Anna Jablonszkaja, az idén januárban tragikusan elhunyt ukrán drámaíró karrierjének kezdetén a rendezők visszautasították a drámáit, arra hivatkozva, hogy a színpad szent hely, és káromkodással senki sem gyalázhatja meg. Az orosz nézők nem akarnak káromkodást hallgatni a színházban, mert úgy érzik, hogy a mindennapokban is olyan gyakran kell elviselniük a csúnya beszédet, hogy a színházban már igazán nem kíváncsiak rá. Oda egyébként is azért mennek, hogy elszakadhassanak egy kicsit a valóságtól. A színháznak pedig szerintük valami fentebb stílt kellene képviselnie. Káromkodni mindenki tud. Miért nem tudják legalább az írók, rendezők és színészek ? – teszik fel a kérdést.

Azért még kivonulnak a nézőtérről

Namolennaja szcena (szent színpad) – ezzel a kifejezéssel illetik az orosz színészek azokat a színpadokat, amelyeket tisztelnek, hiszen az itt tartott sok jó előadás „megtisztította” őket.

A dokumentumdráma a valóság pontos feltárására törekvő műfaj. Igyekszik elhitetni a nézővel, hogy a színpadon a megtörtént történelem elevenedik meg, és ennek érdekében használ eredeti dokumentumokat is. Előtérbe kerülésével  felmerült a kérdés, hogy van-e joga az írónak vagy a rendezőnek megváltoztatni a szöveget, csak azért, hogy elfogadhatóbb legyen az átlag néző számára. Ebben a kérdésben nincs egyetértés a szakemberek között, és valószínű, hogy nem is lesz.

Talgat Batalov rendező szerint, ha például nem indokolt a káromkodás egy darabban, akkor „ki lehet dobni”. A valóság pontos feltárására törekvő dokumentumdráma és a többi műfaj, amely a modern életetből merít, gyakran küszködik azzal, hogy az aktuális témákat hogyan tálalja valósághűen, de trágár beszéd nélkül.

Anna Afanaszjeva író és a gyakran provokatív darabokat is bemutató Teatr.Doc színház adminisztrátora szerint manapság a nézők már kevesebbet panaszkodnak a színpadi káromkodás miatt, de azért megjegyzik, ha szerintük a színészek elvetik a sulykot. Azok, akik gyakrabban járnak színházba, kevésbé lepődnek meg bizonyos szavak használatán, de a felkészületlen nézőket sokkolhatják bizonyos darabok. Ők azért még kivonulnak a nézőtérről, ha úgy vélik, a darab nyelvezete túl vulgáris számukra.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A cenzor kezén

A provokatív nyelvhasználat körüli huzavona váratlan eseményekhez vezetett. Idén februárban botrány tört ki Belgorodban, amikor kiderült, hogy a helyi egyetem dékánja megtiltotta a diákszínháznak bizonyos darabok előadását. A betiltott hét darab közül hatnak kortárs orosz író a szerzője, a hetediké pedig a Nobel-díjas olasz író, Dario Fo.

A tiltás oka, hogy ezek a darabok nem mentek át azon a szűrőn, amit a helyi kormányzó alakított ki, annak érdekében, hogy szabályozni tudja a város erkölcsösségét. A kormányzó különös intézkedéseivel vált hírhedté. Belgorodban betiltotta például a Valentin-napot, azzal az indokkal, hogy erkölcstelen viselkedéshez vezet. Helyette a helyiek február 14-én Szent Valentint (Szent Bálintot) ünnepelhetik. Belgorod egyébként kiérdemelné a legerkölcsösebb orosz város címet, itt ugyanis a helyi káromkodókat pénzbírsággal sújtják, a diszkókban pedig ki van adva a dj-knek, hogy csak erkölcsös dalokat játszhatnak.

Amikor a cenzúra-botrány kitört, a dékán azzal védekezett, hogy intézkedésével az állását kívánta megmenteni.

A skandallumnak, ami sokak szerint nevetséges volt, pozitív következményei is lettek. „Ha szent helynek hívjuk a színházat, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a szent helyeknek véleményformáló hatásuk van. Ha egy jó produkcióban káromkodás van, attól az még nem feltétlenül veszít a színvonalából.” – nyilatkozta egy dráma szakos hallgató, aki korábban még ellentétes véleményen volt.

Korábban írtunk róla, hogy a magyar színházakban egyre népszerűbbek a trágár nyelvezetű darabok – legalábbis a rendezők körében. A magyar nézők sem tolerálják sokkal jobban a színházi káromkodást, mint az oroszok, és erre hasonló indokot is hoznak fel: eleget hallgatják a trágárságot napközben, a színházba pedig ők is kikapcsolódni mennek.

Forrás

Russia Profile: A desecrated stage

The Moscow Times: Belgorod's crackdown on "spiritually dangerous" contemporary plays