A reformkor híres/hírhedt történésze, Horvát István napjainkban is kísért: álmodozó magyarok hirdetik tanait a parthus–magyar rokonságról, őstörténeti műve, a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből (Horvát István 1825) letölthető az internetről, különböző fórumokon lelkes kommentelők dicsőítik a szerzőt. A Rajzolatokat tudományos közleményekben is idézik, de leginkább elrettentő példaként. Általában Horvát István két gondolatát említik a Rajzolatokból. Az egyik mosolyfakasztó ötlete szerint „Pözsög a’ Szent Írás mindenfelé a’ régi Magyar nevektől és régi Magyar Irás módtól” (Rajzolatok… 1825: 19.). A másik a magyarság osztályozásáról szól:

A Magyarok, Kunok, Jászok, Lófejűk, Palótzok, Pártusok mindenkor hajdan is szinte úgy egy nyelvü nemzetet tettek, mint ma egy nyelvű nemzetet tésznek (Rajzolatok… 1825: 7.).

Ez a mondat nagy tudósok műveiben is felbukkan: idézi például Domokos Péter (1998: 94.), Vásáry István (2008: 169.) és Romsics Ignác is (2014: 525.), a kevésbé nagyok közül pedig Klima László. Az idézők általában javítják Horvát István (vagy a nyomdász, Trattner?) vélt vagy valós nyelvi/helyesírási hibáit. Így lesz a lófejűkből lófejűek. És ez hiba. Horvát István ugyanis két oldallal később így magyarázza a lófejűt:

A’ Székeleknek Nemzetségi Nevek a’ lófejü, melly a’ Törvényekben, és a’ Nemzet XVII-dik századi petsétén is olvastatik. Nem tsuf Név, mint sokan vélik. Most Lófejőnek mondanók (Rajzolatok… 1825: 9.).

Lófejő vagy síelő? Rejtélyes figura a rosztovkai késnyélen (Szejma-turbinói kultúra)
(Forrás: khukuri.ru)

Jelen ismereteink szerint már Vass Bertalan 1895-ös Horvát István életrajzában is lőfejűek szerepel lófejűk helyett (Vass Bertalan 1895: 352. Azt most nem tárgyaljuk, hogy Horvát István miért csinált a székely köznemesség lófő rangjából lófejűt, vagyis lőfejőt.) A székelyek mint lófejűk még többször előfordulnak a Rajzolatokban. Az írásmód következetes: lófejűk és nem lófejűek. De miért nevezi őket Horvát István lófejűknek, ha a fent idézett helyen megmagyarázza, hogy a lófejűk nem azt jelenti, hogy lófejűek, hanem lófejők? A lófejű=lőfejő trükkre azért van szüksége, hogy a parthusok (pártusok) nevét a pártos szóból magyarázhassa. A pártus~pártos szavak azonosságára, az u~o váltakozására  további nyelvtörténeti „bizonyítékai” is vannak:

Azt, hogy a’ Palótz és Kún Nyelv Párt-US formát adott hajdan a’ Magyar Párt-OS szónak, hitelesen bebizonyíthatja a’ Magyar Nyelv Története. Sáros Vármegye sok óklevelekben Sár-us, tsudálatos a’ régi Kéziratokban tsudálat-us. ’s a’ t. (Rajzolatok… 1825: 120.)

Horvát István történészi munkásságához hasonlóan ingadozó szinten művelte a nyelvtudományt is. Nyelvészeti munkái kéziratban maradtak, egy kivételével. 1934-ben a debreceni gimnáziumok (a Református Kollégium és a Dóczy leánygimnázium) ifjúsága Pauler Tódor jegyzetei alapján kiadta a Horvát István magyar irodalomtörténete című könyvet. E művében a székelyek lófejőként szerepelnek (Horvát István 1934: 31., 32., 41.). Horvát István további nyelvészeti kéziratai már olvashatók az interneten. Ezekben sincsenek „lófejűek”, a székelyek itt is mint lőfejők szerepelnek. A Rajzolatok német fordításban is megjelent, Majláth János gróf Geschichte der Magyaren című művének negyedik kötetében. A lábjegyzetben magyarázatot is kapunk a lófejűre = Pferdemelker, vagyis lófejő (Majláth János 1831: 13., a mű oldalszámozása a Rajzolatok német fordításánál újraindul).

Ezt a kérdést tehát lezárhatjuk, Horvát István szerint a székelyek nem lófejűek, hanem lófejők. (Zegernyei inkább maradna a lófőnél, már csak ősei miatt is.)

Parthia a legnagyobb kiterjedése idején
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

A lófejű/lófejő problémán túljutva egy sokkal fontosabb kérdéshez jutunk: kik azok a pártusok, akik a magyarokkal, kunokkal, jászokkal, lófejűkkel, palócokkal „mindenkor hajdan is szinte úgy egy nyelvü nemzetet tettek, mint ma egy nyelvű nemzetet tésznek”? A parthus népnév használata annyira elfogadottá vált a magyar nyelvben, hogy már magyarosan is írjuk, pártusnak. Ezt Horvát Istvánnak, és magyarságukba habarodott lelkes követőinek köszönhetjük. A pártus~pártos etimológia inkább látszik tréfának, mint a tudományos gondolkodás produktumának. A párt szó német eredetű a magyar nyelvben, francia közvetítéssel a latin pars (’rész, földrész, vidék’) szóra vezethető vissza (TESZ III: 114.). A pártos már a magyar nyelvben képződött a párt szóból. A latin nyelvű történeti forrásokban olvasható parthus népnév -us végződésének semmi köze a pártos szó végén található magyar -s képzőhöz.

A parthus/pártus népnévvel kapcsolatban azonban csak az egyik probléma, hogy semmi köze a magyar pártoshoz. Hasonló méretű bökkenő, hogy ilyen nevű nép nem volt. Némileg árnyaltabban: arra gondolunk, hogy a Pártus Birodalom megalapítói nem nevezték magukat pártusoknak. Meglehetősen gyanús körülmény, hogy a Wikipédia Pártusok és Pártus Birodalom című szócikkeinek különböző idegen nyelvű megfelelői nem tudnak pártus népről és pártus birodalomról (a pártusok parni, parnos, парны néven említtetnek, a Pártus Birodalom pedig Parthia, Парфия, vagy Partia stb. néven). A pártusokról objektíven tájékoztat Sárközy Miklós cikke a tenyleg.com történelmi ismeretterjesztő honlapon. Ennek segítségével idézzük fel a pártusok etnikai hátterére vonatkozó adatokat. Ezek Hérodotosz, Sztrabón, Justinus és Ammianus Marcellinus műveiben olvashatók.

I. Arszakész, Parthia megalapítója
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

Történt egykor, hogy Arszakész vezetésével nomád törzsek támadtak Parthiára. Sztrabón szerint Arszakész a parnosz törzsből származott. A parnoszok pedig valójában a szkítáktól származnak a dahákon keresztül (Strabon 1977: 547.). Iustinus pedig ezt írja:

Élt abban az időben egy bizonytalan származású, de kipróbált vitézségű férfiú, Arsaces. Útonállásból és rablásból tartotta fenn magát, de amikor meghallotta az álhírt, hogy a gallusok Ázsiában legyőzték Seleucost, rablócsapatával – hisz most már nem kellett tartania a királytól – megtámadta a parthusokat, leverte kormányzójukat, Andragorast, s miután eltette láb alól, magához ragadta a parthus nép fölötti hatalmat (Iustinus 1992: 294.).

Vagyis a Pártus Birodalom alapítója nem volt pártus származású. Pártusok alatt Iustinus Parthia őslakóit érti. Parthia földrajzi elhelyezkedéséről a következőket kell tudnunk:

Az ókori Párthia (óperzsa Parthava, középperzsa, párthus Pahlav) elnevezés alatt két régiót értünk. Az egyik a Kaszpi-tengertől délkeletre fekvő tartomány, a mai Türkmenisztán és Északkelet-Irán területén, melyet már I. Dareiosz felsorol a biszotúni (behisztúni) feliratban Kr. e. 519 körül. A másik pedig az előbbi Párthia tartományból kinövő, Kr. e. 247 és Kr. u. 226 között fennálló Párthus Birodalom (Sárközy Miklós: A párthusok).

Arszakész végső soron szkíta eredetű, és kelet-iráni dialektust beszélő népessége tehát rátelepedett Parthia nyugat-iráni nyelvet beszélő őslakóira. Az Arszakész és utódai által uralt népességet, a pártusokat nem tekinthetjük egy nyelvű, egységes népnek. Parthiát a parnoszok alapították. A magyar őstörténet-írásban célszerű lenne szakítani a pártus nép és Pártus Birodalom meglehetősen pontatlan terminusokkal, mert ezek használatával belepottyanunk Horvát István kommunikációs csapdájába.

Horvát István egyéb nyelvészeti búvárlataira még visszatérünk a Rénhírekben.

Irodalom

Domokos Péter 1998: Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja irodalmunkban. 2., átdolgozott kiadás. Budapest

Horvát István 1825: Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből. Pest

Horvát István 1934: Horvát István magyar irodalomtörténete. Magyar Irodalmi Ritkaságok XXVIII. Szerk. Vajthó László. Budapest

Iustinus 1992: Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba

Majláth János (Johann Grafen Mailáth) 1831: Geschichte der Magyaren. Vierter Band. Wien

Romsics Ignác 2014: A magyarok eredete. Bizonyosságok, hipotézisek, hiedelmek. Magyar Tudomány 2014/5: 514–561.

Strabon 1977: Geographika. Budapest

TESZ III: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára III. kötet. Budapest, 1976.

Vásáry István 2008: Magyar őshazák és magyar őstörténészek. Magyar Őstörténeti Könyvtár 24. Budapest

Vass Bertalan 1895: Horvát István életrajza. A M. T. Akadémia Irodalomtörténeti Bizottsága megbízásából írta Dr. Vass Bertalan. Budapest