igekötőn”. A beférkőző szó leggyakrabban segédige (ilyenkor az ige -ni toldalékos alakja, vagyis infinitívusza előtt áll), illetve az is, a se(m) vagy a ne(m) szócska: be akartunk menni, részt is/se(m) vettek, rám ne nézz, és így tovább.

Vajon be tud-e férkőzni a madárijesztő?
(Forrás: Betörő a Northowram-i Madárijesztő-fesztiválon – James Preston / Flickr (CC BY 2.0))

Ennyit mindenképpen előre kellett bocsátanom, mielőtt Aranysakál nevű olvasónk kérdésére rátérek:

"Észrevettem, hogy az utóbbi időben egyre-másra olvasok cikkeket, amelyekben tisztára iparkodnak mosni a kávét." -- Ennek megfogalmazója szerint ez helyes, mert: "A magyar nyelvben nincs kötött szórend, mint ahogy például az angolban van. A kifogásolt mondatom nyelvtanilag hibátlan. Hogy te a hangsúlyt máshová teszed, az a te egyéni jogod, ha te fogalmazod a mondatot." Érzésem szerint a mondat magyartalan, függetlenül a magyarázat részigazságaitól. Mi a hiba amit a szerző elkövetett?

Több szakszerűtlen megfogalmazás is van ebben a kérdésben. Természetesen nem állja meg a helyét, hogy „a magyar nyelvben nincs kötött szórend”, hiszen rengeteg esetben igenis kötött a szórend, például a jelzőnek meg kell előznie a jelzett szót. Mint a bevezetőben jeleztem, az igekötő és az ige szórendje is meglehetősen kötött. A másik laikus és furcsa megfogalmazás, miszerint „hogy te a hangsúlyt máshová teszed, az a te egyéni jogod” – bár senkinek a jogát nem kérdőjelezném meg a hangúlyozás tekintetében, de az világos, hogy a hangsúlyozás is meglehetősen kötött a magyarban, és viszonylag ritka az az eset, amikor többféle hangsúlyozással egyformán magyarosnak hangzik a kifejezés, és ugyanazt fejezi ki.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

De a kérdés lényege mégiscsak az, hogy az iparkodik ige beférkőzhet-e, vagyis segédigének minősül-e. Aranysakál szerint nem, az idézett mondat megfogalmazója szerint viszont (akivel Aranysakál vitában áll) igenis lehet segédige az iparkodik, tehát beférkőzhet az igekötő és az infinitívusz közé.

Nyelvészeti szempontból erre csak az lehet a helyes válasz, hogy ez attól függ, milyen gyakran használják a magyar anyanyelvű beszélők az iparkodik igét beférkőzőként. Nekem személyesen az a tapasztalatom, hogy elég ritkán (tehát Aranysakálnak adok igazat), de tévedhetek ebben. A hatalmas szöveges adatbázisokban, korpuszokban ugyanis mindenféle időszakokból és helyekről származó szövegek vannak, és időben meg térben is elég változékony és fluktuáló az, hogy melyik ige férkőzik be. A 20. század elejének prózáját olvasva az a benyomásom, hogy több igét használtak segédigeként, mint most (például az igyekszik meg a próbál gyakran beférkőzött). Aztán szűkült a beférkőző igék köre, mostanság pedig mintha megint bővülne, és lehet, hogy Aranysakál példája is ezt mutatja. Így változik a nyelv, sokszor oda-vissza.